D. Tóth Kriszta és a Lolamesék a Sétáló utcai könyvtárban

Csepel.hu, MTV

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár csepeli központja szeretettel meghívja az érdeklődőket a Sétáló (Karácsony Sándor) utcai helyiségébe.

November 5-én, csütörtökön délután öt órai kezdettel D. Tóth Kriszta, a Magyar Televízió Híradójának műsorvezetője író-olvasó találkozó keretében ott mutatja be Lolamesék című könyvsorozatának első kötetét.A program, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap támogat, Kovács József László és P. Nagy Ferenc zenés műsorával zárul.

12 hozzászólás “D. Tóth Kriszta és a Lolamesék a Sétáló utcai könyvtárban” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Borzalmas, külünösen a Bethlen! Egy fontosabb hír, amin én is, és a kommentálok.hu is ott lesz!
    Mint azt az októberi taggyúlésen elhatároztuk, sikerült megszervezni a faültetést a 89.-ben, a Hollandi úton szolgálat teljesítés közben elhunyt motoros rendőr emlékhelyén a Pusoma Vendéglővel szembeni részen.
    November 6.-án pénteken du. 16 órakor ünnepélyes keretek közt kerül sor a faültetésre.
    Remélem sokan eltudtok jönni az eseményre.

  2. Lottó szerint:

    Ernő!

    Mi volt Fialával?

  3. vermes szerint:

    Gondolom lemosta Ernőkét, mint a fene…
    Ernő eddigi netes pályafutása során felvillantott érvelései alapján minden 10 év és 85 IQ feletti emberi lény képes erre.

    Azé’ meghallgatnám! 😉

  4. Kovács Ernő szerint:

    Riport az nem volt, de szinte az egész műsora a két cikkemről szólt. 24.00h órakkor megszokták ismételni. K Ernő így, K Ernő úgy! Még a bulvár médiás hajdú Péterrel is a cikkben találtakat elemezték.
    Egy csepp a tengerben is tud vihart fakasztani
    Fiala János válasza
    Celebvilág
    http://www.kommentalok.hu/news.php?rowstart=20 Itt megtalálod őket!

  5. vermes szerint:

    Hú Ernő, híres lettél!

    Arról is meséltél neki, hogy évekig ki se másztál a Gyurcsány ülepéből???

  6. Vátesz szerint:

    Kovács Ernő: Jó lesz az Betlen Jánosnak is, azt a nevet kapta a papája után, Betlen-Bettelheim Oszkár, a Szabad Nép főszerkesztője után. Gróf Bethlen István, miniszterelnök egy másik család leszármazója volt.

  7. vermes szerint:

    Ernő, meztelen képek is lesznek rólad nemsokára?

  8. Vica szerint:

    Jajj Vermes! Most feldobtad a labdát, s a végén még elkapja… 🙂

  9. vermes szerint:

    Háhá!
    Tudom miért mondta a Fiala a K. Ernőt!

    KISZEL ERNŐ!

    Donatelláskommentátor naptárat!
    Donatellásjobbikbal naptárat!

    Eztet kivánnya Csepel népe.!

  10. nagyapó szerint:

    Én is elmegyek a bemutatóra, mert szeretem, ha 4 éves gyereknek néznek. Amikor azt mondják „édesapja Nagy-Britanniából származik”. Nem angol, skót, vagy ír. Olyan ez, mint a csehszlovák nyelv, Jugoszláviában született, stb. Kíváncsi vagyok, mit mond súgógép nélkül.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Gordon szerint:

    … és amikor D. Tóth megjelenik majd, a teremben elszabadul a pokol. 🙂

  12. Kovács Ernő szerint:

    “Lőjétek” már le ezt a mesét!

Itt lehet hozzászólni !