Mi történt a végzetes hajnalon? Rekonstruáljuk Jimmy halálát

Bors

Legendák, találgatások, összeesküvés-elméletek sokasága látott napvilágot a Király halála után. A sajtó és az utca hangja az öngyilkosság és egy ravaszul kitervelt gyilkosság lehetőségét sem vetette el. Vágó Imréné ezredes, Csepel akkori rendőrkapitánya és a Zámbó család jó barátja rendőrségi és kórházi akták segítségével öntött tiszta vizet a pohárba.

Vágó Imréné személye is az érdeklődés középpontjába került Jimmy tragikus halálát követően. Az ezredes asszony sosem titkolta, hogy jó barátság fűzte az énekeshez és családjához, az ominózus hajnalt követő találgatások végül arra késztették, hogy egy könyvben fedje fel az ügy általa ismert részleteit. A király halálának igaz története című munkájában hivatalos dokumentumokból idéz, a Bors most ezek alapján rekonstruálja az eseményeket.

„Zámbó Imre fejbe lőtte magát”

Vágóné többek között eloszlatta azt a pletykát, hogy ő érkezett először a tragédia helyszínére, és egy órán keresztül nem engedte be a kollégáit. Valójában egy hajnali telefonhívásból értesült arról, hogy valami szörnyű dolog történt Jimmyék házában.

Háromnegyed hatkor még félálomban volt, amikor megcsörrent a telefon. A tapasztalt rendőr már pontosan tudta, hogy ha ilyen korai időpontban hívják, akkor biztosan rendkívüli esemény történt. Nem késlekedett, a második csörgésre felkapta a telefonkagylót.

A kapitányság ügyelete hívta, és ekkor már teljesen biztos volt benne, hogy fontos ügyben keresik.

Az ügyeletes hivatalos hangon jelentette, hogy a Szent László utca 59. szám alatt, öt óra után néhány perccel Zámbó Imre csepeli otthonában főbe lőtte magát.

Miközben a szolgálati kocsijával a helyszín felé tartott, Vágóné fejében kavarogtak a gondolatok. Nem azért, mert Zámbó Jimmy korának legnagyobb, legismertebb sztárja, hanem azért, mert az ezredes asszony az énekes közeli ismerőse volt.

Vágóné szinte percről percre idézi fel a történteket. A kocsitelefonon kapott információkból kiderült, hogy a mentők központjába 5 óra 13 perckor érkezett a hívás, és mindössze hét perccel később már meg is érkezett Jimmyék házához a mentő­autó. A kerületi kapitányság ügyelete 5 óra 35 perckor a rendőrség központi ügyeletén keresztül értesült az esetről. Az elsőként érkező rendőrök biztosították a helyszínt, ők a csepeli kapitányság közelben tartózkodó járőrei voltak. Mindössze pár perccel a riasztásuk után értek oda, ezután szinte azonnal a BRFK Akció Osztályának munkatársai is elindultak, ők hat óra előtt öt perccel érkeztek meg. Majd utánuk öt perccel a fegyverszakértő is a Zámbó család házában volt. Ekkor hat óra múlt tíz perccel, az ezredes asszony nagyjából ilyentájt indulhatott el otthonról.

A végsőkig küzdöttek az életéért

Mint az Vágóné leírásából egyértelműen kiderül: elsőnek a mentők érkeztek a helyszínre. Az ezredes asszony könyvében többek között megtalálható egy hivatalos dokumentum, a mentők első esetleírása, azaz, hogy miképp, milyen állapotban találták a súlyosan sérült énekest.

Eszerint kiérkezésükkor Jim­my teste a padlón feküdt, a feje körül hatalmas vértócsa vöröslött. A dokumentum szerint a feleségtől értesültek a történtekről: az énekes a fegyverét próbálta ki, kivette a tárat, majd a fegyver véletlenül elsült, és a lövedék a fejét érte. A fegy­ver és a tár a földön hevert.

Az esemény előtt Jimmy állítólag két és fél üveg pezsgőt ivott meg.

Vágóné ezután arról ír, hogy Jimmyt a Központi Honvédkórházba szállították. A mentő 6 óra 54 perckor érkezett a kórház 1. sz. aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályára. Itt igyekeztek stabilizálni az állapotát és felkészíteni egy műtétre, de a keringését már nem sikerült helyreállítani. A halál beálltát 9 óra 25 percre jelölték meg az ambuláns lapon.

Részletesen felsorolták a tanúkat

Amint korábban írtuk: a rendőrségtől a XXI. kerületi kapitányság járőrei értek elsőként a helyszínre. Vágóné idézi az ő jelentésüket, amelynek egyik legfontosabb eleme a tragédia szemtanúinak felsorolása. A csepeli rendőrök jelentéséből kiderül, hogy mi tárult a szemük elé.

A helyszínen tartózkodó mentőorvos épp a sérült állapotát próbálta stabilizálni. A feleség, Zámbó Edit, valamint Hulé Éva, a család barátja mondták el a történteket: szórakoztak, ittak az este, majd Jimmy kipróbálta a felesége riasztófegyverét. Ezután, mivel neki is volt önvédelmi fegyvere, kipróbálta azt is, ennek a lövésnek a nyoma a lőszer udvarra esett hüvelye. Ezek után a felesége és Hulé Éva kérésére el akarta tenni a fegyvert, de megnyugtatásukra még megmutatta, hogy a pisztoly nem jelent veszélyt, és a tárat kivette belőle. A „szemléltetés” részeként a jobb halántékához emelte a fegyvert, és elsütötte. A dörrenés után a földre rogyott. A tanúk értesítették a mentőket és a rendőrséget.

És akkor képbe kerül az a bizonyos kakas

A Zámbó Jimmy halálával foglalkozó korabeli cikkek állandó szereplőjévé lépett elő a szomszéd kakasa. Vágóné könyvéből kiderül, hogy miként került elő a kakas, és milyen szerepe volt az egész ügyben. Mint kiderül: tulajdonképpen a kukorékoló kakas miatt terelődött a szó fegyverekre. Az akcióosztály egyik munkatársa is rögzített egy jegyzőkönyvet, miután ő újfent kikérdezte Jimmy feleségét.

Ebben az állt, hogy Zámbó Edit a férjével és a család barátjával, H. Évával körülbelül 19 órától pótszilvesztert tartottak az otthonukban. Hármójukon kívül csak Jimmy ötéves fia, Adrián tartózkodott a lakásban, ő a földszinti nappaliban aludt. Pezsgőt ittak és kedélyesen beszélgettek, nem támadt közöttük semmiféle vita, konfliktus. Úgy hajnali öt óra körül Jimmy a szomszédban kukorékoló kakas hallatán megjegyezte, hogy egyszer lelövi a hajnalban hangoskodó szárnyast. Ezután terelődött a fegyverekre a beszélgetés.

Megjelent a házban Jimmy mostohafia

Az egykori rendőrkapitány asszony szerint, mint ebben az ügyben annyi minden más, az is külön magyarázatot igényel, hogy Jimmy feleségének első házasságából származó fia, Zsolt és annak barátnője, V. Mónika a baleset után nem sokkal miért tartózkodott a házban. Vágóné azt írja: sokan tudni vélték, hogy már a tragédia előtt is ott lehettek, s a következtetések levonásában – minden bizonyíték és ok nélkül – nagyon messzire merészkedtek.

Vágóné szerint az igazság az, hogy Jimmy felesége értesítette őket, és éppen a közelben lakó Zsolt volt az, aki a mentőkocsi után száguldott édesanyjával. Ő vitte be a kórházba a teljesen összeroppant Edit asszonyt.

Lőport kerestek Edit asszony kezén

Vágóné már a helyszínen volt, amikor a helyszínelők a tragédia idején a házban tartózkodó Hulé Éva jobb és bal kézfejéről lőpornyomkutatást végeztek. Vágóné azt írja, hogy a szemlebizottság arról is intézkedett, hogy a XIII. kerületi kapitányságról a helyszínelők menjenek ki a Honvédkórházba, és ugyanezt végezzék el Zámbó Edit kézfejein is. Jimmynél akkor ezt az életmentő beavatkozás miatt nem tudták megtenni, erre csak később, a halála után került sor.

„Ugye, apucikám, nem halsz meg?”

Vágóné visszaemlékezésének talán legdrámaibb fejezete Jimmy akkor ötéves kisfia, Adrián reakcióit taglalja. Az ezredes asszony azt írja, hogy Adrián átaludta a tragikus eseményeket, már rég levonult a szemlebizottság, amikor felébredt. Kereste a szüleit, de H. Éván, a családi baráton kívül csak Vágónét és Zsolt menyasszonyát látta a lakásban. Megelégedett azzal a magyarázattal, hogy a szülei elmentek valahova. Vágóné ezekben a pillanatokban értesült Jimmy halálhíréről. Délelőtt a kórházból megérkeztek a családtagok.

Edit asszonyt Zsolt fia vitte vissza, velük érkezett Sebastian, Jimmy és Edit asszony akkor 15 éves fia. Vele a kórházban találkoztak, mint ahogy Jimmy első házasságából származó fiával, Krisztiánnal is, akinek a hálószobájában eldördült a végzetes lövés. Valamennyien zokogtak. A kis Adrián a nappali közepén állt, és nem értette, mi történt. A családtagok próbálták elrejteni előle a gyászukat, mindenki félrevonult sírni.

A tanácstalan kisfiú felment az emeletre, Sebastian szobájába, amelynek falát egy nagy Jimmy-kép díszítette.

Ez elé telepedett le törökülésben, a szobába benyitó Vágóné elé ez a kép tárult: az ötéves kisfiú édesapja képe előtt, az apró kezével simogatta a fotót, miközben azt mondogatta:

Ugye, apucikám, nem halsz meg?

A sokat látott, tapasztalt ezredesnél ekkor eltörött a mécses, és csöndesen sírva fi­gyelte a mit sem sejtő kis árvát.

Forrás: Bors

10 hozzászólás “Mi történt a végzetes hajnalon? Rekonstruáljuk Jimmy halálát” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Tény, hogy Jimmy mostohafia nyakig benne volt az olajügyekben. Mára sejteni lehet, hogy az olajszőkítést az MSZP pártközpontból irányították. Nem kizárt, hogy a párt legfelső vezetőinek köreiből érkezett a megbízás, hogy állítsák félre a népszerű énekest. Íme egy érdekes hozzászólás egy érdekes videóhoz:
    “Gyors leltár a vendégekről: Lajcsi jelenleg börtönben, Tasnádi jelenleg börtönben, Zalatnay már kijött a börtönből, Jimmy főbe lőtte magát, Som Lajos leépült exalkoholista, Patakyt meg elvitték az UFO-k…. Már csak az a kérdés, hogy Csintóékkal mi a helyzet manapság…”

  2. Józan szerint:

    Mekkora szarzsák vagy te! Minek aprózod el magad! Soros áll az olajszőkítés mögött is! Sőt Gorbacsovot is ő befolyásolta, hogy bomlassza fel a szocialista blokkot! Kár hogy Orbánt is ő képeztette ki, sőt Orbánnak ő adatott kétszobás lakást a Mester utcában, amit aztán a szintén Soros-bérenc Demszkivel kicseréltetett egy Haris közi háromszobásra! Sőt a MISZOT-ban is ő hozta össze Gyurcsányt, Stumpfot, Szelényit és Orbánt, van róla fénykép is! Szerintem Arthur Finkelsteint is ő szervezte be Fidesz-tanácsadónak, hogy nemzetközi hírnevet csináljon neki! Csintó? Ki az? Talán csak nem Orbán és Farkas Flórián barátja?

  3. Qqriq szerint:

    Lehetséges, hogy Sorosnak is köze van az olajárrobbanáshoz, hiszen akkoriban már nagypályás játékos volt a tőzsdén. Tény, hogy Kádárék valósították meg a kétféle árképzést és a rendszerváltásig nem tettek lépéseket a visszaélések felszámolására. Később az Energol Rt. környékén bukkantak fel az MSZMP-hez illetve utódpártjához köthető fontos személyek.

    Hogy kicsoda Csintó barátja?
    “Itt következett a szabadulási ünnepség, mintegy kétszáz vendéggel, közöttük volt például a Csintó által egy nagyon jó barátnak titulált fiatalember, Havas Henrik fia.”
    https://www.kisalfold.hu/velemeny/kiszabadult_csinto/1048416/

    Hát igen, Havas Henrik, aki a Horn-kormányban államtitkár volt, később tévés megmondóemberré vált, majd kiderült róla ez-az…

  4. keménylegény szerint:

    Patakiról más jut eszembe.

    Gondoljunk csak a Békemeneten való menetelésére, vagy a tavalyi, csepeli koncert végén felvállalt szerepére.

  5. Qqriq szerint:

    Demszky, Pataky, így írják helyesen, kedves Józan (=keménylegény?).
    Bukfenc! 😀

  6. keménylegény szerint:

    Nem a hozzászólásomra reagáltál.
    Cáfolni nem tudod, igazolni nem akarod ( nem is mered, kilöknének a húsos fazék mellől).

  7. Józan szerint:

    Nagy a tolakodás a Fideszben a képviselőjelöltségért őszre! Többször írtam, Nagyapót nem indítja újra Borbély! Bercsik akár alpolgármesterjelölt is lehet Morovik helyett! Borbély szíve szerint őt se indítaná újra, mert egyértelműen Németh embere, meg amúgy sem csinált semmi érdemlegeset! Valaki írta itt a Csepelinfón, hogy érdemes volt neki és a feleségének melegszendót sütögetni, lett belőle egy egymilkás alpolgármesteri és egy iskolaigazgatói fizetés! Úgy láttam, kovácsdoki is bejelentkezett, szeretne fideszes képviselő lenni, csak gratulálni tudok, vele aztán teljes lesz a csepeli fideszes társaság! Kíváncsi vagyok, van-e finyás a jelenlegi képviselők között, aki inkább önként kiszáll a politikából! Hogy miért, azt nem írom le, lehet találgatni! Egy biztos, Borbélyt a jelenlegi embereivel nem választják újra Csepelen! Én a helyében biztosabb helyre eveznék, hiszen a Fidesz országos szinten 2022-ig hatalomban van, karriert biztosíthat az államigazgatásban! Viszont ha Németh Szilárdhoz hasonlóan megbukik Csepelen, neki Orbán nem fog menekülőpályát biztosítani! A polgármesteri jelöltséget és bukást átengedhetné Ábel Attilának, az máshoz úgy se ért, csak a magyarázkodáshoz!

  8. Qqriq szerint:

    Akármennyire szívós a csepeli panellakó komcsi nyugger szavazóréteg, lassan elfogy, ez egy kihalófélben lévő faj. 🙂 Azok, akik 2006-ban a komcsikat újraválasztották, mára nagyrészt lecserélődtek. A jövőt nem lehet megállítani.

  9. Józan szerint:

    Hány éves idén a fiatal demokrata Kövér László? 60! Hány éves Orbán és Németh Szilárd? 55! Hány éves Noé László? A szavazóik még öregebbek, jórészük Antall-hívő volt, azok szoktak régebben imádkozni Orbán Viktorért, meg kezet csókolni neki! Nézd már meg az MSZP jelenlegi vezetését, kb. 15 évvel fiatalabbak mint Orbán! A Fidesz vezetés meg már kezd hasonlítani a Kínai Kommunista Párt vezetéséhez, meg a Brezsnyev-kori szovjet vezetéshez! 2030-ban Orbánt egy testőrtiszt fogja hátulról a hóna alatt tartani az összerogyástól, mint Brezsnyevet? És Orbán is a húgyosszélű sliccéből fogja elővenni a nagyoktóberit (Eörsi István írta Brezsnyevről)? A fiatalok nem szavaznak a “Fiatal Demokratákra”, jórészük külföldön dolgozik, ezért nem engedi Orbán őket levélben szavazni, mint a külhoni magyarokat!

    Qqriq, utána néztél már annak a felnőttképzésnek, amit kifogásoltál a múltkor, hogy későn jelent meg a róla szóló poszt? A jövőt nem lehet megállítani, rád is vonatkozhat az előző hozzászólásom! A kommentelés kevés még Borbélynál is egy képviselőjelöltségért!

  10. Qqriq szerint:

    Már megint azok a fránya tények…szerintem nem nekem van szükségem továbbképzésre 🙂
    A teljesség igénye nélkül íme az elnökség tagjainak életkora:
    “1951-ben született Békéscsabán”
    “1968.03.09-én született Sajószentpéteren.”
    “1956. július 13-án született Budapesten”
    “1961-ben Nagyatádon született, itt is nőtt fel.”
    “Születési hely, idő: Budapest, 1965.06.01.”
    “1975. szeptember 27-én született Budapesten”
    “49 éves, nős, egy gyermek édesapja.” …közben ’60-ban született 😉

Itt lehet hozzászólni !