Meghalt Sas József

Telex, Mr. Gabee, Csepel.info

82 éves korában meghalt Sas József humorista, írja a Blikk.

A lap január elején még azt írta, a humorista koronavírussal került kórházba, oxigént is kapott, de nem kellett lélegeztetőgépre tenni.

Sas József 1939. január 3-án született Békéscsabán Polacsek Józsefként. Négy és fél éves volt, amikor színész édesapját elvitték a nyilasok, ekkor már a budapesti Klauzál utcában laktak, a 35-ös számú házban. A háború alatt és után nagyon szerény körülmények között éltek. Mostohaapja asztalosként kevés pénzt tudott hazaadni, édesanyja ingvarrásból próbálta eltartani a négyfős családot. Hogy valamivel ő is hozzá tudjon járulni a kasszához, megkérte édesanyját, hogy tanítsa meg varrni, és állítása szerint “az egész környék fürdőnadrágját ő varrta”. Felnőttként bevitte az irodájába anyja varrógépét, mert – ahogyan ő fogalmazott- egyfajta visszapillantó tükör volt, és ha valami elkezdett nagyon jól menni, akkor elég volt ránézni.

Minden kabarémban volt valami – ha más nem, egy félmondat, egy nézés, egy gesztus – ami onnan jött, abból az egész szegénységből.

Édesanyja tanácsára kezdtek el járni öccsével, Imrével a Rózsavölgyi Kálmán Színiiskolába, abba az intézménybe, ahol többek között Hofi Géza és Sztankay István is tanult. Miután elvégezte az iskolát 1957-ben, a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött segédszínészként karkötelezettséggel. Ekkor változtatta meg vezetéknevét Sasra, ez volt ugyanis édesapja művészneve színészként.

Az apám miatt is, meg így jobban ki lehetett írni a nevem a plakátokra. Így ismert meg az ország

– mesélte később a névváltoztatás okáról.

Sas József később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, a kecskeméti Katona József Színháznak, majd a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1973-ban lett a Mikroszkóp Színpad művésze, majd 1985-ben igazgatónak nevezték ki. Neve szinte összeforrott az intézménnyel, ahol több mint 35 évet töltött.

Sas József több évtizedes karrierje alatt nemcsak a rádió- és televíziós kabaréknak volt állandó közreműködője volt, hanem önálló eseteket is adott, több nagylemeze és könyve jelent meg, és sokak számára a szilveszter elképzelhetetlen volt nélküle. A műsorai óriási népszerűségnek örvendtek, bár annak a műfajnak, amit ő képviselt, megvoltak a kritikusai, és persze a célközönsége is.

Rózsahegyi Kálmán azt mondta, hogy aki mindenkinek tetszik, azzal baj van, ott valami nem stimmel, az a máz.

– nyilatkozta, és egy másik interjúban azt is elmondta, volt idő, amikor érdekelte, hogy mit mond róla a szakma, de egy idő után már nem foglalkozott vele.

Pályafutása késői szakaszára árnyékot vetett 2005-ben kezdődött adócsalási ügye, amiért négy évvel később egy év felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték. A botrány az állásába került, 2009 júniusában kénytelen volt lemondani a Mikroszkóp Színpad igazgatói tisztségéről. Ebben az évben jelölték Kossuth-díjra, de az ügy miatt az előterjesztést visszavonták.

Nem kaptam meg, hát nem kaptam meg. Mondok én valamit: ennek kevés jelentősége van. A civilek hiszik csak, hogy nagy jelentőségük van a díjaknak. Az olyan nagy színésznők, mint Tolnay Klári vagy Dajka Margit soha nem engedték a nevük mellé írni a díjaikat. Nem fontos. A kisebb színészeknek elégtétel.

A szórakoztatással ennek ellenére nem hagyott fel, a közönség szeretete a színpadon tartotta. 2012-ben új kabaré alakult a budapesti Fészek Művészklubban a vezetésével és a régi Mikroszkóp Színpad szereplőivel.

Színész vagyok. A lényeg nem az, hogy hol játszom, hanem hogy játsszam, amíg tudok.

2013-ban egészségi állapota miatt ugyan felmerült, hogy visszavonul, de ez nem jelentette karrierje végét, utána is voltak fellépései, műsorai.

Képtelen vagyok teljesen abbahagyni a munkát. (…) Elvégre a színpadon gyógyulok meg! (…) Havonta két-három alkalommal muszáj színpadra állnom.

2018. novemberében ismét gyengélkedni kezdett, le is kellett mondani az összes fellépését, és 2019 tavaszán, amikor feleségével Thaiföldön nyaralt, kétoldali agyvérzést kapott. Egy különgéppel szállították Magyarországra, ahol hónapokig kezelték a budakeszi rehabilitációs intézetben, majd a MAZSIHISZ Szeretetkórházban. Néhány hónap múlva, július elején ismét bizakodva beszélt arról, hogy idővel talán sikerül majd annyira megerősödnie, hogy újra színpadra álljon.

2020 áprilisában telefonon adott interjút adott az ATV-nek. A színművész, akinek Sas Kabaré című műsora az ATV egyik legnézettebb produkciója volt, tavasszal még azt tervezte, hogy ősszel újra a színpadra áll.

“Száz évvel ezelőtt a színészt még a temető árkába temették. Ahhoz képest most jobb. (…) Én azért tudok erről egyáltalán beszélni, mert ugyanolyan a sorsom, mint a kollegáimé. Egy az egyben ugyanaz. (…) Tehát hiába csinálunk egy új darabot, azt majd talán novembertől tudjuk játszani. Merthogy csinálunk, az biztos! Mert nem bírjuk ki, hogy ne csináljunk egy újat, (…) és a máról fog szólni.”

Sas József negyven évig élt boldog házasságban feleségével, Zsuzsannával, egy fiuk és egy lányuk született.

2 hozzászólás “Meghalt Sas József” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    SAS JÓZSEF, a MAGYARORSZÁGI KABARÉ HALHATATLAN NEVETTETŐJE 82 ÉVESEN SZENDERÜLT JOBB LÉTRE (1939. 01.03.- 2021.01.17.)!
    MEGSZÁLLOTTKÉNT ÉLT és VIRULT…- BELSŐ HARCOSÁNAK HADAKOZÁSA RÉVÉN, HŐN IMÁDOTT DRÁGA KÖZÖNSÉGÉNEK KEDVÉÉRT MINDIG (ELŐADÁSRÓL ELŐADÁSRA!) ÓRIÁSI HADVEZÉRRÉ TUDOTT ÁTVÁLTOZNI!!!…- és SEMMI PERC ALATT EGYBŐL „KÉPES” CSATATÉRRÉ VARÁZSOLTA a LEGSZÜRKÉBB, LEGELDUGOTTABB PÓDIUMOT is…- LÉSZEN az HAZÁNK vagy a VILÁG BÁRMELY SZEGLETÉBEN is!!!

    FENOMENÁLIS TEHETSÉGKÉNT, NANÁ, HOGY SASKÉNT SZÁRNYALT és LÁTOTT…+ JÓVAL ELŐRE LELKESEKET és LELKETLENEKET…- HAGYVA HÁTRA NEKÜNK (HÁLA NEKI!!!) TEHETSÉGES és MULATSÁGOS IFJONC FELFEDEZETTEKET!!!…- AMIÉRT AZTÁN a SZÍNHÁZ SARLATÁNJAI, GERINCTELEN KUFÁRJAI ÚGY és OTT TETTEK NEKI KERESZTBE AHOL CSAK TUDTAK.

    NEM MUTATTA, de a SZÍVÉRE VETTE…- MINDEN TERHET…- MÉG a MÁSOKÉT is!!!

    Ő CSUPÁN SZÍNÉSZNEK MONDTA MAG(J)A MAGÁT HOLOTT LEGENDÁS MEMÓRIÁJA és OPERA ÉNEKES HANGJA TÖBB ún. „SZAKMÁBAN” is az ÖTCSILLAGOS KATEGÓRIÁBA ÁGYAZTA VOLNA BE SZEMÉLYÉT…- FELTÉVE, ha NEM az IRIGYEK, PERCEMBEREK és HAZAÁRULÓK ORSZÁGÁBAN VÁLLALTA VOLNA FEL KÜLDETÉSÉT…- az ELNYOMOTT NÉP JOBB KEDVRE DERÍTÉSÉT!!!

    MAKSZIMALISTA és MAZOCHISTA VOLT EGYSZERRE, HOGY MINDIG a LEGJOBBAT NYÚJTHASSA ÚGY a KOLLÉGÁINAK, MINT HŰSÉGES NÉZŐINEK…- AMI MÉG a ROSSZMÁJÚAK és ELLENLÁBASAI SZERINT is SIKERÜLT NEKI, HISZEN a SZÍVÜNKBEN ÉL MINDEN REZDÜLÉSE és CSENG a FÜLÜNKBEN FELEDHETETLEN NEVETÉSE!!!

    NÉLKÜLE MOST 2021-ben MÉG NAGYOBB az ŰR, MINT azt VALAHA GONDOLTAM/GONDOLNI MERTEM…- MERT MAGYARORSZÁGOT MÉG MINDIG a TÉBOLYULT, HUMORTALAN GÖMBÖC ZABÁLJA FEL FALKÁBAN… FÉLESZŰ és KANCSAL KÓR és KÁROKÓZÓIVAL; – HOGY ÖRÖKRE LEHERVASSZÁK a MOSOLYT az ARCUNKRÓL!!!

    “JÓZSI, HOL VAGY?!”…- a SZÍVÜNKBEN!!! MINDÖRÖKRE!!!

    Szerrel és tettel: PáLoS TReND

    https://www.youtube.com/watch?v=tHOoiCkBZ2Y

  2. Nagyapó szerint:

    Arató Gergely a koronavírusban meghalt emberekről beszélve úgy fogalmazott: „ebben a számban sem áll sajnos rosszul az ország”.
    Most korrigálhat!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !