Céltáblának használta valaki a jelzőtáblát

Mr.Gabee, Csepel.info

Foto forrása: Bpiautosok.hu

Mr.Gabee információi szerint szombaton a hajnali órákban egy autó feltehetőleg céltáblának használta a Táncsics Mihály utca és a Katona József utca kereszteződésében található gyalogátkelőnél található táblákat.

A poén a történetben az, hogy a táblákkal való ütközés során az autó rendszámtáblája leesett, és a helyszínen maradt. Felvettük a kapcsolatot a közterület felügyelettel és a helyi rendőrkapitánysággal.

5 hozzászólás “Céltáblának használta valaki a jelzőtáblát” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Tudom “az autósok hülyék”, de azért azt feltételezni, hogy direkt célozta az oszlopokat, kicsit merész. Talán el lehet képzelni más esetet is!
    Evvel kapcsolatban elgondolkoztató 2 forgalmi sáv esetén a járdasziget léte. “Járdasziget: az útnak az úttesten levő, attól kiemelt szegéllyel elválasztott és körülhatárolt – a járműforgalom elől elzárt, a gyalogosok védelmére vagy a járműforgalom irányítására szolgáló – része”. Tehát a járdasziget járdának számít, így ” a gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről”. Ennek mi értelme a Táncsics utcában?
    Még érdekesebb, ha a járdaszigetet forgalomirányítás céljából létesítik. Ilyenek a Kossuth L. utcai járdaszigetek. Itt úgy leszűkítik az úttestet, hogy életveszélyes egy autóbusz, v. teherautó mellett kerékpározni (különösen tócsákat kerülgetve).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

    .

  2. Trooper szerint:

    Nem tudom, de persze parancsolgatni sem akarok, de jó lenne sok helyre kitenni térfigyelőt, fekvőrendőrt. Tudom, hogy ez nem a (hivatalos) kerület oldala, ahová észrevételeket és kéréseket lehet írni, de a Teller Edén és a II.Rákóczi-n nagyon gyakori a gyorshajtó. Nem (csak) a magam érdekében mondom mind ezt, hanem másokéban is, főleg az idősek és a gyerekek végett is jó lenne (még)több helyen kihelyezni kamerákat és fekvőrendőröket!

  3. Johnny szerint:

    Na, egyszer, hátha…
    Kedves Nagyapó!
    Ezennel egyetétrtek Önnel! 🙂

  4. concept szerint:

    Persze,direkt ment a táblának mert hiányzott neki egy minimum futóműjavítás,beállítás,egy új lökhárító,fényezés stb.~50-100e forintos kiadás…

  5. kilgore trout szerint:

    Amióta egy potentát kijárta a fekvőrendőröket a Krizantém utcában, azóta ott nem lehet normálisan közlekedni. A lassításnak ez egy kézenfekvő módja, de nem túl autóbarát és meglehetősen idegesítő. Persze azt is lehetne, mint Erzsébeten: minden utcába többet is beépíteni. Személy szerint a sebességmérő kamerákat jobbnak tartom, hamar behozná az árát. A témához visszatérve: a járdasziget csepeli viszonylatban egy vicc, az itt levő űrszelvényekre teljesen felesleges.

Itt lehet hozzászólni !