Rákosi visszatért: közpénzből kezdtek személyi kultuszba a nyolckerben

Csepel.info

A Fidesz után felperzselt föld maradt Józsefvárosban: a csodákat végrehajtó Kedves Vezető aggodalommal, ám reménnyel telve tekint a szebb jövőbe

Háromoldalas öndicsőítő interjúval jelentette meg az új önkormányzati lapot Pikó András, az összefogás józsefvárosi polgármestere. A Kedves Vezető az első hat oldalon nyolcszor szerepel fényképen – minden oldalról megcsodálhatjuk Őt -, és 19 alkalommal írják le hősi nevét.

A lap szerint csodákat végrehajtó “demokrata” korábban arról beszélt, hogy nem akar közpénzből Észak-Koreát idéző pártlapot: ez nem sikerült.

Pikó csodatételéről biztosan kiadnak majd egy könyvet is – természetesen közpénzből

Az összefogás politikusa arról sem feledkezett meg, hogy Mao Ce Tung hosszú menetelését “pikósítsa”. Legendájából kiderül, hogy harminc fős sereggel, nulla százalék eséllyel indult a galád Fidesz ellen, de a hosszú harc végén, igazi csodát végrehajtva minden gonosz erőt legyőzött, és vele minden józsefvárosi nyert. (Aki nem így érzi, az kussolhat.)

Ahogy pedig Kim Dzsong Un elképzelhetetlen a hófehér lova nélkül, úgy Pikó András és Karácsony Gergely sem képzelhetők el kerékpár nélkül – derül ki a lapban.

A két Kedves Vezetőről természetesen lehet tudni, hogy bokros teendőik miatt hivatali autóval járnak, és csak az őket csodálók kedvéért fotózkodnak kerékpárral – de sejthetjük, hogy Kim Dzsong Un sem jár mindig lóval.

A hős Pikó Andrásnak egyhetes keresgélésbe telt, mire megtalálta a férfivécét. De nyugodtak lehetünk, hogy közben csodákat hajtott végre, amerre csak járt, és most végre meg lehet csodálni Őt hátulról, oldalról és elölről, a felperzselt Józsefváros feladatait komoly szemmel néző, és a jövőbe reményteli mosollyal tekintő arccal egyaránt: Józsefváros újság letöltése.

Csepel.info

19 hozzászólás “Rákosi visszatért: közpénzből kezdtek személyi kultuszba a nyolckerben” bejegyzésre

  1. Nondroid szerint:

    Hát ettől Csepelen se jobb, se rosszabb nem lesz. Nulla hírértéke van.
    Nem is olyan rég a Csepeli Hírmondó volt tele Németh Szilárddal. Az nem volt baj?

  2. Laja szerint:

    Droidka: kicsit más, ha valakinek van egy főzőrovata, kontra valaki a főzőrovat kivételével mindenben benne van.

  3. Boldog Karácsonyt szerint:

    Személyi kultusz meg a lónak a faszát!

    Hogy van pofátok ilyet leírni!

  4. Csabó szerint:

    Csodatevő Szent Pikó Andrásról így írni! FELHÁBORÍTÓ

  5. pl szerint:

    Laja nyilván szándékosan tudatlan..
    -Beszélő Krumpli NEM csak főző rovatban szerepelt! Amíg esélyesnek gondolták, minden lapon, minden témában…
    -A másik cégéres meg mai napig TÖBBET, SOKKAL többet szerepel a szégyenletes helyi újságban (újság?) mint Pikó!
    -Amit kiemeltetek zölden Pikótól, az korrekt, amit kihoztatok belőle a szimpla ALJASSÁG!
    -A fényképaláírás gyermeteg.
    Amúgy a k.anyátok kedves vezető, meg OgV! Erősítettetek Bayerral, v csepeli GAZEMBERT is találni?

  6. Nagyapó szerint:

    “A két Kedves Vezető” igazán jogkövető, mert tolják a KRESZ-nek meg nem felelő kerékpárjaikat (bukósisak nélkül). Látszik, hogy alig várják a szolgálati szgk.-t!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Csabó szerint:

    Nagyapónál a pont. Ebben a ruhákban kizárt, hogy valóban bicikliztek volna.

  8. pl szerint:

    Készül már a cikk Kovács Zoltánról?

  9. Volt már ilyen szerint:

    Csepelen aztán van mivel dicsekednetek! Két ciklus után pénzért voltatok kénytelen képviselőket venni a többséghez!

  10. Csabó szerint:

    Ez a 8. kerület észlény.

  11. kilgore trout szerint:

    Az állam a minap rendelt meg nyolcvaniksz milliárdért autókat a Porsche Hungáriától. Na ezzel foglalkozzatok parasztok. Az urizálás nagyon megy. Mi jönne ki ebből a pénzből? Lehet számolgatni, és ez csak egy tétel. B-listás vagyok, úgyhogy a neobolsevik címkéket mellőzze az illető.

  12. Csabó szerint:

    Csak figyeljetek milyen autók lesznek az összefogás kerületeiben meg a fővárosban, ahol alaposan megnövekedett az alpolgármesterek, főpolgármester-helyettesek meg a tanácsadóik száma.

  13. Nagyapó szerint:

    kilgore trout! Mielőtt hülyeséget ír, tájékozódjon pl. arról milyen típusokat árul a Porsche Hungária!
    Apropó! Mi újság a Városházán? Hány ember van “B-listán”?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. pl szerint:

    Demens nagyapó megint hülyeséget beszélsz!
    Én ugyan 50 valahány milliárdról olvastam, de ha 10milla egy autó akkor az 5000(!) darab. Ez nyílván nem igaz, úgyhogy tényleg kíváncsian várjuk, mi a fasz limbohintókat vesztek megint, hisz nem múlik év, h hol a NAVnak, hol az államigazgatásnak, idén pl a TEK kapot 10milliárdokért meseautókat.
    Hogy tudsz te tapsolni, teli szájjal? Hülye!
    Végül Borkai legalább hajózik, hisz tudjuk, hajózni muszáj…

  15. Gyula szerint:

    pl!
    A többiek meg a Falconnal repkednek, fussa van… 😉

  16. balabalalajka szerint:

    Mikor jöttök már rá, hogy ez a gyűlölködő, mocskolódó stílus sehova nem vezet? Budapesten ez nem jön be. Értelmesen kéne végre beszélni, nem úgy, mint a vidéki suttyókkal.

  17. Nagyapó szerint:

    A kormány lehetővé teszi, hogy a tervezett 82,5 MFt-ból 1000-nél több intézmény valósíthat meg saját beszerzéseket! Gondolom érthető., Lehet számolni, pl. mibe kerül egy rohamkocsi, egy tűzoltóautó, vagy egy pénzszállító?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. Gyula szerint:

    Olcsóbb, mint egy Falcon 7X, igaz öreg? 😛

  19. abc123 szerint:

    Ha már számolgatunk,a 33.szám Csepeli hírmondóban pedig kiemelve
    Lénárd 13x
    Morovik 5x
    Ábel 4x
    szerepel…

Itt lehet hozzászólni !