Leányfalusi Vilmosnak ítélték az idei Prokop Péter-díjat

csepel.hu

Idén Leányfalusi Vilmosnak, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye orgonaművészének, az énekkar karnagyának adományozta a Prokop Péter-díjat az erről döntő kuratórium. Méltatásában elmondták: a díjazott pap a száz évvel ezelőtt született Prokop Péterhez hasonlóan életét és tehetségét Isten dicsőségének szentelte.

A díjat Borbély Lénárd polgármester adta át a polgármesteri hivatal nagytanácstermében június 27-én. Az eseményen megjelent Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, Erdei Kvasznay Éva, a díj alapító kurátora, Varga Lajos püspök és Prokopp Mária professzor, valamint Kalocsáról érkező vendégek.

Erdei Kvasznay Éva bevezetőjében elmondta, hogy méltó ünnep a mai, hiszen idén száz esztendeje született Prokop Péter katolikus pap, festőművész és író. Életének utolsó éveit Csepelen töltötte. Tervezik, hogy egy állandó Prokop-tárlatot hoznak létre Csepelen és egy mellszobrot is állítanának a művész emlékezetére. Borbély Lénárd és Németh Szilárd államtitkár mindig szívükön viselték Prokop Péter örökségének ápolását. Leányfalusi Vilmos méltán kapta meg a díjat, hiszen kiváló művész, és Prokop Péterhez hasonlóan pap és kalocsai származású. „Legyen ez a díj jel, mérce és közízlést formáló erő. Járuljon hozzá egy minél teljesebb Prokop Péter-kép megismeréséhez” – mondta Erdei Kvasznay Éva.

Zsebics Ilona, a Kalocsa Főszékesegyház kórusának karnagya méltatta Leányfalusi Vilmos munkásságát. Élete és alkotása Isten szolgálatában telt. Kántorként kezdte működését, majd karnagy lett, és ma is tanít, vezeti a kórust. Magas színvonalú művészi igényesség jellemzi, kiválóan játszik orgonán. Egyházi zenei munkát folytat. Isten szeretete, a szép iránti vonzalma azok a tulajdonságai, amelyek kiváló alkotóvá tették. Csepelnek hála, hogy Prokop Pétert idős korában befogadta, és ápolja a hozzá kapcsolódó hagyományt.

Az ünnepségen a kalocsai Villő Énekegyüttes adott elő dalokat.

 

Leányfalusi Vilmos ezt mondta lapunknak:

„A hetvenes években ismertem meg személyesen Prokop Pétert Rómában. Kerestem az alkalmat, hogy minél többet együtt legyek vele. A festményeit már korábban is csodálattal néztem. Én zenét tanultam Rómában, ő már akkor híres festő volt. Összekötött bennünket a művészet szeretete. Aztán visszatértem Kalocsára, ahol egyházi zenével foglalkoztam. Orgonálok, és az énekkart vezetem. Országszerte nagyon sok helyre meghívnak minket. Tavaly a kalocsai énekkórus harminc tagjával léptünk fel a Vatikánban, Ferenc pápa előtt.”

Cs. A.
Képeket ide kattintva tekinthetik meg.

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !