Egy osztályban 54 gyerek – Csepelen

Csepel.info

“1945-ben kezdtem iskolába járni. Az osztályfőnök Csatay Bertalan lett, aki akkor tért haza az amerikai hadifogságból. Nagyon szigorú volt, sok pofont kaptunk tőle. De kellett is az 54 fős osztályt szigorúan fogni. Viszont lett közülünk több mérnök, egyetemi tanár, orvos, muzsikus, sőt egy atomtudós is”

– fogalmazott Vezér Endre, Csepel díszpolgára a Csepel infónak írt levelében. De folytassuk sorait:

“Ha jobban megnézed a képet, minden gyerek furulyázik. Ez volt a furulyás harmadik osztály a Csepeli Katolikus Általános Iskolában. Berci Bácsi ugyanis mindenfélén kívül énektanár is volt, kántorkodott a Jézus Szíve Templomban – harmóniumon. Furulyázni a második osztályban kezdtünk. A harmadikban már olyan jól ment, hogy Karácsonykor az éjféli misén elfújdogáltuk a “Csendes éj-szentséges éj” karácsonyi dalt és egyebeket is.”

A mai gyermekekből is lesznek remek atomtudósok, informatikusok, mérnökök és tanárok. De ne felejtsük el, hogy nem feltétlenül a digitális tábla és a kis osztálylétszám a legfontosabb.

Csepel.info

5 hozzászólás “Egy osztályban 54 gyerek – Csepelen” bejegyzésre

  1. Lacus szerint:

    Berci bácsi emlékét ma is őrzi a Deák Ferenc u. 25. szám alatt álló, egykori családi házának violinkulcs-dekorációja.

  2. v39endre szerint:

    Lacus !
    Köszönöm a megemlékezésedet !
    Berci bácsi tanári nyugdíjazása után két évtizedig a Zenemű Kiadó Vállalat alkalmazásában a kottagrafika fejlesztésében tevékenykedett. Számos tanítványa volt, könyvet is írt a témában. A mai szimfonikus zenekarok sok általa korrekciózott kottából játszanak. Végül is egy nagyon tartalmas élete volt.

    Vezér Endre a furulyás osztály növendéke

  3. Lili Züllig szerint:

    Azért a pofon az első, amit megjegyeznek. Sokat mond…54 gyerek is azt sugallja, nem volt se óvszer, se abortusz, csak ha háborúból pasi kimenőt kapott, már csinálódott is az a gyerek…mi ezt kaptuk örökségbe, hogy ezen emberek nyugdíját megtermeljük.

  4. v39endre szerint:

    Lili !
    “Ezen emberek” mindegyike szorgalmasan dolgozott. A nyugdíjat kitermelték maguknak, amit aztán az elvtársak elprivatizálták. Ez a helyzet !

  5. Horváth János szerint:

    Ki és mit privatizált el?

Itt lehet hozzászólni !