Kurva ország, Őszöd 15: elcsalták a jövőt Gyurcsányék

Origo

15 évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszéde. Miután kiszivárgott a botrányos, trágár hangfelvétel, Gyurcsány terrorral és erőszakkal akarta megtartani a hatalmát. Nem rettent el attól sem, hogy lovasrohamot vezényeljen, ártatlan emberek szemét lövesse ki, fiatalokat alázzon meg és zárasson rácsok mögé hetekre indok nélkül.

Fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy mi történt 2006 őszén, hiszen a rendőrterror mögött álló főszereplő, a bukott miniszterelnök jelenleg is a baloldal vezetője, és vissza akar jutni a hatalomba.

Hazugság, megszorítások, az emberek lenézése és kigúnyolása

A 2006-os választásokon egy hajszállal tudott csak győzni a Gyurcsány Ferenc által vezetett MSZP. Ezt követően, de még a kormányalakítás előtt az MSZP-frakció zárt ülést tartott a balatonőszödi kormányüdülőben.

ITT KERÜLT SOR GYURCSÁNY HAZUGSÁGBESZÉDÉRE MÁJUS 26-ÁN.

Ebben az akkori miniszterelnök többek között azt mondta:

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. (…)  Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.

Gyurcsány azt is bevallotta, hogy az azt megelőző négy évben nem csináltak semmit, nem hoztak egy olyan jelentős kormányzati intézkedést sem, amelyre büszkék lehetnének, majd feltette a kérdést:

Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?

Ekkor hangzott el az a sokat idézett mondat is: “hazudtunk reggel, éjjel meg este”. A trágárságtól hemzsegő beszédben a választókat is mélyen lenézte, amikor azt mondta, hogy a tüntetők úgyis megunják majd és haza mennek, vagyis semmit nem tudnak tenni ellene.

Az őszödi beszéd teljes, vágatlan verziója

A felvétel azonban ekkor még nem került a nyilvánosság elé, a kormány 2006. június 9-én letette az esküt, ezt követően jött az igazi hidegzuhany a magyarok számára. Eddigre már az ország komoly bajban volt, ezt már a szocialista kormány is tudta, hiszen több százmilliárd forint hiányzott a költségvetésből.

Gyurcsány a helyzet kezelésére brutális megszorításokat tartalmazó csomagot jelentett be azzal a cinikus megjegyzéssel tálalva, hogy

“nem kell félni, nem fog fájni”.

Ez viszont hazugság volt, akárcsak a teljes kormányzása, hiszen miatta családok mentek tönkre, az ország pedig majdnem csődbe ment.

A megszorításokat tartalmazó csomag részeként 30 százalékkal emelkedett a gáz ára, növelték a villamos energia árát, emelték az áfakulcsot, a jövedéki adót, illetve a munkáltatói járulékot.Hamarosan kiderült az is, hogy 2008-tól tandíjat kell fizetni, 2007-ben pedig vizitdíjat és kórházi napidíjat vezetnek be. Akik pedig ezeket az intézkedéseket kritizálták, azoknak Gyurcsány azt mondta, hogy

El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!

Az ezt követő években százezrek hagyták el az országot, az elvándorlási folyamatot pedig csak a Fidesz-kormánynak sikerült megállítania, illetve az elmúlt években visszafordítania, ami azt jelenti, hogy mostanra már többen érkeznek haza, mint ahányan elhagyják az országot.

Az őszödi hazugságbeszéd nyilvánosságra kerülése és a tüntetések kezdete

Gyurcsány Ferenc hazugságbeszédét szeptember 17-én juttatták el ismeretlenek a magyar sajtónak. Először csak részletek kerültek nyilvánosságra, majd az egész beszéd. Ezt követően Budapesten, a Kossuth téren és több vidéki városban is tüntetések kezdődtek, amelyeken Gyurcsány Ferenc azonnali távozását követelték.

A TÜNTETÉSSOROZAT EGYIK LEGFONTOSABB ELEME A MAGYAR TELEVÍZIÓ MÁSNAPI OSTROMA,

amelyre azért került sor, mert a televízió vezetése az akkorra már több tízezres tiltakozó tömeget 900 fősnek nevezte, majd nem voltak hajlandóak beolvasni a tüntetők által írt petíciót. Gyurcsány szándékosan védelem nélkül hagyta az MTV épületét, rosszul felszerelt rendőröket vezényeltek a tüntetőkkel szemben, akik végül elfoglalták az MTV-t.

Ezek után hetekig tartó véres összecsapások következtek, a legvéresebb október 23-án, amikor a Fidesz ünnepi megemlékezésére érkezett több tízezres tömegre lovasrohamot vezényeltek, majd könnygázgránátokkal, gumilövedékekkel támadtak a békés demonstrálókra, ezzel súlyos, maradandó sérüléseket okozva.

A kommunizmus legsötétebb napjait idéző rendőrterrorral akarta Gyurcsány elhallgattatni az embereket

A 2006. őszi áldozatok tucatjait képviselő Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Gaudi-Nagy Tamás az Origónak korábban arról beszélt, hogy éppen az őszödi hazugságbeszéd nyilvánosságra kerülése utáni események mutatták meg, hogy mekkora veszéllyel járhat a Gyurcsány-féle baloldal visszatérése Magyarországon.

Gaudi-Nagy szerint a 2006 őszén történt események a Kádár-rendszer brutalitását is meghaladták azzal, hogy szisztematikusan és terrorisztikus erőszaksorozatot alkalmaztak a tiltakozók megfélemlítésére, valamint a bosszú érdekében. Mindenképp példátlannak mondható, hogy Gyurcsány Ferenc parancsára lovasrohamot vezényeltek az emberek ellen. Szintén a diktatúrákat idézi, hogy a rendőrök arcukat eltakarva, azonosító jelzés nélkül, viperával vertek össze számos embert.

Orbán Viktor korábban a 2006-os őszi eseményekről elmondta, hogy

aligha tudjuk elfelejteni, vakuemlék, villanásszerűen képes visszaemlékezni rá az ember.

A miniszterelnök felidézte, hogy az őszödi beszéd miatti lázadásokkor az akkor serdülőkorban lévő fiát be kellett zárnia, hogy ne menjen ki az utcára. Hozzátette: mellbevágó, hogy aki miatt ez történt, még mindig a politikában van.

Forrás: Origo

29 hozzászólás “Kurva ország, Őszöd 15: elcsalták a jövőt Gyurcsányék” bejegyzésre

  1. Cilinder szerint:

    Ès a marha nagy fidesz azóta se számolta el. Pedig mekkora ígéret volt ám. De nem baj, Sorossal biztos elbántok akkor! 😂😂😂

  2. Dórika szerint:

    De most tényleg… akkor miért hagyták ezt az egészet szó nélkül? És miért nem zárták börtönbe vagy akasztották fel ezt az embernek nem nevezhető rohadék gyurcsányt?

  3. Horváth János szerint:

    Azért jó vastag bőr van a képeteken, hogy így hazudtok!

  4. Attila szerint:

    Ki fogja megnézni az ELK*RTUK filmet? Nem lennék meglepve ha iskolásoknak írnák elő kötelező jelleggel a mozilátogatást.

  5. robi szerint:

    Dórika: a színjáték neked és a hozzád hasonló, önálló gondolkodásra képtelen embereknek szól a mai napig.
    Különben nem tennél fel ilyen buta kérdéseket.

  6. kormánypárti szerint:

    Egyrészt gyurcsányit is megilleti az ártatlanság vélelme, aki előrelátó módon gondoskodott a bizonyítékok eltüntetéséről, sok ideje volt a terhelő dokumentumok, adatok megsemmisítésére. Emiatt a kormányzati átadás-átvételi eljárás sem zajlott zökkenőmentesen. Másrészt a parlament kiadta gyurcsányit, aki a gyanúsítására reagálva burkoltan megfenyegette az ügyészeket, akik okkal tarthattak attól, akármi is lenne az ügy kimenetele, kormányváltást követően lőttek a karrierjüknek. Nem elhanyagolható szempont, hogy gyurcsányi multimilliárdos lévén megteheti, hogy a legjobb ügyvédeket, profi jogi csűrcsavaró és kiskapukereső szakembereket bíz meg a hátsója védelmével.

  7. Májkrém szerint:

    kormánypárti: Az utolsó mondatod mindent visz! Egyszerűen imádom! Szóval azt mondod, ha valaki milliárdos, akkor nem lehet mit tenni ellene. Na akkor hogy akar a fityisz elbánni az előbb említett Sorossal? Hát sehogy! Akkor minek hirdetgeti orrba-szájba, hogy állítsuk meg Sorost? Terv sincs, ha van is, akkor is nincs mit tenni, hiszen előbb mondtad, van pénze mindenre, bárkit lefizet simán! Akkor meg miről beszélünk? Tényleg ennyire elvakultak vagytok ti fideszesek? Ez már ijesztő, de nagyon… Bezzeg amikor egy átlagos kis embernek van pár ezer FT tartozása, akkor bezzeg már keménykedik a fidesz, gratulálok…

  8. kormánypárti szerint:

    Májkrém: egyrészt azt fejtettem ki, hogy gyurcsányit akkor érdemes perbe fogni, ha megingathatatlan bizonyítékok vannak ellene, különben jó eséllyel kimossák a méregdrága szarkeverő jogászai. Ha így történne, abból politikai hasznot húzna, vagyis úgy tálalná a felmentő ítéletet, mintha az ártatlanságát igazolná. Másrészt nem felejt és amint lehetősége nyílik rá, bosszút áll a vádlóin.
    Harmadrészt hallottunk már olyanról, hogy keresztapák a sittről irányítanak kiterjedt bűnszervezeteket. Soros személye érinthetetlen, ez tény. A Soros-terv ugyanakkor megállítható, és meg is kell hiúsítani, mert úgy hiszem komoly veszélyt jelent a világra, itt megtalálod a szövegét: https://mindenszo.hu/wp-content/uploads/2017/10/Soros-Gy%C3%B6rgy-Az-eredeti-Soros-terv-pdf-TELJES.pdf
    Nem fizetted be a tagdíjat és behajtási eljárást kezdeményezett ellened a Fidesz?

  9. Gyula szerint:

    kormánypárti!
    nincs és nem is volt ellene semmi, kreálni meg meleg pite lett volna. Tehát üres vetítés és hazudozás az életetek nektek is. El fogjátok baszni a járványkezelést, immáron többedszerre és tényleg mentek végre a francba.

  10. Dórika szerint:

    robika, a színjátékot anyád tálaja eléd amikor ígérgeti hogy decemberben jön majd a mikulás meg a jézuska is, te meg benyleled mert primitív véglény vagy!
    A másik meg az, hogy gondolom te sem örültél volna neki ha 2006-ban hirtelen elveszíted a szemed világát mert egy rendőr kilövi? A kommented alapján te még tuti nem is éltél 2006-ban.

  11. robi szerint:

    Bugris kisasszony!
    Ez nem a falusi késdobáló, itt nem anyázunk.

  12. Gyula szerint:

    Fidiótisztánban ez a divat, kiadta a Zelnök, a primóknak doszt elég. Ennyit tudnak, meg mindent vinni. Süllyed már a naszád. 😁 Vége lesz az elnöki rendnek, ha így folytatjátok, de csak hajrá! 😜👏👍

  13. Dórika szerint:

    1. Csepel nem egy falu, hanem Budapest egyik kerülete
    2. Az ilyen primitív lények, akik a Robit kis r-el írják, azok csak a szintjüknek megfelelő szövegből értenek, ha egyáltalán képesek azt felfogni a visszamaradott primitív agyukkal

  14. Dórika szerint:

    Ja és a másik, hogy nem fogom megnézni a filmet, elég volt átélni ezt a sok borzalmat 2006-ban

  15. kormánypárti szerint:

    Az ellenzéki sajtó még csak említés szintjén sem foglalkozik a 15 éve történtekkel, mert gyurcsányi feltehetően utasítást adott az elhallgatásra. Úgy, ahogy 2006-ban is ő adta utasításokat a kemény fellépésre a hatalma megvédése érdekében. Majd az erkölcsi züllés után gazdaságilag is csődbe vitte az országot kiszolgáltatva az IMF-nek. Korábban a libást tolta maga előtt, most más bábukat tartva a kezeiben próbálja hülyének nézni az embereket. Azonban a választók nem hülyék ennyire, az ellenzék megássa magának a ’22-es csapdáját gyurcsányival! Megint elqrta ez a Böszme!

  16. Gratulálok szerint:

    Elcsalták a jövőt? Mit csinál a Fidesz 12 éve? Miért nem oldotta meg a problémákat? Szarik mindenre, csak a pénzre hajt! Röhejes ha valaki 12 év után még mindig az azt megelőző 8 évre mutogat! Ebből látszik hogy nem értenek semmihez, hiába csinálnak személyre szóló törvényeket, attól az illető nem lesz alkalmas egy beosztásra!

  17. Attila szerint:

    Dórika! Hagyd ezeket, nem érdemes velük foglalkozni. Együtt érzek veled, én is átéltem azokat a borzalmakat! Otthon, 2 sör elfogyasztása közben…

  18. Horváth János szerint:

    kormánypárti!
    A legaljasabb félrevezetés és hazugság, amit művelsz!

  19. SZABADSÁGHARC és TÉVÉOSTROM!!! 15 ÉVE PRÓBÁLTUNK+DÖNTENI a CIONISTA-DIKTATÚRÁT!!!

    Tizenöt esztendővel ezelőtt vittük a tüntetők által megfogalmazott petíciót a Kossuth térről a Magyar Televízió székházához.
    Tizenöt évvel ezelőtt indultam vissza a tömeghez, miután a köztelevízió pökhendi vezetői a petíciót nem vették át, helyette a korabeli közvélekedés szerint az izraeli titkosszolgálattal, a Moszaddal is összefonódott In-Kal Security biztonsági emberei közölték velünk fenyegetően, hogy már úton vannak értünk a rendőrök.

    Mivel a szeptember 18-át megelőző napokat én egy pozsonyi fogdában töltöttem, miután a szlovák rendőrség egyszerűen elhurcolt és őrizetbe vett, teljesen törvénytelenül, pusztán azért, mert a magyar szavai miatt megvert felvidéki magyar lány, Malina Hedvig érdekében tüntetést szerveztem a pozsonyi szlovák belügyminisztérium épülete elé, a fenyegetést – megszokásból – komolyan vettem.

    Visszatértem hát a parlament előtt összegyűlt tüntető tömeghez, és arra kértem őket, hogy menjünk vissza együtt a tévészékházhoz – emlékezik vissza a történelmi pillanatokra Toroczkai László Mi Hazánk-elnök.
    Így kezdődött az ostrom, amellyel kapcsolatban nem az-az érdekes, hogy egyáltalán megtörtént, hanem az, hogy miért kellett rá 16 évet várni.

    A köztelevízióból ugyanis 1990-ben kellett volna kihajítani a kommunista diktatúra internacionalista propagandistáit, akik a legtöbbet ártottak ennek az országnak.
    Sohasem térhettek volna vissza a hatalomba ugyanis Horn Gyuláék, oldalukon minden idők legundorítóbb magyarellenes pártjával, az SZDSZ-szel, ha nem működhetett volna továbbra is zavartalanul a nemzetellenes agymosó gépezet, olyan bűnözőkkel, mint Gyárfás Tamás, vagy olyan visszataszítóan magyar-gyűlölő újságírókkal, mint például Bánó András!!!

    A rablóprivatizáció, a maffia és minden káros politikai folyamat ennek a propagandagépezetnek a fedezékében működhetett, így tehették tönkre, így foszthatták ki hazánkat és az egész magyarságot.

    Mi 2006. szeptember 18-án a rendszerváltás reményével mentünk az utcára, és ostromoltuk meg a köztelevízió épületét. 1956-ban a legfontosabb véleményformáló eszköz a rádió volt, 2006-ban pedig a televízió.
    A rendszerváltozás azonban elmaradt. Éppen úgy, ahogy 1989-90-ben is. Sem a kilencvenes évek elején, sem pedig 2006-ban nem akadt egyetlen politikai párt sem, amely befejezte volna azt, amit mi, civilek az utcán elkezdtünk.
    A Jobbik akkori elnöke megrémült, és még a korábban bejelentett jobbikos tüntetést is lemondta, a Fidesz pedig ahelyett, hogy a tüntetők mellé állt volna, inkább a demonstrációk vezetőit kezdte rágalmazni, támadni, és bizonytalanságot keltett, összezavarta, megosztotta a bátor hazafiakat, a tüntető tömeget. Sőt, 2010 után, a kétharmados győzelmét követően sem történt elszámoltatás, még az általunk kirobbantott sukorói korrupciós botrányból is kimentették Gyurcsány Ferencet és Ronald Laudert. A Fidesz által ígért rendszerváltásból és alkotmányozásból csak egy elfuserált Szájer-féle alaptörvény és az urizáló NER-rendszer lett. Ki kell mondanunk, hogy a 2006-os felkelést az akkori, magukat nemzetinek hirdető politikai pártok elárulták és cserbenhagyták. Ám ahogy 1956-ot is vérbe fojtották, leverték, de mégis elindított a forradalom egy olyan folyamatot, amely búvópatakként hosszú évekkel később is hozott eredményeket, a 2006-os események is máig hatnak.
    S végül úgy alakult, hogy mi, akik akkor az utcán küzdöttünk, s vittük elől a zászlót, létrehoztuk a saját politikai közösségünket, egy olyan pártot, amely nem fogja elárulni és cserbenhagyni a magyarokat akkor sem, amikor nehéz idők jönnek.
    Nem várunk soha többé egyetlen pártra sem.
    Itt van most már a Mi Hazánk. Az elkezdett valódi rendszerváltozást mi magunk fogjuk befejezni.
    (Forrás: toroczkai.info)

  20. Gyula szerint:

    Ezt a Toroczkait sem láttam, hallottam, hogy bírálná a regnálót?! 😁 Lapozzunk.
    A zsidózás megy, mint ellenségkeresés, ezt vette a Fidesz is light módban, kitalálta magának a Sorost, meg a migránsokat, csak lejárt a lemez. 😜
    Tulajdonképp az elmúlt szúk 12 év alatt itt, ami engem pozitívan érintett volna, nem történt semmi. Elég a járványkezelést nézni, nem kell több. A mi lett volna ha c. baromságra nem vagyok kíváncsi, konteós idiótákkal tele van a közösségi oldalak mindegyike.

  21. Pedig mindössze csak L kellett volna olvasnod Toroczkai nyilatkozatát:
    “…a Fidesz pedig ahelyett, hogy a tüntetők mellé állt volna, inkább a demonstrációk vezetőit kezdte rágalmazni, támadni, és bizonytalanságot keltett, összezavarta, megosztotta a bátor hazafiakat, a tüntető tömeget. Sőt, 2010 után, a kétharmados győzelmét követően sem történt elszámoltatás, még az általunk kirobbantott sukorói korrupciós botrányból is kimentették Gyurcsány Ferencet és Ronald Laudert. A Fidesz által ígért rendszerváltásból és alkotmányozásból csak egy elfuserált Szájer-féle alaptörvény és az urizáló NER-rendszer lett.”
    Mindemellett azt is közhírré tette több “csatornán”, hogy valójában a Fidesz bűne, hogy 15 évvel a vérbe fojtott Szabadságharc után még mindig az összes idegenszívű sakál Gyurcsány vezetésével tobzód6 és hányhat vért országszerte!!!

  22. robi szerint:

    Még egy pali, aki elszámoltatást és rendszerváltást ígér.
    Puff, neki!

  23. Gyula szerint:

    Már a Google-ről is töröltetnek? Ajjaj…

  24. Nagyapó szerint:

    Nem szerettem sem Hornt, sem Medgyessyt, sőt…, de bennük még volt valami gerinc, azonban Gyurcsány egészen más. Egy pszichológus professzor adott róla jellemzést. Ő az az ember, akit gyerekkorában nem szerettek, emiatt kialakult benne egy megfelelési kényszer. Jellemző, amikor beszédet mond, gesztikulál, mint egy rossz ripacs, közben jár a szeme, figyeli a hatást. Ha tetszik amit mond, folytatja, ha nem azonnal vált.
    Beszédeit nem írja le, mert azok adatokat nem tartalmaznak, általánosságokat pufogtat és csak negatívumokról szól. A jövőről nem beszél, nincs irányvonala, ebben hasonlít elődjére, Marosánra, aki szintén csak valaki ellen tudott szövegelni, de azt hosszasan. Ezt hívják népiesen szófosásnak!
    Ezért aztán Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. Gyula szerint:

    Fater!
    Én sem csípem a Fletót, mert miatta van a másik zakkant, akinek egy mondathoz is papír kell!
    😁🤣😜👏👍

  26. Gerzson szerint:

    Nagyapó van egy jó hírem! Gond van a filmmel. A filmforgalmazók nem kiváncsiak rá. Kálomista morcos.

  27. pl szerint:

    Demens Noé! Elképesztő, amit összehadoválsz! Szinte minden amit Gyurcsányra fogsz, a gazdádra igaz:
    -“Egy pszichológus professzor adott róla jellemzést.” gazdádról hány orvos adott már jellemzést(?). Hogy Grázról, meg a szájnyalogatásról már ne is beszéljünk.
    -“Ő az az ember, akit gyerekkorában nem szerettek” nem gazdád ecsetelte nem is egyszer gyermekkorát, anno elszenvedett bántalmazásait, nemde?!
    -“gesztikulál, mint egy rossz ripacs” ripacs a maga módján mindkettő, de a szar viccek, a szar erőltetett humor gazdádra jellemző, ami már a dakotákat is a sírba viszi… 🙂
    “Beszédeit nem írja le, mert azok adatokat nem tartalmaznak, általánosságokat pufogtat és csak negatívumokról szól.” igaz.. gazdád viszont leírja, h ne szólja el magát, csak a nem létező pozitívumokról hadovál. Amúgy a jó szónok papír nélkül is tudja mit akar mondani. Nem kell ahhoz őőőzés, krákogás, nyelvcsapkodás!
    -” jövőről nem beszél, nincs irányvonala”… tényleg? amit gazdád böfög, h “folytatjuk” az irányvonal?
    STOP OgV! STOP FIDESZ!!!

  28. Gyula szerint:

    Gerzson!
    Majd megtalálják a módját, hogy levetíttessék velük. 😜

Itt lehet hozzászólni !