Kiszivárgott Karácsony Gergely őszödi beszéde

Karácsony nem emlékszik kivel beszélgetett

Híradó, Csepel.info

Karácsony Gergely ellenséges viszonyban van saját szövetségesével, az MSZP-vel, akik szét akarják lopni Zuglót – és persze a fővárost – ez derül ki egy most nyilvánosságra hozott hangfelvételből. Karácsony ezen egyebek közt arról beszél, hogy több közös ellenzéki jelöltet is alkalmatlannak tart, mint fogalmazott, semmi esélyük nyerni.A főpolgármester-jelölt csütörtökön azt nyilatkozta, hogy nem tudja kivel beszélgetett.

A szerint az MSZP-t csak a hatalom érdekli. Zuglóról pedig azt mondta, hogy a szocialisták szét akarják lopni kerületet. Karácsony elismerte, hogy a hanganyagon ő hallható, ugyanakkor szerinte manipulatív felvételről van szó. Politikai elemzők Karácsony Gergely őszödi beszédéhez hasonlítják a kiszivárgott anyagot – közölte az M1 Híradója.

Zuglóban őt elásnák, a szocialisták pedig szétlopnák a kerületet, egyebek mellett ezek az állítások hangzanak el azon a titokban készült felvételen, amelyen Karácsony Gergely az ellenzéki összefogás ügyeiről beszél. A hanganyag csütörtökön az egyik internetes videomegosztón jelent meg, nem sokkal később viszont már nem volt elérhető.

A több részletből álló felvételt a 444.hu tette közzé újra, és mint írják:

Karácsony Gergely több ellenzéki, főleg MSZP-s jelöltről is súlyos állításokat mondott.

A DK-s Gy. Németh Erzsébetről például azt, hogy semmi esélye nyerni. „Az a veszély nem fenyeget, hogy a XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébet megnyeri a választást” – fogalmazott.

De az V. kerületben induló szocialista Tüttő Katáról is azt hangoztatja, hogy ha időben tájékozódik, akkor nem engedi, hogy a Belvárosban induljon.

A Tüttő Kata a XII. kerületben is indulhatott volna, hogyha én tudom ezeket a dolgokat… A Tüttő egyébként… hát ezt én is nagyon benéztem…” – mondta.

Alkudozás a hatalmi kérdésekben

A 444.hu szerint a felvételből könnyen kikövetkeztethető, hogy Karácsony végig az MSZP meghatározó figuráival folytatott alkudozásokról beszél, akiket – mint mondta – csak a hatalmi kérdések érdekelnek.

Egy csomó minden rám van bízva, program, tehát ezekkel ők nem foglalkoznak, vagy legalábbis ott, én soha nem egyeztettem senkivel, amik hatalmi kérdéseken túl vannak, ott azt csinálok, amit akarok. Ezekben persze nem” – fogalmazott.

Karácsony Gergely a felvételen arra is utal, hogy a hatalmi alkudozás mellett az MSZP-s Horváth Csabával is nehéz dolga volt a kampányban, akit – mint mondta – csak úgy tudott kiiktatni a főpolgármester-jelölti versenyből, hogy neki ígérték Zuglót.

A Horváth Csaba egyébként egy k***va nehéz falat, mert a Horváth Csaba sajnos egy szikla ebben a konstrukcióban, jobban mint a Tüttő Kata, vagy bárki. Az egész az, hogy őt kiszereljük ebből a dologból, és rábeszéljük az előválasztásra, ez volt a vigaszág” –  mondta.

A felvétel alapján viszont Karácsony Gergely szerint Zugló még így is jobban járna Horváth Csabával, mint egy olyan emberrel, akit a helyi szocialisták választanak ki.

A zuglói MSZP-t ugyanis csak egy MSZP-s politikus tudja kontrollálni.

Erről nekem van egy külön előadásom, amit most nem mondok el, hogy ha érdekes, akkor elmondom, hogy szerintem miért lenne jó, egyébként miért járna jól Zugló a Horváth Csabával, mert sajnos jól járna, azt kell, hogy mondjam, mert ott igazából a helyi szocikon való kontrollt, azt csak egy MSZP-s politikus tudja jelenleg megcsinálni. Ez a helyzet. Ennek az alternatívája pedig egy sokkal jobb renoméjú, volt iskolaigazgató, akit a helyi szocik akarnak, aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent. Csabának legalább annyi esze van, hogy mi az, amiért börtönbe lehet menni” – fogalmazott Karácsony a felvételen.

Fenyegetéssé fajult a viszony

Azt, hogy a zuglói szocialistákkal mennyire elmérgesedett a viszony Karácsony Gergely végül úgy foglalja össze, hogy ha ő visszamegy a kerületbe, akkor elássák. Tóth Csabára, az MSZP zuglói elnökére utalva pedig hozzáteszi:

a politikus többször is megfenyegette.

Ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak (…) tudnék mesélni néhány sztorit, de a szocikkal közösen nem tudunk indulni. (…)

Igaz, hogy megfenyegette a családodat?

Ne viccelj. Többször” – hangzik a párbeszéd a felvételen.

Forrás: Hirado.hu

12 hozzászólás “Kiszivárgott Karácsony Gergely őszödi beszéde” bejegyzésre

  1. Jobban szerint:

    Az ellenzék a választásig sem tud “egyben” maradni, egy irányba haladni, hogy bírnának ki 4 év közös irányítást? Sehogy. Csak széthúznak.
    “Egyetértéssel a kicsik is naggyá lesznek, a széthúzástól a legnagyobbak is elenyésznek.”

  2. Jobban szerint:

    Karácsony Gergely “szétlopják a kerületet a zuglói mszp-sek” – Origo

  3. PU szerint:

    Lassan időszerű lenne megalapítani az Őszödileg Beszélők Pártját. Nagykoalícióban.

  4. Potter szerint:

    Karácsony Gergely utálja a tolvajokat.
    Ez veszélyes és felháborító!

    Amúgy már csak 1% -al vezet Pista Geri előtt.

  5. Nagyapó szerint:

    Onnan lehet tudni, hogy Vigyori hazudik, hogy mozog a szája (© Puzsér)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Jobban szerint:

    Veszélyes és felháborító – Potter után, hogy a falkában induló pártocskák még a kampány alatt sem képesek látszat egységre sem….mit várhat a nép tőlük, ha ezt a mikroidőt sem bírják ki kulturáltan, normális viselkedés mentén, hanem maffiáznak, gyűlölködnek, sarat dobálnak egymásra. Mit várhatunk tőlük egy ciklusban, a négy éves időtartam alatt?

  7. Horváth János szerint:

    Igazad van! Neked csak a póráz való, természetesen fojtó nyakörvvel!

  8. Jobban szerint:

    Horváth János, jó néhány gyűlölködő eltűnt már a porondról, megártott nekik a sok gyűlölködés (Grün és társai), nehogy az ő sorsukra jusson….
    Vajon lecserélik Kari Gerit a vállalhatatlan beszéde után vagy mégis engedik nekivágni a választásnak?

  9. Horváth János szerint:

    Csak nem fenyegetsz?

  10. Horváth János szerint:

    Jobban!
    Nekem se esett le elsőre, de most te végül is beismerted, hogy kényre-kegyre tiltotok le
    bárkit és töröltök bejegyzéseket. Ejnye-bejnye!

  11. Jobban szerint:

    Horváth János, Ki mint él, úgy ítél…mindenki magából indul ki. Éhes disznó is makkal álmodik, stb. Az évek múlásával figyelem, a gyűlölködő kórust. Tapasztalhatjuk, hogy van akinek már megártott a sok gonoszkodás és már nem írogathat ezen oldalakon. Ön is jól tudja, de ha lehet még piszkálódni bármilyen áron, akkor juszt sem hagyná ki. Kár, hogy nem veszi komolyan. Megárt.

  12. Horváth János szerint:

    Mi van? Egyenes válaszra nem telik?

Itt lehet hozzászólni !