Nagymamát és unokáját gázolták el a Táncsics Mihály utcánál

MTI, Csepel.hu

Két nőt gázolt el egy autós szombat délután Csepelen – közölte Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese. Hozzátette: a két nőt egy kijelölt gyalogátkelőhelyen ütötte el az autós. Az MTI úgy tudja, a 17 éves lány és a nagymamája is súlyos sérüléseket szenvedett. A Csepel.hu úgy tudja: nem sokkal 17 óra előtt a Táncsics Mihály utca 66. számú épület előtt lévő gyalogátkelőhelynél egy hat tagú család haladt át az úttesten. A közeledő Lada Szamara vezetője – eddig ismeretlen okok miatt – nem tudott megállni, és két személyt elgázolt: egy idősebb asszony és a 17 éves unokája szenvedett balesetet. Rendőrségi információk szerint a nagymamát lábtöréssel szállították kórházba, unokája könnyebb sérüléseket szenvedett. Mint megtudtuk, csupán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt súlyosabb baleset: két felnőtt még időben vissza tudott lépni, ketten pedig – köztük egy 3-4 éves kisgyerek – átért az út túlsó oldalára.

Itt lehet hozzászólni !