A Neoton énekesnője otthagyta a csepeli piacot és ismét színpadra lépne

Blikk

Nehéz döntést hozott Pál Éva (66). A Neoton Família egykori énekesnője az elmúlt hónapokban a csepeli piacon dolgozott, de fél év után úgy határozott, elhagyja a standot, eddigi munkahelyét, hogy visszatérhessen a színpadra.

Ahogy Éva meséli, a rajongók szép számban zarándokoltak el miatta a bolthoz, hogy vásárlás közben néhány szót személyesen is válthassanak a művésznővel, aki készségesen szolgálta ki a vásárlókat. Mostanra azonban megérlelődött benne a gondolat, hogy végleg a színpadra cseréli a piacot.

– Imádtam itt dolgozni, szerettem a vevőket, nagyon kedvesek voltak, sokat beszélgettem is velük, de már nem sokáig leszek itt – árulta el a Blikknek Pál Éva, akit hétfő és csütörtök délutánonként lehetett megtalálni a csepeli piacon.

Akkor vállalta el a munkát, amikor nehéz helyzetbe került svájcifrank-alapú hitele miatt, és kis híján elvesztette a házát. A dolgok azóta jobbra fordultak, ráadásul fia, Tamás mindvégig édesanyja mellett állt, anyagilag is támogatta.

– Már korábban is azt mondta, nem várja el tőlem, hogy dolgozzak. Biztos állása van, így be tud segíteni a törlesztőrészletek fizetésébe – mondta Éva, aki azért is kezdett el dolgozni, hogy ő is beleszállhasson a fizetnivalóba.

– A lelkemnek jobb volt így. Nem voltam rákényszerítve, de jobban éreztem magam így, hogy munkát vállaltam. Az egyik volt tanítványomé az üzlet, ő ajánlotta a lehetőséget.

Éva azonban mostantól újra gőzerővel az éneklésre koncentrál. Igaz, ezzel a piacozás alatt sem hagyott fel: ha nem a vendégek bírták dalra, egy-egy fellépést is elvállalt. Újabban azonban már koncertszervező is segít neki bulikat lekötni, így akár már ebben a hónapban is színpadra léphet, de május 1-jén biztosan! A korábbi viták elkerülése érdekében Pál Éva néven, de Neoton-dalokat is énekel.

– 1992-ben Végvári Ádámék beperelték Pásztor Lászlót és bírósági végzés született: az eredeti hét tag közül bárki használhatja a Neoton nevet, de megkülönböztetéssel. A régi slágereket én is énekelhetem, de ami nagyon fontos, hogy minőségi bulikat adjak, amikre érdemes emlékezni – jelentette ki. – Szívvel-lélekkel akarom csinálni!

Évek óta küzd a házáért

Több mint egy évtizede harcol Pál Éva, a Neoton Família együttes volt énekesnőe a hitelbankokkal, s többször került kilátástalan helyzetbe: legutóbb a csepeli otthonából akarták utcára tenni. 13 éve 10 milliót vett fel a fiával, amiből közel 9 milliót törlesztettek, egy évvel ezelőtt mégis 13-ra rúgott a hátralék. Az 1100 négyzetméteres telket tavaly nyáron akarták elárverezni, de hosszas egyezkedés és levelezés után – úgy tűnik – talán sikerül megmenteni az ingatlant.

Forrás: Blikk

4 hozzászólás “A Neoton énekesnője otthagyta a csepeli piacot és ismét színpadra lépne” bejegyzésre

  1. Tóth Ervin szerint:

    Csak nehogy megint veszélybe kerüljön a háza. Jobban át kellene gondolni, hogy lesz e valaki aki elmegy a koncertjére, ha lenne, és abból meg tud e élni. Akkora kihagyása volt, hogy azt nem lehet bepótolni.

  2. Qqriq szerint:

    A háza mindenek előtt! 😉

  3. lutria szerint:

    Mondjuk eddig is csak hetente egyszer,hétfő délelőtt dolgozott,abból a keresetéből tutira nem menti meg a házát…

  4. lutria szerint:

    Nem hagyta ott,11.-én is ő volt délelőtt.

Itt lehet hozzászólni !