Semmelweis-napi elismerő okleveleket kaptak a kiváló csepeli egészségügyi dolgozók

csepel.hu

A közelgő Semmelweis nap alkalmából köszöntötték a csepeli egészségügyi dolgozókat a Királyerdei Művelődési Házban június 28-án.

A rendezvényen elismerő okleveleket adott át Borbély Lénárd polgármester a kiemelkedő munkát végzett munkatársaknak.

A városvezetés nevében megköszönte minden munkatársnak áldozatos munkáját. A polgármester elmondta: az önkormányzat sokat tesz az egészségügyben dolgozók megbecsüléséért és munkakörülményeik javításáért, szakmai munkájuk színvonalának emeléséért. Az elmúlt néhány év intézkedései az egészségügyi munka színvonalának emelését, s az egészségügyben dolgozó szakemberek munkakörülményeinek javítását szolgálták. Ezt bizonyítják a számtalan orvosi eszközök és gépbeszerzések, valamint a szakrendelő klimatizáltása is. Az épületet teljes festése július elején kezdődik – tette hozzá.

A Tóth Ilona Egészségügyi szolgálat Szakorvosi Rendelőintézete nevében dr. Juhász György főigazgató-főorvos köszöntötte a dolgozókat. Beszédében mindenekelőtt a szájmaszk viselésének fontosságát szorgalmazta a szakdolgozóknak és a betegek számára is, valamint a kézmosás higiéniájára hívta fel a figyelmet. Kiemelte a prevenció kérdését, miszerint a lakosoknak ingyenes szűrővizsgálatok állnak rendelkezésükre. A főigazgató a jövő előrelépésének nevezte a volt szülőotthon épületében létrehozandó mentálhigiénés centrumot, amely az Egészséges Budapest Program keretében valósulhat meg.

A főorvos az önkormányzat eddigi támogatását Semmelweis 100 éve című könyvvel köszönte meg Borbély Lénárd polgármesternek.

A rendezvényen Delhusa Gjon délszláv dallamokkal szórakoztatta a résztvevőket, majd az önkormányzat látta vendégül a kerület egészségügyi alap, illetve szakszolgáltatásában dolgozó munkatársakat.

Július elseje 2011 óta munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozók számára. Ezen a napon országszerte megemlékeznek az 1818-ban született anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról, akinek nevét ma is számos orvostörténeti múzeum, emléktábla és orvosi egyetem őrzi.

 

AZS

Polgármesteri elismerésben részesült:

Dr. Hegedűs István traumatológus szakorvos

Jász-Molnár Gabriella asszisztens

Recse Lászlóné minőségügyi és implementációs vezető

Főigazgatói elismerést kapott:

Dr. Gazsó Kornélia pulmonológus szakorvos

Gonda Katalin védőnő

Albertné Galambos Erika asszisztens

Öleiné Győri Brigitta asszisztens

Eisenbacherné Lakatos Mónika asszisztens

Zameczné Hegyi Gabriella asszisztens

Csaba László készletgazdálkodási előadó

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerésében részesült:

Domonkos Csabáné gyógytornász

Szabóné Bordás Ildikó foglalkozás-egészségügyi szakasszisztens

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !