Kiálltak az egyházak: a házasság egy férfié és egy nőé, az ember nő és férfi

Mandiner

A Karácsonyra készülve, valamint a Hanuka gyertyáinak fényében reagáltak az egyre erősödő társadalmi vitákra a zsidó és keresztény gyülekezetek.

Közös nyilatkozatot adott ki 14 darab egyház valamint hitközség arról, miszerint szerintük

a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg:

„A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a Karácsonyra készülve, illetve a Hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.”

Az alábbi  egyházak valamint hitközségek írták alá a közös nyilatkozatot:

  • Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
  • Magyarországi Református Egyház
  • Magyarországi Evangélikus Egyház
  • Magyarországi Baptista Egyház
  • Magyar Pünkösdi Egyház
  • Magyarországi Metodista Egyház
  • Budai Szerb Ortodox Egyházmegye
  • Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Orthodox Exarchátus
  • Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház
  • Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye
  • Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarkátus)
  • Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete
  • Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
  • Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség

Forrás: Mandiner

25 hozzászólás “Kiálltak az egyházak: a házasság egy férfié és egy nőé, az ember nő és férfi” bejegyzésre

  1. Gratulálok szerint:

    A Felház nevű felekezet miért nem írta alá a nyilatkozatot? Szerintük nem egy férfi és egy nő kell a házassághoz?

  2. László szerint:

    És holnaptól szebb lesz a világ…

  3. Hozzászóló szerint:

    Végre megszólaltak. Mellesleg nagyon helyesen.

  4. Gyula szerint:

    Ezek is menjenek a francba, mind ingyenélő brancs, közük nincs a hithez.
    Mindenzt a szeretet ünnepe jegyében deklarálták, gratulálok mindnek!

  5. László szerint:

    Házasság szent köteléke… Az van. Azok miért nem kapnak pl. 50 botütést akik azt hazudják a pap elött hogy jóban-rosszban-betegségben-szegénységben-gazdagságban-mig-a-halál-el-nem-választ, aztán 10ből, 9 elválik. Biblikus álláspont…

  6. Gyula szerint:

    Ez a házzaságosdi egy netto baromság, semmi értelmét nem látom. Egy papír és semmi több. Nem ez köt össze két embert és nem ettől lesz normális neveltetése egy gyereknek.

  7. pl szerint:

    Hajrá Fidesz!
    Szaporodásra utasították a párttagokat Kínában:
    “„Egyetlen párttag sem hozhat fel semmilyen mentséget, sem objektív, sem személyes jellegűt arra, ha nem házasodik meg, vagy nincsenek gyerekei. Ugyanígy nincs mentség arra sem, ha csak két gyereke van” – szól az egyértelmű utasítás, ami hetekkel ezelőtt jelent meg egy kínai pártlapban, de csak most kapott nagyobb nyilvánosságot.”
    B@szni, b@szni, b@szni, s a haza fényre derül…

  8. Nagyapó szerint:

    Gyulának igaza van! Az ilyen papírhazásságöböl csak agyalágyula gyerekek “lesznek”!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Nagyapó szerint:

    pl, ha talál valamit felkapja, minta gyöngytyúk a taknyot! Kínában a népességrobbanás elkerülésére bevezették az 1 család 1 gyerek módszert (ezt Kádárék is megtették). Eredmény volt, de volt mellékhatása is, a népesség elöregedése, a leánycsecsemők megölése. Így 2016-ban kettőre emelték a gyerekek számát egy családban. Később, 2018 év végétől viszont már nincs semmiféle állami korlátozás, áttértek a “független termékenység” politikájára, azaz a nők maguk dönthetik el, hány gyerekük lesz. Ez nem jelenti a bunkó pl szerinti kötelező b@szást!!
    Ha valamit bunkó pl nem tud, az még létezik!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. László szerint:

    Szétszéledtek a világba árulni a Kinában megtermelt xarokat. Tönkretéve az adott ország cipő, ruha meg minden más iparát. Ez is valami terv része lehetett. Hozzánk jött a legtöbb kinai a 90es évek elején európai viszonylatban. Ez a kötelező ráb@szás. Megnézném a Kinába települt nyugati cégeknél mennyi ujgur dolgozhat ingyen és bérmentve.

  11. Gyula szerint:

    Téged is a Gólya hozott, azért vagy ilyen hülye.
    Gyere gyökér, meséld el, hogy mivel ér többet az, aki lepapírozta magát, mint aki nem?
    Mindenbe belekötni, az megy, mert egy büdös bunkó vagy, elvtelen ember.
    Nehogy már ti megmondjátok nekem, hogy nekem mi a jó.
    Beszarás…

  12. pl szerint:

    Fohászkodtatok ti a bunkócskához, de te szeretnéd feledni…
    “Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót,
    amilyet sihedernyi koromban.
    A szívembe nyilall ez a bús régi dal,
    kicsordulnak a könnyeim nyomban.
    Hej, te bunkócska, te drága,
    hej, te eleven fa gircses-görcsös ága, te drága,
    segíts most!”

  13. csepelikerdezo szerint:

    Tehát egy férfi átműteteti magát nőnek, egy nő pedig férfinak, akkor azok összeházasodhatnak. Teljesen jó :mrgreen:

  14. László szerint:

    ….és az óvodák előtt már lesben állnak az LMBTQXYZ emberei műtősbusszal felszerelkezve gyerekekre lesve.

  15. Nagyapó szerint:

    Jé! A sok buzi, hogy felháborodott! Milyen gyerekeket akar nevelni a szakállas szülő 1 és szülő 2?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Nagyapó szerint:

    László! Elmaradt néhány brossurával! Az összes márkás árut Kínában gyártják, sőt a feje felett kínai űrbázis kering!
    Viszont az ujguroknak közvetítse nagy-tudású, kedves vezetőjük szavait ” tessék, el lehet menni!”! 😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. László szerint:

    Kinai árut nekem nem kell bemutatni. Wish-ről kb. 120 féle terméket rendeltem. 90%-a olyan is. Csak az olcsóbbsága miatt érte meg (egy ideig). Pár éve leálltam vele. Ugyanazt árulják itt is világbajnok áfával, na azt fizesse maga a vezérének.

    Én is idéznék valakit, mai cikk:
    “”Magyar Bálint: Orbán Istenhez akkor került a legközelebb, amikor a labdát berúgta a templomkertbe és érte kellett mászni””

  18. Horváth János szerint:

    Azzal, hogy segédkezünk a kínai áruk mielőbbi Eu-ba jutásához, gyakorlatilag segítünk a hazai és európai ipar leépülésében. Kína köszöni a kelebiai vasutat.

  19. Gyula szerint:

    Az öreg ratyi megint hintette a faxságát, ennyit tud egy igazi, hithű kommunistából faragott mongolfidióta.

  20. Nagyapó szerint:

    Horváth János! A gyűlölet elvakítja! Ha mi osztjuk el a kínai árukat, akkor annak az árú tömegnek, ami az EU-ba érkezik, az ÁFA bevétele minket illet és nem Rotterdamot. Ezért fontos a Thesszaloniki-Bp. vasút. (Ezért visítanak a hollandok) Nem beszélve arról, hogy a hajóknak nem kell megkerülni Európát. De ha Bp.a központ, akkor a vasúti szállítást is célszerű ide irányítani!
    Ja, és melyik iparágunkat fenyegeti a kínai dömping?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. Nagyapó szerint:

    László! Nem csodálom, hogy leállt az importtal, mivel a bóvlit, amit a San Francisco- beli Wish cég bonyolít, nem a “világbajnok áfával” 27 %, hanem az EU-s olcsó 25%-ÁFÁval érkeztette, mondjuk Koperbe!😀 Én is importáltam Kínából -igaz szerszámgépeket – 25% ÁFÁval, nem volt gondom a gépekkel.
    Apropó ki az a Magyar Bálint? Breaktáncos, vagy mi?😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. László szerint:

    Magyar Bálint ha jól emlékszem oktatási miniszter volt, de jó humora.

  23. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Gyűlölködni itt maga szokott. Miből gondolja, hogy mi leszünk az elosztók? Mit gondol miért akarják a Gubacsi vasúti hidat rendbe tenni? Kikötő és irány az Eu belseje, de vízen. Az utolsó mondatából pedig látszik, hogy magát legkevésbé érdekli a magyar gazdaság!

  24. Gyula szerint:

    Fater, te nagyonhülye. Ne zavarjon, hogy a Wish Hollandiából szállít neked, ott a raktára, tehát mi a fax köze van Koper-hez? Igen, tovább…? 😁😜👏👍

  25. Gyula szerint:

    Ja fater, azt a céget számolták fel? Te írtad be, le… 👏👍

Itt lehet hozzászólni !