Elindul a csepeliek által nagyon várt gerincút projektje

Magyar Építők

A rendszeres dugókon sokat segíthet, ha elkészül az elkerülő hiányzó szakasza Csepel központja és déli végpontja között.

A BKK a TED-en kihirdette a csepeli gerincút folytatásának előkészítését célzó közbeszerzést. A majdani nyertes feladata a II-III. ütem megtervezése lesz.

Ezért van rá nagy szükség

A megtervezendő út új nyomvonalon épül meg, a becsült hossza 6,8 kilométer. A kiírás tartalmazza egy mintegy 2 kilométeres elsőrendű árvízvédelmi védvonal megtervezését is.

A régóta tervezett gerincút célja, hogy a települések belterületét elkerülve összekösse a Csepel-sziget lakott területeit a fővárossal.

A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy az utóbbi évek agglomerációs népességrobbanása miatt a sziget településeiről egyre nehezebb bejutni Budapestre, a csúcsidőben hatalmas dugók terhelik az utakat.

A középső szakaszok hiányoznak

A gerincút első szakaszát 2013-ban már átadták. Az elkerülő északi végét a csepeli Teller Ede út képezi, míg a déli szakaszt a Tököl mellől induló, Halásztelek és Szigetszentmiklós közt elhaladó, az M0-s felett a Lakihegy és Csepel közötti területig átvezetett 5103-as közút.

A jelen kiírás tárgyát a két fenti szakasz közötti átkötés megoldása képezi. A második ütemben a Posztógyár utcát hosszabbítják meg a Mag utcáig. A harmadik ütemben a nyomvonal a Mag utcán és a Salak úton, majd beépítetlen területeken haladva éri el a II. Rákóczi Ferenc utat a Cseresznyefa utcánál – derül ki az ittlkakunk.hu korábbi cikkéből.

Ezeket a feladatokat kell megoldani

A majdani nyertes ajánlattevő számára többek közt az alábbi feladatokat jelöli ki a hirdetmény:

  • tanulmányterv,
  • környezeti hatásvizsgálat,
  • két teljeskörű engedélyezési tervdokumentáció (Budapest közigazgatási határán belül és kívül),
  • két kisajátítási terv (Budapest közigazgatási határán belül és kívül),
  • két teljeskörű kiviteli tervdokumentáció (Budapest közigazgatási határán belül és kívül) elkészítése.

Forrás: Magyar Építők

12 hozzászólás “Elindul a csepeliek által nagyon várt gerincút projektje” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    Erre elmennek milliárdok és 5 év múlva újra elő lesz a téma véve, de pénzt is tennék rá, hogy semmi nem lesz belőle, most választások előtt kell csak a simlis duma.

  2. Horváth János szerint:

    Az elmúlt 8 évben mi a lószart csináltatok?

  3. királyerdei szerint:

    Remélhetőleg annyira hülyék nem vagytok,hogy ezt is az önkormányzatra fogjátok!Vagy mégis? 🙂

  4. Csakugy szerint:

    Az ittlakunk.hu hivatkozáson, az elmúlt 2 évre, 160 és 240 millióról ír. Hol az a pénz? Jönnek a választások, és az ígérgetesek?

  5. Betke szerint:

    Nagy csend van a hév jövőjéről. Tegnapi hír szerint a 2-es villamost hosszabbítanák dél felé. Erzsébet vagy Csepel felé? Az szinte biztos, hogy az atlétikai stadion miatt a hév nem fog járni a Duna parton a Boráros térig.

  6. Cipollina szerint:

    Kedves csepeliek, segítenétek értelmezni a tervezett nyomvonalat? (3. ütem)
    “A harmadik ütemre nincsenek tervek, a nyomvonal a Mag utcán és a Salak úton, majd beépítetlen területeken haladva éri el a II. Rákóczi Ferenc utat a Cseresznyefa utcánál.”

    Akárhogy is nézegetem a térképen
    https://goo.gl/maps/UCdAG1L5isxByWoQA

    Nem látom, hol van olyan sok “beépítetlen terület”. Vagy a Rózsadomb belső dűlőútja (Tinódi u. folytatása) lenne a nyomvonal?
    Bicajozni szoktunk errefelé (XI. kerületből átkirándulva), ezért érdekelne. Köszi.

  7. Nagyapó szerint:

    A fenekemet földhöz verem örömömben, mert:
    “A régóta tervezett gerincút célja, hogy a települések belterületét elkerülve összekösse a Csepel-sziget lakott területeit a fővárossal.
    A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy az utóbbi évek agglomerációs népességrobbanása miatt a sziget településeiről egyre nehezebb bejutni Budapestre, a csúcsidőben hatalmas dugók terhelik az utakat.”, remek. Tehát az agglomerációs forgalmat, igaz Csepel belvárosát elkerülve, de a Weiss útra zúdítják. A csepeliek hogyan mennek majd a belvárosba? Ja, az nem számít, fő hogy legyen gerincutunk!
    Megfigyelhető, hogy a dugó az M0-nál alakul ki, mégpedig azért, mert az M0-ra az M1 felé nem lehet jobbra felmenni, hanem csak az út keresztezésével, amit a kamionok indulását figyelembe véve, lassú. Egy féljáró Buda felé erősen simítaná a forgalmat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Csakugy szerint:

    Nagyapo, hány kamion megy el a háza előtt naponta? Ki csoditette ezeket ide? Kinek a zsebébe ment az 500 millio?

  9. Blady Mari szerint:

    Ezek szerint nincs semmi, csak igéret. Nincs tervdokumentáció, nincs hatástanulmány, nincs kisajátítási tervezet, stb. Mi indul? Milyen projekt? Ezek hosszú évek megoldandó problémái.Már most sem lehet közlekedni, az utak ócska minőségéről nem is beszélve. Mi van a beigért Gubacsi híddal? Ritka hülyék vagyunk, hogy ezt mind benyaljuk. Én már azt is letagadom, hogy még a dédszüleim is casepeliek voltak. Szégyen.

  10. Dagobert bácsi szerint:

    A választásig hitegetni kell az embereket! Utána meg a következő választásig megint lehet elölről kezdeni a hitegetést!

  11. Cipollina szerint:

    Blady Mari : miért nem olvasod el a cikket????
    Ott van benne, hogy a mostani pályázat feladata LESZ a hatástanulmány, a tanulmányterv, stb. stb. elkészítése!!!!!

    Idemásolom:
    A majdani nyertes ajánlattevő számára többek közt az alábbi feladatokat jelöli ki a hirdetmény:

    tanulmányterv,
    környezeti hatásvizsgálat,
    két teljeskörű engedélyezési tervdokumentáció (Budapest közigazgatási határán belül és kívül),
    két kisajátítási terv (Budapest közigazgatási határán belül és kívül),
    két teljeskörű kiviteli tervdokumentáció (Budapest közigazgatási határán belül és kívül) elkészítése.

  12. PU szerint:

    Betke! – HÉV-kilátások távlati kérdéshez: Csepelnek ehhez egy mukkanásnyi köze sem lesz.
    Vö.:
    A nemrég elfogadott Budapesti Mobilitási Terv „átfogó fővárosi közlekedési fejlesztési koncepció” szerint a szentendrei HÉV már mint H5-ös HÉV-vonal van hivatkozva.
    népszava. Batka Zoltán 2019.07.17. 19:44
    “Metró kontra HÉV: az átnevezési huzakodás mögött az állam és a főváros birkózik egymással”
    hvg. Rényi Pál Dániel 2019. július 17. 6:18
    “Már csak néhány hét, és birtokba vehetik a budapestiek az 5-ös metrót”

Itt lehet hozzászólni !