Csepeli Bringás Nap

csepel.hu

 

A Radnóti Miklós Művelődési Ház Csepeli Bringás Napot szervezett, ahol az érdeklődők elméletben és gyakorlatban is kipróbálhatták kerékpáros jártasságukat.

Az ősz első hétvégéjén, gyönyörű napsütéses időben tartották meg a Csepeli Bringás Napot a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti téren, amelyet az intézmény 2019 után immár második alkalommal rendezett meg.
Ligeti Ágnes, a Radnóti Miklós Művelődési Ház vezetője kérdésünkre elmondta, a rendezvény célja a szemléletformálás és a kerékpáros közlekedés népszerűsítése játékos formában.
– Egy ilyen rendezvény kapcsán mindenkinek lehetősége van a saját életvitelével kapcsolatban önvizsgálatot tartani, és úgy dönteni, hogy ha lehetőségük van rá, akkor a jövőben az autó helyett inkább kerékpárral közlekednek.
A fenntartható közlekedés jegyében berendezett Klímakuckóban kreatív feladatok várták az érdeklődőket. A kézműves foglalkozások is kötődtek a kerékpározáshoz: a gyerekek nagy érdeklődéssel készítették a bicikligumiból készült különféle használati tárgyakat. fülbevalókat.
A gazdag programkínálatú kerékpáros rendezvényre látogatók különféle két, illetve négykerekű járműveket próbálhattak ki. A lánchajtású pedálos gokartok és a velocipédek mellett nagy népszerűségnek örvendett a gigabike, amely egy kétszemélyes, három méter átmérőjű óriáskerekekkel ellátott egyedi készítésű jármű. A legkisebbek az ügyességi pályán tehették próbára kerékpáros képességeiket, míg a nagyobbak a közlekedési kvízeken tesztelhették tudásukat. A bátrabbak benevezhettek egy páros kerékpárversenyre, ahol fixen rögzített kerékpárokon, egy virtuális pályán tekerve kellett legyőzni a másikat. A szervezők gondoltak arra is, hogy mozgás után mindig jól esik egy kis frissítő, ezért egy bringára szerelt speciális turmixgép segítségével mindenki finom, egészséges gyümölcsturmixot készíthetett magának. Aki pedig elfáradt a tekerésben, az megtekinthetett egy látványos, extrém elemekkel fűszerezett kerékpáros trial bemutatót.

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !