Megelőzhető lett volna az újabb galvániszap-botrány

Fidesz-KDNP frakció, Csepel.hu, Csepel.info, Hír TV

Viszik a galvániszapot, senki ne lássa

Kiknek falaz Tóth Mihály?

2007. január 23-án a csepeli önkormányzat MSZP-s képviselői leszavazták azt a Fidesz-KDNP-s indítványt, melynek köszönhetően nemcsak a veszélyes hulladék pontos mennyisége, de származásának, szállításának és elhelyezésének máig megválaszolatlan kérdéseire is választ lehetett volna adni. Akkor a csepeli MSZP képviselői még azt a szakértői véleményt sem fogadták el, amely először hívta fel a figyelmet a galvániszap szivárgására. A Fidesz-KDNP csepeli frakciója és a Fidesz zöld tagozata továbbra is támogatásáról biztosítja Fodor Gábor miniszter urat a 2000 tonna csepeli galvániszap teljes felszámolásában és a terület kármentesítésében.

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – Németh Szilárd módosító javaslatát elfogadva – úgy dönt, hogy a volt Csepel Művek területén elhelyezett 1200 tonna galvániszap ügyével kapcsolatban lefolytatandó teljes körű vizsgálatra ad-hoc bizottságot hoz létre. A bizottság feladata a veszélyes szennyezőanyag származása, szállítása, elhelyezése, ártalmatlanítása, stb. körüli bizonytalanságok felderítése, a felelősök megnevezése, továbbá a vizsgálat, az elszállítás, a kármentesítés önkormányzati költsége megtérülésének jogi előkészítése.

Erre a Fidesz-KDNP javaslatra mondott nemet a csepeli MSZP-frakció az önkormányzat testületének 2007. január 23-i ülésén. Javaslatunkkal nemcsak a galvániszap valódi mennyisége, de a veszélyes hulladékot lerakók kiléte is kiderülhetett volna. Bármilyen megdöbbentő is, de az MSZP azt a javaslatunkat is leszavazta, amely a veszélyes hulladékot lerakók elleni felelősségre vonást indítványozta.

Emlékezetes tény, hogy 2007 elején még Persányi Miklós vezette a zöld tárcát, amely következetesen tagadta a csepeli galvániszap veszélyességét és környezetszennyezését. Az első igazán széles körű szakértői vizsgálat eredményét 2006 nyarán kapta meg a csepeli önkormányzat vezetése, melyet 2008. január 8-ig, azaz mind a mai napig nem hozott hivatalosan nyilvánosságra. Ez a szakértői jelentés hívta fel először a figyelmet arra, hogy a csepeli galvániszap szivárog, mind a csapadékkal, a levegővel és a földdel is érintkezik, már a gyári vízelvezető csatornákban és a talajvízben is megtalálható, kiporzás útján (a szél által) is terjed, és ezen okok miatt azonnal el kell szállítani. A Fidesz-KDNP akkor azt is kérte Tóth Mihály polgármestertől, hogy testületi döntéssel fogadja el a szakértői anyagot. A csepeli képviselőtestület – az MSZP frakció szavazatai miatt – ezt sem fogadta el, bár a csepeli adófizetők pénzéből 2,3 millió forintot fizettek ki rá.

Meglepőnek tartjuk Tóth Mihály polgármester pálfordulását és azt az igyekezetet, amellyel most a csepeli galvániszap elszállításáról döntő Fodor Gábor minisztert támadják. Fidesz-KDNP csepeli frakciója és a Fidesz zöld tagozata továbbra is támogatásáról biztosítja Fodor Gábor miniszter urat a 2000 tonna csepeli galvániszap teljes felszámolásában, a terület minél hamarabb megtörténő kármentesítésében, és a közbeszerzési eljárással kapcsolatos felülvizsgálatban. Ugyanakkor – mint az első pillanattól kezdve – továbbra is azt követeljük, hogy ne csak a veszélyes hulladék elszállítása, de a felelősök példás megbüntetése is történjen meg!

Budapest, 2008. január 8.

Németh Szilárd
Frakcióvezető
Fidesz-KDNP

Illés Zoltán
Környezetvédelmi szakértő
Fidesz

Részletek a jegyzőkönyvből

A csepeli önkormányzat 2007. január 23-i, galvániszappal kapcsolatos testületi döntései az ülésről készült jegyzőkönyv alapján (a NEM és a TARTÓZKODÁS szavazatok az MSZP, egyes döntéseknél pedig az MSZP-SZDSZ szavazatait mutatják):

27/2007.(I.23.)Kt H A T Á R O Z A T

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – Németh Szilárd módosító javaslatát elfogadva – úgy dönt, hogy elfogadja a Pyrus – Rumpold Kft., az 1200 tonna galvániszap elhelyezése kapcsán írt, a környezeti állapotra vonatkozó megállapításait, illetve a megoldás irányába mutató szakvéleményét.

Határidő: elfogadásra. azonnal

végrehajtásra: azonnal

Felelős: Tóth Mihály polgármester

10 igen

13 nem

3 tartózkodás

e l u t a s í t v a

28/2007.(I.23.)Kt H A T Á R O Z A T

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – Németh Szilárd módosító javaslatát elfogadva – úgy dönt, hogy saját költségén, az északi bevételek terhére -maximum 60 millió Ft erejéig- azonnal elszállíttatja a volt Csepel Művek területén elhelyezett 1200 tonna galvániszapot, illetve elvégezteti a terület teljes kármentesítését. A felmerülő költségeket jogi (peres) úton megtérítteti a felelősökkel szemben.

Határidő: elfogadásra. azonnal

végrehajtásra: azonnal

Felelős: Tóth Mihály polgármester

10 igen

14 nem

2 tartózkodás

e l u t a s í t v a

29/2007.(I.23.)Kt H A T Á R O Z A T

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – Németh Szilárd módosító javaslatát elfogadva – úgy dönt, hogy a volt Csepel Művek területén elhelyezett 1200 tonna galvániszap ügyével kapcsolatban lefolytatandó teljes körű vizsgálatra ad-hoc bizottságot hoz létre. A bizottság feladata a veszélyes szennyezőanyag származása, szállítása, elhelyezése, ártalmatlanítása, stb. körüli bizonytalanságok felderítése, a felelősök megnevezése, továbbá a vizsgálat, az elszállítás, a kármentesítés önkormányzati költsége megtérülésének jogi előkészítése.

Határidő: elfogadásra. azonnal

végrehajtásra: azonnal

Felelős: Tóth Mihály polgármester

11 igen

15 nem

0 tartózkodás

e l u t a s í t v a

30/2007.(I.23.)Kt H A T Á R O Z A T

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 8/2007.(I.17.) VKB számú határozata alapján – úgy dönt, hogy a nem ért egyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium azon állásfoglalásával miszerint „..a területen vízminőség-védelmi kárelhárítási fokozat elrendelése nem indokolt, a meglévő környezeti kockázat nem jelent azonnali műszaki beavatkozással járó katasztrófa helyzetet.”

Határidő: elfogadásra. azonnal

Felelős: elfogadásért: Tóth Mihály polgármester

26 igen

0 nem

0 tartózkodás

e l f o g a d v a

31/2007.(I.23.)Kt H A T Á R O Z A T

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 8/2007.(I.17.) VKB számú határozata alapján – felkéri a polgármestert, kezdeményezze, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vizsgálja felül álláspontját és rendelje el az azonnali műszaki beavatkozást a FRÍZ Kft. „fa” tulajdonában lévő 1200 t galvániszap ártalmatlanítására.

Határidő: elfogadásra. azonnal

Felelős: elfogadásért: Tóth Mihály polgármester

26 igen

0 nem

0 tartózkodás

e l f o g a d v a

32/2007.(I.23.)Kt H A T Á R O Z A T

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 8/2007.(I.17.)VKB számú határozata alapján – felkéri a polgármestert, kezdeményezze, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kezdeményezze a környezetet szennyező és veszélyeztető, a törvénynek és rendeleteknek nem megfelelő, veszélyes hulladék szabálytalan lerakásáért és tárolásáért felelős személyek ellen a felelősségre vonást és büntetőjogi eljárás lefolytatását.

Határidő: elfogadásra. azonnal

Felelős: elfogadásért: Tóth Mihály polgármester

10 igen

9 nem

7 tartózkodás

e l u t a s í t v a

33/2007.(I.23.)Kt H A T Á R O Z A T

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy kezdeményezze a Fríz Kft. „fa”(2005. június 28-án indult) felszámolási eljárását folytató Pest Megyei Bíróságnál a gyorsított eljárás lefolytatását.

A polgármester tájékoztassa az eljáró bíróságot a Kft. telephelyén lévő veszélyes hulladék nem megfelelő tárolása miatti környezetszennyezésről, melynek kockázata az idő múlásával folyamatosan növekszik.

Felkéri a polgármestert, hogy e határozatát, illetve a határozat alapján az eljáró Pest Megyei Bíróságnak írt leveléről a témában érintet minisztériumot és az illetékes környezetvédelmi felügyelőséget tájékoztassa.

Határidő: elfogadásra. azonnal

Felelős: elfogadásért: Tóth Mihály polgármester

végrehajtásért: dr. Polinszky Tibor főépítész

26 igen

0 nem

0 tartózkodás

e l f o g a d v a

Gyors megoldást 80 ezer csepeli érdekében!

Csepel polgármestere január 7-én kapott hivatalos tájékoztatást a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságtól galvániszap-ügyben – számol be a Csepel.hu. A tájékoztatásból kitűnik, hogy a volt Csepel Művek területén illegálisan tárolt galvániszap december végére ígért elszállítását új közbeszerzési pályázat kiírása fogja meghosszabbítani. (1200 tonnát már elvittek, de itt maradt még mintegy 500 tonna.) A tájékoztatás megérkezése után Tóth Mihály, Csepel polgármestere az alábbi levelet küldte el szintén január 7-én dr. Váradi József főigazgatónak a Vízügyi- és Környezetvédelmi Központi Igazgatósághoz:

„Tisztelt Főigazgató Úr! Kerületünk lakossága folyamatos érdeklődést tanúsít a volt Csepel Művek területén lévő a Fríz Kft. „fa” által szabálytalanul tárolt galvániszap elszállításával kapcsolatban. Sajnálattal állapítottam meg, azt a tényt, hogy csak 2008. január 7-én kaptam Önöktől hivatalos tájékoztatást arról a tényről, hogy nem került elszállításra 2007. évben, a kerületünkben tárolt galvániszap teljes mennyisége. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy új közbeszerzési pályázat kiírása meghosszabbítja az elszállítás várható határidejét. Budapest XXI. kerület Képviselő-testülete fontosnak tekintette és jelenleg is fontosnak tartja, a potenciális szennyező-forrást jelentő galvániszap elszállítását kerületünkből. Kérjük, segítse elő az ügy gyors megoldását, 80.000 ember életminőségét veszélyeztető galvániszap kerületünkből való elkerülését. Kérjük a gyors intézkedés megtételét!

Budapest, 2007. január 7.,

Tisztelettel: Tóth Mihály”

Forrás: Csepel.hu

4 hónapig nem volt fontos a gyors válasz

Csepel.info

Tóth Mihály csepeli polgármester 2007 december 21-én – állítása szerint szemrevételezéssel – már meg tudta állapítani, hogy a csepeli galvániszap elszállítása nem fog megtörténni a tíz nappal későbbi határidőre. Mindezzel együtt a csepeli polgármester december 22-én kelt levelével pontosan úgy járt el, ahogy egy 80 ezres kerület vezetőjeként el kellett járnia. De ez nem volt mindig így.

A csepeli galvániszap rendkívül súlyos mértékű szivárgását a Pyrus – Rumpold Kft. 2006 nyarán elkészített szakértői jelentése támasztotta alá először. A szakértői jelentés olyan körülményekről adott, adatokkal alátámasztott beszámolót, amely a helyzetben rejlő katasztrófa-veszélyre is határozottan felhívta a polgármester figyelmét. „A telephelyek környezetvédelmi szempontból időzített bombák” – többek között így fogalmaztak a beszámoló készítői, akik a veszélyes hulladék haladéktalan elszállítását szorgalmazták.

Tóth Mihály polgármester ekkor levelet írt az illetékes hatóságnak, melyben vázolta a szakértői jelentés részleteit, majd komótosan tovább folytatta önkormányzati választási kampányát. Katasztrófaveszély-figyelmeztetés ide vagy oda, a polgármester sem a szakértői jelentésről, sem a minisztériumnak írt leveléről nem számolt be 4 teljes hónapig a csepeli közvéleménynek. Eddig tartott ugyanis, mire levelére választ kapott a Persányi Miklós vezette minisztériumtól. Akkor nem volt se karácsony, se újév, mégse tiltakoztak a lassú ügyintézés ellen.

Csepel.info

Újabb pályázatot írnak ki a csepeli galvániszap elszállítására

Hétfőn kapott hivatalos tájékoztatást a csepeli önkormányzat arról, hogy nem sikerült határidőre elvinni Csepelről az illegálisan lerakott galvániszap teljes mennyiségét. A 2005-ben illegálisan lerakott veszélyes anyag maradékának elszállítására újabb közbeszerzési pályázat írnak ki.

A csepeli galvániszap elszállítását a múlt szerdán ellenőrizte két helyi fideszes képviselő. Egyikük, Németh Szilárd akkor a Független Hírügynökségnek elmondta: az egyik telephelyen, ahol a csepeli önkormányzat is tulajdonos, még több száz tonna galvániszap van, bár az elszállításra kiírt közbeszerzési eljárás győztese eredetileg december 31-i határidővel vállalta a munkát. Mint kiderült, a szerződés 1200 tonna veszélyes anyagról szólt, ám az előzetes becslés rossz volt, így marad még galvániszap a területen.

Csepel polgármestere, Tóth Mihály csak hétfőn kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy nem sikerült elvinni az összes galvániszapot. A XXI. kerületi polgármesteri hivataltól a Független Hírügynökség azt a tájékoztatást kapta: a Vízügyi- és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságtól érkezett levélben foglaltak szerint a maradék anyag elvitelére új közbeszerzési pályázatot kell kiírni, ami tovább késlelteti a szállítást. Csepel polgármestere válaszlevelében kérte az igazgatóságot az ügy meggyorsítására. Tóth Mihály egyébként december 22-én ellenőrizte a helyszíneket és tapasztalta, hogy valószínűleg nem lesz kész határidőre a munka. Emiatt írt is levelet Fodor Gábor környezetvédelmi miniszternek, de erre eddig nem érkezett válasz.

A csepeli galvániszap ügye 2005-óta húzódik, akkor helyezte el egy cég illegálisan a több mint ezer tonna veszélyes anyagot a Csepel Művek területén. A lerakó cég tulajdonosát azóta is keresik. A veszélyes hulladék elszállítását végül 2007 őszén közbeszerzési eljárás során nyerte el egy cég, a 62 millió forintos költséget az állam finanszírozza. A szerződés 1200 tonna galvániszapra és 300 tonna szennyezett földre vonatkozott. Kiderült azonban, hogy a becslés rossz volt, még legalább 4-500 tonna iszap van az egyik érintett telephelyen.

Forrás: FH, Hír TV

23 hozzászólás “Megelőzhető lett volna az újabb galvániszap-botrány” bejegyzésre

  1. Borbély Lénárd szerint:

    A Pénzügyi, Ellenőrzési és Közbeszerzési Bizottság ülésén is volt egy olyan fideszes határozati javaslat, hogy a mérgező galvániszapot azonnal szállíttassuk el Csepelről. Ezt én javasoltam a bizottság ülésén. Ennek alátámasztására több idézet hangzott el a szakértői anyagból, amely azonnali beavatkozásra hívta fel a döntéshozók figyelmét. Az MSZP képviselői, és az SZDSZ képviselője NEM-mel szavazott.

    (megjegyzés: A döntés után az önkormányzat elrendelte a galvániszap őrzését. A munkát az elszállításra nemmel szavazó SZDSZ elnöke kapta meg. Szolgálatáért cserébe több mint 1,5 mililó forintot kapott.)

  2. Tóth János szerint:

    Hát Kedveskéim!

    Az a levél botrányos.Tele helyesírási hibákkal.Aki ezt elolvassa annak szép véleménye lesz az Önkormányzat vezetőiről.Szerintem ez a levél nem lehet az igazi.(szép leveleket láttam már onnan kijönni)
    Szerintem megtámadta a vírus.Igen jól gondoljátok; ugyanaz amely a “közösencsepelért” című honlapot is (valami balkáni,vagy görög vagy mi csoda?)Olyan ami úgy beférközik, és belülről rombol.
    Az MSZP honlapon ezt a folyamatot úgy írja le “csavar”:
    “hogy a tömegbefolyásolás technikáival mi is tisztában vagyunk, de azt mi nem politikai ellenfeleink lejáratására, vagy, hogy legnagyobb klasszikusukat idézzük: „agyagba döngölésére” használjuk. ” Figyeltétek: tehát nem arra használják, hanem falovakat gyártanak.Jó lesz vigyáznunk………

  3. LB szerint:

    János!

    Ha kételkedsz a levél eredetiségéban, látogasd meg a http://www.csepel.hu/modul.asp?name=cikk&file=article&sid=873 oldalt. Ott minden bizonnyal az igazit olvashatod! 🙂

  4. Bubus szerint:

    Na, azért ez nem olyan hivatalos levél, amit egy olyan miniszternek küld a polgármester, aki 2000 tonna veszélyes hulladéktól szabadítja meg – végre – a kerületet. Helyesírási hibát nem láttam, de ha én kapnék ilyen levelet, akkor csak annyit mondanék: ekkora taplót!

  5. Bubus szerint:

    Ja erre gondoltok? Legalább egyszer elolvashatták volna.

  6. Csaba szerint:

    Nem a miniszterhez írt levél a legrosszabb. Az szimplán szánalmas. Dr. Váradi Józsefnek írt levele a nem semmi. Gondolom Tóth János is erre gondolt. Ilyet elküldeni, hát nem tudom. Égeti a kerületet.

  7. Tóth János szerint:

    Igen Csaba arra gondoltam. Ahová LB. írányítottott rendben van, de ez a szkennelt változat ?
    Köszöntelek LB. rég találkoztunk.

  8. LB szerint:

    BUÉK János!

    Érdekesek ezek az utak. Van amikor keresztezik egymást, van amikor párhuzamosan futnak és van amikor ellenkező irányba mutatnak.

    Mikor az éjszaka megnéztem a csepel.hu-t, mintha a beszkennelt oldalra is mutatott volna link. Most nincs. De lehet, hogy rosszul emlékszem és a Fodor Gábornak címzett levelet láttam akkor is???
    De amit akkor láttam, annak az alján a polgármester úr neve alatt már nem volt semmi. Ennek meg van! Vagy csak álmodtam az egészet???

  9. LB szerint:

    Másrészről meg ki merne/tudna egy hamis levelet elhelyezni az önkormányzat oldalán?

  10. Tóth János szerint:

    Kedves LB.
    Szerintem nem volt az hamisítvány,(azért én kinyomtattam) de azért törölték.Jobb is. Tudjátok a VÍRUS.
    Jó éjszakát

  11. LB szerint:

    János!

    Az egy pdf fájl volt. Csak kinyomtattad, vagy el is mentetted?

  12. Tóth János szerint:

    Szia!
    Elmentettem(alapos ember vagyok) Küldjem? Azt hittem szkennelve van, így már gázos? A készítés időpontja (már a pdf-be tételé) hétfő 18.33. Hogy mikor és miért vették le nem tudom?

  13. Laja szerint:

    Csak egy apróságra még felhívnám a figyelmét mindenkinek. Nem nagy dolog, de azért mégis, a színvonal végett…

    Tóth Mihály a miniszter úrnak úgy írta alá a levelet, hogy “Üdvözlettel”, a másik levélben (Váradinak), aki ha jól emlékszem valami környezetvédelmi intézet igazgatója, annka így: “Tisztelettel”.

    Tudom, ez tényleg nem nagy dolog, de azért mégis. Ismeritek a mondást: a részletekben bújik meg az ördög. Ez most ide is illik úgy érzem.

    Jó lenne figyelni arra, hogy egy hivatalos levelet hogyan formáz meg a Polgármester.

  14. LB szerint:

    Köszi János, de anélkül is jól alszom! 🙂
    Egyébként valószínűleg kinyomtatták, a polgármester úr aláírta, majd mielőtt elküldték, beszkennelték és pdf-ben elmentették.
    Az igazán érdekes az, hogy nem csak a linket vették le az oldalról, hanem a letölthető dokumentumok közül (http://www.csepel.hu/static/e-dok/File/) is törölték!

  15. Laja szerint:

    Tóth Mihály miniszternek írt levele még mindig fennt van emberek:

    http://www.csepel.hu/static/e-dok/File/EGYEBEK/Galvan-Level-2007-12-22.pdf

    Vagy nem erre gondoltok?

  16. LB szerint:

    Nem erre, hanem a január 7-én a dr. Váradi József főigazgatónak a Vízügyi- és Környezetvédelmi Központi Igazgatósághoz címzett levélre, aminek a szövege megtalálható a csepel.hu-n.
    A levél még 7-én este, éjszaka olvasható volt az oldalon, ahonnan valamikor 8-án délelőtt eltünt.

  17. Csepeli Galvániszap szerint:

    Kerestem Németh Szilárd és Illés Zoltán sajtóközleményét a közszolgálati Csepel.hu-n, de nem találtam. Korábban szükségesnek látták a Fidesz és az MSZP közös sajtóközleményét megjelentetni, és Németh Szilárdot is szükségesnek látták közpénzből szidni. Most is közölték a polgármester közleményét.

    Mit gondoltok, lefagyott az internet vagy esetleg nem értesültek a közleményről? Na mindegy, a közszolgálati Csepel újság úgyis ír majd róla – gondolom.

  18. Laja szerint:

    Igen Csepeli Galvániszap, minden bizonnyal a Csepel Újság megjelenteti majd a közleményt, mint mindig…

  19. Laja szerint:

    Én általában csak egy rövid hírt szoktam olvasni arról, hogy a fideszeseknek is van véleményük…

  20. Tóth János szerint:

    Sziasztok,szép napot!
    Nem hagy nyugodni a hetedikén írt levél sorsa. A most honlapon szereplő dokumentum sok helyen változott az eredeti szörnyű hibáktól hemzsegő – azóta eltüntetett- pdf formátumúhoz képest.Nemcsak a helyesírási hibák lettek kijavítva,hanem tárgyi tévedések is korrigálva lettek.
    A régiben például: “kozbeszerzhsi előírás kiírása” vagy “Csepel Polgármesteri Hivatal Képviselő-testülete” szerepel.
    Szerintetek így ment el????

  21. LB szerint:

    János!

    Ezt most komolyan tőlünk kérdezed?
    Elvileg minden kimenő levelet iktatni, irattárazni kell. Nézd meg, mikor küldték el ezt az ominózus levelet, és mit helyeztek az irattárba.
    Ha meg valóban érdekel, mi ment ki, a címzettnél biztosan az igazi található meg. Szerintem, ha kéritek, meg fogják mutatni nektek! 🙂

    Viszont most már felkeltetted az érdeklődésemet, így megkérlek, küldd át a pdf fájlt.

  22. Tóth János szerint:

    LiberálBolsi!

    Mivel emiledet a régi gépemen hagytam,írj a címemre valamit

    janos-toth@chello.hu

  23. galvaniszap szerint:

    Először Is!

    A levelet a polgármester megbízásából a Városrendezési Iroda (dr. Polinkszky csapata) írta. Mint a levelek jó részét.
    Óriási politikai és tatkiai baklövésnek tartom. Azon viszont gondolkodjon el minden fideszes és mszp-s honatya, hogy ugyan ez az iroda jegyzi az önkormányzat (és a kerület) környezetvédelmi programját is, amit mindenki boldogan megszavazgat pedig ha jobban megnézik nem túl szinvonalas.

    “A haza mindenek előtt…”

Itt lehet hozzászólni !