Felújított udvarok, modern játékok, teqball pálya

csepel.hu

Átadták a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felújított udvarát, valamint az intézményi tömbben működő Mesevár Tagóvoda és Tipegő Bölcsőde játszóudvarát. A korszerűsítések nyomán 21. századi színvonalon sportolhatnak, játszhatnak a gyerekek. Az eseményen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármester, Pintér József Gáborné önkormányzati képviselő, a Dél-Pesti Tankerületi Központ vezetői, valamint a Diáksport Szövetség vezetői.

„A Csepeli Gyermeksziget Program keretében 2014-2019. között valamennyi óvoda és bölcsőde udvara megújul” – hangsúlyozta köszöntőjében Borbély Lénárd polgármester. Az elmúlt évtizedekben szükségessé vált a kerület elhanyagolt állapotú épületeinek felújítása.

Az önkormányzat elsősorban a nevelési, oktatási és egészségügyi intézmények korszerűsítését helyezi előtérbe. 2020-tól pedig a tankerület felügyelete alatt álló iskolák felújítására fordít kiemelt figyelmet. „Az elmúlt években saját erőforrásból félmilliárd forintot költöttünk óvodák és bölcsődék felújítására, a kertek rendbetételére, modernizálására. Ugyanakkor 2020-tól évente félmilliárd forintból újítanánk fel két-két iskolát”- mondta Borbély Lénárd. Egyúttal hozzá tette, örömteli, hogy a rekonstrukcióknak köszönhetően 60-80 éves intézmények újulnak meg, ám sajnálatos, hogy az alig 40 éves jó állapotú Görgey iskolát le kell bontani. Az épületet 2003-ban az önkormányzat bezáratta, lakópark beruházás céljára értékesítette, majd hajléktalanok tanyájává tette.”

Az átfogó iskolafelújítási program az udvarok modernizálása mellett a közüzemi rendszer, az elektromos hálózatok, a mosdók és a tanári helyiségek felújítását is magában foglalja. A Nagy Imre Általános Iskola új udvarának átadása kapcsán ugyanakkor a polgármester kiemelte, néhány hónapja már átadtak itt egy 15X25 méteres műfüves focipályát. A játszóterületeket a műszaki igények figyelembevételével, a testnevelőtanárokkal szoros együttműködésben alakították ki. A felújítási programok Csepel megújítását szolgálják, a mostani beruházások összköltsége 260 millió forint volt.

Rádics Balázs a Diáksport Szövetség elnöki tanácsadója köszöntőjében kiemelte a szervezet széleskörű programokkal rendelkezik, de egyetlen dolgot tart szem előtt, hogy a mozgás segítségével a gyerekekből egészséges felnőtteket neveljen. Az átadó ünnepség után teqball bemutatót tartottak, majd a gyerekek birtokba vehették az új játékokat, sporteszközöket.

A felújítások számokban

Az iskolaudvar felújításának, korszerűsítésének köszönhetően többek között megújultak a kerítéslábazatok, kapukat, automata öntözőrendszert építettek ki. Az udvar új térkő burkolatot és 11 új padot kapott. A gyerekek több új, modern játékot is birtokba vehettek. Többek között: trambulint, kombinált mászóvárat, kötélmászókát, fészekhintát. A szabványoknak megfelelő ütéscsillapító gumit és homokburkolatot alakítottak ki. Ugyanakkor árnyékoló napvitorlás homokozót is létesítettek, gyepesítettek, 27 fát és rengeteg cserjét ültettek. Az udvar egy modern a teqball pályájával is bővült. A felújítás összege meghaladta a 90 millió forintot.

A Mesevár Tagóvoda udvarán: 118 millió Ft értékű beruházás történt. Új térkőburkolatot és gumiburkolatot helyeztek le, új zuhanyzók, padok, ivókutak, kerti tárolók kerültek kihelyezésre. Automata öntözőrendszert építettek ki, 8 új játszóeszközt, mezítlábas tanösvényt, 6 db napvitorlás árnyékolót, két párakaput, műfüves focipályát létesítettek, valamint gyepesítés is történt.

A Tipegő Bölcsődében a beruházás összege elérte az 52 millió forintot. Itt többek között automata öntözőrendszert, öntött gumi burkolatot, mezítlábas tanösvényt alakítottak ki, öt új játszóeszközt, új padokat, hulladékgyűjtőket helyeztek ki, és gyepesítés is történt.

Pintér József Gáborné a körzet önkormányzati képviselője az intézmény udvarának felújítása kapcsán lapunknak elmondta: ” Ez is egy jelentős beruházás Csepel életében. A Nagy Imre Általános és Művészeti Iskolát az 1980-as évek elején adták át. Az iskola épülete néhány évvel ezelőtt már felújításra került. Bár korábban is készültek az udvarra vonatkozó felújítási tervek, de ezek sajnos nem valósultak meg, így fontossá vált, hogy folyamatos karbantartással, kisebb helyreállításokkal az iskolaudvar állapotát javítsuk. Az iskolaudvar mégis a 40 évvel ezelőtti állapotokat idézte. A műfüves futballpálya megépítése is előmozdította – ami a kontrasztot még jobban megmutatta – az udvar komplex felújítását.   Az elmúlt években az óvodák, bölcsődék udvarai újultak meg, most az iskolák udvarai érettek meg a felújításra. A korszerűsítések sok munkát igényeltek az önkormányzattól és a beruházótól egyaránt, de nagyon örülök, hogy megvalósulhattak. Ugyanakkor büszke vagyok arra is, hogy körzetünkben több óvoda és udvara és szinte valamennyi játszótér is megújult.”

csepel.hu

Egy hozzászólás “Felújított udvarok, modern játékok, teqball pálya” bejegyzésre

  1. Strici3 szerint:

    Borbely Lenard egyuttal hozzatette sajnalatos, hogy az alig 40 eves JO ALLAPOTU Gorgey iskolat le kell bontani.

    Miert kell egy jo allapotu iskolat lebontani???

Itt lehet hozzászólni !