Ismét belső ellenségeket keres az ellenzéki összefogás

Csepel.hu

Másfél év volt a felkészülésre, de Szenteczky János kampányfőnök és Szabó Szabolcs parlamenti képviselő egymást hibáztatják amiatt, hogy késve indult a kampány, és kettészakadt az ellenzék. Bangóné Borbély Ildikó ismét odaszúrt Takács Mónikának, az MSZP korábbi polgármesterjelöltjének. Arra viszont továbbra sem jutott elég idő és energia, hogy legyen önkormányzati programja az ellenzéki pártoknak.

Bár elméletileg Erdősi Éva a z MSZP és a – Jobbik kivételével – a többi, az összefogásban részt vevő ott ellenzéki párt polgármesterjelöltje, személye láthatóan nem fontos a pártoknak. A hírek szerint nem jut neki hely a kompenzációs listán. A kialkudott listasorrend a DK-Momentum-MSZP-Jobbik-LMP lesz. Vagyis a DK-s Horváth Gyulát követi a momentumos Dukán András, őt pedig Szenteczky János. Közülük csak Dukán indul egyéni jelöltként.

Az ellenzéki pozícióharc El Risitast is megihlette

Aki pedig rá szavaz, az Szenteczky Jánosra is szavaz. Erről Szenteczky írt: szerinte ő csak akkor lesz befutó, ha Dukán egyéniben nyerni tud. „Bízom benne, hogy az október 13-ai választásig hátralévő öt hétben Dukán András rácáfol arra, hogy csak a befutó listahely elérése volt a célja” – fogalmazott az MSZP-s kampányfőnök.

Szenteczky – a Momentum mellett – Szabó Szabolcs ellenzéki politikust és a civileket is bírálta. Állítása szerint Szabó egyetlen dolgot képviselt az elmúlt közel egyéves egyeztetés során: a saját érdekeit.

Az, hogy a jobbikos Párkozdi József és az LMP-s Tenk András nem tudták a rovott múltú MSZP-DK-s jelölteket elfogadni, és nem lehetett meggyőzni őket pozíciókkal sem, ahogy az a Momentummal történt, különösen, felháborította Szenteczkyt. Szerinte a civil szervezetben indulók – Szabó Szabolcshoz hasonlóan – bomlasztják az ellenzéki egységet. „Biztos vagyok benne, hogy a csepeli választók is tudják: ez egyedül a Németh–Borbély párosnak, és a csepeli Fidesznek áll az érdekében” – fogalmazott.

De nem csak az MSZP-n kívüli erők kapták meg a „fideszbérenc” pecsétet. Próbálják Takács Mónikát, Dobák Istvánt és Tóth Mihály korábbi MSZP-s polgármestert is ilyen hírbe hozni. „Azt hallottam, hogy a bukástól félő fideszes vezetés Tóth Mihályék segítségével próbált ellenzéki szereplőket zsarolni” – írta egyikük. Dobák Istvánt Takács Mónikához hasonló, megalázó módon váltották le. És Takács Mónikának ismét odaszúrt Bangóné Borbély Ildikó, amikor irodabérlését megszüntette a Munkásotthonban, valószínüleg azért, hogy az intézménynek ez a bevétele se legyen. Erdősi Éva egyelőre küzd, hogy komoly jelöltnek tűnjön.

Kevés ígéreteinek egyike, hogy a négyemeletes csepeli házakra még egy emeletet húzna vállalkozókkal, ahová szociális bérlőket is költöztetne. Önkormányzati házak azonban nincsenek, a társasházakat pedig kényszerrel lehetne erre rávenni. Erdősi az észak-csepeli fejlesztéseket, így az új híd építését nem támogatja, a csepeli strand és uszoda fenntartását megszüntetné, a HÉV-et viszont meghosszabbítaná. Utóbbi azonban állami, nem önkormányzati fenntartású. • TK

Csepel.hu

9 hozzászólás “Ismét belső ellenségeket keres az ellenzéki összefogás” bejegyzésre

  1. Dagobert bácsi szerint:

    Nem Takács Mónika, Dobák István és Tóth Mihály a fideszbérenc, hanem Szenteczky János! Bangóné meg egy hasznos balek, aki nem vette észre, miért hívták meg Csepelre MSZP-elnöknek! Spanyolfalnak, hogy eltakarja Szenteczky ügyeskedését a korlátlan hatalomért a csepeli MSZP-ben!

    Megköttetett az új, ezúttal nem észak-csepeli szerződés az érdekelt felek között! Az esélyes jelölteket, Takács Mónikát és Dobák Istvánt lecserélték biztos vesztesekre! Qui prodest? Csereüzlet a Gellért Szálló vételi engedélyéért! A biztos nyerés tudatában nem hajlandó Borbély még jelképes engedményekre sem a Munkásotthon érdekében!

    Hogy a jól megkoreografált folyamatot keresztül húzza-e a mit sem tudó csepeli választó, azt én bizony nem tudom!

  2. telepi szerint:

    Én úgy érzékelem, az MSZP mintha tönkretette volna Csillagtelepet. Rengeteg a szegény ember arrafelé. Sok a szerencsétlen hajléktalan és roma ember. A FIDESZ kezd végre valamit ezzel, nagyon szépen haladnak a rehabilitációval.

  3. Horváth János szerint:

    A rehabilitáció nem tünteti el a szegényeket, a hajléktalanokat vagy a cigányokat. A Fidesz
    lóf..t sem kezd ezzel a kérdéssel.

  4. Csabó szerint:

    A Fidesz nem náci párt Horváth úr. A nácik a szocikkal indulnak. Amúgy meg értelmes módon nem gázkamrákkal, hanem munkahelyekkel lehet eltüntetni a szegénységet. Most ez elég jól halad, ahogy látom.

  5. Csepeli Kérdező szerint:

    Ajánlom Németh Szilárd karlendítős posztjának a tanulmányozását, és utána kérem Csabót, gondolja újra hozzászólását.

  6. Csabó szerint:

    Csak mert van jobbkezünk, nem vagyunk nácik. Ha a Kérdező politikai okokból nem használja jobbkezét, az ő dolga.

  7. Nagyapó szerint:

    Ej-ej Csabó! hát nem vette észre, hogy Csepeli Kérdező és tsai kétbalkezesek?😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Horváth János szerint:

    Csabó!
    Gondolkodni, mielőtt bírni kezd!

  9. […] Ismét belső ellenségeket keres az ellenzéki összefogás […]

Itt lehet hozzászólni !