Nem változik a csepeli szociális lakbér összege

Csepel.info

A járványhoz kapcsolódó csepeli intézkedések egyike, hogy Borbély Lénárd polgármester döntése alapján nem változik az önkormányzati szociális és önkormányzati lakbér összege – értesült a Csepel.info.

Lapunk úgy tudja, hogy a koronavírus-járvány miatt a rendőrségi, katasztrófavédelmi és oktatási vezetőkkel kiegészült csepeli vezetői megbeszélésen döntött erről pénteken délelőtt Csepel polgármestere. A veszélyhelyzet miatt ehhez most nem szükséges összehívni a képviselő-testületet. Akik még nem töltötték ki és nem küldték vissza a Csepeli Városgazdához a lakbér megállapításához szükséges adatokat, azoknak ezt így már nem kell megtenniük.

Kilakoltatások sem lesznek. Ám aki tudja, jobb ha továbbra is fizeti a költségeket, hiszen a csepeli szociális és önkormányzati lakbér alacsonyabb összegű, mint a piaci lakásbérleti díjak, így hosszabb távon sem érdemes ezt elveszíteni.

Megtudtuk azt is, hogy a szakrendelőben kettő elkülönítő helységet, a tüdőgondozóban pedig egy elkülönítő helyiséget alakítottak ki az esetleges fertőzött betegek részére. A szakrendelő egyik helyiségét az orvosi ügyelet tudja használni. Arról, hogyan folyik most a rendelés, korábbi cikkünkben írtunk. A Csepeli Piacon a továbbiakban két bejáratot és egy kijáratot alakítanak ki, hogy a piacon egyszerre vásárlók számát szabályozhassák.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !