Több vandál támadás volt néhány nap alatt Csepelen

Csepel.info

A rendőrségi helyszínelés után a Városgazda munkatársai elszállították a javításra szoruló stációkat

A kereszténység és a magyarság összetartozásának jelképeit érte támadás.

Vandálok tették tönkre a csepeli Tamariska-domb keresztútjának stációit – jelentette be a szomorú hírt Borbély Lénárd polgármester hétfőn délután. A Csepel.info úgy értesült, hogy néhány napon belül emellett három olyan hirdetőtáblát vertek szét a kerületben, amelyeken az önkormányzat Trianonra emlékező plakátjai voltak. A tetteseket keresik, egyelőre nem tudni, hogy ugyanazok voltak-e a hirdetőtáblák és a stációk rongálói.

A csepeli keresztút stációit magánszemélyek felajánlásából állították, ezért különösen fájó a vandalizmus. “A kamerafelvételek alapján feljelentést teszünk a rendőrségen és természetesen helyre is fogjuk állítani a képeket. Nagyon remélem, hogy az elkövetőket fel tudják deríteni és ez után közzé is fogjuk tenni a kilétüket” – emelte ki Csepel polgármestere hétfőn este a Facebook oldalán.

Javaslom, minél több család, csoport, közösség járjon ki és állomásról-állomásra imádkozza végig a keresztutat. Ha magunkhoz tértünk, lehetne napi/heti beosztást is készíteni és föliratkozni. És addig imádkozni, amíg föl nem épül. Hátha tanul belőle a vandál. És ha újra lerombolják, újra kijárunk!” – írta körlevelében a történtek után Kispál György atya. A Csepel.info úgy tudja, hogy négy stációt vertek szét vagy rongáltak meg a vandálok.

 

“Összetartozunk!” – ilyen az önkormányzat Trianonra emlékező plakátja, ahol még nem verték szét

Információink szerint az elmúlt néhány napon három olyan hirdetőtáblát vertek még szét ismeretlenek, amelyeken a csepeli önkormányzat Trianonra emlékező plakátjai voltak.

A szétvert hirdetőtáblák mindegyikénél az látható, hogy a Trianon plakátot kitépték a keretükből. Vagyis nem céltalan pusztításról, hanem tudatos rongálásról van szó.

Csepel.info

13 hozzászólás “Több vandál támadás volt néhány nap alatt Csepelen” bejegyzésre

  1. Kiss Attila szerint:

    A buzirongy letépése, ami se nem vallási, se nem nemzeti jelkép, bíróságot, pénzbüntetést von maga után.
    Hát én azt szeretném végre látni, hogy azokat a gerinc nélküli kis buzgancsokat legalább egy hét elzárással jutalmazzák.

  2. apostolos szerint:

    A Lenin-fiúk szellemi örökösei közöttünk járnak. Nekik minden fáj, ami magyar és semmi sem, ami magyarellenes. Szépen begyűrűzik ide is az idióta mozgalom, annak ellenére, hogy befogadtunk minden menekülőt és egyenjogúságot kaptak?

  3. kerdes szerint:

    A másik oldalt meg otthagyták? 🙂

    Ebből is látszik, hogy a konzultáció milyen fontos…… 🙂

  4. kerdes szerint:

    Az utolsó képről van szó

  5. kerdes szerint:

    Egyébként mindhárom forgalmas helyen van, kamera nincs?

  6. ta-dam szerint:

    És az vajon kinek köszönhető, hogy augusztus 15-én, szombaton cca. du. 2-től este 20:45-ig megállás nélkül bömbölt valami észvesztően rekedt, üvöltő, rekeszizomdöngölő tucc-tucc a Béke tér környékének házait rengetve?
    Fogalmam sincs kiknek volt köszönhető ez a pompás rockművészeti szuperprodukció. Mivel az online és az info nem jelzett előre nemzeti concertet, nem is tudom, kik ünnepelhették momentán ilyen szadista áhitattal épp Mária Mennybemenetelének szent napját?
    Szent István napján számíthatunk esetleg kis maszek gyújtóbombázásra…?

  7. kormánypárti szerint:

    A keresztény magyar nemzetet és a magyar államot érte támadás. Nagy valószínűséggel a sorosisták állnak emögött. Soros adott utasítást az akció véghezvitelére, amit külföldi Soros-rohamosztagosok hajtottak végre.

  8. Gary Ridgeway szerint:

    Trianon hol függ össze a Tamariska dombi esettel?
    Valami csürhe bulizott, bebasztak, azt’ kész…

  9. ta-dam szerint:

    A csürhe elég szisztematikusan bulizott. És bebaszva szelektíve rombolt.
    (Amúgy a csürhét nem napokkal később kellene keresgélni, hanem nyomban. De persze, senki nem látot és nem hallott a romnbolásból semmit, aki pedig igen, az befogta a száját, hogy ne fájjon a feje.)

  10. tothrobert szerint:

    kormánypártinak igaza van! SOROS!
    De lehet, hogy BILL GATES, mert oda akarja építtetni az 5G tornyot, a korábbi 4G helyére.
    Onnan akarják pusztítani a Nemzettestet.

  11. Lili Züllig szerint:

    Mi kis falunk jut eszembe, ott Károly rendelte el a falu szétverését, nehogy a nagycsókosok azt lássák már, Pajkaszegen minden rendben megy…

    Dehát maga a buszsöfőr
    Én ugyan nem
    Dehát itt a busz
    A busz az igen, de sofőrt nem rendeltek.
    Hogy képzeli, hogy én vezetek?
    Úgy ahogy maga azt képzeli, lehet úgyis szülni, hogy valaki előtte nem csinálta, lehet mindketten tévedünk.

  12. Attila szerint:

    Lehet valakinek a Publimont felirat fájt. Amúgy miről nem mondunk le? orbánnak területi követelései vannak?

Itt lehet hozzászólni !