Orbán Viktor újabb nemzeti konzultációt hirdetett meg

Orbán Viktor miniszterelnök szerint mindenki elvégezte a munkáját a mostani koronavírus-járványban, ami sikerhez vezetett. A kormányfő szerint az emberek akkor fognak össze, ha látják értelmét az intézkedéseknek.

Orbán Viktor szerint ebben segít a nemzeti konzultáció, ahol az emberek hallathatják a hangjukat, és a kormány egyetértési pontokat hozhat létre, ami az intézkedések támogatottságához vezet. Ezért a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában bejelentette, hogy új Nemzeti Konzultációt hirdetnek a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról.

Összeszámolni is nehéz, annyi kormányzati év van mögöttünk – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, kifejtve, hogy 1990-ben nem sikerült az országot megújító változást elérni, miután legyőzték a kommunistákat. A magyarok a régi rezsim képviselői elleni harcot nem tudták lezárni, a baloldal újraszervezte magát, és hosszú harc kezdődött. 

Más országokban új alkotmányt hoztak létre, amivel a múlt vesztett és a jövő nyert, de hazánkban ez nem így volt. Ezért 2010-ben a kétharmados győzelem után a miniszterelnök biztos volt benne, hogy le kell zárni ezt a küzdelmet. Ekkor megalkották Magyarország Alaptörvényét, és azóta a jövővel foglalkoznak.

Válság közepén voltunk

A kormányváltáskor egy válság közepén volt az ország – mondta a miniszterelnök, és kifejtette, amint beütött a baj, azok is a jobboldalra szavaztak, akik nem kedvelik, mert ez az oldal tűnt alkalmasnak a bajok kezelésére. Orbán Viktor elmondta, a válságkezelés terheit nem akarta a családokra hárítani, mint a baloldal, akik elvettek egyhavi nyugdíjat és bért, és megemelték az adókat. 

A miniszterelnök úgy gondolta, hogy Matolcsy György megközelítése segítségével más utat kell választani. Ekkor a kormány megcsinálta a gazdaságvédelmi programot.

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy őt úgy nevelték, hogy egy nagy nemzet gyerekének tartsa magát, ezért végső célként az tartja a kormányzás feladatának, hogy a magyarok büszkék lehessenek a nemzethez tartozásukra. Összességében abba az irányba haladunk, amerre szerettünk volna, a magyarok jobban érzik magukat a bőrükben – fejtette ki a kormányfő, aki szerint a magyarok elfogadták, hogy csak munkával lehet boldogulni, így hazánk Európa egyetlen igazi munkaalapú társadalma, ami sikeressé teszi.

Az egyik legjobb döntés

A kormányfő úgy fogalmazott, az elmúlt tíz év egyik legjobb döntése volt a rendkívüli jogrend bevezetése, mert egy járványügyi helyzetben az egyik legfontosabb tényező a gyorsaság, a mielőbbi döntések, ezt tette lehetővé.

A rendkívüli jogrend szerint a kormány rendeletekkel módosíthat törvényt, nem a teljes parlament felhatalmazása szükséges – tette hozzá. Most már a járvánnyal szembeni első csatát megnyertük, ezért a kormány nem alkothat többé olyan rendeleteket a törvények helyett – vagyis visszaadják a jogot a parlamentnek. Azonban – hangsúlyozta a miniszterelnök – fel kell készülnünk a vírus második hullámára, amely lehet, hogy ősszel lesz, ekkor hasonlóan kell cselekedni.

Magyarország sikeresebben védekezett, mint a nyugat-európai országok, mert gyorsabban történtek az intézkedések – jelentette ki Orbán Viktor. A második hullámtól függetlenül arra is fel kell készülnünk, hogy egy-egy lokalizált térben, például egy kórházban vagy idősotthonban a járvány lecsengő szakaszában is felszaporodhatnak a fertőzött esetek: emiatt jelölt ki egy különleges egységet az operatív törzsön belül.

Ezt jelenti a járványügyi készültség

A miniszterelnök szerint a baloldal problémája, hogy szerintük 2010 óta diktatúra van, amit a veszélyhelyzet alatt megint bevezettek, és továbbra is azt gondolják, hogy diktatúra van. Három fontos dolog kapcsolódik a veszélyhelyzethez: folytatódik az operatív törzs működése, a kórházak járványügyi irányítása fennmarad, és a tisztifőorvos megerősített jogköröket kap 

– mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint azért nem volt tömeges járvány, mert időben hoztak döntéseket, példátlan összefogás volt hazánkban, és kiváló szakemberei vannak az egészségügyben az országnak.

Újabb nemzeti konzultáció indul

A miniszterelnök szerint mindenki elvégezte a munkáját, ami sikerhez vezetett. A kormányfő szerint az emberek akkor fognak össze, ha látják értelmét az intézkedéseknek. Orbán Viktor szerint ebben segít a nemzeti konzultáció, ahol az emberek hallathatják a hangjukat, és a kormány egyetértési pontokat hozhat létre, ami az intézkedések támogatottságához vezet. Ezért a miniszterelnök bejelentette, hogy új Nemzeti Konzultációt hirdetnek a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról. 

Ebben meg fogják kérdezni azt is, mi az emberek véleménye Soros György tervéről az örök törlesztésű kötvényekkel kapcsolatban.

Orbán Viktor arra is kitért, annyi gondunk-bajunk van Magyarországon jelenleg – elég csak a Deák téri késelésre gondolni –, hogy kevés energia jut figyelni kívülre. Az unióban 750 milliárd eurónyi csomagot tettek közzé, a vírus okozta károk enyhítésére. Ezt az összeget most közösen veszik fel hitelből az országok a javaslat szerint, és közösen kell vállalnunk garanciát ennek visszafizetésére – fejtette ki. Jelezte, ez azt is jelenti, ha egy ország nem tud törleszteni, akkor a többinek kell hozzájárulnia a visszafizetéshez. – Azt javaslom, hogy ezt higgadtan tanulmányozzuk, és döntsük el, akarunk-e ilyen útra lépni – mondta Orbán.

Abszurd szétosztási rendszer

Az Európai Unió új szétosztási rendszere abszurd, mert a szegény országok pénzéből finanszírozzák a gazdagokét 

– hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Hozzátette, Magyarország elkezdte ledolgozni a korábbi évszázadok hátrányát, a magyar gazdaság jó úton van, jó ütemben halad.

A költségvetés a jövőre vonatkozó előrejelzésekre épül, így mindig hordoz valamennyi bizonytalanságot – mondta a miniszterelnök, aki szerint meg kell érezni, hogy mi fog történni a jövőben, amikor a büdzsét készítik. Orbán Viktor kifejtette, a költségvetés megalapozott, és ha végigcsináljuk a gazdaságvédelmi tervet, akkor nemcsak jó évünk, hanem fantasztikus évünk is lehet 2021-ben.

Forrás: Origo

15 hozzászólás “Orbán Viktor újabb nemzeti konzultációt hirdetett meg” bejegyzésre

  1. pl szerint:

    …az aranyhalaknak

  2. Nagyapó szerint:

    10 éve esküdött fel a 2. Orbán kormány a Nemzeti Összetartozás Kormánya!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. abc123 szerint:

    A plakátos-nyomdás haverok már nagyon sürgethetik…
    A házunk falán már hónapok óta üresek az óriásplakátok…

  4. Gary Ridgway szerint:

    abc123!
    Ez nem a Nyugat! Itt reklám nincs, ennél még Törökország, sőt Kína is színesebb, plakátok terén! ))) 🙂 (((

  5. Qqriq szerint:

    A kormányfő is megemlítette a Deák téri késelést. Tudjuk, hogy egy intézetben nevelkedett fiatal felnőtt volt az elkövető. Az előző, a családok védelméről szóló konzultáció 1 360 435 válaszadója szerint gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak is védenie kell. 12 évvel ezelőtt, tehát gyurcsányi idejében egy 12 éves gyerek késelt meg a villamosmegállóban egy 15 éves fiút az MP3 lejátszójáért, a későbbi elkövetővel korábban az Index riportot készített:
    https://index.indavideo.hu/video/Szazhusz_centi_tomeny_eroszak

  6. Horváth János szerint:

    Most meg egy 13 éves lány szúrta hátba osztálytársát. A gyurcsányozás legfeljebb azt
    mutatja, hogy többre nem vagy képes. Egyébként ha jól megnézed, az előző “konzultációhoz”
    képest semmi sem változott.

  7. Qqriq szerint:

    EZ NEM IGAZ, JÁNOS!!!
    https://csalad.hu/csaladvedelmiakcioterv/hirek/1

    Jó példa a 13 éves lány esete, mert ott is intézetis az elkövető, aki egyébként az öszödi beszéd évében született, vagyis egy gyurcsányi-gyerekről van szó. Ahogyan más területeket, gyurcsányiék sajnos a gyermekvédelmet is leépítették.

  8. Horváth János szerint:

    Na menj a picsába!

  9. Betke szerint:

    Qqriq, ez már beteges (Gyurcsány gyerek) csak megemliteném, emlékezzen, de az a késelős blahás gyerek Romániából szakadt hazánkba, gondolom családostul!

  10. Qqriq szerint:

    Miért? Hogy hívták az első nőt, aki Magyarországon miniszteri posztot töltött be? Bíró Károlynénak, azonban mi nem ezen a néven ismerjük.
    “Ratkó Anna egyik lépése különösen nélkülözte a szakmaiságot. Budapesten körülbelül 800 olyan gyerek volt, akik vagy hadiárvák voltak, vagy a szovjet katonák erőszakoskodásaiként fogantak. Ezek a gyerekek rosszul ellátott otthonokba kerültek állami gondozásba, amelyek nagy része még szakemberhiánnyal is küszködött. A minisztérium szakreferensének javaslatára a gyerekeket családokhoz adták, úgymond csecsemő családi telepekre. A lépés a legtöbb gyereket megmentette a haláltól vagy az egészségkárosodástól, Ratkó Anna viszont megvétózta a rendeletet és visszavetette a gyermekeket az állami gondozásba. Az ok: az örökbefogadó családok nagyrészt a régi uralkodó osztályból kerültek ki. A kor ideológiája szerint pedig a „horthysta reakció” nem nevelheti fel a jövő gyermekeit. A szerencsétlen gyermekek között ezt követően megnőtt a halálozási ráta a rossz ellátás miatt, a személytelen, családi kötődés nélküli gyermekkor maradandó lelki sebeket okozott.”
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Ratk%C3%B3_Anna#cite_note-natarch.hu-1

    Igen, igaz. “Maugli” Romániából jött egyedül (maga mondta el), majd a blaha környékén garázdálkodott. Mint ahogy az is igaz, hogy Index riportjának megjelenése után semmi nem történt egészen addig, amíg nem folyt vér. Ekkor a gyurcsányi-kormány volt hatalmon és nem csinált semmit.

  11. Gary Ridgway szerint:

    Szerintetek ezeket a szarokat elolvassák, ha valaki visszaküldi? Hagyjatok már a picsába! 😀

  12. robi szerint:

    Lista adatok frissítése.

  13. pl szerint:

    Még a kérdés is hazug, valamelyikért régebben még helyreigazítást is közzé kellett tenniük.
    Ez persze a Fanokat (és szöveg értésüket) nem befolyásolja..
    Hülye hazug kérdésre is van hülye, hülye hazug válasszal…

  14. pl szerint:

    Milliárdokért…

  15. Választó szerint:

    Ahhoz gyáva, hogy megkérdezze az embereket Trianonról! A végén még tenni kellene valamit!

Itt lehet hozzászólni !