CSHVE, Mr.Gabee, Csepel.info
Az alábbiakban a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület “A Csepeli Temető 100 éves” cikksorozatának első részét olvashatják:
“Voltunk mint ti, Lesztek mint mi, por és hamu” Nagycenk, felirat a Széchenyi Mauzóleum kriptalejáratánál.
A temetők a kegyeletnek, a mindenkire váró elmúlás utáni megrázó búcsúzásnak színterei, az eltávozottak végső nyughelyei, emlékük őrzői.
A holtak, az egykori hozzátartozók, barátok, ismerősök sírjainál, lényüket felidézve, a megváltozhatatlanba való belenyugvásnak és az emlékek felidézésének meghitt helyei.
A civilizáció kibontakozásának egyik fontos állomása volt az őskorban a halottak temetésének elterjedése.
Most, mikor a száz éve megnyitott csepeli temetőnkre emlékezünk, szinte hihetetlen, hogy közel 6000 éve – kisebb megszakításokkal – folyik temetés lakóhelyünkön. Mindezt az itt feltárt több mint ezer régészeti lelőhely közt talált számos őskori, népvándorlás-kori és magyar sír, temető bizonyítja.
A feltárások közül (a bizonyítás kedvéért) közreadok néhányat:
- A legkorábbit a Sziget-csúcson tárták fel: a közép-rézkorból /kr. e. 3800-3600 év/ származó két sírt.
- Ugyanott kora-bronzkori /kr. e. 3. évezred/, vegyes rítusú, szórt hamvas és urnasíros temetőt találtak, 38 sírral.
- Ugyanott kelta /kr. e. IV. századból/, hamvasztásos és csontvázas temetőt találtak, 19 sírral.
- Hároson avarkori /kr. u. VII.sz./ temetőt tártak fel.
- A Szabadkikötőben és a Kertvárosban honfoglalás-kori /IX. – X. sz./ temetőt találtak.
1993-ban sikerült megmentenünk egy koponyát a temetőnk közelében lévő, egykori WM lőszerraktár bontásakor előkerült és széthordott három régi sírból. A leletet a Csepeli Helytörténeti Gyűjteményben helyeztük el. A Budapesti Történeti Múzeumban elvégzett antropológiai vizsgálat szerint “keleti mediterrán…..de előfordul a honfoglaló magyarok közt is.”
Csepel magyar története a mai Szabadkikötő helyén keletkezett honfoglalás-kori (a török időkben elpusztult, s addig mezővárossá fejlődött) település keletkezésével kezdődött, amely mellett királyaink által látogatott uralkodói udvarház állott. Minden bizonnyal ott halt meg 1272.-ben IV. Béla király hányatott sorsú fia, V. István király. Akit viszont nem a Csepel-szigeten, hanem a későbbi elnevezés szerinti Margit szigeten temettek el. Így hát halott királya volt, de itt eltemetett királya nem lett Csepel-szigetnek.
A ráckevei Szavojai uradalom 1717.-ben, – a régi helyén – délszlávokkal /illyrekkel, vagy rácokkal/ és németekkel újratelepítette falut. Temetője a mai kikötő délkeleti sarkának közelében alakult ki.
Annak ellenére, hogy az 1838.-as pusztító árvíz után az Ótemető mellől a falut átköltöztették a mai Szent Imre tér köré, az elkövetkező évek alatt (1920.-ig) ott helyezték örök nyugalomra a község elhunytjait.
Az Ótemető leghíresebb halottja a község első római katolikus plébánosa, az 1801-ben elhunyt Christiánus de Wallenstein volt. Ő hozatta Csepelre a Szent János emlékművet. Azt tudjuk, hogy a szentmiséket az 1800-as évek első feléig két nyelven szolgáltatták (addig valószínűleg a temetések az elhunytak anyanyelvén folytak).
A XIX. századi két szörnyű járvány Csepelen sok áldozatot követelt.
Az 1831-es kolera járvány idején a nagy számú halálesetek miatt a temetések szokásos rendjét meg kellett változtatni. A papnak el kellett hagynia a búcsúztatást, s csak az előre kiásott sírgödröket áldotta meg. Ahol gyászolók nélkül -félelmetes körülmények között- éjjel földelték el el a járvány áldozatait.
Alig több, mint fél évszázad múltán, 1885-től két évig szinte miden családot megtizedelt a fekete-himlő járvány. Oltás hiánya miatt – különösen a gyerekek köréből – szedte áldozatait. A sok halottat már csak közönséges szekérre halmozva tudták elszállítani a temetőbe. A közegészségi ellátás hiánya miatt a falu lakóinak nagyon gyenge volt az egészségi állapota. Ezért sűrűn szólt a temetést jelző lélekharang. Az átlagos életkor nem érte el 30 évet.
A községben először csak 1893-ban alkalmaztak orvost.
Míg 1880-ban az 1.534 főnyi lakosság kizárólag római katolikus volt, azért a temetések szertartása is csak katolikus vallás szerint bonyolódott.
1910-re a népesség megnégyszereződött: 9.400-ra növekedett. A lakosság nemzetiségi és vallási összetétele is átalakult. Miközben a magyarok többségbe kerültek, velük együtt a faluban megjelentek a reformátusok, az evangélikusok és a zsidók is, akik a sziget-csúcson létesítettek temetőt. Az Ótemető mellett Újtelep elnevezésű szerény lakóterület alakult ki.
A község és az Ótemető történetének talán legmegrázóbb temetésére 1909 szeptemberében, a WM Lőszergyárban történt robbanás csepeli gyermekmunkás áldozatainak nagytemplomi ravatalozása és temetői elhantolásakor került sor.
Az első világháború alatt (a WM Művek alkalmazottainak és a falu lakosságszámának erős növekedése, valamint az ellátási nehézségek következtében előállt egészségkárosodások miatt) nőtt a halálesetek és a temetések gyakorisága. A háborús frontokon elesett csepeli hősi halottak közül több mint 160 neve ismert, de sírjuk helyeiről sajnos nincs tudomásunk. Rajtuk kívül négy olyan hősi halottat Csepelen temettek el, akik a harctéren szerzett sérülésük következtében itthon haltak meg.
1892-ben, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a megépítendő budapesti kereskedelmi kikötő helyéül “a követelményeknek pedig megfelelőnek Csepel-sziget északi csúcsát” tartotta. A terv megvalósításának előkészítése csak az első világháború idején kezdődött, amikor a község északi részét az Ótemetőtől a sziget csúcsáig a Kikötő Kormánybiztossága kisajátította.
A község az Újtelep és a régi sírkert felszámolására és új létesítésére kényszerült. Az Újtemető helyére a Nyirfaerdő helyetti dűlőt választották. Ma is meglévő déli kerítése a (akkor még Tököli útnak nevezték) II. Rákóczi Ferenc útból kiágazó, Szigetszentmiklósra vezető – akkor a falu határszakaszát képező – út mellé került.
A korábban mezőgazdasági művelés alatt álló területen kijelölt tágas, több mint 10 hektáros temető-kertbe kertészlakást, ravatalozót és boncoló helyiséget, majd később Bauhaus-stílusú temetőkápolnát építettek. A bejáratot szép „FELTÁMADUNK” feliratú kovácsoltvas kapu, és a közeli téglagyárban készült, fehér-tégla kerítés díszítette.
Az Ótemető sírjait nagyrészt exhumálták és a síremlékekkel együtt az újban helyezték el. Közülük több (a sok viszontagság ellenére) a temető díszére válva, megérte a XXI. századot.
A régi temetőt a területet birtokló egymást követő kőolajipari vállalatok az 1970-es évek közepéig tiszteletben tartották, nem háborították. Helyét az elhagyott sírhelyek, néhány sírkő, és az egykori elhaltak emlékét őrző évelő virágok, orgonabokrok jelezték. A rég elhunytak idős utódai a terület feldúlásáig látogatták a hajdani sírhelyeket. Ám az egykori holtak közül azoknak, akiknek új sírjaik, vagy kriptáik a temető Tököli út melletti kerítéséhez kerültek, ott sem jutott örök nyugalom. Mert onnan a sírokat (a soha meg nem valósult HÉV-bővítés tervére hivatkozva) a temető belső részeire helyezték át.
A temető már 1918-ban elkészült.
A Csepeli Temető – korabeli elnevezése szerint Községi Új Köztemető és Ravatalozó – első temetéssel történt megnyitására száz esztendeje, 1920-ban került sor. Nem ismerjük, ki volt az, akit elsőnek kísértek ott akkor utolsó útjára. Azóta – az izraelita vallásúak és a máshol eltemettek kivételével – ott van sok ezer elhunyt egykori csepeli (szeretetteink, hozzátartozóink, rokonaink, barátaink, ellenfeleink, ismerőseink, híres és egyszerű lakótársaink) végső nyughelye.
Vége az első résznek. (Folytatjuk.)
Írta: Bolla Dezső
Szerkesztette és publikálásra előkészítette, valamint a tagsághoz való továbbításban közreműködött: Bárány Tibor
Boldog szülinapot, kedves Csepeli Temető, sokáig éltessek a halottak! 😀 A Csepeli temetőnek biztos, kiszámítható jövője van. Mert a világon csak egyetlen biztos dolog van, és az nagyon biztos. 😉