A BRFK újabb kábítószer-kereskedőkön ütött rajta

POLICE, Mr. Gabee, Csepel.info

A csepeli nyomozók három férfi letartóztatását kezdeményezték.

A csepeli rendőrök a Bűnügyi Bevetési Osztállyal együttműködve 2021. május 28-án fogták el a három férfit. Az eljárás során több mint egy kilogramm kábítószergyanús anyagot – növényi törmeléket, kábítószergyanús fehér port és tablettákat – valamint a kábítószer adagolásához és árusításához használt eszközöket, közel kétmillió forintot, továbbá műszaki cikkeket is lefoglaltak. Az elsődleges adatok szerint a három férfitől lefoglalt anyagok között marihuána, extasy, és amfetamin is volt, melyek feketepiaci összértéke mintegy hárommillió forint.

A nyomozók a három férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság 2021. május 31-én elrendelt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít három férfit. A rendelkezésre álló adatok alapján a 33 éves O. Kálmán a 25 éves N. Ferenc közreműködésével 2021. májusában összesen másfél millió forint értékben vásárolt eladásra marihuánát 33 éves dílerétől, V. Gábortól, aki tököli otthonában árult kábítószert. O. Kálmán a beszerzett drogot Csepelen értékesítette tovább.

 

Egy hozzászólás “A BRFK újabb kábítószer-kereskedőkön ütött rajta” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Apropó! Mi van a szoci cigarettacsempésszel?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !