Stockholmban a budapesti gázár nyolcszorosát fizetik – utánajártak, fenntartható-e a rezsicsökkentés

Mandiner

Lényegesen olcsóbb a rezsi, de kenyérből, húsból és cukorból is többet vásárolhatunk minimálbérből, mint 2010-ben. A Mandiner összefoglaló elemzésének első része következik.

Hatalmas politikai viták zajlanak mostanában az inflációról, a rezsiárakról, a lakossági energia és az üzemanyagok áráról. Az ellenzék támadja a rezsicsökkentést, az üzemanyagárak plafonjának bevezetését, valamint a minimálbéreket. Mint ismeretes, Márki-Zay Péter szerint, ha a kormány felemelné a minimálbért vagy drágábbá tenné a magyar munkaerőt, azzal „végtelen nyomort” teremtene.

A Mandiner novemberben grafikonsorozatot indított arról, hogy mennyit vásárolhattunk a mindennapi élethez elengedhetetlen árucikkekből 2010-ben s mennyit most. A teljesebb kép érdekében mindent terméket kétszer vizsgáltunk meg, egyszer a minimálbérhez, egyszer az átlagbérhez viszonyítva. Első összefoglaló cikkünkben a rezsi – villamos energia, vezetékes gáz és víz – árait vesszük górcső alá.

***

A lakosság által vásárolt háztartási energia ára 2002-2010 között 123%-kal emelkedett a KSH adataiból számolva, 2010-től pedig mai napig 10%-kal csökkent. Ezen belül a villamos áram díja a 2002-es 24,5 Ft/kWh értékről 46,6 Ft/kWh-ra emelkedett, majd ez az összeg 2015-től máig 36,6 Ft/kWh lett. A vezetékes gáz 2002-es ára 39 Ft/m3 volt, ami 2010-re 115 Ft/m3-re emelkedett, s 2015-re 101 Ft/m3-re csökkent.

Máig ennyi a rezsicsökkentés hatására.

Az Eurostat adatai alapján 2010 első félévében vásárlóerő-paritáson összehasonlítva, mind a villamos áram, mind a vezetékes gáz lakossági átlagára Magyarországon volt a legmagasabb az EU27 tagállamok között. Az utolsó elérhető tagállami adatok 2021 első félévéből valók. A villamos áram esetében mindössze öt tagállamban, vezetékes gáz esetében pedig 7 tagállamban csökkentek az árak 11 év alatt. Mindkét árucikknél Magyarországon sikerült a legjelentősebb mérséklődést elérni. Jelenleg a hazai árak a legalacsonyabbak között vannak.

Mint látható, a baloldali kormányok alatt a lakosság által vásárolt háztartási energia ára folyamatosan emelkedett. Az energiaszolgáltatók az áremelést egészen 2012-ig folytatták. 2013-ban a kormány elindította a rezsicsökkentési programját, amelynek keretében az energia- és közműszolgáltatóknak át kellett térni a lakossági végfogyasztói oldalon a szabadáras díjszabásról a hatósági árakra.

Rezsicsökkentés alatt tehát a közszolgáltatások végfogyasztói árainak jogszabályok által megszabott mértékű csökkentését kell érteni. Ezen intézkedések által előidézett fogyasztóiár csökkenés hatására a 2015-re beállt árak a mai napig stagnálnak nominális értéken, reálértékben pedig folyamatosan csökkennek. A lakosság helyzetét a fogyasztói árak reálértékének csökkenése mellett az átlagkeresetek és a minimálbér inflációt meghaladó mértékű növekedése, tehát a vásárlóerejének a jelentős növekedése még tovább javítja.

Ezen előzmények után kell igazán nagy jelentőségűnek tekintenünk azt a tényt, hogy

az unióban rajtunk kívül szinte minden tagállamában robbanásszerű lakossági energiaár emelkedést tapasztalhattunk idén nyártól.

2021. novemberben az unióban a lakossági energiaárak átlagos éves áremelkedés növekedése 21% volt az Eurostat szerint. A legnagyobb emelkedést Belgiumban (65,5%) és Hollandiában (57,5%) mérték. Az elektromos áram ára átlagosan 15,9%-kal nőtt (Hollandiában 75%-kal, Észtországban 48,5%-kal emelkedett) éves összehasonlításban, míg nálunk 0%-kal. A vezetékes gáz ára pedig átlagosan 26%-kal nőtt a tagállamokban (Észtországban 134,6%-kal, Görögországban 115,4%-kal, Belgiumban pedig 113,1%-kal), s emellett is, nálunk stagnált.

Nézzük meg, hogy a termékek árcsökkenése és az átlagkeresetek/minimálbérek emelkedésének együttes hatására mennyivel vásárolhatnánk 2021-ben több áramot, gázt és vizet mint 2010-ben!

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Villamos energia

Ahogy korábban írtuk, amikor a jobboldali kormányok 2010-ben átvették az ország irányítását, 10 kWh villamos energia ára 466 forint volt, így az akkori minimálbérből 1293 kWh-t, az átlagkeresetből pedig 2846 kWh-t lehetett vásárolni. 2021 októberében, a KSH adatai szerint száz forinttal kevesebb, azaz 366 forint volt ugyanennyi villamos energia átlagára, így a minimálbérből 3042 kWh-t, átlagkeresetből pedig 7749 kWh-t tudunk vásárolni. Vagyis

a rezsicsökkentés és a jelentős minimálbér emelkedés miatt közel két és félszeresére, az átlagkereset növekedése miatt pedig háromszorosára nőtt a vásárolható mennyiség.

Összehasonlításképp: 2002-től kezdődően 245 forintról 8 év alatt 466 forintra, azaz 90%-kal emelkedett a villamos energia fogyasztói ára, ami utána – 2010-től 2021-ig – 21%-kal csökkent számértékét tekintve is.

Vezetékes gáz

Ahogy korábban írtuk, egy köbméter vezetékes gáz ára 2010-ben 115 forint volt, így az akkori minimálbérből 524 m3-t, az átlagkeresetből pedig 1153 m3-t lehetett vásárolni. 2021 októberében az ár, a KSH adatai szerint, ennél tizennégy forinttal volt kevesebb, azaz 101 forint volt ugyanennyi gáz átlagára. A legfrissebb minimálbérből így 1102 m3-t, az átlagkeresetből pedig 2808 m3-t tudunk venni. Lassan mondom, hogy mindenki megértse:

a rezsicsökkentés és a minimálbér növekedése miatt kétszer annyi, a nettó átlagkereset növekedése miatt pedig két és félszer annyi gázt tudunk most venni, mint a baloldal kormányzása után.

Emlékezetes az MSZP 2002-es kampánya: NEM LESZ GÁZÁREMELÉS – hirdették. Hát, lett. Nem is kicsi, 195%-os. Emlékszünk még, hogy a Fidesz többször is szóvá tette akkor, hogy az MSZP megválasztása esetén nagymértékű gázáremelést tervez. Ekkor hallottuk először Lendvai Ildikó szállóigévé vált mondatait is: „Lassan mondom, hogy mindenki, még Orbán Viktor is értse: nem veszünk el senkitől semmit. A rémhírekkel ellentétben nem vezetünk be tandíjat, nem lesz fogyasztói gázáremelés és amnesztia”. Ehhez képest a baloldali kormányok 2002-től – 8 év alatt – a háromszorosára növelték a gáz árát. A jobboldal pedig 2010 és 2021 között 12%-kal csökkentette a számértékét is.

Víz

Egy köbméter vezetékes víz átlagára 2010-ben 301 forint volt, így az akkori minimálbérből 200 m3-t, az átlagkeresetből pedig 441 m3-t lehetett vásárolni. Tizenegy évvel később, 2021 októberében, a KSH adatai szerint három forinttal kevesebb, azaz 298 forint volt ugyanennyi víz átlagára. A mostani minimálbérből 374 m3 vizet, az átlagkeresetből pedig 952m3-t tudnánk vásárolni, tehát

a rezsicsökkentés miatt csökkent a víz ára, közben pedig a minimálbér jelentős növekedésen esett át, így közel kétszer annyi vizet tudunk venni a mostani minimálbérből és több mint kétszer annyi vizet tudunk venni a mostani átlagkeresetből.

Összehasonlításképp, 2002-ben 161 forint volt 1 m3 víz. A baloldal által fémjelzett nyolc év alatt csaknem a duplájára drágult, 301 forintra.

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés mérésekor uniós standardok szerint mérik, hogy az ország teljes lakosságának mekkora aránya él olyan háztartásban, amelynek volt az adott évben rezsihátraléka. Ez az arány 2010-ben 24,4% volt, míg a legutolsó – 2020-as – adat szerint a tíz évvel korábbinak a fele, mindössze 11,2%. 2010-ben minden negyedik magyar állampolgárnak – beleértve a gyerekeket is – volt kifizetetlen számlája, amivel az unió egyik legnagyobb aránya volt a magyar érték, kétszerese az uniós átlagnak. Tíz év alatti javulásunk az ötödik legjelentősebb az unióban.

Kapcsolódó

Orbán Viktor: A rezsiharc eredményeit meg kell védeni
A magyar miniszterelnök már egy októberi rádióinterjúban elmondta, hogy „Bécsben ma az áram ára az több mint duplája a budapestinek, a berliniek meg háromszor annyit fizetnek, mint mi. Ugyan ez a helyzet a gázzal”. Stockholmban pedig a budapesti gázár több mint nyolcszorosát kell fizetni a lakosságnak a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2021. novemberi tanulmánya szerint. Bővebben is érdekel…

A cikk elkészültéhez nyújtott szakértői segítségét köszönjük Szalai Piroskának.

Forrás: Mandiner

29 hozzászólás “Stockholmban a budapesti gázár nyolcszorosát fizetik – utánajártak, fenntartható-e a rezsicsökkentés” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Csak a bajok vannak Stockholmban. Most nem migránshordák garázdálkodnak, hanem a gázzal hadakoznak.

  2. Gyula szerint:

    …és ki a faszt érdekel Stockholm? Szingapúrral nem számoltok, vagy ahol a legdrágább? A többi pedig netto hazugság, csak kinek akarjátok lenyomni a torkán? Senki nem jár boltba, idióták?

  3. László szerint:

    “Olyan sokat keres az állam a lakossági gázon, hogy a következő választás előtt akár ingyen is adhatja fél évig” forrás:G7:hu 2020.08.10.

  4. apostolos szerint:

    Hiába, a prolinak ez is sok, de neki muszáj kertes házban laknia és szeméttel vagy éppen azzal tüzelnie, ami a keze közé kerül.

  5. Májkrém szerint:

    Jó, de ott a kereset is több, többet tudnak félretenni az emberek, azért ezt is nézzük már könyörgöm! 🙂

  6. László szerint:

    Átlagfizetés Svédországban (2021.Október): 3062 Euro
    Átlagfizetés Európában (ilyen is van): 1916 Euro
    Átlagfizetés Magyarország: 683 Euro

  7. PáLoS TReND szerint:

    SAJNOS a MAGYAROK SZÉGYENE, HOGY ez a NOTÓRIUS TOLVAJ (VÉRÉBŐL FAKADÓAN!!!) IMMÁR 33 ÉVE JÁTSZAT6 ITT a PIROS, HOL a PIROS-t a SZÁMOLNI LUSTA SZAVAZÓ-DROIDOKKAL!!!

  8. Gyula szerint:

    A nemzet gázszerelője a Bahamákon Szilveszterezik? 😁
    (NYILVÁNOS repülési adatok szerint, kérésre a forrást közlöm)

  9. László szerint:

    Zalakarosi hosszúhétvége rangon aluli lenne. Nem szabad bántani a kiválóbbakat.

  10. Gratulálok szerint:

    Azt is írjátok már meg, Bécsben, Berlinben, Stockholmban hányszoros az emberek jövedelme Budapesthez képest! Arról nem is beszélve, Magyarországon a vidékiek hogy keresnek az adott országok vidéki lakosaihoz képest!

  11. László szerint:

    A magyarok háromnegyede uniós szinten szegénynek számít, ami még a bolgárnál is magasabb arány. Ennél csak Romániában rosszabb a helyzet az Európai Unió országaiban.
    Ezzel szemben mondjuk Finnországban, Franciaországban vagy Hollandiában az emberek alig öt százaléka számít uniós szinten szegénynek. Magyarországon több mint 75 százalékuk. A kutatásban azt is megállapították, hogy a magyar szegénységi küszöb 2005-ben is ugyanúgy az uniósnak a negyven százaléka volt, mint 2017-ben. Az anyagi helyzetünk javult, de ez pont olyan ütemben történt, ahogyan az EU-átlagé. index,hu 2021.07.27.

  12. Antikom szerint:

    Amekkora az átlag magyar intelligenciahányadosa, még ezt az anyagi helyzetet is túlzásnak tartom.

  13. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Talán közöljétek, hogy Stockholmban, Londonban, stb. a családok jövedelmének hány százalékát viszi el a lakbér (kb. 40 %)? M.O.-on a lakosság 90 %-ban magántulajdonban lakik,ellentétben a svédekkel ahol lakbér van ugyanilyen arányban. Azután hasonlítsák össze a rezsiket! Meg fognak lepődni!
    László idéz az Eurostat adataiból, de azt elhallgatja, hogy a szegénységben nézik a banki tartozásokat is. Az adott időszakban – a szocik szaktudása miatt – a svájci kölcsönök az egekben voltak, ami beszámított a szegénységbe! Köszönjük eeetásak!
    Az ellenzék szerint 2010-ben Luxemburggal voltunk egy szinten és most újra oda akarják vinni az országot!😀😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. Gyula szerint:

    Szar! Mégis több a megtakarításuk és mégis köszönik, de jól vannak.

  15. László szerint:

    Svájci kölcsön: Felvettek 3 milliót, már fizetni kell 13-at. A fidesz nem csinált semmit, szólt a haver végrehajtónak, kirakta a családot lakást meg eladták egymás között.
    Mi baja van Luxemburggal? Még a miniszterelnökük is meleg. Talán homofóbnak teccik lenni?

  16. Gyula szerint:

    A devizahitelt nem a Fidesz hozta be? Dehogy… 😜

  17. Gratulálok szerint:

    Olyan nagy a jólét Magyarországon, hogy jön a rengeteg angol, német, svéd, osztrák hozzánk dolgozni! Tele vagyunk tőlük jött nővérekkel, orvosokkal is! Ja, nem!

  18. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Megint hazudnak, mert igaz, hogy a polgári kormány tette lehetővé a devizahitelt, de a szoci kormány szüntette meg a Ft.os lakáshitelt, ami miatt álltak át devizahitelre!
    László megint ordas hazugságot terjeszt!! Mennyi devizahiteles van most? A többivel mi lett? Nem olvas újságot, vagy a Népszava nem közli:
    Apropó! A maga pártjai által fosztogatott Városházán lobog a szivárványos buzi zászló! Kérdés?

    Gratulálok! Menjen a dunántúli falvakba és nézze meg mennyi svéd, német, osztrák lakik itt,, de a kecskeméti német lakótelepet is megnézheti!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. Gratulálok szerint:

    A dunántúli falvakban lakó külföldiek nagyrészt nyugdíjasok, akik a náluk szerénynek mondható nyugdíjukból akarnak megélni itt! A néhány fiatal meg a fogyasztói társadalomból kiábrándult, dolgozni nem nagyon szerető ember! Ha itt a kisebbség elvegetál munka nélkül, akkor ők is megtehetik! A multiknál dolgozó felső és középvezető meg ugyanazt a fizetést kapja, mint otthon! A magyar melósokon keresi meg a multi az extraprofitot, amiért ide települtek!

    Arról mesélj, hány nyugati országbeli jön ide nem multi céghez dolgozni! Innen a képzett, szorgalmas magyar munkaerő csak elmegy! Jön helyébe ukrán, pakisztáni, meg még akikkel a Fidesz lepaktált! Jók lesznek jobbágynak, ha már a magyarok nem akarnak azok lenni!

  20. László szerint:

    Nagyapó az elfogadásról meg az egymás iránti tiszteletről nem hallott még? Szilveszterkor nézheti Lédi Dömpert az RTL-en…

  21. Gyula szerint:

    Lement a migránsozás, kellett új ellenség az ellenzékiek mellé. Ez az ország Orbán óta így működik.

  22. László szerint:

    “Németország végleg leállítja utolsó hat atomerőművének felét, 2022-re pedig a maradék három atomerőmű leépítését is megkezdik, megújuló energiaforrásokra állnak át.”

    – ebből nem az jön le nekem hogy akár ők is kétségbe lennének esve…

  23. Nagyapó szerint:

    László! Nem tudom mire gondol az “elfogadásról meg az egymás iránti tiszteletről”! Igaz az ellenzék által hirdetett szivárványos LMB.., pedofil, buzi, stb. elvekről hallottam, de nem értek velük egyet, sőt hányok tőlük. Az RTL-lel megfogott, mert nem nézem.

    Angela Merkel alapvégzettsége fizikus. Amiért Ő belement az atomerőművek leállításába, annak oka a koalíciós partner volt. Azóta Németország újraindította szénerőműveit, mert a fölösen termelt áramot kénytelen volt olcsón eladni, míg szélszünet idején, meg éjszaka importálni kellett lengyel (szén) és francia (atom) energiát. Gázerőműveket a zöld-fasiszták miatt (É-i Áramlat II) nem tudnak használni, így marad a lakosság oktatása – így fűtsél gyertyával cserepet😛!
    Igaz, hogy “globális felmelegedés” van, de mit tesznek, ha egy É-Amerikához hasonló fagyhullám jön?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  24. Gyula szerint:

    Öreg! Te amiket írsz, pont ezért te semmilyen tiszteletet ne várj. Te egy levitézlett kommunista maradvány vagy, aki a haszonlesés miatt felvette a nemzethy jelmezt.
    Ismét itt az év vége és ti nemzethy toprongyok egy jókívánságot ki nem raktatok erre az okádék oldalatokra, mert ezek vagytok ti.

  25. Lali szerint:

    Nagyapó fizetett fidesz firkász ezen az oldalon! Én tudom!

  26. László szerint:

    Németországban oktatják itt meg a gyakorlatban is alkalmazzák hogy füccsélgyertyával. Svéd-német nagyon meghatódna ha tudná hogy itt mennyire aggódunk értük.

    2020-as cikk, de milyen előrelátó…G7. hu
    “Olyan sokat keres az állam a lakossági gázon, hogy a következő választás előtt akár ingyen is adhatja fél évig.”

    “Csak az idei első félévben annyi tartalék gyűlhetett össze az állami gázszolgáltatóknál, amiből kényelmesen meg lehetne finanszírozni egy olyan egyszeri rezsitámogatást, mint amit a 2018-as választások előtt vetett be a kormány. A földgáz piaci ára ugyanis annyira beszakadt az utóbbi évben, hogy most már lényegesen alacsonyabb, mint az itthoni lakossági ár. Ez valószínűleg nem is fog változni, ezért egyes szakértők szerint akár újabb tartós rezsicsökkentésre is lenne tér.
    A következő választásokig akár annyi pénz is összejöhet, amiből 6-9 hónapig is ingyen kaphatja a gázt a lakosság.”

  27. Nagyapó szerint:

    László ne hazudjon! A német TV oktatta a német polgárokat a gyertyával való fűtésre! M.O.-on hol nem tudják kifizetni a rezsit?
    Nézzen utána az EU fővárosaiban a vill.- ill. gázáraknak!
    A rezsi 2010-ben 50 000 Ft volt az akkori 60 236 forintos nettó minimálbér mellett, míg tavaly
    40 000 Ft volt az átlagos rezsiköltség, ami még a felét sem érte el a nettó minimálbérnek, ami
    111 321Ft. Ez évben viszont a rezsi marad 40 000 Ft, a min. bér pedig (családi adókedvezmény nélkül) 133 000 Ft lesz.
    Sőt a polgári kormányunk nem járul hozzá a Brüsszelben tervezett 36 000 Ft/hó CO2 adóhoz!!! Ne a lakosság fizesse a repülők, a hajók, migránsok, stb. költségeit!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  28. László szerint:

    Magyarországon hol nem tudják kifizetni a rezsit? Szóval mindenki ki tudja fizetni? Ön feltette az Í-re a pontot. Az adófizetök fizetik a honvédségi Herkules és társai magán célra való igénybevételét, Lédi milliárdon a hajókázást, a afgán migránsok Budapestre telepítését is. (tudja, akik nekünk annyit segítettek…) Mehet újra zombimenetre, aztán magyar hangot is halljon a tömegben ukrán-román-lengyel mellett…

  29. Gyula szerint:

    Hol 40 ezer a rezsi, te gyökér? Ezt az isten barmát.

Itt lehet hozzászólni !