Magyar Nemzet
Az Interparlamentáris Unió lengyel baráti tagozatának tagja nemcsak erről, de a két ország történelmi és jelenlegi szoros politikai és katonai szövetségéről is beszélt a lapunknak adott interjúban.
– Szűkebb otthona, Csepel jövő tavasszal ad otthont a magyar–lengyel barátság napjának. Mekkora szerepe volt ebben önnek?
– Még februárban döntött róla az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar–lengyel csoportja. Beszéltem Latorcai János házalelnök úrral, hogy mi is pályáznánk, Mosonmagyaróvár és Kaposvár mellett. Ő rögtön és örömmel támogatta a tervet, majd Árvay István és Szita Károly polgármester urak is zöld jelzést adtak Csepelnek, amit hálásan köszönök mindannyiuknak. Borbély Lénárd polgármester úr ekkoriban Erdélyben járt, így vele telefonon közöltem a jó hírt, nagyon örült. Aztán ő vehette át a 2019-es házigazdától Kielcében, Csepel testvérvárosában a rendezvény vándorzászlaját. Egyébként a lengyel–magyar barátság emléknapjának 2007. március 23-a óta minden évben a másik ország egy-egy városa ad otthont. Erről még 2006-ban Győrben állapodott meg Lech Kaczinsky, a szmolenszki légikatasztrófában elhunyt lengyel és Sólyom László magyar köztársasági elnök. Mi pedig még ezen a héten, az IPU ülésén elindítjuk a jövő évi szervezést, számítok a mosoniak és a kaposváriak aktív részvételére is. Már csak azért is, mert a magyar–lengyel testvérvárosok találkozója is napirenden lesz. 2010-ben, polgármesterré választásomkor elhatároztam, hogy Csepel „külpolitikájában” a Kárpát-haza és Lengyelország kapja a főszerepet, az egyik a nemzetegyesítés, a másik az ezeréves lengyel–magyar barátság okán. Három lengyel testvérvárosunk van: Kielce, Szczecin és Wołomin. Utóbbiakkal én köthettem ilyen megállapodást.
– Miért pont ezekkel a településekkel léptek testvérvárosi kapcsolatra?
– Mindegyik történelmének egy-egy meghatározó pontján forrt össze Csepellel. Szczecin 1956-ban a legtöbb segélyszállítmányát Csepelre juttatta el. Lengyel testvéreink Szczecinben ostromolták meg és verték szét december 10-én – a bosszúszomjas és hazaáruló kommunisták által üldözött magyar szabadságharcosok és forradalmárok melletti kiállásuk jeleként – a szovjet konzulátust. Kezdeményezésemre erre az eseményre emlékeztet a város legszebb parkjában felállított csepeli Pesti srác szobor ikerpárja. Wołomin pedig a 123 év után újra megteremtett lengyel államiság megvédésének szimbóluma. Határában zajlott le 1920. augusztus 15-én a „visztulai csodaként” elhíresült varsói csata. Piłsudski marsall az ossowi mezőn verte tönkre Tuhacsevszkij bolsevik–orosz seregét. Ehhez viszont elengedhetetlen volt az a 22 millió darabos magyar lőszerszállítmány, amellyel Európában egyedüliként csak mi támogattuk a lengyelek szabadságharcát, s amely a csepeli Weiss Manfréd Művekből érkezett. Ennek emléktáblája Varsóban és Csepelen is olvasható. Utóbbit Bronisław Komorowski és Schmitt Pál elnök urak avatták fel a Szent Imre téren 2012-ben, a lengyel–magyar barátság napján. A csata és az önzetlen baráti segítségnyújtás centenáriuma éppen jövőre lesz.
– Csepelen Boldog Jerzy Popiełuszko emlékét is ápolják. Még 2011-ben a Ságvári Endre utcát keresztelték át az ő nevére, majd az atyának emlékhelyet is létrehoztak az épülő birkózóakadémia parkjában. Önnek pedig Popiełuszko-ereklyét adományoztak Lengyelországban.
– Engem is megdöbbentett és felháborított, amikor 1984 októberében a lengyel kommunista elhárítás gazemberei meggyilkolták a 37 éves Popiełuszkót. Jerzy atya jelmondata: „Arosszat jóval győzd le!” Ebben a szellemben segítette, vigasztalta, bátorította a lengyel munkásokat, de a vértanú atya szent életének és halálának példája, tanai, cselekedetei bennünket, magyarokat is megérintettek. A csepeli papírgyár tövében egy munkáskerület munkásutcáját neveztük el róla. Óriási megtiszteltetés, de ugyanekkora lelki felelősséget is érzek, hogy az atya vérével megjelölt koporsójának egy darabkáját mint szent ereklyét őrizhetem. Nagyszerű élmény volt a szülővárosában, Suchowolában az édesanyjával találkozni, s megismerni Boldog Jerzy Popiełuszko neveltetésének nagyon egyszerű, de felemelően példás körülményeit. A mártír papot már gyermekként megérintette a krisztusi hit, iskolába menet és jövet is minden nap megállt imádkozni az országúti feszületnél. Büszkeséggel tölt el, hogy részt vehettem a születésének hetvenedik évfordulójára Molnár Imre és Méry Gábor barátaim által összeállított méltó emlékalbum létrejöttében is.
– Egyszer azt nyilatkozta, hogy még gimnazistaként fertőződött meg a lengyel kultúrával és kommunistaellenes ellenzéki nézeteikkel.
– Pontosan emlékszem, 1981. december 13-án éppen moziból jöttünk, amikor a Blahán a rikkancstól megtudtuk, hogy a kommunista tábornok, Jaruzelski bevezette a szükségállapotot. A következő héten legkedvesebb tanárom, Ferencz Győző Cziffra György Chopin-lemezét hozta be meghallgatni osztályfőnöki órára, Vagács Pista barátommal pedig az egyik szünetben a következőt írtuk a táblára: STRIKE. A tankönyveinket a Trybuna Ludu című lengyel pártlapba csomagoltuk tiltakozásként. Jártunk a Lengyel Kultúra Házába, ott hetven forintért lengyel jazz-blues lemezeket, Niement, Garbareket, SBB-t, százért pedig még Hendrixet, Deep Purple-t, Livin’ Bluest is vehettünk. És a filmklubban ott láttuk először Andrzej Wajda Hamu és gyémánt című remekét. A magyar közbeszédet uraló kádári agitprop azt a hazugságot terjesztette, hogy a lengyeleknél azért van válság, mert nem szeretnek dolgozni, miközben a magyar panelépítkezéseken lengyel vendégmunkások százai robotoltak. Ha a lengyel helyzetről valós hírekhez akartunk jutni, akkor a Szabad Európát hallgattuk, de a Rajk-butikból is eljutott hozzánk néhány szamizdat.
– Államtitkárként is járt Lengyelországban. Hogy áll ma a lengyel–magyar katonai együttműködés?
– A lengyelekkel gyakorlatilag minden védelmi és biztonsági kérdésben egyetértünk. Egy Varsó melletti gyakorlótéren tavasszal közösen ünnepeltük NATO-csatlakozásunk 20. évfordulóját. A lengyel hadsereg statikus és dinamikus hadi bemutatója egyaránt meggyőző és tanulságos volt. Jól képzett katonák, korszerű fegyverek, erő és elszántság jellemezte az eseményt. És ez cseppet sem véletlen. Ők már tavaly teljesítették a kétszázalékos GDP-arányos védelmi kiadást, nő a katonaság létszáma és társadalmi elismertsége, javulnak az élet- és szolgálati körülmények, sorra szerzik be – vásárolják és gyártják – a hadfelszereléseket. Van mit tanulnunk a lengyel bajtársainktól! A mi Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programunk is ezeket a célokat szolgálja.
– Népeinktől a XX. század öldöklő háborúi sok-sok áldozatot követeltek, akik közül sok hős a másik országában nyugszik. Milyen a kapcsolatunk a hadisírgondozás területén?
– Népeinket a katonahősökre való közös emlékezés is erősíti, barátságunkat a hadisírjaink is összekötik. Jelen tudásunk szerint Lengyelországban negyvenezer-hétszáznegyvenhét magyar honvéd van elhantolva. Legutóbb egy Przemyślt védő, a monarchia 23. gyalogezredében szolgáló magyar honvéd földi maradványait temettük el közösen, katonai tiszteletadás mellett Hnatkowicében. A hadisírok ügyével megbízott Hadtörténeti Intézet és Múzeum szoros és eredményes kapcsolatot tart fenn a lengyelek Nemzeti Emlékezet Intézetével. Jól kifejezi a két nép kapcsolatát az ismert szólás: „Lengyel–magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”
Forrás: Magyar Nemzet
