A kínai vakcina ellen kampányolt, majd beoltatta magát vele Sváby András

Origo

A közismerten baloldali műsorvezető, csütörtökön, a közösségi oldalán beszélt először arról, hogy ő beoltatta magát a kínai vakcinával, később megismételte ugyanezt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is, külön kiemelve, hogy ő semmilyen mellékhatást nem tapasztalt a kínai oltóanyag első adagja után.

Nem sokkal ezelőtt azonban Sváby műsorában még arról volt szó, hogy a kínai vakcina veszélyes, és nem kevesebb mint 73-féle különböző mellékhatást okozhat, akár látásvesztéssel is járhat, amit nagyon fontosnak tartottak külön hangsúlyozni. Majd ezek után meg is szavaztatta a nézőket, akik – a riogatás után nem meglepő módon – 95 százalékos arányban a vakcina ellen szavaztak. A szakemberek egyébként sem a 73-féle mellékhatást, sem a látásvesztést nem támasztották alá.

A jelek szerint Sváby is inkább a szakembereknek hitt, mint saját műsorának. Az Európai Unióban egyre többen javasolják a kínai vakcina mielőbbi használatát – köztük a német egészségügyi miniszter és a nagyobbik francia kormánypárt is.

Sváby András baloldali televíziós csütörtök dél körül bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amelyben az áll: „Reggel hívott a háziorvosom, hogy kaphatok kínait. Bevállaltam.” Alatta pedig egy fénykép volt látható, amin szerepel a pekingi székhelyű Sinopharm cég BBIBP-CorV nevű koronavírus elleni vakcinájának a csomagolása.

Aznap este Sváby az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt. Kérdésre válaszolva elmondta, hogyNÉHÁNY ÓRÁVAL KORÁBBAN BEADTÁK NEKI A SINOPHARM VAKCINÁJÁT, NAGYON JÓL ÉRZI MAGÁT, SEMMILYEN MELLÉKHATÁST NEM TAPASZTAL.Sváby kiemelte:nem is nagyon érzem, hova kaptam a vakcinát”,vagyis még a legminimálisabb hatást sem érezte, nemhogy bármilyen mellékhatást.

20 hozzászólás “A kínai vakcina ellen kampányolt, majd beoltatta magát vele Sváby András” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Mi lenne, ha arról írnátok, hogy a kormány miért nem tart igényt 1,7 millió Moderna vakcinára?

  2. aki fideszes kínaival oltat szerint:

    Orbán szerint drága a Moderna a Pfizerhez képest! Viszont a Sinopharm a legdrágább!

    A Magyarországon engedélyezett koronavírus-vakcinák
    a vakcina a technológia alapár/dózis 2021-es globális gyártás tárolási körülmény
    Pfizer/BioNTech mRNS 14 USD (4144 HUF) 2 milliárd -70 fok
    Moderna mRNS 31 USD (9176 HUF) 1 milliárd -20 fok
    AstraZeneca vektorvakcina 5 USD (1480 HUF) 3 milliárd 2-8 fok
    Szputnyik V vektorvakcina 6 USD (1776 HUF) 1 milliárd -18 fok
    Sinopharm inaktivált vírus 62 USD (18 362 HUF) 1 milliárd 2-8 fok
    Forrás: The Lancet, Portfolio
    https://www.portfolio.hu/uzlet/20210214/mennyibe-kerulnek-a-koronavirus-vakcinak-es-miert-tizszer-olyan-draga-a-kinai-mint-az-astrazeneca-vakcina-469746?fbclid=IwAR19EW2imYOv4PdfvYFg02SNe1_Gh2qQLMe8fBTIb-StrBJH_b_0paH8dCo

  3. kormánypárti szerint:

    A Moderna a 18 éves életkor alatti népesség beoltására nem alkalmazható.

  4. Horváth János szerint:

    Az még nem indokolja, hogy a kínait vették! Ráadásul Orbán azt mondta, a pénz nem
    lehet akadály. Már megint ott tartunk, hogy gyanús a dolog.

  5. Tonyó szerint:

    A dékás-szoci polgármesterek is tolonganak a vakcináért amíg a pártjaik ellene hergelnek…

  6. Nagyapó szerint:

    A Gyurcsányné-féle hazugságra, mely szerint a kormány nem tart igényt 1,7 millió Moderna vakcinára az a válasz, hogy az 1.5 millió (nem 1.7 m.) oltóanyag beérkezési ideje 2021 december!!! Ezért kell máshonnan is vásárolni.
    A decemberig meghalt emberek a DK-sokat nem érdeklik, “sőt, nagyon is..”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Horváth János szerint:

    Ha megtanulnál szöveget elemezni, esetleg egy kis szövegértés se ártana, eljutna az
    agyadig, hogy ellenzik, mindössze annyit kérnek, hogy az unióban elfogadott szérumot
    használják. A kínaiaknak bőven lett volna már idejük ezt a protokollt lefolytatni.

  8. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    A kormány szerint azért nem tartanak rá igényt mert drága. Találjon ki valami hihető
    hazugságot!

  9. Nagyapó szerint:

    Horváth János! Ha hazudozik, legalább saját írásait is figyelje:
    – hétfő – 06:17 „Ráadásul Orbán azt mondta, a pénz nem lehet akadály.”
    – hétfő – 10:12 „A kormány szerint azért nem tartanak rá igényt mert drága.”
    Hazudni, de legalább következetesen!!! Vagy ennyire feledékeny?? 😀😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Már a szövegértéssel is baj van? Én nem magamtól találom ki ezeket marhaságokat,
    hanem csak idézek a kormányoldalon megjelentekből. Nem az én saram, ha Orbán mást mond mint Gulyás!

  11. kerdes szerint:

    nagyapo: nem látom, hogy hazudna hj. Legalábbis itt. Csak maga értelmez rosszul szöveget.

  12. Tóth kati szerint:

    Horváth elvtárs a kormány igényt tartana a Moderna vakcinájára is,de azt csak decemberre igérték.Ha akar,maga várjon addig,Karácsony majd akkor beolthatja vele,de nekünk most kell az oltás.
    Sváby egy libernyák féreg.Egy gyáva szar.Az undorító életét azért többre tartja,mint az eszmét.Ilyenek ezek.

  13. Horváth János szerint:

    Hülye patkány!

  14. Nagyapó szerint:

    Horváth János és kerdes! Az alábbiakban olvasható a különböző vakcinák ára:
    Pfizer/BioNTech 14 $/dózis
    Moderna 31 „
    AstraZeneca 5 „
    Szputnyik V 6 „
    Sinopharm 62 „
    A miniszterelnök és a miniszter melyik árról beszélt? Talán, ha idéznék érthetőbb lenne! Az, hogy egy ár magas, vagy nem, függ attól is, lehet-e kapni. A Modena drága és nincs, a Sinopharm még drágább, de van.
    Böffenteni könnyebb, mint felelősen dönteni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Ha esetleg nem értené, nem érdekel az ára! Ami érdekel, hogy össze-vissza beszélnek.
    A kínai vakcinával sem az a bajom, hogy kínai /bár eddig minden kínai cucc gagyi volt/,
    de hadd kételkedjem már benne, ha nem is próbálják az EU-ban törzskönyveztetni!
    Most a Johnson vakcina esetében azt mondják, kb.3 hét a protokoll, a kínait már vagy 4x
    lehetett volna engedélyezni!

  16. Tóth kati szerint:

    Horvát elvti a hülye patkányt Svábyra mondtad ugye?

  17. Hozzászóló szerint:

    A Sinopharm 62 dolláros árához kell is a reklám, nyilván minden érintett örül, ha jól fogy a termék. Le kell fizetni néhány bürokratát és pillanatok alatt engedélyezni fogja ezt a vakcinát is az Európai Gyógyszerügynökség.

  18. Horváth János szerint:

    Nem hiszem, hogy hasonlítasz rá!

  19. Horváth János szerint:

    Hozzászóló!
    De ezt eddig is megtehette volna, és még szélesebb körben teríthetett vólna, sokkal
    több pénzért.

  20. lutria szerint:

    Az valahogy kimaradt a cikkből hogy a felesége orvosként covid osztályon dolgozik ezért veszélyeztetett hogy hazaviszi a vírust valahogy,megfertőzi a gyereket,a Svábyt,az meg a kollégáit a tévénél-tényleg milyen gyáva már hogy beoltatta magát ~50 másik ember védelmében…
    És azt is elmondta hogy azért kapott kínait mert előtte 10 emberből 5 visszautasította és a “maradékból” kapott.

Itt lehet hozzászólni !