Mindent plakátot letéptek, ami nem Szabó Szabolcsot és Márki-Zayt Pétert ábrázolta

Csepel.info

Két fiatalember hétfőn minden olyan plakátot letépett és szétszaggatott a csepeli Weiss Manfréd út mellett, ami nem Szabó Szabolcsot vagy Márki-Zay Pétert ábrázolta – értesült a Csepel.info.

Az eset információink szerint körülbelül délelőtt tíz órakor, meglehetősen profi gyorsasággal történt. Miután az ellenzéki összefogás egyébként is önellentmondásos ökopolitikát folytat – vagyis csak szavakban ültetnek fákat és szlogenekben közlekednek kerékpárral – a leszaggatott plakátokat is a helyszínen hagyták, hogy mások szedjék fel azokat. Szabó Szabolcs sem határolódott el az esettől.

“Ma Csepelre jön a gyűlölet karmestere, Gyurcsány Ferenc. Kitartottja, Szabó Szabolcs háborús állapotokat teremtett az érkezésére. Szétverték az ellenfelei Weiss Manfréd úti választási plakátjait, pedig a csepelieknek a békére és biztonságra van szüksége, amit csak a Fidesz-KDNP tud garantálni.”

– írta a történtekről Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli-soroksári jelöltje.

Annyi biztos, hogy Gyurcsányt így már csak az ő jelöltjük és képei fogják köszönteni Csepelen.

Csepel.info

50 hozzászólás “Mindent plakátot letéptek, ami nem Szabó Szabolcsot és Márki-Zayt Pétert ábrázolta” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Egy újabb alkalom egy kis Gyurcsányozásra. Nem a plakátokon fog múlni, ön ezt jobban tudja Németh úr. És nem az utolsó 2-3 hónapban a mindenhol feltűnök-mindenhol ott vagyok eseményeken sem. Két 10év körüli gyereket Kunhalmis plakáton láttam szánkózni egy füves domboldalt. Azt mondták jól csúszik.

  2. Gyula szerint:

    Jajj már…
    Ti is tépkedtek.
    1:1

  3. László szerint:

    2:1
    A Pécsma szerint Hoppál Péter helyi fideszes országgyűlési képviselő a pécsi Széchenyi téren egyszerűen odasétált az ellenzék által felállított kivetítőhöz és kihúzta a kábelt, amivel áramot kapott. Hoppál a lap szerint ezután a szervezőkkel is összeveszett.
    Hoppál Péter később azt mondta a Szabad Pécsnek, hogy polgári engedetlenségből cselekedett.
    Hoppál arra, hogy a kivetítő majdnem pontosan ott van, ahol nemrég még a Fidesz egy kamionnal állt be, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédére emlékeztetve, azt mondta, hogy ilyen, mint ami most történt, hogy egy választási kampányban, annak finisében egy hatalmas kivetítőn 0-24 órában politikai propaganda megy, szerinte üvöltve, az az elmúlt 32 évben nem történt.

  4. Putyó szerint:

    Drága László, ha az ellenzék szerint nem kell olaj, gáz és áram – mert mind orosz -, akkor miért kellett ehhez fideszes segítség, miért nem maguktól kapcsolták le a gázt és az áramot?

  5. László szerint:

    Maguktól csak otthon tudják lekapcsolni, arra gondolt?

  6. Gyula szerint:

    Senki nem fog lekapcsolni semmit, mert semmi áram nem jön az oroszoktól, ezt a Fifibidik eszik meg. A gázt sem fogja senki elzárni, esetleg Putyin. De, mint szoktam írni, akkor éhen döglenek.

  7. Gyula szerint:

    Hoppá’l Petya be van szarva, már konnektorokat húzogat ki, de mit kell többet várni?

  8. Nagyapó szerint:

    Csak ámulok, milyen nagy-tudású, művelt vezetői vannak az ellenzéknek! Gyurcsány(i), aki bérmálkozni szokott, a következővel oktatott minket: “Mi magyarok, emlékezhetünk rá, ha máshonnan nem, egy nagy rockoperából, István és Koppány konfliktusára. Nem tárgyalóasztalnál ért véget: Koppány négyben végezte. Az ősiség törvénye vagy a keresztény Európa? Ez volt a dilemma.” Hülyülj paraszt! Ugyanis az ősiség törvénye egészen másról szól és Nagy Lajos – Szt. István után 300 évvel hirdette ki!😛
    A másik, a Locsogó Kacsa, a Süddeutsche Zeitung szerint: „A közgazdaságtudományok doktora és marketingszakértő több évnyi amerikai és kanadai tartózkodás után folyékonyan beszél angolul, a Szegedi Tudományegyetemen tanít és kozmopolita embernek számít” (vajon ki adta az életrajzát az újságnak?), összekeveri a járadékot a járulékkal (az egyiket adják, a másikat kapják), meg az adónemeket!😛
    Mondjuk Szabó Tímeát ne is említsük!
    EZEK AKARNAK MINKET VEZETNI!! Hová?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. László szerint:

    Nagyapó! Létezett Nagy Lajos? Ön ott volt? Mátyásról is kiderült, dehogy járta az országot és igazságos sem volt…

  10. Gyula szerint:

    Mindeközben nyerészkedő “Vucic-air” ismét elfüstölt linkre egy kamion kerozint és nem jutott el Putyiniába. De talán ez így is van rendjén. ők nem Európa, a retkes Balkán.

  11. László szerint:

    Orbán Viktor nemrég Szerbiában járt, hogy átadja a Budapest-Belgrád vasútvonal már elkészült, szerbiai részét. Ezen a látogatáson készült az a felvétel, amelyen jól látszik, hogy Alekszandar Vucsics szerb elnök úgy tesz, mintha tömeg várná őket, akiknek integethet. A felvételen viszont az is látszik, hogy senki nincs ott, a semminek integet.
    A semmibe integetésbe időnként Orbán is beszáll, de ő aztán zavartan abbahagyja.
    Tényleg létezhet az a párhuzamos dimenzió..😛

  12. Gyula szerint:

    A Dél-Szláv válságot kirobbantó, mára törpeállammá zsugorodott Szerbia legalább megépítette a vasutat. Az is igaz, hogy náluk a semmiből vezet a semmibe, ha elér hozzánk is, akkor is teherszállítás szempontjából még mindig a semmiből fog a semmibe vezetni, de legalább meglesz. Csilliárdokért… Megint nem tudok linkelni, így le kell írnom, hogy a konténeres cégek megaszonták, hogy ez már itt lényegtelen, hogy Píreuszból 24 óra, vagy 15 óra alatt ér ide a vonat! 😁

  13. csepeli kerdezo szerint:

    Pacalkirályról tudjuk, hogy tud opszlopra mászni, akár, mint egy majom. Erről fénykép is tanuskodik.
    Érdekes módon a Csepeli úton csak pacalkirályos plakátok vannak az oszlopokon.

  14. pl szerint:

    …s eljő az igazság órája, a Patyomkin díszletek rátok, és választóitokra omlanak…
    Minden előjelzés arra mutat, h a gazdaság, az egészségügy, az oktatás rátok omlott (szakadt). Igazából nem kellene, nem szabadna ezt a választást megnyernünk, úgyse takarodna el OgV… csak a partvonalról szaggatná tovább az országot! Ebbe fulladjatok bele csak ti!
    Nincs már itt semmi, csak Tiborcz-féle lámpavasak.

  15. László szerint:

    A Mi Hazánk fészbok oldala törölve…

  16. pl szerint:

    Beszélő Krumpli abban a “szerencsés” helyzetben van, h őt Csepelen mindenki ismeri, mostanra tán’ már a Polgi is kiismerte, ezért őt felesleges reklámozni, kontraproduktív… 🙂

  17. Nagyapó szerint:

    László! Igaza van a maga módján. Amiről nem tudok, az nincs!A Föld lapos, nem “gömbölű”, mert nem jártam körbe. Különben is a “múltat végképp eltörölni!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. Nagyapó szerint:

    csepeli kerdezo! Téved, mert a bolgár denevérfejű tud repülni, ő szedi le a plakátokat!! 😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. kismiska szerint:

    Érdekes,azt nem írta meg az cs.info hogy fideszes szervezett bandák teljes településekről/kerületekből szedik le az ellenzék plakátokat vagy festik át őket-azután ha rajtakapják őket hazaszaladnak anyucihoz és hátrahagyják a létrás emberüket…
    A plakátkihelyezők meg lejjebb húzzák az ellenzéki plakátokat hogy a fideszest mindenképpen föléjük tegyék a központi ukáz alapján.
    Úgy tudom csak 3méter magasra tehetnek plakátokat villanyoszlopokra-vajon a N.Sz. plakátjai hogyan lehetnek ~5méter magasan pl.a Táncsics Mihály utca végén?

  20. Nagyapó szerint:

    pl! Ha minden rossz itt, fogadja meg nagy vezére tanácsát, “kérem tessék, el lehet menni innen”! Beszéljen Valkó Eszterrel, menjen el hozzá!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. pl szerint:

    Salabakter Noé!
    Te vagy az idősebb… menj el előbb te! 🙂

  22. László szerint:

    Valkóeszterezni kell igaza van! Jó fizetése volt évekig az RTL-nél.

  23. Gyula szerint:

    Ez a Valkó az a Valkó, aki mondotta vala, hogy kabátban fázik Hollandiában?

  24. László szerint:

    Gázra keresnek. Lejjebb tekerte már a fűtést.

  25. Gyula szerint:

    László! Csodálkozom, hogy eddig élt az oldal. 😁 Putyin…

  26. Nagyapó szerint:

    kismiska! A csepel.info nem ír olyanokat, hogy “fideszes szervezett bandák…..”, mert nem írnak fake newsokat! Ez ellenzéki műfaj! Pl. Kuncze nem emlékszik arra, hogy egy aktát kapott a Fenyő gyilkosság ügyében, vagy Vigyori nem tud a Városháza eladásáról, stb.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. Gyula szerint:

    Nem Fater, a Fidesz egy olyan banda, hogy már mindenki kiköpte! 😁👏👍😛😎

  28. László szerint:

    A Fidesz szervezetten rongálta meg több mint 1000 plakátunkat. – írja Jámbor András (Józsefváros)
    Az este folyamán több helyen is sikeres futóleckét adtunk a rongáló kormánypártiaknak. Egy esetben pedig egy autós üldözés keretében kergettük el őket.
    Tapasztalatunk szerint egy kamera látványától és a “jó estét” köszönéstől elképesztő sebességgel tudnak menekülni a fideszesek. 😁

    Nagyapó! Köszöntek már magára mikor létrán állt hogy Jó estét!!? 😁😁😁😁

  29. Gyula szerint:

    László!
    Megtaláltam:
    twitter.com/i/status/1508423001980686337
    Igen… 🤣😁😛😎👏👍

  30. László szerint:

    “Törvénysértő lehet a fideszes plakáterdő”
    A K-Monitor, a Political Capital és a Transparency International Magyarország gyorsjelentése szerint márciusban több mint 3 milliárd forintos összköltséggel (12 171 plakáttal) letarolta a kormányoldal a közterületi plakáthelyeket. Ebben a Fidesz segítségére volt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a kormányzati propaganda is.A törvényi előírások alapján a választási kampányban (február 12-e és április 3-a között) összesen 1,177 milliárd forintot költhet el egy-egy párt valamennyi kampányeszközre. Ehhez képest költött a Fidesz márciusban csak a közterületi hirdetésekre 1,4 milliárd forintot, írták.

    – csak a felesleg lett eltávolítva, “polgári engedetlenség” 😎

  31. kormánypárti szerint:

    Szabó adott utasítást a rongálásra!

  32. concept szerint:

    #kormánypárti#
    De vajon ki adott utasítást a Szabó óriásplakátjának megrongálására a Széchenyi-Táncsics sarkán?(tojás-sz*r imitáció)Bosszúból Németh Szilárd?

  33. Gyula szerint:

    Kormányos!
    Ott voltál, hallottad? 😛

  34. Gyula szerint:

    “Megtámadták a Fidesz honlapját”
    “A támadással a Fidesz egyik fontos kommunikációs csatornáját pont a kampány legvégén lekapcsolták, ez egy nyilvánvaló beavatkozás a választásokba. A baloldal tényleg minden eszközt bevet, hogy elhallgattassa a béke és biztonság mellett kiálló véleményeket. Ez elfogadhatatlan!”

    Ez akár még nem is biztos, hogy igaz, de szerintem senki nem maradt le semmiről? 😁👏👍

  35. pl szerint:

    Én még életemben nem voltam a Fidesz honlapján… Ki az a hülye aki azt felkeresi, mikor a többi lapjaiból épp elég szar ömlik…

  36. Gyula szerint:

    …meg az oltási regisztrációnál megadott trashbox-ra azóta ömlenek az e-mail-ek, mondjuk az Aliexpress-t még nem érték utól. 😁👏👍

  37. László szerint:

    Idős, beteg édesanyja vészhívóján keresztül kapott kampányhívásokat a Fidesz központból egy XVI. kerületi idős ember. Az egyik hívásban arról érdeklődtek, hogy megy-e szavazni, a másikban Orbán Viktor hangüzenetét lehetett hallani. A vészhívókat a szociális ellátó rendszeren keresztül, általában egyedül élő, idős emberek kapják, hogy segítséget tudjanak hívni, ha bajban vannak. – RTL Klub

  38. Nagyapó szerint:

    Olvastam, hogy Szabót egyetemi tanárnak titulálták! Igaz lehet egy egyetemen testnevelő tanár, kollégiumi tanár, sőt Vigyori adjunktus volt.😛 😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  39. László szerint:

    Olvastam, hogy Németh Szilárd képesítés nélküli napközis tanár volt. Aztán elkezdett előre menni, nem hátra…😛

  40. Gyula szerint:

    Olvastam, hogy az oroszok ki-be jártak a Külügy számítógépes rendszerében és ez qrvára nem zavart senki! 😁😂👍

  41. torma szerint:

    “…meg az oltási regisztrációnál megadott trashbox-ra azóta ömlenek az e-mail-ek”
    Melyben arról győzködnek, hogy védjük meg a gyermekeinket.
    Megvan az a fidesz által tolt reklám amikor a kislány anyukájának meséli, hogy azt mondták neki, hogyha akar akkor fiú is lehetne?
    Hát bazmeg pontosan a fidesz az aki összezavarja ezeket a gyerekeket akik állítom, hogy most hallottak ilyenről először a reklámon keresztül.
    A fidesz fertőzi a fiatalságot, a fidesz a legnagyobb pedofil gennyes banda és ezzel konkrétan a fiatalság ellen elkövetett bűncselekményt valósítja meg.
    Hogy lehet valaki ennyire elvetemült aljas gennygombóc, hogy kicsi gyerek szájába adnak ilyen mondatokat. Vádlottak padjára a reklám megrendelőjét, készítőjét, a szülőket akik engedték a kislányt szerepelni és minden olyan fekélyes szarházit aki támogatta ennek a terjesztését!
    A KURVA ANYÁTOKAT TI MOCSKOS SZEMÉTLÁDÁK!

  42. László szerint:

    Az NBF kibervédelmi központjának akkori vezetője, Frész Ferenc egy 2015-ös előadásában beszélt arról, hogy munkájuk jórészt ezeknek a sérülékenységeknek a kezeléséről szólt. Csakhogy ekkorra már az NBF kibervédelmi központja gyakorlatilag megszűnt. Frész az előadásában azt állította: úgy szétverték a magyar kibervédelmet, hogy azzal teljesen megszűntek Magyarország védelmi képességei, és „orosz gazdasági nyomásra történt mindez”.

  43. László szerint:

    “Kocsis Máté az M1-en: Ha a baloldal nyerne, nem lenne fűtés az óvodákban”

  44. torma szerint:

    Ha a fidesz nyerne, akkor lassan óvoda nem lenne.

  45. Gyula szerint:

    Kocsis bukott nyócker Máté nem tudja, hogy hol a csap? 😁😂

  46. Gyula szerint:

    Mindeközben:
    “Putyin világossá tette: leállhat a gázszállítás
    Hamarosan közlik a részleteket.

    Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy aláírta a gázkereskedelem szabályairól szóló rendeletet, amely szerint az úgynevezett barátságtalan ország rubelben fizetnek majd a gázért.

    A mai napon aláírtam azt a rendeletet, amely meghatározza az orosz földgáz kereskedelmének szabályait az úgynevezett barátságtalan államokkal

    – mondta az orosz elnök a légi ipar helyzetéről szóló ülés megnyitóján.

    Ez azt jelenti, hogy az Oroszországgal barátságtalan nyugati országoknak rubelszámlákat kell nyitniuk orosz bankokban, hogy fizetni tudjanak a gázért. A rubelben történő fizetés április 1-jétől lesz érvényes.

    Hangsúlyozta, hogy Moszkva a gázszállítási helyzetben nem fog jótékonykodni.”

    Van már számla nyitva? Meg kéne oldani fjjúk! 😛 Ti haverotok.

  47. torma szerint:

    “Ezért ki is zárhatják a NATO-ból Magyarországot, megszólalt a volt moszkvai nagykövet

    Nem lehet tudni, hogy a kormány tájékoztatta-e szövetségeseit arról, hogy orosz hekkerek férnek hozzá a külügy hálózataihoz. Ha nem tették meg, akkor az olyan súlyos mulasztás, amelyért akár ki is zárhatják Magyarországot a NATO-ból – mondta Székely Árpád egykori moszkvai nagykövet “

  48. László szerint:

    Ott a gázszerelő-féle MKB Bank, pár napja számlát nyitott a Roszatom is nála. Meg ott a vejkó féle Gránit Bank. Van választék. Amúgy miért aggódnánk? Mi lehet hogy meg maradunk barátságos országnak! A NATO évek óta nem oszt meg velünk kényes információkat az orosz barátság miatt. Ezt most újabb szintre fogják emelni. Én már nem is bánnám ha meg is nyerné Orbán a választást. Kemény lesz ez utána mindenképp. 👍

Itt lehet hozzászólni !