A Holokausztra emlékezett a csepeli Fidesz-KDNP frakció

Csepel.info

Hatvanegy éve, 1944. október 15-én jelentette be Horthy Miklós kormányzó proklamációjában a fegyverszünetet és próbált meg “kiugrani” a második világháborúból. A rosszul előkészített kísérlet kudarcba fulladt, Horthyt lemondatták, és megkezdődött a nyilasok rémuralma.

Ezekre a vészterhes időkre emlékezett csütörtökön a csepeli Fidesz-KDNP frakció a Nefelejcs utcai zsidó temetőnél – értesült a Csepel.info. Németh Szilárdnak a történelmi eseményeket felidéző szavai után a frakció tagjai gyertyát gyújtottak, és a zsidó hagyománynak megfelelően egy-egy kaviccsal emlékeztek a Holokauszt csepeli áldozataira.

Így történt a hatalomátvétel

Az október 15-i kormányzói proklamáció, a háború és az üldöztetés végének reménye eufóriával töltötte el a budapesti zsidókat. Sokan leszaggatták a sárga csillagot, kitódultak az utcára, és ünnepeltek. Este azonban már Szálasi hadparancsát közvetítette a rádió.

Az ezt követő órákban elszabadult a pokol a főváros utcáin. Nyilas karhatalmi egységek munkaszolgálatosokat hajtottak a Lánchídra és a Margit hídra, és onnan lőtték őket a Dunába. A Népszínház utcában és a Teleki téren néhány munkaszolgálatos fegyverhez jutott, és szórványos ellenállást tanúsított.

A nyilasok német segítséggel ezt hamar letörték, és bosszúból számolatlanul gyilkolták a környék zsidóit. A szabadon garázdálkodó, gyakran 15-16 éves suhancokból álló nyilas csoportokat senki sem ellenőrizte. Vidéken is megindult a gyilkolás: Pusztavámnál egy egész, főleg értelmiségiekből álló munkaszolgálatos századot géppuskáztak le. A nyilas uralom első néhány napján a korlátlan terror tombolt.

Ezután maga a nyilas vezetés igyekezett gátat szabni a káosznak, hiszen sem nekik, sem náci uraiknak nem állt érdekében, hogy a főváros utcáit rabló-gyilkoló fegyveres csoportok uralják. Vajna Gábor nyilas belügyminiszter közleményt adott ki, melyben felszólított mindenkit, hogy önhatalmúlag ne lépjen fel a zsidók ellen, a “zsidókérdést” ugyanis az állam fogja “megoldani”. A gyilkosságok elkövetőit mentesítették a büntetőjogi következmények alól.

Csepel.info

53 hozzászólás “A Holokausztra emlékezett a csepeli Fidesz-KDNP frakció” bejegyzésre

  1. bolemann lajos szerint:

    “Szemforgató hazug papok”

    Nem kavicsokat kell pakolgatni, hanem kukalakó oszkárt (molnár oszkár, edelény) kéne két lábbal kirúgni a fideszből. Attól kissé hitelesebbek lennétek. Amíg NSZ együtt ül ezzel a büdös kis nácival a frakcióban, addig ő is szaglik.

    A zsidó üldözés nem a nyilas hatalom átvétellel kezdődött, és nem is a német megszállással (akkor még aktívan segített horthy csendőrsége is), hanem a zsidó törvényekkel amelyet őfőméltósága is ellenjegyzett.
    A deportálás is elkezdődött a megszállás előtt (Kamenyec-Podolszk).
    Gondolom kéne néhány zsidó szavazat is.
    Egy fenékkel két lovat…

    “Szemforgató hazug papok”

  2. "*" szerint:

    “Németh Szilárdnak a történelmi eseményeket felidéző szavai után a frakció tagjai gyertyát gyújtottak, és a zsidó hagyománynak megfelelően egy-egy kaviccsal emlékeztek a Holokauszt csepeli áldozataira.”

    Mennyire gyomorforgató ez! A Fidesz tart megemlékezést? Az egy emberre eső nyílt levél és sajtótájékoztató világcsúcsát tartó Németh Szilárd miért nem ír nyílt leveleket saját párt- és képviselőtársainak is, amikor azok nyíltan zsidóznak még a parlamentben is?? Miért nem kéri őket is, hogy mondjanak le? A Holokauszt csepeli áldozataira emlékezik, mennyire képmutató és álszent.

  3. hugi szerint:

    Lajos, szerinem emlékezni a vészkorszakra és védeni a magyar nemzetgazdaságot, két teljesen különbözõ téma. Amúgy Pereszt is antiszemitának tartod, vagy csak azokat, akik ugyanazt mondják, mint õ?

  4. hugi szerint:

    Na, jönnek a legyek megbosszulni Gulyás et-at.

  5. Papi szerint:

    Egyszerűen megdöbentőek vagytok már megint ez a mocskolódás. Gyurcsány villáját nem hallom emlegetni Lendvai 2002-es megnyilatkozását a gáz ár vitánál nem hallom emlegetni. boleman a múltról beszél csak azt felejti el hogy a nyilaspárt neve Magyar Nemzeti Szocialista Párt volt, és hamár a múltról beszélsz boleman Rákosi et. idelyén a magyar zsido vallásúakat ugyanúgy kitelepítették. Valahogy erről nem beszéltek. Vagy napjaink kormánypárti politikusainak a zsidózásáról valahogy megint halgattok. Ha a Fidesz megemlékezik azokról az ártatlan Magyar emberekről akiket elvittek akkor rögtön ez a mocskolódás a reakciótok egyszerűen gusztustalan amit csináltok.

  6. spam szerint:

    mi van “*”, így próbálsz visszavágni a gulyás haverod miatt, hogy ilyen baromságokat írsz?

    egyébkénét a csepeli MSZP miért nem emlékezett meg? ennyire nem érdekli őket? vagy mi jár a fejükben?

    a szocik miért nem csináltak semmit ezen a napon???

    ja tudom, van most sok egyéb elfoglaltságuk…

  7. hugi szerint:

    Érdekes, hogy az MSZP-nek eszébe nem jutott megemlékezni. De lefogadom, hogy itt fog fognak vonyítani.

  8. "*" szerint:

    Hamarabb mennék a Dunának, minthogy a gulyás haverom legyen. Gyomorforgató az mszp is, gondolom ezzel egyetértesz. De gyomorforgató a fidesz is, gondolom ezzel már nem értesz egyet. Mert a legtöbb emberre ez jellemző, ha a sajátjai teszik, akkor azoknak mindent elnéz. Szerencsére én nem vagyok egyik oldal tagja sem.
    Te meg drága spam jó nagy nyelvcsapásokkal körözzél a fidesz körül, ahogy most is teszed, gondolom annak reményében hogy tavasztól majd neked is kifigyel egy jó kis zsíros állás.
    El is búcsúzom ettől az oldaltól, nem mérgezem a hétvégémet a lealjasult politikával 🙂
    Szép hétvégét minden fórumozónak!

  9. hugi szerint:

    Bólémann, te mikor tántorogsz át a Jobbikba, mint Ernõ barátod?

  10. bolemann lajos szerint:

    Persze kedves hugi.
    Gyerekeket tanítanak Izraelben magyarul, hogy a gumi kalapácstól degenerálódott roma purdékkal együtt elnyomják a hun-kun-sváb-szláv-ugor-besenyő-szkíta-sumér-japán, egyszóval magyar őslakókat.
    Jönnek a zsidók és kilopják az erdélyi szalcsidat a frigóból.
    Rettegj!
    Ez is csak itt vadkeleten lehetséges.

    Úgysem olvasod el:
    http://www.hirszerzo.hu/cikk.europaban_molnar_oszkar_nem_maradhatna_kepviselo.126497.html

    http://www.stop.hu/articles/article.php?id=553169

  11. bolemann lajos szerint:

    “Érdekes, hogy az MSZP-nek eszébe nem jutott megemlékezni.”
    Mert a magyar holokauszt nem ezen a napon kezdődött, hanem jóval előbb (április 16.).
    Hogy a fidesz miért most emlékezik annak több oka is lehet.
    1. Már most kezdi a kampányt
    2. Így mosdatja horthyt
    3. F@sz tudja

  12. Papi szerint:

    boleman!
    A 3.-ik pontoddal megmutattad a szellemi szinvonalad. Te még az MSzP-seknél is rosszabb vagy. Szeríntem te szadeszos vagy.

  13. bolemann lajos szerint:

    Mecsoda riposzt!
    F@szt azt nem!
    A gumikalapácsost cigányt, a magyart leigázó zsidót azt lehet, az olyan pógári.
    A f@sz az nem, az olyan liberó.

  14. CsepeliXXI szerint:

    Bolemann!
    1.Kijelentett valamit a Simon Perec,mint államfő?
    2.Vannak “lakóparkok” BP.-en?Kik laknak benne?
    3.Kik akarnak és mit épiteni (mutyival) Sukorón?

    Ka,ezért is az Oszkár a mumus,mert ezeket felhozta?

  15. bolemann lajos szerint:

    1. Mit? Hogy magyarul tanulnak a gyerekek, azért hogy leigázzák Magyarországot?
    2. Lakók? Mellettem svábok és bolgárok laknak. Svábia és bolgária le akar igázni engem?
    3. Beruházók montekárlót? Szlovákiában állami támogatást is kapnak. Nálunk minden fordítva van bekötve.
    Lepje a por Sukkorót, azt már mexokták.

  16. bolemann lajos szerint:

    Ja majdnem lemaradt.
    Roma kolleganőmnél én verem a szögeket, mert neki csak gumi kalapácsa van.

    Fasza gyerek ez az oszkár. Büdös mint a görény, de a mi kutyánkkölyke. Jó elvti, csak sokat fecseg.

  17. vermes szerint:

    bolemann: “Európában Molnár Oszkár nem maradhatna képviselő” című linkeddel kapcsolatban kérdeném: Miért nincsenek olyan cikkek, hogy

    – Horn Gyula nem lehetett miniszterelnök, mert pufajkásként saját népe ellen fogott fegyvert

    – Lendvai Ildikó nem lehetett képviselő, mert kommunista cenzor volt

    – Az MSZP-s jelöltek nem válhattak képviselővé, mert korábban egy diktatórikus, elnyomó rendszer képviselői voltak

    – A kiadó visszautasította Kornis Mihály újabb könyvének kiadását korábbi “Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket” kijelentése miatt.

  18. bolemann lajos szerint:

    Haggyuk má ezt!
    Hornnak több nemzetközi kitüntetése van, mint amennyit az alcsúti összeálmodott magának.
    Saját népe ellen. Haggyuk már a süket dumát. Saját népe a pincében várta hogy ki győz, míg az utcán felfegyverzett gyerekek lövöldöztek össze-vissza, felfegyverzőikkel egyetemben bemocskolva a forradalmat.
    Kopizzak ide neked néhány 57-es Pozsgay cikket? Tudom ő jó elvtárs.
    Na meg az angyalföldi elsőtitkár, ma milliárdos Széles Gábor, a fidesz médiabirodalom pénzeszsákja. Ő is jó elvti ugye?
    Stumpf, Mikola népfront alelnökök. Folytassam?

    Úgy tudom se Lendvai, se Horn (már haldoklik), nem alázott meg egyetlen egy magyarországi népcsoportok sem. Lehet hogy ezért nem jó elvtik.

  19. Papi szerint:

    boleman!
    A magyarok elleni délvidéki vérengzésről miért nem vered a nyálad? Az ötvenes évek kitelepítése miatt miért nem szólsz? A Kádár rendszer áldozatai miatt miért nem obégatsz? Ezt a stílust amite te képviselsz ez a genyláda magyar ellenes kormány képvíseli! Természetessen el kell ítélni a holokausztot, a nácikat nem szabad bűntetlenül hagyni a tettüket, de jó lenne már végre a kommunizmus áldozatairól is megemlékezni, jó lenne talán az ártatlan arab áldozatokra is gondolni. Jó lenne itt Magyarországon végre eljutni odáig, hogy a Magyar nép érdekeit is figyelembe venni! Habár ezt neked hiába írom le te csak ordenáré modon tudsz beszélni és csak mocskolódni tudsz! Nem baj jövőre te is és ez a féreg kormány a slepjével eltünik végre és ismét nyugalom lehet! Ha valaki esetleg az Izraeli katonák tettéről ír vagy idézi az Izraeli politikus mondását akkor mindjárt rasszista lessz! De ránk Magyarokra lehet minden mocskot hordani, igaz boleman!

  20. CsepeliXXI szerint:

    Bolemann!
    Ne ferdits!
    Perec kijelentette,hogy felvásárolják Magyarországot (is).
    Szerinted a lakóparkokban németek és bulgárok laknak?
    Próbálj valahol máshol hülyiteni.
    A sukoróiak meg megvannak nélküled és a moszados “befektetők” nélkül is,köszönik.

  21. Csepel-sziget szerint:

    Jaaaj már megint a hollókoszt? Olyan jó, hogy “minden alkalom, jó alkalom” alapon évente számtalanszor meg lehet emlékezni róla… Trianonról, a Don-kanyarról, a Benes-dekrétumokról, a délvidéki mészárlásról ellenben valahogy nem megy ilyen jól az emlékezés.

    Pedig nekem, mint magyar embernek, jóval fontosabb, mint holmi hollókoszt.

    Egyébként ma is meglenne a helye egyeseknek a Dunában, de ha nem is ott, legalább az Andrássy úti lámpaoszlopokon. 386 nevet rögtön tudnék mondani…

  22. bolemann lajos szerint:

    Arra emlékezel akire akarsz. Ez egy szabad ország (még).
    Én a képmutatást rühellem. Mert amit itt nsz-ék a nefelejcsben csináltak az az. Lerakták a kavicsukat, aztán elmentek a kocsmába egy jót zsidózni.

  23. vermes szerint:

    Elmentek a kocsmába jót zsidózni?

    Ezek tények? Vagy csak sima agitprop?

    Horn nem alázott meg egyetlen népcsoportot sem? De! A magyart, amikor 56-ban a szabad Magyarország ellen fordult.

    “az utcán felfegyverzett gyerekek lövöldöztek össze-vissza, felfegyverzőikkel egyetemben bemocskolva a forradalmat.”
    Na, hát ezért a kijelentésért különösen szégyellheted magad! Te valami munkásőrfajta lehetsz…

  24. CsepeliXXI szerint:

    Itt a névsor.
    (Katt. a kék betükre.)

    http://guardian.ifastnet.com/holocaust/auschwitz-data.htm

  25. bolemann lajos szerint:

    “Jaaaj már megint a hollókoszt? ”
    A csepeli fidesznél reklamálj! Ők emlékeztek ma, pedig valszeg úgy gondolkodnak mint te.

  26. vermes szerint:

    …valszeg úgy gondolkodnak mint te.”

    Ez megint a “bogár a fülbe” effektus, tények nélkül.
    Ehhez értesz.

  27. Vátesz szerint:

    EGY SZABAD ORSZÁGBAN MINDENKI AZT MOND AMIT SZABAD!

  28. bolemann lajos szerint:

    Megsimogatjuk mi a bibsik buksiját, de azért szeressük mink, molnár oszit és cs. kovács bözsit is. Végtére is párt(elv) társaink ők vagy mi f@s.

  29. asdf szerint:

    bolemann, szeded te mostanában rendesen a gyógyszereidet? nekem úgy tűnik, hogy a nyugtatóidat elfelejted bevenni.
    egyébként téged ide küld időnként valaki, vagy magadtól nyomod itt a baromságaidat? bár teljesen mindegy, ezzel a hisztis viselkedéseddel segítesz lemorzsolni a baloldal még megmaradt táborát, szóval csak így tovább nyomjad csak, égesd magad 😀

  30. bolemann lajos szerint:

    Ennyi?
    Miska72 is ilyeneket szokott írni, igaz kicsit tömörebben.
    Egy kórteremben vagytok?

  31. Manitu szerint:

    Amit itt műveltetek, az elképesztő.

    Ez az Oszkár nem egy agymen, annyi szent. Ugyanakkor a gumikalapácsos históriáról sajnos nem tőle hallhattunk először. Én pl. kb. tizenöt éve hallottam ilyet először. Nem véletlen, hogy a kőkomcsi Moldova György is írt a témáról a legújabb könyvében. Őt senki nem akarta meghurcolni, pedig Kádár hátsóját is pirospozsgásra tapsikolta a nyelvével.

    Peresz se egy mintaember, pedig ha jól tudom van egy Nóbel békedíja is a kredencben. És amit mondott, az több mint felháborító, főként Sukoró árnyékában.

    A zsidó megszállás viszont vadbaromság. Soha nem fogják még egyszer feladni Izraelt. Egyáltalán nem baj a zsidó tőke sem, nem is értem mi a baja vele néhány embernek. A karvajtőke, ami csak kizsákmányolni, elvinni akar, az a baj, és az van ilyen is meg olyan is, teljesen mindegy, hogy zsidó vagy sem.

    Bolemann elvtárs! Mit fáj az neked, hogy a Fidesz megemlékezik a Holokausztról? Azért fáj, mert az MSZP erre sem képes? A Holokauszt abba a katasztrófa-sorozatba tartozik, mint Trianon. A vidéki magyar zsidóság színe-java odaveszett benne. Mit bibsizel itt, mint egy utolsó retek kis náci? Neked szabad? Én nem szeretem a szélsőségeseket, a folyton cigányozó vagy zsidózó sülthülyéket, és ezt mindenki tudja itt rólam.

    A fideszes Molnár Oszkár nem egy észlény, de ott gondolom ez volt a választék. Meg kellett volna válogatni a szavait, ez tény. De kiüldözni a világból azért, mert évtizedek óta hallott jelenségről beszélt (gimukalapács) vagy mert Sukoró árnyékában aggódik a magyar gazdaságért, no az túlzás. Mint ahogy egyébként túlzás volt a Cusit is lemondatni azért az idióta viccéért. Mellesleg őt is inkább azért vették le akkor, mert már a Gyurcsányék fejére nőtt, és túl pofátlanul lopott.

  32. bolemann lajos szerint:

    Nehéz olyannal vitatkozni, aki ugyan már megtanult olvasni, csak nem érti amit olvas.
    Nem érted hogy nem a megemlékezéssel van bajom, hanem az időpontjával és a személyek hitelességével?

    Azt hiszed magadról, hogy te most itt baromian mérsékelt vagy, pedig csak egy sunyi szalonnáci vagy. Aki ugyan lehülyézi molnár oszkárt, de nem azért amit mondot, hanem azért ahogy mondta. Elhiszed amit mond, egyet is értesz vele, csak nyilvánosan nem vállalod. Na az ilyen sunyi alakokkal van teli a fidesz, ezért nevezem álszentnek az megemlékezésüket.

    “utolsó retek kis náci”
    Ha neked ez jött le belőle, akkor nem csak sunyi vagy, de segghülye is.

    További szép napot.

  33. vermes szerint:

    “sunyi szalonnáci”.

    Ejha, ezt a pc-szót még nem is hallottam.

  34. Manitu szerint:

    A Kádár-rendszerben az volt a fasiszta, aki nem volt kommunista. Lajos, te most ezt fordítottad át nácizásba. Az sem érdekel, hogy szeretett tolvajpártod bevallottan egyformán számít a rasszista és a cigány meg zsidó szavazókra. Pedig ez már az elkurvulásnak is a csimborasszója. Molnár Oszkár pár dologban politikushoz méltatlanul beszélt, de nem olyasmit, ami miatt most ki lehetne rúgni egy demokratikus pártból.

  35. csepeli szerint:

    De igen, olyasmit.

  36. bolemann lajos szerint:

    Náci az aki náci nézeteket vall.
    Illen eccerű!

    Gondolom ezzel a picsával sincs semmi gond:
    „Várható volt, hogy ez lesz. A zsidó Kurvaországiak mindent megtesznek, hogy kimossák végrehajtó hóhér fattyaikat. Nem volt elég a magyarok gyilkolászása szeptemberben, októberben, most már az erőszakra is bíztatják őket. Eljön még a mi időnk! Mi fogunk ítélkezni felettük. Keserves lesz számukra. Én kész vagyok elpusztítani őket. Isten kegyelmezzen nekik!”
    Cs. Kovács Erzsébet Leányfalú fideszes képviselője
    Akkor ugyan kirúgták, de azóta szép csendesen visszavették.
    Sunyi bagázs

  37. Manitu szerint:

    Az egyik interjúban Simon Peresz kijelentéseire (is) reagál:

    http://www.youtube.com/watch?v=PCHOW2yfFWg&feature=related

    Ebből kreáltak hőbörgő nácizást.

    Ez meg az ún. cigányozás:

    http://www.youtube.com/watch?v=mjjFmtsX7iM&feature=related

    Én meg fenntartom, hogy nem teljesen komplett a pasi, de szó nincs arról, amiről az MSZP ordít (miközben újabb és újabb közpénz-milliárdokat tesznek zsebre). Javaslom nyitott fülekkel végighallgatni azt a részt is, amikor arról beszél, hogy örömmel látja a zsidó tőkét, a zsidókat is Magyarországon, ha dolgozni jönnek. Ezt a nyilatkozatot kétféleképpen lehetett volna felhasználni a kiragadott részletekkel: zsidóbarátnak vagy zsidóellenesnek. Ebből az igyiket valósították meg.

  38. Manitu szerint:

    Egyébként méltatlan amit itt az MSZP-s brancs művel.

  39. bolemann lajos szerint:

    Örömmel látja, na igen, de zsidó gyerekek ne tanuljanak magyarul, mert azok zsidók. Nem számít hogy a Föld majd minden országában tanítanak magyarul gyerekeket, a zsidó az ne tanulja, mert attól az embert kirázza a hideg (legalábbis azt a riporterszerű gyászkurvát).
    Persze ezt ténytként közli és még hozzá is teszi, hogy a média titkolja azért nem lehet róla tudni. Az sem számít persze hogy a jobb oldalnak már van egy cseszett nagy médiabirodalma liszkay és széles elvtársaknak köszönhetően. Dehát biztos ők is titkolják csak molnár oszi tudja a frankót.
    Egy gyáva kis gyomorbajos antiszemita. Szép káderei vannak a fidesznek.

  40. Manitu szerint:

    Idézd már ide a filoszemita mondatokat is légyszi.

  41. bolemann lajos szerint:

    Idézzen kukalakó oszkártól az akinek két anyja van.
    Nézze meg mindenki azt a videót, amelyben az két kis sunyi antiszemita cseverészik. Bayert persze nem ajánlom, az az én gyomromnak is sok. Aztán döntse el ki-ki maga, hogy vállalható-e ez a féreg. Tulajdonképpen miben különböztök ti a jobbiktól?
    Filoszemita. :). Te nem csak az írott szöveget nem érted, hanem a beszéltet sem.

  42. nagyapó szerint:

    bolemann lajos tipikus lumpenproletár. Hőbörögni, trágárkodni tud csak. Értelmes gondolata nincs. Nem kell vele foglalkozni. Ilyenek voltak a nemzetiszocialista pártszolgálatosok,akikből lettek a “bakancsos nyilasok”, az AVH verőlegényei (apropó bolemann mi volt Péter Gábor eredeti neve?), majd a pufajkások, most pedig a bolemann-félék.
    Tisztelt Admin a trágárságot is moderálni kellene. Schubert Évát idézve “rengeteg szép magyar szó van, miért kell mindíg a néhány trágárt használni?”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  43. Jeniszej szerint:

    Megbotránkoztató ez a szoci szófordulatai.
    Igaz mit lehet várni tőlük.
    Nem tudnak csak trágálkodni, libát csaklizni, hazudni, mint nagy tanítójuk.

  44. Papi szerint:

    bolemann!
    Neked elöszőris saját pszihológiai problémádat kellene megoldanod! Te alapvető dolgokal sem vagy tisztában! Te itt a topikjaidban többet zsidóztál mint az összes többi együtvéve és már neharagudj de süt a gyülölet belöled csak azt nem tudod kimiat így mindent és mindenkit mocskolsz. Még az sem számít neked, hogy közben amit védeni akarsz még jobban utálni fogják az emberek. Nem vagy tisztában mi az, hogy rasszizmus csak szajkózod. Talán ha utána néznél akkor abba hagynád ezt a mocskolódást!
    Ja igen és talán néz utána a Magyar őstörténelemnek is és csak utána szólalj meg.
    U.I.
    Talán egy pszihiáter tudna segíteni rajtad!

  45. bolemann lajos szerint:

    Na, felébredt a délutáni szunyiból a nyugdíjas szájkommandó. 🙂

  46. CsepeliXXI szerint:

    Az a bizonyos “befektető izraeli tőke” nem létezik.
    Azt a “tőkét” a magyarországi bankok adták nekik.
    Akik nem merték megtagadni a pénzt,mert “nácik” lettek volna.
    Miért is döglött be a Postabank?

  47. Attila szerint:

    Manitu!

    “Az egyik interjúban Simon Peresz kijelentéseire (is) reagál:

    http://www.youtube.com/watch?v=PCHOW2yfFWg&feature=related

    Ebből kreáltak hőbörgő nácizást.

    Ez meg az ún. cigányozás:”

    Nem bántásból kérdezem, de Molnár Oszkár szavai miért hangzanak különbül, mint amit “mi” mondunk itt páran? Gyakorlatilag egy-két téma kapcsán náciztál te is, igaz nem közvetlenül engem, vagy mást, csak a kijelentést.

  48. Attila szerint:

    Én csak egy kávét kérek, a két tábor egymásnak feszült, hogy ki leginkább holokauszt emlékező. 🙂

  49. Jeniszej szerint:

    Igen hát most sokakat kizártak a sárga házból.

  50. DFK szerint:

    Hú de méltatlan ez a “vita”, amit itt folytattok.

    Amúgy igen rosszarcú emberek azok a nyilasok a képen. Amolyan hazátlan bitangok; mert legyünk őszinték: a nyilasok bezony hazaárulók voltak.

  51. Manitu szerint:

    Attila, Molnár Oszkár és a cigány képviselőasszony vitájában én a cigány asszonynak adok igazat, és mint mondtam, nem tartom egy agymennek.

    Mindig is azt mondtam és mondom, hogy nem szabad cigánybűnözésről beszélni, mert nem szabad lebűnözőznünk senkit ok nélkül. Bűnöző az, aki bűncselekményeket hajt végre. Ha látatlanban bűncselekményekről mondják meg, hogy kik tették, megkaphatjuk a lacházi esetet.

  52. gugyerák szerint:

    Ez a “bolemann lajos” stílusában, agresszivitásában, bubkóságában nagyon hasonlít a csepeli MSZP honlapjának egyik levelet írogató olvasójához, “Szitó Á. Jenő”-höz.

  53. munkásököl szerint:

    Attilánál a pont!

    És még mi volnánk a szélsőségesek? 😉

Itt lehet hozzászólni !