Gyurcsány: kitartás!

Kitüntették egymást, aztán együtt szorongtak az elvtársak

Csepel.info

Barátok közt (fotó: Magyar Hírlap)

Gyurcsány Ferenc felejthető ünnepi beszédben keverte össze a keresztény Advent időszakát a zsidó Pészah ünnepével, hogy a példából megmerítkezve kitartásra buzdítsa a párt megmaradt híveit – értesült a Csepel.info.

Az egykori MSZMP, az MSZP alapítói és a párt jelenlegi tagjaival, képviselőivel valamint a volt miniszterelnökkel és biztonsági embereivel körülbelül hetvenen vettek részt azon a zárt körű csepeli ünnepségen, amelyet a párt az utolsó pillanatig a kommunista illegalitásra emlékeztető módszerekkel próbált titokban tartani – sikertelenül.

A Csepel.info úgy tudja: a titkos rendezvény meghívóját a pártközponton kívül csak csatárláncon terjeszthették. Így akarták elkerülni, hogy a meghívó a “megbízható elvtársak” kezein kívülre is kerülhessen. Mint az ismert, a szerkesztőségünkbe az egyik meghívót mégis befújta a lanyha decemberi szél, amit azonban azért nem hoztunk a maga natúr valóságában nyilvánosságra, mert állítólag minden ilyen meghívó egyedien azonosíthatóra sikerült, hogy vissza lehessen fejteni a csatárlánc “inkontinens” tagjait.

Lapunk úgy tudja, hogy az ünnepség egy igen rövid szakaszára még beengedték a sajtónak a Csepel.info cikke nyomán megjelent képviselőit, azonban a tudósítókat hamar távozásra szólították fel.

Miután pedig kitüntették egymást az MSZMP-ből MSZP-vé alakult csepeli pártszervezet egykori tagjai az átváltozás felejthetetlen érdemeiért, elmerengve azon, hogy hogyan lett egyik napról a másikra elvtársakból úr a hivatalos megszólításuk, Gyurcsány Ferenc kitartásra buzdító szónoklattal ébresztgette őket.

Az őszödi beszédével magát történelemkönyvekbe bevéső volt miniszterelnök az Adventről, mint a várakozás ünnepéről beszélt. Szónoki fordulataival az Adventet némileg összekeverte a zsidóság egyiptomi fogságával és megszabadulásával is, jelezve, hogy a szociáldemokráciának most a kitartás és a várakozás a legfőbb ereje.

Nem maradhatott el a szegény és ínséges pápai évekre való megrázó, de szívet melengető visszaemlékezés sem. Gyurcsány magával ragadóan mesélte el, hogyan kellett néha a hó végén a szomszédtól kölcsönt kérni. A szónoklat eszmei üzenete mégis az volt: a Pártnak és tagságának a nagy nehézségek és a Fidesz állandó támadásainak ellenére is ki kell tartania ezekben a nehéz időkben. A miniszterelnök külön felhívta a figyelmet arra is, hogy ami munkát elkezdtek, azt nem szabad félbeszakítani.

Gyurcsány tegnap erős közepes volt, kicsit talán összeszedetlen, zavart. A beszéde közben ugyan előfordult némi mormogás, de alapjában véve sikerült elérni, hogy a párt tagjai egy kis karácsonyi buzdítást kapjanak – mondta el az eseményről forrásunk.

Csepel.info

34 hozzászólás “Gyurcsány: kitartás!” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    ez egy idióta, továbbra is !

  2. Screepy szerint:

    Gyurcsány !Takarodj már el végre!Nem volt még elég a rombolásból?Ezek a nyugdíjasok meg megérdemelnék,hogy a híd alá kerüljenek közmű tartozás miatt!Meddig kell még elviselni ezeket a népnyomorító,rablóbanditákat?

  3. én szerint:

    Affene! Lemaradtam róla!

  4. bendegúz szerint:

    Miniszterelnök úr keveri az egyházi ünnepeket? És akik keresztet állítanak a Megváltó születésére bölcső helyett? Mi lenne ha Youlupukki tojná a húsvéti tojást az új kenyér ünnepére, aki ugyebár magyarul Yule kecskét jelent? Csak úgy a történelmi finn-ugor kapcsolatokra emlékeztetve! Vagy itt van szt.István viking testőrsége, ami fényes bizonyítéka a saját népe iránt érzett bizalmatlanságának!

  5. ... szerint:

    zed és csepeli vajon ott voltak? 🙂
    igen családias lehetett a hangulat.

  6. Antigulyás szerint:

    Szerintetek? Ott pózoltak a góré előtt. De mint tudjuk,a királyoknak is volt udvari bohócuk…

  7. arhitext szerint:

    Ha jól láttam, az oldal címe, Csepel.info, ami feltételezne min. kiegyensúlyozott tájékoztatást. Hát ez nem az. Javaslom átírni CsepelFidesz.propaganda címre. Különben érdeklődve várom a semmivel sem érdekesebb fidesz-eseményekről szóló pikírt leírásokat, benne Orbán, volt miniszterelnök hasonló életútleírásával: Kisz tagból, antiklerikális, liberális jogász, majd konzervatív, polgárinak hazudott, szélsőbaloldali propagandával hatalomra áhitozó, populista népvezér, aki hol leszólja a parlament fontosságát, hol visszavinné oda a politikát, mikor mit érez érdekének. Ja, és és soha nem hazudik, kivéve az egyszeri, nagyárányú adócsökkentést, a putyin-meghívót, félórás tárgyalást, stb. és bírósági ítélete van a megfigyelési ügy-hazugságról. Lehetne tudósítani a felcsúti meghallgatásokon, ahova mint kegyúr, várja el képviselő várományosokat, h dönthessen ő a jövőjükről. Igaz, ez nem csepeli esemény, de biztos minden csepelit érdekelne, és sajna annyira sem nyilvános mint a citált szoci rendezvény. Mindettől persze a szocik sem szerethetőbbek, de ha már Csepel.infó a cím, akkor kiegyensúlyozottan kéne.
    Jöhetnek a válaszok a polgári jómodor szellemében.

  8. zed szerint:

    Úgy látszik, a csepel.info újabban zártkörű magánrendezvényekre jár kukkolni a kiszemelt sztárokat. Nem korai még az arculatváltás? 🙂
    A Fidesz átvitt értelemben azt üzeni a cikken keresztül, hogy a Nagy Testvér szeme mindent lát, és semmi a sem maradhat előtte titokban, avagy III/III a magyar igazság!

  9. miska72 szerint:

    Mi a F@szt keresett itt Fletó?

  10. codec szerint:

    A jelen lévő sztárok mintha valamiért nem vállalták a kerület lakóival az őszinte szembe nézést.

    Ha nincs Csepel.info, akkor a sunnyogás sem derült volna ki.
    Az elmúlt években számos, szőnyeg alá sepert hír látott általa napvilágot.

  11. Vátesz szerint:

    Fletóék nem merték megkockáztatni a nyilvános rendezvényt, mert elmentem volna és megint kezet fogtam volna vele. Ez viszont sokkal súlyosabb, mint a disznóinfluenza, mert abba csak símán bele lehet halni, akivel pedig kezetfogok, az akár politikailag is bukhat. Hát ezért már érdemes szélsőségesnek lenni, minél jobban az vagyok, annál jóban kompromitálom az ilyen Gyurcsány-féle alakokat. Elvtársak, tartsátok a jó irányt, kövessétek az SZDSZ-t!
    http://www.hunhir.hu/?pid=hirek&id=25181 Olvasó: Buktassuk meg Bajnait is! 2009. december 02. 13:37

  12. Papi szerint:

    arhitext!
    Már ne haragudj de talán fogalmazhatnál egy kicsit érthetően mert az egyik felé nem igaz a másik fele meg hamis! Na most akkor mit is írtál? Talán fogalmazd meg még egyszer ha lehet! Köszönöm!

  13. Papi szerint:

    bendegúz!
    Ha jól tudom az Iparművészeti múzeumban van egy kiállítás a magyar eredettel kapcsolatban. Ajánlom figyelmedbe aztán olvasd el a hsz-edet még egyszer. Ha kérhetlek! Mennyivel különb a nyuszi tojás? 🙂
    Azért legalább az államalapító királyunkat békén hagyhatnád és nem mocskolnád az emlékét!

  14. lolka szerint:

    Igy mulatnak a magyar úrak Csepelen, igaz van miből 7,67millka szabadság megválltás és 9 millka végkielégités fletónak…

  15. Gordon szerint:

    Régen még a színházteremben volt a Ferenc testvéres rendezvény. Most már az túl nagy lett volna. 🙂

  16. miska72 szerint:

    lolka + 300.000 Ft értékben étkezési jegy + ruhapénz + még 1000 Ft-al támogatta a bankszámlája költségét a magyar állam. Ezt kapta Fletó a gazember munkályáért!
    9 millió évet kellet volna kapni neki a csillagban!

  17. miska72 szerint:

    De fogak még emberek Fletó sírjára sz@rni.

  18. nagyapó szerint:

    Érdekes volt nézni Gyurcsány(i) ugrálását és Hitlerre hajazó mozdulatait. A gyűlölet karmestere biztos jó hazugságcsomaggal látta el a csepeli kommunistákat. Már látszik csepeli, komcsik (zed, csepeli, arhitext, stb.) hozzászólásaiból, „hogy hazudni kell, valami csak megmarad”!
    A műveltségi szintje pedig messze alulmúlja Rákosi et.-ét. Szokása szerint mindent összezagyvált.
    Amit tud, az hazudozni, és gyűlölködni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. lolka szerint:

    “Nem maradhatott el a szegény és ínséges pápai évekre való megrázó, de szívet melengető visszaemlékezés sem. Gyurcsány magával ragadóan mesélte el, hogyan kellett néha a hó végén a szomszédtól kölcsönt kérni”
    Elég hülye szomszédok lehettek, de jó lelküek. Már biztos bánják, hogy adtak kölcsön. Jobb lett volna hagyni éhendögleni őket…

  20. Papi szerint:

    Lolka!
    Kérlek ne bántsd GYF édesanyját elég nagy szégyen neki, hogy ilyen fia van!

  21. lolka szerint:

    Papi: Az apukáját sem akartam bántani, amikor majdnem azt irtam, hogy a biciklit is biztos hóvégén tolta el (megélhetési bünőzés)…

  22. - szerint:

    gulyás g g vajon ott vót?

  23. miska72 szerint:

    Remélem, mindenki megkapta, a lássuk az eredményeket című szocialista kiadványt.

    Új Combino villamosok járnak a Nagykörúton.
    Igen és nagyon kényelmetlen ez a villamos. Kevés a hely benne. Az ülések kényelmetlenek! Nem lehet normálisan ülni a székekben. Nem fér el a lába az embernek, ha egymásnak szemben ül az üléseken. És a Combino több áramot is fogyaszt, mint a régi villamos, ezt se felejtsük el!

    Kiépítettük az éjszakai közlekedést.
    Ez egy jó dolog, de már korábban kellett volna. De szerinten ne feledjük BKV-nál lévő botrányos ügyeket sem. 100 milliós végkielégítések. Korrupciós ügyek és mutyit sem. És ezek a Vann Hool buszok is borzasztók! Ezeknek is kényelmetlen és kicsi az ülésük!

    Felújítotuk a Szabadság híd

    Én úgy emlékszem, hogy itt is volt botrány, Valami tartóelemek meg szobor tűnt el? És kész lett határidőre?

    Megépítettük a megyeri hidat.

    Na ez a híd egy szenzációs híd. Szép, gyönyörű és csodálatos. Nem olyan csúnya, mint a Lágymányosi híd. Nem is tudom, hogy ezt milyen ízlésficamos ember tervezte. De itt is botrány van! Az alvállalkozók a mai napig nem kapták meg a pénzüket, én így tudom. És a befektető a magyar állam volt!

    Korszerű vonatok járnak az elővárosban.
    A falvakat meg megvonják a vonatközlekedéstől, elzárják a külvilágtól. Csak a szocialista érdekeltségű helyeken történtek változtatások!

    Világszínvonalú park a Kopaszi gáton

    Erről nem tudok mondani semmit, mert nem láttam a területet. Csak annyit fűznék hozzá, hogy ezért az elvtársak se ronthatnak el mindent. Van, amikor hiba csúszik a rendszerbe, és véletlenül jót cselekednek.

    Több mint 100 kilométer kerékpárutat építettünk.

    Igaz hogy a lakossággal és a kerékpárosokkal nem egyeztettek, legalábbis én így tudom. Van ahol bosszankodnak a kerékpár út miatt. Az nem kerékpárút, hogy a járdából elveszünk egy darabot és sárga csíkot húzunk.

    Kitiltottuk a teherautókat a belvárosból. Akinek be kell menni a városba sz így is be fog menni, csak az ott lakók költségei emelkednek. Mert a boltokba ugye el kell juttatni az árút? És ezt megint a vevő fogja megfizetni.

    Több rendőr Budapesten

    A bűnügyi statisztikák szerint az elmúlt 10 évben a legtöbb erőszakos bűncselekmény száma csökkent a fővárosban. Ez ugye vicc? A rendőrség száma évről évre csökken! És csak a korupt vagy hozzá nem értő vagy szadista droidok sünök maradnak a testületnél! Ez személyes tapasztalat!

    Kiépítettük a térfigyelő kamerákat.

    Na ez Csepelen a vicc tárgyát képezi. A kispostánál 2 térfigyelő kamera is van, és még is feltörték a telefonfülkét és össze grafitizték a buszmegállót!

    És még folytathatnám a többivel is, de szerintem ennyi is elég. Gondolkodjon el minden választó, hogy mi is az igazság, hogy érzi magát a kerületben, hogy érzi magát a városban, és jövőre e szerint szavazzon.

  24. islander szerint:

    Most Hanuka van, a Pészach tavasszal van. Itt valami nagy tévedés van!!!

  25. zed szerint:

    Ne hanukálj, islander! 🙂

  26. miska72 szerint:

    Feri úgy nézi a műsort, hogy még a nyála is csurog.
    Csak nem az öregecskedő feleségét akarja lecserélni?
    Új műsor lesz a tvben, Fletó feleséget keres. 🙂 🙂 🙂 🙂

  27. Papi szerint:

    Azért a körülötte ülök is meg érnek egypár évtizedet: Avarkeszi, Podolák, Gyurcsány, Tóth “szép” egy rablóbanda! 🙂

  28. Lucifer szerint:

    Nagyapó írta ezt 11.-én, 21:27 kor: “…biztos jó hazugságcsomaggal látta el a csepeli kommunistákat. ”

    Nagyot tévedsz, nagyapó! A kommunisták nem voltak ott, őket nem hívták oda. Az MSZP-sek meg nem kommunisták. Sohse voltak azok, esetleg annak idején megjátszották.

  29. Papi szerint:

    Lucifer!
    Tudom, hogy nem tetszik amit leírok de a kommunista rendszer termékei ezek a szemetek!

  30. baniko21 szerint:

    Papi!
    Csak részben! A fiatalabb generációs mszp-sek a 20 év termékei.
    Tudod olyan rendszerben ahol a pénz az úr, az átlagember pedig
    senki, még a munkahelyeiket is elveszik, mit is tanulhattak?
    Természetesen a gátlástalanságot.
    Lucifernek igaza van abban, hogy a kommunisták nem voltak ott a
    munkásotthonban. Tudod őket az mszp még a fideszeseknél is jobban
    utálja. Ott ártanak nekik ahol csak tudnak. Az igazi kommunisták már
    20 éve mondják: emberek nem veszitek észre, hogy padlóra küldenek
    benneteket? Nem veszitek észre, hogy eladták az országunkat? mi már
    csak megtűrtek vagyunk a saját hazánkban? Megérte? Ezt akartad?

  31. Papi szerint:

    Kedves baniko21!
    A bántás leghalványabb akarata nélkül ez amit leírtál szép megható mese volt! Ha annyira utálják mint ahogy írod miért szavaztak rájuk? Ugyanis minden szavazásnál a második fordulóban az ő javukra léptek vissza!
    A fiatalabb generáció meg igaz nem közvetlenül hanem közvetve de a kommunisták terméke! Hiszen az előző (első generációs) maszoposokat ők nevelték.
    Tiszteletre méltó, hogy véded a kommunistákat de akkor, hogy számolsz el a százmilliós nagyságrendű áldozattal akik a kommunizmus számlájára írhatóak!

  32. baniko21 szerint:

    Papi!
    Mesélni a gyerekeknek szoktam. Rosszul vagy informálódva a szavazást
    illetően. Már nagyon régen nem szavaznak a munkáspártiak a második
    fordulóban az Mszp-re. Tudod már régen rájöttek, hogy az mszp-seknek
    nincs is baloldaluk. Csepelen is mindent elkövetett a kedves Mszp-s
    vezető gárda, hogy kiirtsa innen a Munkáspártot. Erről ennyit. A fiatalabb
    generációt pedig az a gárda neveli, akik a szocializmusban is megélheté-
    si párttagok, vezetők voltak. Szerinted ezektől mit tanulhat az új generá-
    ció? Milyen példaképek lehetnek? Magyarország lakosságának száma
    kb 10.800.000 volt a 70-80-as években, ma talán a 10 millió a lehetséges
    számunk. Ahhoz, hogy igaz legyen az általad emlitett szám, 10 magyar-
    országi teljes lakosságot ki kellett volna irtani. Ez pedig ugye nem igaz?
    Biztos, hogy voltak tulkapások, szemétségek, de Kádár nem vagyono-
    sodott meg a nép kárára. Most mi ujság? Mit látsz magad körül? Minden-
    ki dolgozik, gyarapodik, jövője van, biztos megélhetése van? Igaz, hogy
    annakidején sok panelház épült, a munkások kaptak összkorfortos la-
    kást ingyen, ovódák, iskolák, bölcsödék, utak épültek, tehát tudhattad,
    hogy mire megy el az államhoz befolyt pénz ( meg az a 20 milliárd Ft
    kölcsön) . Most tudod-e, hogy a sok felvett hitel hová folyik el? Csak azt
    tudod, hogy a gyarló állampolgárnak már nem jut semmi sem.
    Gondold át amit leírtam Neked, és csak utánna válaszolj. Üdv.aí

  33. […] Gyurcsány titkos csepeli előadásáról itt olvashatnak Ossza meg ezt a cikket ismerőseivel: […]

Itt lehet hozzászólni !