Összeomlás határán a BKV? – Kiszámíthatatlan a menetrend

Mno.hu

Több száz járművet nem tudott a BKV üzembe állítani hétfő reggel, a problémát az okozza, hogy január elsejétől a cég a munka törvénykönyve szerint működik – közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője.

Legalább 130 járművet nem tudtak eddig üzembe állítani, és az is kérdéses, hogy a pihenőidők változása miatt a napközbeni menetrendet mennyire tudják majd tartani – mondta Nemes Gábor, hozzátéve: az úgynevezett kocsikiadás lassulása miatt már most sem tartható a menetrend. Kifejtette: a munka törvénykönyve számos ponton eltér az eddigi kollektív szerződéstől, így a járművek üzembe állítása sem megy olyan gördülékenyen, ez okozza a problémát. További gondot okoz, hogy a munkavállalóknak nincs munkaszerződésük, és ez törvénytelen. Emiatt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél (OMMF) is panaszt tettek.

Itt tekinthetik meg a Hír TV beszámolóját az eseményekről.

Nemes Gábor szerint minden nap ez várható, és keddtől valószínűleg még erősebben jelentkezik majd a probléma. Bár a BKV már január elsejétől a munka törvénykönyve szerint működik, az ünnepek után még ritkább menetrend szerint közlekedtek a járatok. Az MTI más forrásból úgy értesült: a viszonylatok 10-15 százalékán egyetlen jármű sem közlekedik, és voltak olyan buszgarázsok, ahol a buszok 80 százalékát nem tudták kiadni. Nem jár a 27-es, a 233-as vonalon egy busz sem, a 112-es járat esetében és több vonalon is jelentős késések vannak. A BKV és a szakszervezetek december 22-én jelentették be: nem tudtak megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződés szövegéről, ezért 2010. január 1-jétől a BKV a munka törvénykönyve szerint működik. Emiatt a szakszervezeti vezetők szerint olyan változás áll be a BKV-nál, melyet már az utasok is érezni fognak: borulhat a teljes menetrend is.

Bár a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége december 29-én megállapodott a BKV-val egy ideiglenes kollektív szerződésről, azt a szakszervezetek 65 százaléka nem írta alá, emiatt ez nem lépett életbe. Mivel nem sikerült megállapodni a cég vezetésével, az érdekképviseletek jelentős része bejelentette, hogy január 12-től határozatlan idejű sztrájkot tartanak. A kollektív szerződésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról a tárgyalásokat hétfőn folytatják.

Mint arról az MNO beszámolt, reggel 7 óra előtt pár perccel a 3-as metró egy 22 éves hölgyet gázolt el a Ferenc körúti állomáson, aki a balesetben életét vesztette. A helyszínelés befejeztéig, 8 óra 5 percig metrópótló autóbuszok szállították az utasokat a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között – olvasható a BKV hétfői közleményében. A metrópótlás a mai reggelen – a legnagyobb sajnálatunkra – elmaradt a máskor biztosított színvonaltól – írják. Ennek oka, hogy az autóbuszokat üzemeltető telephelyeink egyikében az előírt járműmennyiség több mint a fele nem állt forgalomba, míg egy másik garázsban ez a szám meghaladja az előírt mennyiség egyharmadát – zárul a kommüniké.

Forrás: Mno.hu

45 hozzászólás “Összeomlás határán a BKV? – Kiszámíthatatlan a menetrend” bejegyzésre

  1. csepeli szerint:

    Seggbe kéne rúgni a munkalassító buszsofőröket!

  2. Vátesz szerint:

    Nincs itt semmi munkalassítás, csak végre betartják a gépjárművek kiadására vonatkozó szabályokat. Nem a menedzsmentet kell tolni száz meg százmilliókkal, hanem annyi garázsmunkást, javítót létszámban tartani, akik megfelelően karban tudják tartani a járműveket, hogy a járművezetők tényleg biztonságos járművel álljanak munkába!

  3. Iványi Gabi szerint:

    csepeli-provokatőr!

    Gyorsíts! van busz-vezető felvétel! Ajánlom, jelentkezz!

    Régen megoldották az akut hibákat….most, amikor kiborult a bili, joggal nem vállalkoznak rá! Íme..a tolvaj banda lenyúlásának következménye…ki issza meg megint a levét? …az utazó közönség…de emelték a szolgáltatás árát! (kiloptak már mindent!, kell az UP)

  4. csepeli szerint:

    Vátesz, ez munkalassítás, mert jelentéktelen hibák (pl. kiégett az utastérben egy izzó) nem veszik át a buszokat a sofőrök. Fenéken kell billenteni őket!

  5. Iványi Gabi szerint:

    csepeli-provokatőr!

    nagyon nem szoktad te a rendet…a megszokott, berögzült dolgokkal szakítanak, ha lépnek az emberek…akár busz-vezetőként is…az már mindjárt testi fenyítést követel meg? Hát akkor…jön, jöhet nektek az önbíráskodás..a mazohizmus!

  6. csepeli szerint:

    Iványi, nekem az is jó, ha minden perc késésért levonnak a fizetésükből mondjuk 5000 Ft-ot.

  7. Iványi Gabi szerint:

    csepeli:

    ez Japánban így van….de mi még nem állunk ezen a szinten..nem is tudom, hogy miért nem kerültünk az utóbbi 8 évben ehhez közelebb:-)

  8. Tóth Mária szerint:

    csepeli: nincsen igazad, nincs lassításról szó. Talán nem kellet volna annyi “zsebest” felvenni a dicső vezetésnek/ aztán vissza-osztani a pártkasszába/, hanem végre normális, európai buszokat kellett volna vásárolni az elvtársaknak!

  9. admin szerint:

    Apropó: tapasztalt valaki járatkimaradást Csepelen? Mert mi nem.

  10. Vátesz szerint:

    Ahol nem vesznek észre egy kiégett égőt, ott mást sem vizsgálnak át rendesen! Te felülnél olyan repülőgépre, ahol az utastérben baj van a világítással? És ha nem csak azzal?

  11. Lexon szerint:

    “Csepelről sem volt könnyű bejutni, a 148-as buszra Edit nevű olvasónk majdnem egy órát várt, és csak a második buszra fért fel a tömeg miatt. A 38-as busz Lakihegyi végállomására egy busz sem érkezett 7:50 és 8:45 között, majd amikor jött egy, az módosított útvonalon, a Campona felé kerülve indult el.”

    index.hu

  12. zed szerint:

    Lexon egy valóságos lexikon! 😀

  13. Hamika szerint:

    cspeli ! Téged sem az eszedért szeretnek otthon.
    A soförök mindennap a börtönnel játszanak a 1.5-2 millio km et futott bontószökevényekkel.Most ök csak a cég szabályzatát tartják be,ezt mindennap igy kéne tenniük.
    És nem ezekkel a romokkal forgalomba menni,mert ha baj van akkor mindenért ő felel.Mindezt foss 150-160 havi nettoért.

  14. Lexon szerint:

    zed: dugulj el.

  15. CsepeliXXI szerint:

    Jaj Lexon!
    Hagyjátok már zed,csepeliéket dumálni.
    Nekünk nem lehetnek hasznos idiótáink?
    Ez a néhány pojáca fröcsögése rendesen bedolgozik a komcsik ellen.
    Éjjen a Párt! 🙂

  16. zed szerint:

    …te pedig XXL-es idióta vagy, CsepeliXXL! 😀

  17. Gordon szerint:

    Most egyet kell értenem Vátesz-szel. A BKV-t egyre nagyobb éhséggel lopták szét az utóbbi években. Csak pénzeskasza funkciója volt.

    Egyébként emlékezetenék mindenkit, hogy előre meg lett mondva kb. 10 éve, hogy a négyes metró helyett először a felszíni (busz, villamos, troli, hév) közlekedést kell rendbe tenni a városban.

    Akkor ezt “metró ellenes propagandának” kiálltották ki (és a budapestiek túlnyomó része a új metrózási lehetőségtől belelkesülve be is kajálta). Most meg lehet nézni az eredményét. A bkv járműparkjának jelentős részét le lehetett volna cserélni az elmúlt 8 évben (fokozatosan). Összességében anniyból, ami a haszontalan négyes metró bekerülési költségének kb. csak a 20-25%-a lett volna.

    Most mi a helyzet?
    1. Van egy félkész négyes metró, ami belátható időn belül nem tud befejezni a város.

    A huhogást elkerülendő megjegyzem, hogy még a 3-as metrót se fejeztük be, a 2-es nek meg egy picit el lett baxva a keleti hév-csatlakozása (a felújítás keretében ezt nem orvosolták, pedig nem lett volna egy bazi nagy pénz). A szerelvények állapotáról nem is beszélve.

    2. A város már így is a csőd szélére került a négyes metró miatt.

    3. A működést veszélyezteti az amorizálódott felszíni járműpark.

    Gratulálok az mszp és az szdsz közlekedéspolitikusainak (ha egyáltalán van olyanjuk és nem csak “táskás” emberük).

  18. Papi szerint:

    Admin!
    Reggel a 6óra 29perckor a Szent Imre térre érkező HÉV nem ment!

  19. Gordon szerint:

    Már látom a mszp propaganda kommentárját, hogy “legalább Csepel végállomás és a Szent Imre tér között volt kötöttpályás közlekedés”.

  20. zed szerint:

    Papi! Ki kel fel olyan korán?

  21. Nagyapó szerint:

    blőd, ződ, zed, csepeli és a többi komcsi!
    Gratulálok az igazi baloldali, dolgozókat pártoló hozzászólásukhoz. Biztosan MSZOSZ tagok, akik már 8 éve keményen kiállnak a munkavállalók érdekeiért.

    A BKV Aba vezetése alatt vált veszteségessé, amikor a szakértő Horn kormány bevezette a 65 év felettiek ingyenes utazását, minden járművön (bár amikor a tel-avivi járat zsúfolt lett, a MALÉV-et kivették),ami jó is lehet, csak a nagy ötletelés, kampányolás közben elfeledkeztek arról (főleg Demszky), hogy ennek ellenértékét az államtól lehívják. Nem tudják lehívni, mert nincs adat arról, mennyi nyugdíjas utazik (ezt a Volán megoldotta).
    Az Aba utáni ejtőernyősök legfőbb feladata pedig az adófizetők pénzének áttalicskázása a magán-, majd pártkasszába, volt. A villamosok, autóbuszok beszerzésénél pedig a magyar gyártókat kicsukták, a külföldi pedig drága – nincs rá pénz. Ezért ilyen a BKV.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. codec szerint:

    Dilettáns vezetőik a nélkülözhetetlen embereket elküldték, hogy csókosaiknak helyet szorítsanak.
    A következmények ismertek.

  23. tüdőfej szerint:

    az akácfa központban túlsok az ingyenélő egy irodista munkáját négyen végzik ugyanott a fele bagást kirugnám onnan az akácfát eladatnám és egy szerényebb helyre költöztetném őket egy nagy buszgarázs lenne csak ahol az összes busz elférne és már nemlenne veszteséges a buszon utazni csodás a hajléktalanoknak jobb mint bárhol 50méterenként megállóhely minek kinek pazarlás főleg ha ingyen utazik ilyen gusztustalan tömegközlekedést ami magyarországonvan az már albániához hasonlít bukarest 1000 új mercedes buszt tudott venni itt meg egy kínai leszállásjelzőre nem adnak pénzt hogy van ez?

  24. lolka szerint:

    Azért egy-némely embernek,pláne azoknak akik bérből, fizetésből élnek és még egy “pár” országlopót is el kell tartaniuk,na őnekik bizony korán kell kelni…

  25. Iványi Gabi szerint:

    Aba után sem tehették meg a bkv-nál azt, hogy lopnak…lopnak…a végtelenségig..Ebben partnerük is volt….Szerintem a jogi igazgató…a 30 milliárd megítéléséhez időzített bombaként került a képbe…(na..azért lopott ő..) Magukat tisztázni akarták….A buszvezetők megelégelték…A “melós” nem vonhatja felelősségre a vezetést, csak ezzel a módszerrel…Nem akartak ők bosszúságot az utazó közönségnek…
    a milliárdok csak-csak beszivárogtak a bkv-hez..de nem új buszokra, nem a járműpark javítására….megint bennünket loptak meg…a jogi igazgató bukásának közszemlére-tételével…Nem lepődnék meg, ha holnap…egy újabb bkv mutyi látna napvilágot!

  26. Hamika szerint:

    A volán társaságok már elkezdték vásárolni a Kinai King-long nevű közlekedési tragédiát.A beáldozott soforök egyszerüen csak Lim-Lomnak,vagy King-foss nak hivják e remek buszokat.

  27. miska72 szerint:

    Addig ne mengjenek a járatok, míg a bkvvezetésa a BKV székházból el nem takarodik!

  28. én szerint:

    Nem mindegy, hogy nem indul vagy út közben rohad le, mert ócska?

  29. zed szerint:

    Korábban megírtam, hogy a sok a rongálás miatt sincsenek megfelelő műszaki állapotban a buszok. Akkor többen kinevettek, most kiderült, hogy igazam van!

  30. Iványi Gabi szerint:

    zed:

    A rongálás pokolian mocsok dolog…de nem hinném, hogy a buszvezetők szándékosan rongálnák a buszokat, amikor sorra hallottuk, hogy fékhiba miatt kockáztatják az utasok életét…
    a rongálás a társadalomban jelen levő agresszivitás hozadéka…ezek a buszok pedig kiszolgálták már az árukat…

  31. Demeter J. szerint:

    Zed! Melyik szocialista pártújságban írták, hogy egy kihasított ülés miatt nem fog a fék, vagy nem nyílik az ajtó? Tájékozottságod bámulatba ejtő.

    Ha szakembereket ( is ) alkalmaznának, nem csak végkielégítés-felvevő munkatársakat, nem züllött volna le a járműpark.
    Hiányoznak a szétosztogatott százmilliók, nem vitás.

  32. Gordon szerint:

    Nincs igazad zed. A motort, az erőátvitelt, a fékeket az utasok nem tudják “megrongálni”. Amiről te beszélsz az a vandalizmus, melyet a jelenlegi fővárosi vezetés soha nem kívánt megfékezni, sőt még biztatott is. A rongálás nem csak a bkv járműveit érinti, hanem a közterületet is (aluljárók, buszmegállók, egyebek), vagy a magánházak falait.

  33. hlajos szerint:

    így próbálnak tüntetni: a legkisebb hibák miatt is megtagadják a jármű átvételét. egyfajta passzív ellenállás. indóház online-n utána lehet olvasni.

    u.i. a téma elején a magát “csepelinek” nevező failtrollra reagálóknak: minél többet eteted, annál nagyobbra nő.

  34. Iványi Gabi szerint:

    hlajos:

    ..és bummmm, egyszer el/megpukkad…..:-))))))))))))

  35. CsepeliXXI szerint:

    Zed!
    Tudjuk,hogy ti “szagértő” komcsik mindenhez értetek.(Főképpen a pofátlan hazudozáshoz.)Ha már ennyire vágod a busz-témát,okositsál már fel,hogy hogyan egy utas mit tud megrongálni egy buszon?Pl.fék,motor,ésatöbbi.

  36. CsepeliXXI szerint:

    Zed!
    Tudjuk,hogy ti “szagértő” komcsik mindenhez értetek.(Főképpen a pofátlan hazudozáshoz.)Ha már ennyire vágod a busz-témát,okositsál már fel,hogy egy utas mit tud műszakilag megrongálni egy buszon?

  37. Papi szerint:

    Zed!
    A 18H 20percesedhez: Én dolgozom! Hidd el nem káromkodtam habár tudom neked és a párttársaidnak ez ismeretlen fogalom! 🙂

  38. Papi szerint:

    Zed!
    Érdekes a BKV több járatot ki adott bérbe és azoknál nem voltak problémák. Hát nem furcsa? De tudod ott a pénznek a felét karbantartásra és nem egy mocskos lógós banda eltartására fordítják! Tudom, hogy ez neked(tek) szociknak szokatlan de ilyen egyszerű a probléma megoldása!

  39. csepeli szerint:

    Érdekes, hogy 12 szakszervezetnek semmi baja nincs a kollektív szerződéssel, 11 másik viszont hepciáskodik. Pedig egyszerű lenne a megoldás: Nem tetszik a fizetés vagy a körülmények? Fel lehet mondani, és el lehet menni másik céghez dolgozni! De nem, ezek inkább sztrájkolnak, munkát lassítanak, az utazóközönséget szopatják. Leszarom a kollektív szerződésüket, meg van hirdetve a menetrend, azt tessék betartani és járatni a buszokat, a többi nem érdekel!

  40. vermes szerint:

    csepeli:

    “Fel lehet mondani, és EL LEHET MENNI másik céghez dolgozni!” – írod.

    Nos, ilyesmit mintha hallottunk volna egy hasonlóan nagy tahóböszme szájából az utóbbi években…

    Nos, akkor lassan már nektek is lehet pakolni… El (nem lehet) kell menni…

  41. Iványi Gabi szerint:

    csepeli:
    kinek a lekiismeretén szárad ez a bkv-ügylet? naná, hogy az mszp…meg van hirdetve…ékes germanizmussal…el lehet menni…panaszra..na de kihez? Mondd, te még bízol az esti ..emszpés mesékben?
    Így tartjátok ti a törvényeket, szabályokat….ürülékkel minősítitek…azután meg belelépésetek miatt ..újabb lázongás jön…akkor is ezt teszitek, ha nem jön a busz…lehet..menetrend:-))))))))))))))) szerint..laposkúszni:-))))

  42. Papi szerint:

    csepeli!
    Nem is olyan régen valami MSzP-s tökfejű akit kineveztek a BKV-hoz kormánybiztosnak ha jól emlékszem mint ha valami olyat mondott, hogy most már minden rendbe a BKV-nél és nem lesz semmilyen probléma a tömegközlekedésben! Valahogy már megint nem az igazat mondta! Egyébként azért van annyi szarszervezet a BKV-nál mert az elvtársaknak kell a jó zsíros állás!

  43. csepeli szerint:

    Papi, rosszul emlékszel.

  44. Iványi Gabi szerint:

    Ma 250 busz marad ki!

Itt lehet hozzászólni !