Orbán Viktor: Háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség

Mandiner

A miniszterelnök az orosz-ukrán háború kapcsán adott rendkívüli interjút a köztévének.

Orbán Viktor vasárnap délután rendkívüli interjút adott a köztévének. Beszámoltunk róla, hogy a miniszterelnök korábban kárpátaljai menekültekkel találkozott, amiről videó is készült„Mindenkiről gondoskodunk. A háborús menekülteket Magyarországon barátok várják” – közölte a kormányfő.

Ez a harmadik háború, amikor úgy adódik, hogy én vagyok Magyarország miniszterelnöke – kezdte az interjút Orbán Viktor, majd hangsúlyozta: Magyarországnak ebből a háborús konfliktusból ki kell maradnia! Később kiemelte:

Stratégiai nyugalom. Most erre van szükség!

A miniszterelnök szerint a baloldal javaslataiban nincsen meg ez.

Arra a kérdésre, hogy változhat-e a magyar álláspont azt felelte: „A kérdés elméleti. Nem változhat, mert nincs olyan fegyver, amit nélkülözni tudnánk”.

A következő évtized a biztonságról szól!

– hangoztatta a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint nem kell atomtudósnak lenni, hogy különbséget tegyen a messzi muszlim országokból vagy a határon túli magyarok között, akik át akarnak jutni a határon. A miniszterelnök szerint a messzi országok menekültjeinek a hazájukhoz közelebb kell segíteni, a szomszédoknak viszont itt. Ez egy keresztény ösztön, Magyarország barátja Ukrajnának – mondta.

A szankciókkal kapcsolatos uniós álláspontról a miniszterelnök kifejtette:

Háború van. Most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek!

A kormányfő szerint hazugság, „fake news” az, hogy Magyarország vétózta meg a döntést, miszerint Oroszországot kivegyék a nemzetközi utalási rendszerből (SWIFT). Ugyanakkor szerinte például Paks II. ügyét ki kell hagyni a szankciós kérdésekből, mert különben Magyarország fogja megfizetni az árát.

Orbán elmondta, hogy

amíg ő a miniszterelnök, a szankciók nem fogják veszélyeztetni az ellátások biztonságát, a magyar-orosz kapcsolatokat, valamint a rezsicsökkentést.

Arra a kérdésre, veszélyben vannak-e a magyarok, a miniszterelnök elmondta, hogy azzal kel és fekszik, hogy milyen döntéseket kell hozni, hogy biztonságban legyünk, illetve hogy „a háború árát ne velünk fizettessék meg”.

Forrás: Mandiner

52 hozzászólás “Orbán Viktor: Háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség” bejegyzésre

  1. Jana szerint:

    Putyin kutyája!

  2. László szerint:

    Odalett egy újabb haver pont a választások előtt, rendesen fogy a levegő körülötte. Vétózott ez eleget.
    2022.02.17. “Kicsavarná Orbán kezéből a legfőbb fegyverét az Európai Parlament” A vétó lehetőségével főleg a magyar kormány szokott élni, amely korábban több fontos döntést is megtorpedózott. – ebből (is) lett elegük. véto véto véto

  3. Nagyapó szerint:

    Jana az értelmi sérült! Gyurcsány – a Nagy Vezető – volt az, aki pulikutyával ment Putyinhoz, hogy ne tűnjön föl pitizése! 😛😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Nagyapó szerint:

    László megint hazudik! Mit vétóztak meg a magyarok az EU-ban? Ne MZP-t idézgesse!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. László szerint:

    Nézzen már utána, gugliba írja be vétó…
    2021.12.18. egy a több vétó közül…
    “Szijjártó Péter leszögezte: az EU csak a tagállamok egyhangú döntésével vezethet be szankciókat bárki ellen, és Magyarország nem fog adni támogatását semmifajta szankcióhoz a boszniai szerbek vezetőjével, Milorad Dodikkal szemben.”
    Ha lesz ilyen javaslat, meg fogjuk vétózni – közölte. ennek vége fater…

  6. Nagyapó szerint:

    László! Ajánlom nézzen utána az igeidőknek. Más a múlt-, a jelen- és a jövőidő! Tehát hazudik, mert VÉTÓ NEM TÖRTÉNT!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Gratulálok szerint:

    Az ukránok 46 éven keresztül az oroszokkal együtt megszálltak bennünket, ráadásul 78 éve bitorolják hazánk egy darabját! Ki segített nekünk 56-ban, senki se, Európa se, Amerika se!

  8. László szerint:

    “A miniszterelnök szerint a messzi országok menekültjeinek a hazájukhoz közelebb kell segíteni”
    – a venezuleai apró kis fekete természetesen magyar de a nyelvet hírből nem ismerő embereknek is jó messze segítettünk. A balatonöszödi kornányüdülőben 😛

  9. kormánypárti szerint:

    Ha a háborús felek nem képesek kompromisszumot kötni, civilizált módon egyezségre jutni egymással, akkor nincs mese, előre kell hozni a békemenet időpontját. Az emberek békét akarnak, a szeretet bármilyen akadályt legyőz és megteremti a békét. A hit ereje, a közös imádság képesek mindent jóra fordítani. Egy nemzetközi békemenet akár a világot is meg tudja menteni a végső pusztulástól. Azt hiszem erre van most a legnagyobb szüksége a Föld népeinek!

  10. László szerint:

    …hogy Bayer Zsolt meg a nemzet csótánya meneteljen az első sorban? Nem hiszem hogy erre van most a legnagyobb szüksége a Föld népeinek!

  11. László szerint:

    A Pápán állomásozó NATO Nehéz Légiszállító Ezred egyik magyar felségjelzésű C-17 repülőgépe szállítja az Ukrajnának szánt Panzerfaust-3 páncéltörő eszközöket és Stinger vállról indítható légvédelmi rakétákat Hollandiából – holland védelmi minisztérium Twitter-oldalára feltöltött fénykép, ami az oroszok előtt sem titok.
    Háborús menekülteket meg a Telex oldalán meg lehet nézni, más a nyugatinál vannak. Afrikából jöttek ezek vagy mi folyik itt? Remélem Karácsony elszállásolja Csepelre is őket.

  12. Jana szerint:

    Nagyapo, az orban azt hiszi magáról, hogy atomhatalom, holott mindenki kineveti, mert tudják, hogy egy pszichopata. Az egész magyar kormány korrupt, ráadásul azt a buta szilárdot inditják csepelen. Orbán kinához, oroszhoz húz, ami ellen valamikor harcolt, igy igazi újkommonista.

  13. Dórika szerint:

    És te mit hiszel magadról Jana? Hogy olyan kurva okos vagy mi? Szánalmas kis geci vagy, úgyis a Fidesz fog győzni ezt már mindenki tudja. Akinek egy csöppnyi esze van (nem úgy mint neked) az NEM FOG az ellenzékre szavazni!

  14. Dórika szerint:

    De kár hogy bezárt a Lipótmező most már túl sok magát embernek nevező valami van mint pl ez a márki szar, aki anno tuti a zárt osztályon volt a gyurcsány haverjával együtt és most itt rontják a levegőt!

  15. Csepeli szerint:

    De a lényeg! Ennyit a politikusokról!
    Nekik kéne az első fronton harcolni, hamár annyira
    háburúzni akarnak, nem 100 meg
    több 1000 km. ről a halálba vinni embereket.
    Sztálin Hitler is így tett. Sajátjaikat is őlték….
    Jól el voltak ettek ittak melegbe voltak.
    A lakosság és a katonák éheztek, fáztak.. haltak.
    Az átlag kis ember szív!
    Az emberek megjöhetne az eszük és minden oldalon.

  16. Dórika szerint:

    Na ezaz Csepeli igaza van, menjen ki a frontra harcolni ez a szarj-ki már péter Ukrajnába ahelyett hogy a meleg szobából gyalázna mindenkit aki csak létezik, a nőket, a magyarokat, a nyugdíjasokat és a fogyatékosokat!

  17. László szerint:

    Dorottya, nézze meg az “Így ver át a FIDESZ és a Megafon” c.videót a jutubon. Nem kell szeretni ezt a szarjakit, de így jut el a mondandója a meleg szobából önhöz. Elgondolkodtató. Ezt hívják dezinformáció orosz mintára.

  18. Nagyapó szerint:

    Csoda történt!!! 13 ukrán határőr feltámadt! Az oroszok a Kígyó szigeten elfogtak 82 ukrán katonát. Közölték, ha nem térnek vissza az ukrán hadseregbe, szabadon engedik őket.
    CNN szerint 13 hősi halál, oroszok szerint 82 fogoly!
    A 13 hősi halott személyesen veheti át a hősi kitüntetést.😛
    Ennyit a hírekről, de olvastam a rádiógramot “csata” lefolyásáról:
    {Orosz hadihajó}: Adjátok meg magatokat!
    {Ukrán határőrök} Baszódjatok meg!
    {Orosz hadihajó}: Lead néhány sortüzet
    {Ukrán határőrök} Elnézést, ez az átkozott légköri zavar! Áll még az ajánlatuk?😛😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. kerdes szerint:

    nagyapo: mint volt mszmp tag még mindig az oroszokat élteti? (Akkor a ceterum censeo önvallomás?)

    Érdekes, hogy az orosz médiából tájékozódik.

  20. Gyula szerint:

    Néztem valahol, hogy a haccsereg aszongya, ne dumáljon senki, hogy mit hol lát.
    Valahol megértem…
    De itt-ott (M1) meg megy a melldöngetés, hogy merre járnak, mit csinálnak. 😁👍
    A nemzetközi légiforgalom is “érdekes”, mert szinte minden szállítógép látható, tehát ha én látom, akkor Putyinék is. Ami nincs a Flightradaron, annak meg a jeladója megy, sz’al erről ennyit. Tegnap az egyik zsíros ruszki oligarcha ment haza a németektől, ennyit a légtérzárról.

  21. Gyula szerint:

    Az öreg kommunista volt, az is maradt.
    Mindemellett az ukránoknak sem ártana a “social media”-t nem hírforrásnak tekinteni.
    Most a RT beszámolója is lehetne kamu, de már az ukránok is beismerték, hogy mellélőttek.
    Remélem, hogy tanultak belőle.

  22. László szerint:

    Nagyapó azért élteti az oroszokat mert a gazdája is ezt tette. Majd fogja az Úniót is éltetni mert a gazdája is ezt teszi. Szívhatja is a fogát a nagyvezír: Vlagyimir Vlagyimirovics miért tetted ezt velem? Stratégiai nyugalommal pislogunk hogy mi folyik körülöttünk. Ezt a ne dumáljonsenkimithollát Izraelben is eljátszották, szóltak a katonáknak ne töltsenek már fel képeket magukról a fészbokra mikor-hol-merre. Ugyanúgy fotózkodnak a sivatagban a katona lányok géppisztollyal a kézben aláírva “Útálom ezt az egészet” 😁

  23. Dorikának szerint:

    Drága Dórika, olyan idióta vagy, mint a gazdád. A fidesz bukni fog veled együtt, és fényesre fogazhatod a gazdád himtagjat.

  24. Nagyapó szerint:

    A ” dicsőséges II. Ukrán Front ” átment országunkon, nyomait itt hagyta l. Gyula, László, ezért szeretik ők az ukránokat! A moslékkoalíció támogatja a komcsikat, meg a nácikat, ezért
    számukra természetes, sőt jó a náci ukránok általi 14 000 orosz legyilkolása Donbaszban, meg a kárpátaljai magyarok megalázása, fenyegetése, hogy tűnjenek el!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. László szerint:

    …a kárpátaljai magyarok megalázása, fenyegetése – a mai napig tart, de most már legalább támogatjuk ebben is Ukrajnát mert Brüsszelből szóltak hogy nektek ezt kell tennetek.

  26. Nagyapó szerint:

    Az USA-nak két konkurense van az EU és Kína. Katonailag egyik ellen sem léphet fel ezért egyenként próbálkozik. Az EU ellen ez sikeres, összeugratta Oroszországgal, így az EU gazdaságilag tönkremegy, mert az arab tavasz okozta migránsáramlás után jön a gazdasági visszaesés. Európában nincs gáz, nem baj kapnak jó drága (világpiaci áron) amerikai palagázt, igaz keveset, az olajat és a szükséges érceket beszerzik másutt, de drágábban.
    Szankciók Oroszország ellen! Rendben, de Németország, Svájc gépiparának legnagyobb felvevője Oroszország. Hová exportálnak?
    A kormánynak legfontosabb Magyarország! Ez így jó!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. László szerint:

    Svájc megérzi, ha a fél világ nem mosná ott a pénzét. Aki megfogja érezni az mi leszünk.

  28. Gyula szerint:

    Svájban milyen gépipar van, értem úgy, amit ott gyártanak le? 🤣

  29. kormánypárti szerint:

    A legfontosabb ipari szektor az óragyártás, a gépgyártás és a textilipar. Jelentős az orvosi műszerek gyártása, és nagyon fontos a gyógyszeripar. A két legnagyobb gyógyszergyártással foglalkozó cég a Novartis és a Roche.

  30. László szerint:

    Gyógyszercégek központja igen ott van. A bugylibicska gyártás kimaradt, de azok ott nem ebből élnek.

  31. PáLoS TReND szerint:

    VÉGVESZÉLYBEN MAGYARORSZÁG!!!
    ELLENŐRZÉS NÉLKÜL TÓDULNAK HAZÁNKBA a NÁCI “UKRÁN”-ZSIDÓK és CIGÁNYOK!!!
    ROTHSCHILD PARANCSRA SODORJÁK PUSZTULÁSBA MAGYARORSZÁGOT a PEDOFIDESZ és az ÁTKOZOTT MAGYARGYŰLÖLŐ ELLENZÉK GNÓMJAI!!!
    A JÓARCOSKODÓ FELCSÚTI TRÓGER MOST ANNYIRA HUMÁNUS LETT az UKRÁNBÓL “MENEKÜLŐ” SZINTÉN “ZENÉSZ” MEGÉLHETÉSI HORDÁVAL, HOGY MÁR ALAPBÓL TÖBBET JUTTAT NEKIK, MINT a MAGYAR ADÓFIZETŐKNEK!!!…- MIKÖZBEN MAGYAR CSALÁDOK TÍZEZREIT LAKOLTATJA KI a BANKÁR-KASZTTAL KÖTÖTT EBRD DIKTÁTUM MIATT!!! VESSZENEK az ÁLSZENT HAZAÁRULÓK és POLITIKUSBŰNÖZŐK!!!
    https://kuruc.info/r/26/240421/

  32. László szerint:

    Jó pár kárpátaljai magyart láttam nyilatkozni a tévében az utóbbi napokban. Nagy gond lehet arrafelé 90% a Pálos által említett népcsoporthoz tartozik. Azt is kizárt dolognak tartom hogy ennyi néger tanuljon Ukrajnában. Szerintem ezek már arrafelé kerülik a kerítést, ment a híre mindenki be van engedve. Már gyerek is ott “felejtve” a vasútállomáson. Mire felkelt a család és a testvérei sehol. Ott “felejtették”. Nem dobták át a keritésen mivel nincs.

  33. kerdes szerint:

    “A ” dicsőséges II. Ukrán Front ” átment országunkon, nyomait itt hagyta”

    nagyapo: Az oroszaknak semmi köze nem volt az említett esethez ? 🙂
    Vicces tetszik lenni…..

  34. Antikom szerint:

    Ugassatok kutyák, a Fidesz győzelem után úgyis kusshadtok majd.

  35. Gratulálok szerint:

    Kom Antal! A fideszesek is kommunisták, csak álcázták magukat!

  36. Nagyapó szerint:

    Fel vagyok háborodva, hogy még Orosz névvel vannak nálunk. Követelem Orosz Anna névváltoztatását Ukrán Annára! Hasonlóképp követelem a többi Orosz nevűek névváltoztatását is, vagy menjenek haza!
    A cukrászdákból ki kell tiltani az orosz krémtortát, valamint tilos az orosz rulett! Később az iskolai tankönyvekből törölni kell Tolsztojt (háború és béke), Lermontovot, Dosztojevszkijt, Gorkijt,stb.
    Hirtelen ennyi, de gondolom az ellenzék segít!😛😛😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  37. Gyula szerint:

    Öreg, ne légy már fasz, hogy mindig csúsztatsz!
    Itt a haverotokról van szó, senki másról, aki lerohant egy független országot.ű
    Idióta.

  38. pl szerint:

    Az orosz rulettet nem tiltanám, játszad gazdáddal…

  39. László szerint:

    Orosz barátság-orosz rulett. Vagy bejön, vagy nem. Nem jött be…

  40. kormánypárti szerint:

    Javaslom, ne orosz zsebkendőt használjatok, fikahuszárok!

  41. László szerint:

    Kormányos. Focimeccseken látni olyat. Mellé egy kis pöcsvakarás, köpés. MTVA – értéket közvetít…

  42. pl szerint:

    „Ilyen utolsó, aljas, szenny vezetője rég volt Magyarországnak!”… Szabó Tímea

    Egyetértek, s még sokan mások!

  43. kormánypárti szerint:

    Demokrácia van, szólás- és véleményszabadság.
    A ‘sok’ az egy határozatlan számnév.

  44. Gyula szerint:

    Agitátorkám, a legutóbb rátok szavazók száma, matematikai kisebbség volt ám! Csaxólok!

  45. László szerint:

    Csak amikor az ember nézné a tévét és bejön egy ilyen vagy jutubon. Olyankor a pokolba kivánom ám!

  46. pl szerint:

    Undorító! Nem elég ezzel a gazemberrel a TV-ben úton útfélen találkozni, még ide is idetolod? Hányinger vagy te is meg a gazdád is!

  47. László szerint:

    Az rendben van hogy a Dzsoki tévé is a Mészárosé, de mikor a zember nézné a Dallast és a szünetben kapja a felfelé menő nyilakat a vérnyomásom is megindul (hogy ezek úgy élnek mint texászban) 😛

  48. Gyula szerint:

    Én kifizetem a jútubnak, hogy ne kapjam és nem nézek magyar-magyar tv-t, azt is műholdról, reklám nélkül a zömét. A Spílernél, na ott már résen kell lenni. 🤣😁

  49. pl szerint:

    Köszönjük a 367 forintos dollárt, és a 399 forintos Eurót meg a szintén 399 forintos CHF-t!
    Sapka nélkül a 95-ös 594.- , az olaj 640.- forint lenne!

  50. László szerint:

    Ilyenkor mindig gondolj arra persze stratégiai nyugalommal, ha ők nem lennének még ettől is rosszabb lenne.

Itt lehet hozzászólni !