Egressy diákjai a József Attila Emlékhelyen

Egressybeni.hu

2019. január 26-án, pénteken, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola tanulói látogatást tettek a József Attila Emlékhelyen. A csoportot Gajdos Viktória tanárnő vezette. 

Gajdos Viktória, az intézmény magyar nyelv és irodalom szakos tanára az eseményt követően elmondta: a művészeti nevelés szempontjából nagyon sokat nyújtott nekik ez a kiállítás, különösen úgy, hogy a gyerekek igazán érdeklődtek József Attila iránt, ők maguk kezdeményezték a programot.

37 hozzászólás “Egressy diákjai a József Attila Emlékhelyen” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    József Attilát megszédítették a kommunista eszmék, de szakított a kommunista párttal, miután a német kommunisták nem voltak hajlandók összefogni a szociáldemokratákkal a nácik ellen, ezáltal bűnrészessé váltak Hitler győzelmében. És ugye ott volt még az ukrán holokauszt, a holodomor is. Világossá vált számára is, hogy a kommunisták nagyon gonosz emberek. Az MSZMP utódpártja az MSZP, akik felvállalták a kommunisták erkölcsi örökségét, és a párt némely tagja még ma is büszke is erre.

  2. Józan szerint:

    A Fideszbe hány pártból fújta össze a szemetet a szél?

  3. Qqriq szerint:

    Tények: Az MSZMP utolsó (XIV.) rendkívüli kongresszusa 1989. október 6-án ült össze. A küldöttek nagy szavazattöbbséggel mondták ki az MSZP megalakulását. Az MSZP 28 alapító taggal létrejön, első elnöke Nyers Rezső. Tehát az MSZP tulajdonképpen az MSZMP-ből vált ki.
    Ezzel szemben a Fideszt az ELTE jogi karának néhány hallgatója hozza össze a KISZ-szel és az MSZMP-vel szemben. Elnöki poszt nem volt.

  4. Józan szerint:

    Én arról beszélek, hogy a megalakulása óta milyen pártokból léptek át a Fideszbe a karrieristák! Például Németh Szilárd és Halász János az SZDSZ-ből! Lehet hogy azt könnyebb lenne megszámolni, melyik pártból nem jött senki a Fideszbe! Pénzszagra gyűl az éji vad!

  5. Qqriq szerint:

    Azért azt is jegyezzük már meg, hogy Fidesz és az SZDSZ korábban nem álltak olyan nagyon távol egymástól eszmeileg. Mint sok más párt, az SZDSZ is az állampárttal szemben definiálta magát, de aztán ugye csak koalícióra lépett az MSZMP utódpárttal. Aki ezzel nem értett egyet, az nyilván kilépett.

  6. Qqriq szerint:

    “Amikor kinyíltak az esernyők és elindult a bagázs, kiléptem. Az első választásokon Lotz Károly javára visszaléptem a jelöltségtől, tehát nem lettem parlamenti képviselő. Gyakorlatilag csak 1990-ig politizáltam. Aztán tanítottam, és csak ’96-ban léptem be a Fideszbe.”
    https://mandiner.hu/cikk/20170313_nemeth_szilard_kezdtek_tolem_tartani_interju

    “2.§
    A Szövetség célja, hogy
    a) támogassa az ember méltóságán és felelősségvállalásán alapuló polgári társadalom
    megszilárdulását;
    b) elősegítse a közéletben a családok megerősítését, a munka becsületét, a tudáshoz való
    hozzájutás egyenlő lehetőségét, az egyéni és közösségi jogainkat biztosító rendet, valamint
    a nemzet összetartó erejének növelését, a hagyományok és a keresztény értékrend
    megerősítését szolgáló döntések meghozatalát;
    c) erősítse a szabadság és joguralom jegyében működő demokrácia, illetve a jövő
    nemzedékek érdekeit is figyelembe vevő közjó által korlátozott magántulajdonon alapuló
    gazdaság intézményeit;
    d) biztosítsa tagjai számára a közös értékeken nyugvó közéleti szerepvállalás lehetőségét;
    e) megválasztott képviselőin keresztül részt vegyen a helyi önkormányzatok, az
    országgyűlés és az Európai Parlament munkájában.
    3.§
    A Szövetség Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával működik.”
    https://fidesz.hu/documents/Fidesz_alapszab_2017..pdf

  7. sicc szerint:

    Imádom a kommenteket ezen az oldalon, bármi is a hír, hihetetlen hozzászólások vannak. Kukorikú, Benned soha sem csalódom!

  8. Horváth János szerint:

    Ezt a Fidesz alapszabályt viccnek szántad?

  9. Józan szerint:

    Ó szegény Németh Szilárd! A képesítésnélküli napközis nevelő visszalépett a többdiplomás, ENSZ-szakértő javára? Nevetséges! Az SZDSZ tele volt magasan képzett értelmiségiekkel, az sem igaz hogy Németh Szilárd alapította 1989-ben a csepeli SZDSZ-t, legfeljebb a saroban ott volt, amikor megalapították!

  10. Qqriq szerint:

    Nyilvános interjúban mondta az állításait, amit nem tegnap tettek közzé. Lotz nem cáfolta, az SZDSZ vagy bárki más nem mondott ellent. Márpedig az ellenzéki újságírók, pláne a Soros által pénzelt oknyomozók ugranak az ilyesmire, mármint a ténybeli valótlanságokra. Például egy alapszervezet alapító tagjainak a névsora ellenőrizhető, tanúk is bizonyára vannak. Én könnyen el tudom képzelni, hogy a budai és a pesti belvárosi értelmiségi elit nem ereszkedett le a csepeli munkásosztályhoz.

  11. Józan szerint:

    Én alapítottam, azt jelenti hogy ő szervezte! Ez nem igaz, legfeljebb megjelent az alapításon és aláírta az ívet! Egy csepeli lakos, 56-os ellenálló szervezte, Buday Béla. Egyébként csak Szentesi Zöldi László ferdítette el Németh szavait, megérte neki, hiszen a Csepeli Hírmondó főszerkesztője lett! Németh az alapítottuk szót használta, ami azt jelenti hogy ott volt az alapításnál. Az már a seggnyalás kategóriájába tartozik, amikor mások, akiknek megérte a ferdítés, az alapítottuk helyett az alapítottam szót adták Németh szájába!

  12. Qqriq szerint:

    Józan, sokadszorra, immár nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmedet a valós történeti tényekre!

    “1987-ben szerzett könyvtár-tanító szakon diplomát. Ezután – szintén Csepelen – egy évig könyvtáros, majd visszament az iskolába, amely visszaemlékezése szerint az ő javaslatára vette fel Kőrösi Csoma Sándor nevét. A rendszerváltás idején rögtön aktivizálódott a helyi politikában, az SZDSZ-be lépett be. Akkori párttársai szívesen emlékeznek vissza a jelenetre, amint a húszas évei közepén járó Németh idős tagtársa Trabantjának anyósüléséről kihajolva bömbivel agitálja az SZDSZ támogatására a csepeli járókelőket a 90-es önkormányzati választások előtt.

    A helyi választásokat pártja nyerte, Németh pedig kívülről segítette az oktatási bizottság munkáját, számítottak véleményére, szorgalmára, lelkesedésére. Az antikommunista “radiszadi” vonalat erősítette. A rá jellemző konoksággal arról is megpróbálta meggyőzni elvbarátait, hogy tisztítsák meg a vörös Csepel iskoláit a pártkáder iskolavezetőktől. Egyes visszaemlékezések szerint az ő erőfeszítéseinek is köszönhető, hogy egykori igazgatója, Zanati Béla mandátuma lejárta után nem maradhatott a Jedlik vezetője. (Az 1994-es nagy szocialista győzelem után Zanati bekerült a képviselő-testületbe, és ciklusokon keresztül vezette az oktatási bizottságot.)”
    https://magyarnarancs.hu/belpol/nemeth-szilard-rezsicsokkentesi-elnok-84673

  13. Józan szerint:

    1994-ben a szocik kerültek hatalomra Csepelen, s az “antikommunista” Németh Szilárdból iskolaigazgatót csináltak, persze szigorúan azért hogy a vörös Csepel iskoláit megtisztítsák a pártkáder iskolavezetőktől!!! S miután az “antikommunista” Németh Szilárd cselszövéssel elfoglalta a vörös csepeli Fideszt, hamarosan összeállt a szocikkal a Wallis-Észak-Csepel ügyletben! Ami persze hozott neki egy felügyelőbizottsági tagságot, meg sporttanácsnoki jövedelmet! Így aztán vörös Csepelen megvehette álmai családiházát! Igazán szép életút a 9 m2-től a tanácsi lakáson át a királyerdei családiházig!

  14. Qqriq szerint:

    Szerintem ’97-ben lett iskolaigazgató. Tudtommal a tanári kar választ igazgatót, nem a fenntartó. A fideszes pályafutása ’98-ban indult be. A többi hazugság.

  15. Józan szerint:

    Keresse meg a Facebook-on Tóth Mihályt vagy Horváth Gyulát, készségesen válaszolnak, hogyan is lett iskolaigazgató Németh Szilárd a szoci érában Csepelen! Arról meg kérdezze meg az Ön fideszes párttársát, Tóth Jánost, hogyan lett Németh Szilárd csepeli Fidesz-elnök! A Wallis-ügyletről meg kérdezze meg azokat a Fidesz-tagokat, akik csepeli önkormányzati képviselők voltak 1998-2002 között! Mindenről jegyzőkönyv van, a szerződés 2000. november 7-i képviselőtestületi szavazásáról, s annak aláírásáról is!

    Önök azért fognak veszíteni idén ősszel, mert egy virtuális valóságot hazudnak saját maguknak! Hazudjanak csak tovább nyugodtan, az Önök saját virtuális valóságában úgyis Önök fognak győzni!

  16. Qqriq szerint:

    Mielőtt Németh iskolaigazgató lett volna, igazgatóhelyettes volt, tehát megjárta a ranglétrát. A Fidesz alelnöki posztig ugyancsak. Az a ténybeli állítás is elbukott, hogy nem értelmiségi, hanem mindössze egy “képesítés nélküli napközis nevelő” volt a rendszerváltáskor, mivel ’87-ben diplomázott. Ha Németh múltján lehetne fogást találni, a Soros, gyurcsányi, illetve korábban Simicska által jól fizetett magánnyomozók és ellenzéki oknyomozó újságírók hada már bizonyára felderítették volna a gyenge pontokat, ahogyan ezt megtették pl. Semjén esetében (bár ő nem fideszes), mert a FIDESZ egy fontos személyiségéről van szó. A sorosista ellenzéki erők nagy bánatára az az igazság, hogy Németh Szilárd feddhetetlen.

  17. Horváth János szerint:

    Azért ennyire ne legyünk felszínesek! 90-ben kapott könyvtáros-tanítói diplomát, 96-ban
    végzett el egy vezetőképzői tanfolyamot. A két időpont között sem tanári, pláne nem vezetői
    beosztásban nem lehetett. 97-től iskolaigazgató. Nem hiszem, hogy 96-tól 97-ig megfelelő
    gyakorlatot szerzett volna. Azon is el lehet gondolkodni, hogy a pedagógusi pályát miért is
    cserélte fel a szakszervezeti, majd a VITUKI vezető pozíciójára, különös tekintettel arra, hogy
    ahhoz sem volt se képzettsége se gyakorlata, legfeljebb egy ejtőernyős papírja.
    Németh Szilárd nem fedhetetlen, legfeljebb nem merik megfogni.

  18. Qqriq szerint:

    Itt van az életrajza:
    http://www.parlament.hu/documents/static/kepv/eletrajz/hu/n020.pdf

    Eszerint ’96-ban szerzett oklevelet. De korábban könyvtáros volt, ami diplomához kötött munkakör. Hacsak nem mint segédkönyvtáros vagy könyvtári asszisztens dolgozott. Az életrajz szerint 82-96-ig általános iskolai nevelő, tanító, tanár, majd igazgatóhelyettesi pozíciókat töltött be. Ezután lett igazgató, vagyis végigjárta a ranglétrát. Mindezt követően Németh nem egy Soros szervezet munkatársaként találta meg a számítását, ebben én semmi kivetnivalót nem találok. Miközben Orbánt Semjént, Kósát, Rogánt, ecet, már számtalanszor megpróbálták kikezdeni, Némethet nem merik megfogni, mert olyan nagy ember, hát nyilván erről lehet szó…

  19. Jobban szerint:

    A balliberális kórus szívesen keresi a kákán a csomót, “száll rá” bármire…
    de a nihil és a posvány mocsarából ki emelte fel Csepelt 2010-ben, és azóta is? Gondolkodjunk már…
    Ki terelte normális pályára Csepelt a kórházbezárás, a galvániszap szennyezés, kettős gyilkosság, eperföldi terror, pénzszórás, kerület eladósodása, szociális bérlakások vezetők részére való juttatása, stb. rémálma után?
    Kedves balliberális kórus hol voltak önök és az MSZP-s vezetés a kórházbezáráskor, a galvániszap szennyezéskor, kettős gyilkosságkor, eperföldi terror ideje alatt, pénzszóráskor, kerület eladósodásakor, szociális bérlakások vezetők részére való juttatása idején, hogy most olyan nyugodtan tekintenek a jövőbe? Hol voltak és minek a részesei voltak? És minden részvételük a kerület akkori állapotában dicséretes és megnyugtató? Gondolják, hogy a kerület 2010-es átadásának állapotát visszasírják a csepeli lakosok?

  20. Józan szerint:

    Németh a gimnázium után nem tanult tovább! Akkor kezdte a képesítésnélküli napközis nevelő pályát! Még az autóvezetéshez is jogosítvány kell! Emberpalánták neveléséhez miért nem? Befeküdne Ön egy képesítésnélküli sebész kése alá? Ugye nem! Ahogy Németh Szilárdot mi, csepeliek ismerjük, egy erőszakos, rámenős ember! Vajon hány gyermeket tett tönkre a stílusával a képesítésnélküli időszakában? És a tanítóképző főiskolán személyiségfejlesztés folyik? Nem, azután is erőszakos, rámenős ember maradt, miután munka mellett megszerezte a könyvtáros-tanítói képesítést! A könyvtáros az hagyján, a könyvek sok mindent kibírnak! De vajon tanítói képesítéssel hogyan lett igazgatóhelyettes, majd később igazgató? És ekkora hatalmas képzettséggel hogyan lett rezsibiztos, migránsügyi biztos, honvédelmi államtitkár?

    Ezen kívül, megkérdezték Tóth Jánost, hogyan is lett Németh Szilárd a csepeli Fidesz elnöke? Nehogy azt higgyék hogy ez sohasem fog széles körben nyilvánosságra kerülni! Egyszer még a kampánykassza kezelésére is válaszolni kell! Milyen jó hogy a csepeliek gyermekkorától ismerik Németh Szilárdot, így nem félnek tőle, hanem kiröhögik és leszavazzák! Senki sem próféta saját városában!

  21. Qqriq szerint:

    A napközis foglalkozás nem tanítási óra, hanem a tanulók fejlődését szolgáló csoportos pedagógiai foglalkozás elméletben, de a gyakorlatban időeltöltés, gyermekmegőrzés funkciója van. Tudjuk jól, hogy ilyen jellegű foglalkozás tartására korábban tulajdonképpen bárki alkalmazható volt. Köztudottan a napközis “tanárok” voltak a leghülyébbek, eggyel a tesitanárok alatt, az iskolai hierarchia legalján elhelyezkedő nímandok. Mindössze annyi volt velük szemben a követelmény, hogy az idegrendszerük képes legyen elviselni a sok neveletlen hülyegyereket. Általában legalább középkorúak, beszédhibásak és büdös szájúak voltak. Semmiféle nevelői munka nem folyt a napközikben az átkosban, leginkább csak a fegyelmezés. Ilyen álláshoz nem igazán kellett protekció, mert a kutya sem akarta csinálni.
    Milyen végzettség kéne már az iskolaigazgatói tisztséghez? Ez nem egyetemi dékáni poszt. A többit majd megkérdezi Tóth Jánostól az, aki kíváncsi rá.

  22. Józan szerint:

    “Köztudottan a napközis “tanárok” voltak a leghülyébbek, eggyel a tesitanárok alatt,”

    Köszi! Ezek szerint Németh 18 éves korában azért volt alkalmas bármiféle végzettség nélkül napközis “tanárnak”, mert hülyébb volt mint például a tornatanár Morovik!

    Én Tóth Jánost azért ajánlottam, mert ő volt a csepeli Fidesz elnöke 1998-ban. Ő el tudná mondani, hogy lett Németh Szilárd a csepeli Fidesz elnöke!

  23. Qqriq szerint:

    Illik különbséget tenni egy 16 éves és egy 55 éves segédmunkás között. A 16 évesből még akármi lehet, az 55 éves nem valószínű, hogy atomfizikussá válik. Valahol el kell kezdeni…
    Köszönöm az ajánlást, én is szoktam nézni a Tóth János című sorozatot a tévében.

  24. Péter szerint:

    Úgy látom, hogy Qqriq egy napközis tanárból lett kezelt.
    Azt írja önéletírásában, hogy ” az iskolai hierarchia legalján elhelyezkedő nímandok. Mindössze annyi volt velük szemben a követelmény, hogy az idegrendszerük képes legyen elviselni a sok neveletlen hülyegyereket.”
    Először is a napközi foglalkozás nem hülye gyerekeknek való, hanem minden olyan gyereknek, akinek a szülei tisztességes munkával múlatják az idejüket, ezért nincsenek otthon, amikor a gyerek az iskolából haza m,ehetne.
    Másodszor, Qqriq önmagából kiindulva ír szamárságokat, hiszen aki volt napközis, az tudja, hogy sokat köszönhet a tanárának, aki nem csak segítségére volt a feladatai elvégzésében, de azon túl rengeteg okos és hasznos dologra is megtanította a szabadidőben.
    A napközis tanár ugyanis nem csak felügyelője, de nevelője is a gyerekeknek. Rég ótra szakosokat képeznek erre a pedagógiai feladatra a főiskolák, egyetemek. Természetesen nem a félanalfabétán maradt Qqriq féléket veszik fel oda.

  25. Horváth János szerint:

    96-ban közoktatás vezetői oklevelet kapott, ami az alapképzettségét nem befolyásolta.
    Önéletrajzában mindenhol úgy sorolja az iskoláit, mintha a BME vagy az ELTE alapképzését
    végezte volna, ami szimpla hazugság.

  26. Qqriq szerint:

    Igen? Na és hol mindenhol, János? Esetleg bizonyíték is van erről a szimpla hazugságról?

  27. Horváth János szerint:

    Nos, legyen elég annyi, hogy a Wikin és az Országgyűlés adatbázisában, persze nem
    kötelező megérteni az összefüggéseket!
    De mint mondtam, nem fedhetetlen, csak még nem merik megfogni. Mindennek eljön a
    maga ideje.

  28. Qqriq szerint:

    Aha. értem. Csak hát az a helyzet, hogy a Wikit akárki szerkesztheti, vagyis nem minősül önéletrajznak. A parlamenti hivatkozás szintén nem önéletrajz jellegű. Hát erről ennyit! Egyéb?

  29. Jobban szerint:

    Savanyú a szőlő, de még mennyire…
    Németh Szilárd a Fidesz alelnöke, parlamenti képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára többre vitte mint akik itt “vélt igazságaikkal” próbálják fényezni saját álláspontjukat.
    Az amit Németh Szilárd Csepelért és Magyarországért tett, tesz és tenni fog, túléli az összes savanyú szőlőzőt. “Kutya ugat, karaván halad.” Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Hajrá Csepel!

  30. Horváth János szerint:

    Jó, ha nem elég a parlamenti adatbázisban lévő, aláírt önéletrajz, akkor ennyi.

  31. Józan szerint:

    Qqriq, elég ha Németh Szilárd tudja, hogy nagyon sokan tudják, hogyan lett csepeli Fidesz-elnök! Akár hogy csavarja az életrajzát, azt nem tudja semmissé tenni! Minden Fidesz-tag és minden tanár tudja ki Tóth János! Nem egy hiteltelen senki, mint Németh Szilárd, legyen bár akárhány titulusa!

  32. Horváth János szerint:

    Igaz, többre vitte, a kérdés, hogy milyen áron!?

  33. Qqriq szerint:

    János, még egyszer elmondom, hogy az nem önéletrajz, csupán életrajz. Ha én írok rólad egy életrajzot, majd odaszerkesztem az aláírásodat a végére, akkor az önéletrajzzá válik? Egy önéletrajzhoz általában fényképet szoktak mellékelni és nem egyes szám harmadik személyben fogalmazzák meg. Az aláírás pedig oda van másolva a vagyonnyilatkozatból, ugyanis ha nem személyesen adja le a képviselő az életrajzát, akkor alá kell legyen írva. Ezzel persze nem azt mondom, hogy Németh nem is tud róla. Mindössze az adatfeldolgozási gyakorlatra kívánok rávilágítani. Az adatrögzítő munkatárs, aki az egyes képviselők adatlapjait tölti ki a parlament honlapján, nyilvános adatbázisokból dolgozik. Erről az életrajzról szinte ordít, hogy a szöveg egy az egyben ki lett valahonnan másolva, aztán emberünk az egész elejére odaírta a honatya nevét, végére pedig keltezést csinált és aláírást szerkesztett. Ez az oka annak, hogy a vidéki képviselők többségének életrajza is budapesti keltezésű. Vagyis úgy lett megszerkesztve az életrajz, hogy hitelesnek tűnjön, de azért okirathamisításnak se minősüljön.

  34. Horváth János szerint:

    Tudod, én jogot csak annyit tanultam, amennyi egy építésznek kell, de az biztos, hogy aláírást
    odamásolni csak az illető engedélyével lehet, és abban a pillanatban minden felelősség az övé.
    Egyébként valószínűleg ennek is van egy origója, ami az illető tollából származik, a fénykép
    pedig egyáltalán nem követelmény, legfeljebb majd a körözési listán.

  35. Qqriq szerint:

    De ez nem aláírás, főleg nem hiteles aláírás (saját kézzel, kék tollal írt) hanem csak egy ALÁÍRÁS LENYOMAT, vagyis egy olyan másolat egy aláírásról, ami nem téveszthető össze az eredeti aláírással. Ez így semmivel nem több annál, mintha simán csak odagépelik a nevet. Egy 6 éves gyerek képes képből kivágni egy aláírást és beilleszteni egy szöveges doksiba. Ugyanígy ha egy húszezresről szürkeárnyalatos fénymásolatot készítesz, az nem pénzhamisítás, mert nem alkalmas arra, hogy összetévesszék az eredeti bankjeggyel. Mondom, ettől még Németh nyilván jóváhagyta az életrajzot, de az akkor sem saját alkotású önéletrajz. Lehetnek benne pontatlanságok.

  36. Horváth János szerint:

    Nem érdemes ezen tovább rágódni, ha neked belefér a pontatlanság kategóriába egy-két
    egyetem, a te dolgod.

  37. Qqriq szerint:

    Nincsen benne ilyen pontatlanság. Ugyanakkor úgy tűnik, Bagóné életrajza elkeveredett a parlament honlapján. A képzettségei között nem találom az óvónői végzettségét. Viszont van helyette anyagvizsgáló laboráns, élelmezési menedzser és közgazdász. ’72-es születésű, 18 évesen érettségizik és a Wiki szerint 20 évesen már gazdasági vezető, ekkor házasodott. Majd három gyerek összekalapálása mellett még képesítéseket is szerez. Felettébb kíváncsi volnék az önéletrajzára vagy legalább a jóváhagyott életrajzára…

Itt lehet hozzászólni !