Elképesztő állapotok Királyerdőben

Csepel.info

Királyerdő6

Falusi sárdagasztás Budapesten

Interpellációval fordult Tóth Mihály polgármesterhez Németh Szilárd önkormányzati képviselő, melyet az alábbiakban, fényképekkel együtt közlünk. Egyben új kérdést is indítottunk a Csepel.info szavazásán: “Ön támogatná-e, hogy a “Közösen Csepelért” programra szánt tízmilliókat inkább a csepeli utak és a csatornahálózat rendbetételére, építésére fordítsa az önkormányzat?”

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület

Fidesz – KDNP Képviselő – csoport

Budapest – Csepel Önkormányzata

Tóth Mihály úr részére

Polgármester

Interpelláció Tóth Mihály polgármesterhez

„Elképzelhetőnek tartja-e, hogy azt a több tízmillió forint közpénzt, amit a „Közösen Csepelért” programra szántak, inkább a királyerdei utakra, az ott élők életminőségének javítására fordítsák?”

címmel

Tisztelt Polgármester úr!

Múlt év nyarán a 6. számú egyéni választókerület, decemberben pedig Dél-Királyerdő csatornázási lehetőségeiről, annak felgyorsításáról intéztem Önhöz kérdéseket. Az előbbit a kora nyári esőzések következtében a 6-os körzetben kialakult áldatlan állapotok, utóbbit lakossági bejelentés alapján kezdeményeztem.

Az Ön, és MSZP-s pártelnök-helyettesének, Szenteczky Jánosnak, a CSEVAK jelenlegi vezérigazgatójának válaszai azonban mélyen elszomorítottak. A válaszokból az ott élőkkel kapcsolatban semmiféle empatikus megértést, de az évtizedek óta húzódó királyerdei csatornázási ígéretek megvalósításának szándékát sem tapasztaltam. Önök semmilyen konkrét időpontot, semmilyen kézzel fogható cselekvési tervet nem tudtak mondani királyerdő csatornázásával kapcsolatban. Pedig még nem is olyan régen egészen mást ígérgettek a szép, színes választási szórólapjaikon.

Sőt, hogy Önök mennyire másodrangú csepelinek tekintik a királyerdeiket, nemcsak a csatornázással kapcsolatos lázas semmittevés, de az idei, a megszokottnál kicsit csapadékosabb tél is meggyőzhette az itt élő családokat. A 6. számú választókerületben ugyanis heteken keresztül a már leburkolt utakról sem takarították le a havat, a latyakot, de még csak nem is jégmentesítették azokat a napokig tartó ónos esőzés vagy az újrafagyás időszakában. (Erről több emberrel beszéltem, s több alakalommal jártam be a körzetet személyesen.) A le nem takarított utcák: Fenyves, Kökényes, Liget, Szellős, Lázár, Révész, Lőcsei, Zsolnai, Brassói, Halásztelek, Szigethalom, Szigetbecse, Szigetújfalu, Dabas, Duna dűlő, Vág, Vereckei utcák. De ezt kellett tapasztalnom lakhelyemen, Dél-Királyerdőben is: a Gyimesi, Vihorlát, Királyhágó és Szárcsa utcákban. És akkor még nem beszéltünk a mai napig csatorna és szilárd burkolat nélküli utcákról, ahol a helyzet egyenesen katasztrofális. A hó és a jég teljesen kivájta ezeket az utcákat, s most, hogy megenyhült az idő, a csurgalék- és olvadékvíz mindezt betetőzi. Lassan már terepjáróval is kockázatos a közlekedés, nem beszélve arról, hogy sártengerben kell haza- és munkába bandukolni, vagy ki- és beszállni az autókba. Ezekkel az utcákkal, és az azokban élőkkel aztán végképp nem törődik Csepel vezetése!

Önök duplán büntetik a királyerdei lakosokat: nem építenek csatornát, utat vagy ahol ez már van, ott úgy gondolják elégedjenek meg ezzel, s takarítsák a lakosok, ha akarják. De akkor mire fizetik Királyerdőben az adót? Csak nem a Kis-Duna parti és Csepel SC-s „befektetések ösztönzésére”? Esetleg a kórházunk bezárására, egy-két szakrendelés privatizálására, vagy netán a Hollandi út kibővítésére? Vagy talán a „Közösen Csepelért Programnak” álcázott törvénysértő adatgyűjtésre?

Tisztelt Polgármester úr!

Ugye, a fentiek alapján egyetért velem abban, hogy lenne jobb és szükségesebb helye annak a több tízmillió forint közpénznek, amit a „Közösen Csepelért Program” elnevezésű MSZP-s pártpolitikai reklámkampány keretében terveznek elkölteni az elkövetkezendő években? S talán osztja a véleményemet abban is, hogy nincs szükség ahhoz méregdrága kérdőívekre, hogy 14 év polgármesterség után végre meggyőződhessen arról, mit kellene tennie a csepeliekért. Elég csak kiszállni a jó meleg autóból valamelyik királyerdei utcában, s mindjárt látjuk, hol szorít a cipő!

Az ügy tisztázása végett SZMSZ 27. §-a alapján interpellációval fordulok Önhöz, amelyre 15 napon belül írásban kérem a választ, s azt a január 24-i testületi ülésen javaslom megtárgyalni.

Kérdéseim:

– Miért nem tisztították meg legalább a már leburkolt utakat?

– Mikorra és hogyan fogják rendbe tenni, szinte használhatatlanná vált királyerdei földes utcákat?

– Nyilatkozzon arról, ha – ne adj’ Isten – a tél még hátralévő részében is esne hó, tisztítani, jégmentesíteni fogják-e a királyerdei utcákat?

– Elképzelhetőnek tartja-e, hogy azt több tízmillió forint közpénzt, amit a „Közösen Csepelért” programra szántak, inkább a királyerdei utakra, az ott élők életminőségének javítására fordítsák?

Várom Polgármester úr – kérdéseimre adott – konkrét, érdemi válaszait!

Budapest, 2008. január 16.

Tisztelettel:

Németh Szilárd s.k.

frakcióvezető

Képek

Királyerdő1

Királyerdő2

Királyerdő3

Királyerdő4

Királyerdő5

Királyerdő6

Királyerdő7

Kocsibelső három ki- és beszállás után

21 hozzászólás “Elképesztő állapotok Királyerdőben” bejegyzésre

  1. Juhász István szerint:

    Családommal mi is Királyerdőben, a Kórus utcában lakunk. A Kórus utca egy részén, a Szent István úttól a Gyömbér utcáig aszfalt út épült, úgy hogy még csatorna sincs. Ez azt jelenti 5 évig nem lehet fel bontani, tehát csatornára nem számít hatunk. Mi a Kórus utca másik végén lakunk, ahol szintén áldatlan állapotok vannak az utakon. Előttünk (Kórus utca 41 ) olyan mély kráter van tele vízzel, hogy lassan már úgy kell közlekedni, mintha a kocsi tengeralattjáró lenne, de az aszfalt mentes útszakaszról, én is tudnék hasonló képeket készíteni, mint amit Királyerdő más utcáiban készítettek .
    Ez már a XXI. század ?Én nem úgy érzem!
    Köszönöm a lehetőséget.

    Üdvözlettel:Juhász István

  2. Nándi szerint:

    Végre valaki foglalkozik Királyerdővel!

    Remélem, hogy lesz eredménye. Megjegyzem, én ennél sokkal megdöbbentőbb képeket is tudtam volna készíteni, mert ezek még a “lájtos” kategóriába tartoznak. Egy-két más helyen örülnének, ha ilyen “jó” állapot lenne az utcájukban.

    A feltett kérdésre is izgatottan várom a választ, mert azt én sem igazán értem, hogy miért költenek szórólapokra milliókat, amikor Csepel egyes része olyan lepukkant, hogy az ismerőseim, akik vidékről néha feljönnek, nem is hiszik el, hogy ahol lakom, az még Budapest közigazgatási területe.

  3. Urbanics Gábor szerint:

    Szilárd, a Szilas utcában van a legáldatlanabb állapot, a Szilas-Bodzás sarkán elképesztő mennyiségű víz gyűlik össze, három utcának ez a legmélyebb pontja. Hóolvadáskor és nyári esőben is katasztrofális a közlekedés, ilyenkor még a járdán is 15 centi víz áll!!!!! Ez nem kamu, nem túlzás, fényképekkel tudom bizonyítani. Az egyik fényképezkedésen térdig álltam a vízben. Szerencsétlen szomszédaim ilyenkor ki sem tudnak állni autóval a garázsukból, mert a küszöb felett befolyna a víz. A sarkokon persze van gyűjtőakna, de már tele van sárral, senki sem tisztítja ki, funkcióját régen elvesztette. A csatornázatlanság is nagyon zavaró, tudunk egyáltalán valami céldátumot? Vagy úgyis mindegy, mit hazudnak? Elkeserítő, szégyenletes és döbbenetes, ami itt zajlik. Úgy látszik, megvalósult a kommunizmus Királyerdőben, alulról jön a galvániszap és a csatornalé, a felszínen csak földutakon lehet közlekedni, fentről meg jön a repülőzaj. Bocsi, hogy Neked írom ezeket, tudom, hogy egyedül Ti vagytok, akik ezzel foglalkoztok, dehát az önkormányzatnak hiába sírunk, sz..nak a királyerdeiekre.

  4. Politikamentesen szerint:

    Javaslom megvizsgáltatni a Királyerdő út “rendbetételét” ugyan is rosszabb lett mint volt. Nem is csoda, hisz aki látta, hogy milyen kisméretű “játékgépekkel” próbálták meg elegyengetni a földet, s nem normál méretű földgyaluval, aminek következtében továbbra is hullámos, és gidres-gödrös maradt, rosszabb lett mint volt, melyen az öklömnyi méretű kőzúzalék leszórása sem segített, csak rontott. Biztos, hogy legalább annyit fizettek a munkáért, mint egy tisztességesen felújított útért. Talán felelőse is lenne ennek az esetnek a hanyagul végzett munkát átvevő személyében.
    Egyébként egyet értek az előttem szólóval.

  5. Kulcsár Miklós szerint:

    Keves Szilárd!

    Ez már sajnos nagyon szomorú, hogy ténylegesen idáig csúszott le Csepel vezetése. 16 év működés során semmi fejlődés nincs a kerületben. Pár utcát leaszfaltoztak azt is a tartozás fejében. Lakások épülnek, de mennyiségével nem dicsekednék, sőt már régen át kellett volna adni a hév meletti lakásokat.
    A fővárosi képviselő munkája meg egyenesen gyalázatos. Felháborító, hogy egy “kiváló munkát” végző ember ilyen keveset keres. HA 100 évre megkereste a fizetést akkor az egyszerű hév, villamos, busz vezetők miért nem. Nagy kérdés akkor minek kell emelni a bérlet és a jegy árát, miért nem lehet csökkenteni? Számtalan egyéb kérdés lenne még, de nincs értelme, mert az illetékesek ilyenkor nem érnek rá válaszolni.
    Ki ad arra választ, hogy a Fővárosban 2 évvel ezelőtt kiszervezték az emberekt, elbocsátották a portásokat, (a vezetőjüket szabályosan kirúgták biztonsági őrő vezették ki a szobájából) mennyibe kerül? stb. stb.

  6. Braun Kriszti szerint:

    Az előttem lévőkhöz csak annyit kívánnék hozzátenni, hogy gyesen lévő kismama vagyok. Naponta úszom a sárban, csúszom a jégen vagy éppen süppedek el a homokban amikor nagyobbik gyermeket viszem a 2buszmegállóra lévő oviba. Gyalog, mert a kicsit is vinnem kell, BABAKOCSIVAL!Elöbb-utobb valami csak eltörik, ha a kezünk-lábunk nem, akkor a babakocsi kereke…Ezt az utat naponta NÉGYSZER kell megtennem, nyilván a a polgármesterünknek nincsenek ilyen problémái!
    De kérdezhetném, hogy hol a csatorna vagy miért nincs végre egy normális közért Királyerdőben???Nem a kis sarki “rabló” boltokra gondolok.

  7. Chita szerint:

    A tájidegen murvára költött millióknak milyen hasznuk is van?
    A képeken jól látszik 🙂
    Királyerdő parcellázásakor kiváló tájékoztatófüzettel ismertették a területet. Természeti állapotát; növényzetét, földtani adottságait… Aki idejött, mindenki tudta mire számíthatott…Ez 1934ben volt. Azóta több generáció felnőtt itt, kik rengeteg tapasztalattal szolgálnak. Ha meghallgatjuk őket, akkor nem nekünk kell megtapasztalni milyen is a helyzet. De így, hogy saját bőrünkön érezzük, egész biztosak vagyunk benne. Ezért megalapozottan hozzuk meg a döntést, hogy itt lakunk a továbbiakban, vagy sem. Ha itt maradunk akkor fogadjuk el a környezetet. Különben megörülünk. Vagy nem?
    Családom ’34 óta itt él. A Valódi Királyerdőre 667 fenyő, és a megmaradt buckák emlékeztetnek. Szerencsénkre még maradt egy-két homokos utca mutatóba. Ott nem is marad meg a víz. Homok kiválóan elvezeti a vizet.
    Most megnézhetik magunknak, milyen hatalmas haszonnal rendelkezik a murvaréteg a járófelületen.
    Jó útat kívánok!

  8. morzsi szerint:

    Sajnos Csepel más részein se rózsásabb a helyzet!

    A csatorna nagyon jó kérdés! a beruházás elindult, a városközpont felé látom, hogy csinálják az átemelőket, de Csepel felé semmi előkészítés nem látszik. Ezt a monstrumot is csak csodálhatjuk majd, de hasznunk nem lesz belőle?

  9. Bubus szerint:

    Sebaj, a városközpontot megint felújítják, a polgáremesternek is lesz új parkolója, meg légkondis irodája. Ha a magunk szerencséjének nem tudunk örülni, legalább örüljünk másokénak!

    Viszont az új polgármesteri hivatal bejáratához mégiscsak kellene egy rendes sárpucoló is, mert az mégsem megy, hogy a sáros lábú királyerdeiek csak úgy becuppogjanak az ügyeiket intézni!!!!!

  10. Klári szerint:

    A képeken látható számtalan kátyú önmagáért beszél, nem kommentálom. Azt viszont felvetem, hogy végig a HÉV mellett ott a rengeteg szemét! Kidobják a sarokra, széttúrják a kóbor kutyák, viszi a szél – borzalmasan néz ki. A volt cigánputrik helyén is, de a Szt.Imre tér közelében is, a főúton.

    Csepel egész képe nagyon lepusztult, elhanyagolt. Ez a kerület vajon mire költ? Mindenütt dől a szegénység, rendezetlenség, szemét.

    Ehhez képest a Szt.Imre teret szinte évente átépítik. Ugyan miért? És hová tűnt onnan a szép kovácsoltvas kerítés????

  11. Tamás szerint:

    én is a Királyerdőben lakom, és szerintem is elkeserítő a helyzet. de úgy érzem, senki nem foglalkozik a helyzettel. a lakók sem, mert lehetne egy kicsit többet elégedetlenkedni. szerintem úgy érzi a kerület vezetése, hogy ha ezeknek így jó…
    mi nagy nehezen kiharcoltuk a csatornát az utcába közel 10 év után. már ennek is örülni kellene. de a sártenger maradt. lassan Csepel, és Királyerdő lesz az egyetlen Budapesten, és az országban, ahol ilyen állapotok vannak. máshol miért tudják megoldani ezt? itt miért “luxus” még mindig az aszfaltozott út, 2008-ban?
    persze, tudom, nincs pénz. talán nem másra kéne költeni.
    bocs a demagógiáért, de tényleg felháborít a helyzet.

  12. Bubus szerint:

    Lehet, hogy Királyerdőt valamilyen rezervátumnak szánja Demszky és Tóth. Tekintve, hogy ma már a falvak többségében kezd teljessé válni a út- és csatorna-rendszer, ki is tehetnék a táblát: “így éltek a XX. században vidéken.” Csepel közben kikerülhet a negatív dicsőségtáblára. Hamarosan itt tisztítják Budapest szinte összes szennyvizét, és itt van az a kerület is, ahol nem teljes a csatornázottság. Demszky Tóthban és a Tóthot mindig megválasztó csepeliekben megtalálta az ideális balekot. Itt nem épít semmit, de a város sz@rát bezzeg ide lehet hozni!

  13. Szenti szerint:

    Tisztelt Frakcióvezető Úr!
    Kedves Szilárd!

    Interpellációdban számos olyan kérdést vagy tényt feszegetsz, amelyeket mind magánemberként, mind a vagyonkezelő vezetőjeként és így a Képviselő-testület döntéseinek végrehajtójaként megértek!

    Bár nem vagyok királyerdei, szinte minden héten megfordulok valamelyik utcájában – hol privát, hol hivatalos ügyben. Teszem ez utóbbit azért, mert egyre nagyobb figyelmet fordítok a CSEVAK Zrt. megbízásából bonyolított útépítésekre, javításokra és karbantartásokra. Ha úgy tetszik, a kivitelezések ellenőrzésére, számonkérésére. Mivel interpellációdnak nem ez a témája, magam sem folytatnám ezt a szállat…

    Túl azon, hogy az első mondataimat megoszthassam Veled és az általad választott nyilvánossággal, kérni is szeretnék Tőled valamit.

    Azt hiszem mondhatom: amióta megismerkedtünk – kölcsönösen tiszteljük egymást. Sok kérdésben azonos a véleményünk és vannak olyanok is, amelyekben soha nem fogunk egyet érteni. Mert ugyan mindkettőnket Csepel jövője foglalkoztat, de a politikai nézeteink gyakran más utakat jelölnek ki számunkra. De azt biztosan nem mondhatod rám, hogy a vagyonkezelőnél betöltött munkám során akár csak egyetlen egyszer is politikai kérdést csináltam valamiből.

    Akkor sem politizálok, amikor válaszlevelet készítek bárki számára – legyen az egy Csepeli Lakos, Önkormányzati Képviselő vagy akár a Polgármester. Igyekszem mindig a tényekre koncentrálni, a felesleges szófordulatokat, üres mondatokat elkerülni. Talán nem mindig sikerül – ezután még nagyobb figyelmet fogok erre fordítani.

    Segítségnyújtásomat, kért tanácsaimat, véleményemet mindig a szaktudásom legjava szerint fogalmazom meg – és ebben a legkisebb mértékben sem befolyásol politikai nézetem, a politikában vállalt szerepem. Ebben talán megerősíthet Ábel Attila vagy Zupkó János képviselőtársad is, akikkel az elmúlt időszakban számos „közös ügyünk” volt. Sőt, talán Te magad is, ha visszaemlékezel…

    Kérlek tartsd ezt Te is szem előtt, úgy, ahogy eddig. A munkámat bírálhatod, sőt bíráld is vagy kritizáld, de kizárólag szakmai alapon és ne mosd azt össze az MSZP-ben betöltött tisztségemmel.

    Barátsággal:

    Szenteczky János

  14. DFK szerint:

    Hasonló képéket a Komáromi utcáról is lehetne mutogatni.

    Egyébként, mi itt lakók is hibásak vagyunk: nem emeljük fel a szavunkat; sőt némelyek közülünk erre a kerületi vezetésre szavaz. Akkor miért is törnék magukat Tóth elvtársék?

  15. Tiborc szerint:

    Azt sem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek, tragikomédia az ami Magyarországon végbemegy, mikor lesz már vége a megpróbáltatásainknak, Szenteczky úrnak jobban kéne vigyáznia a közpénzekre, mi került a Csepeli sztk “felújításában 2milliárd forintba”, a gipszkarton falak? Némelyik rendelőt nem is tudják használni, mert kicsi a hely, ahová WC kellett volna oda elfelejtettek tenni, az idétlen fehér vaspadokon felfáznak az emberek, és egyből fizethetnek 300 forintot egy-két óra ücsörgés után ,és mehetnek az urológiára,mert felfáznak! Káosz mindenütt, mi került a Radnóti művház asztfaltozásába 17millió forintba, az ott dolgozó munkások mesélték el stb stb stb……
    És még egy dolog igaz-e az, hogy a következő választásokon ön Szenteczky “úr” indulni kíván az MSZP színeiben!?
    Válaszát várom a “Vörös kiskakasom” jeligére!!!

  16. admin szerint:

    Tisztelt Anti!

    Bármilyen politikai nézete legyen is valakinek, még nem kell ilyen szinten személyeskedni. Hozzászólását töröltük. MSZP-s szavazókat is hallhatunk józanul érvelni, próbálja meg Ön is!

  17. Tiborc szerint:

    Bocsi nem ide tartozik, de érdekes!
    Metró Mallorcán, 2 év alatt, 32 milliárdból
    A derék spanyol szigetlakók 2005-ben úgy döntöttek hogy belevágnak a metróépítésbe.
    És mivel Mallorcán nem volt Demszky, BKV, Hídépítő vagy Bamco csoport, 2007. április 25-én át is adták a metrót. 2007 szeptemberéig ingyen (!) használhatta mindenki, főszezonban (!!!). És döbbenetes 120 millió eurós összegbe került (32 milliárd forint).
    A Palma de Mallorca Metro amúgy 7,2 km hosszú és 9 állomásos, 32 milliárd forint.
    A 4-es metró 7,4 km hosszú és 10 állomásos 400 milliárd forint és ment már a fúrópajzs vagy 1 kilométert !!! 5 éve épül …
    Most akkor lehet tippelni, hogy a 400 milliárdból mennyit lopnak el nálunk ….

  18. Körorvos szerint:

    Azért Csepel-Kertváros is nagyon tanyasias a “fő”városban. Pl. Aradi u, Komáromi u, Temesvári u. Pedig még domborzati nehézségek sincsenek, mint Királyerdőben.

  19. Burián Mária szerint:

    A hatvanas évek végén ugyanígy nézett ki Csepel, ahogy ma.Azaz mégsem, mert akkor nem volt ennyire koszos, gazdátlan. Intezívebben közlekedtek az autóbuszok. Talán a piac is jobb volt, bár jó részt fedetlen.
    Az emberek még beszélgettek az utcán járműveken egymással.Nincs igényes kultúrális program és azt megjelenítő helyiség!
    Ma nem elég a sok kátyú a fedetlen úttestek, az autósok még jól le is fröcskölnek bennünket. Ez alól a buszvezetők némelyike sem kivétel.
    Az én szülőfalum és több vikéki település is többet fejlődött, mint ez a tehetetlen kezekben, ill. üvegzsebű vezetők kezében lévő
    “városrész” (tanya). Kérjük a település fejlesztési eus támogatásból a kerület a lakosságot megillető források megszerzését, okos ,tudatos felhasználását.
    tisztelettel Burián Mária

  20. VM szerint:

    Királyerdő miért nem szakad le, mint Soroksár Erzsébetről????

    A leosztott bevételi forrásokat több mint valószínű, hogy Királyerdőre fordíthatnánk.

    Miért kell “szépen” tekintenünk a többször letérkövezett sétálóutcára, vagy a lakótelepek szépen kialakítotott közös terére, míg környezetünkben a sárban járhatunk, vagy úgy kell kihajtanunk a Kalamárra hogy örülhetünk hogy a hézagos macskakő nem dupla puffanással dob ki.

    Szerintem komolyan el kellene nekünk Királyerdeieknek gondolkoznunk.

    A 24 is lehetőség!!!!!

  21. Budai Jánosné szerint:

    Királyerdő évtizedek óta alig változott. A csatornahálózat ugyan EU-támogatásból kiépült, ennek örömére háromszoros a vízszámlánk. Az utakról annyit, hogy ígérgetésekből tele van a padlás! Száraz időben hatalmas por kavarog, eső után tűzoltókat kell hívni mert az utcákat ellepi a víz. A Királyerdő utat egy évben többször is “simogatja” a VITÉP, gondolom, jó pénzért, de a kb. 200 méteres útszakaszt a Hollandi út és a 152-es busz végállomása között képtelenek leaszfaltozni. Bezzeg a Szent Imre tér folytonos átalakuláson megy át. Térkő, parkosítás, pavilonépítés. Az ott élőknek, önkormányzati dolgozóknak kell a kulturált környezet, de a királyerdeiek fulladjanak meg a portól. (Majd választások előtt kétszer fellocsolják az utakat, mert így szokták.) Egyik kormány rosszabb, mint a másik!! Kikre is szavazzunk majd?

Itt lehet hozzászólni !