A Kálvin térig vinné a csepeli HÉV-et a kormány

Infostart

A csepeli HÉV meghosszabbítását tervezi a kormány és össze is kötné a budapesti metróhálózattal – mondta az Inforádió Aréna című műsorában Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Úgy szeretné felújítani a kormány a ráckevei és a csepeli HÉV-vonalakat, hogy egyben a Soroksári út vonalán, mélyvezetésben a felújítás eredményeként ezek

a HÉV-ek a Kálvin téren végződjenek, és ott elérjék a metróvonalakat

– jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

A beruházás – mint mondta – “évek munkája lesz”.

Fürjes Balázs beszélt a dugódíj bevezethetőségéről is: szerinte “nem aktuális” Budapesten,

de a belső kerületek autóforgalmának csökkentését fontos célnak nevezte; gyalogoszónákat és a zöldfelület bővítését tervezik. Példaként említette, hogy a Lánchíd felújításához kapcsolódva vizsgálják, hogyan lehetne csökkenteni a Széchenyi téren áthaladó kocsik számát és nagyobb teret adni a gyalogosoknak.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy

napi 55 ezer autóval csökkentheti a belső részek forgalmát az az új (észak-csepeli) Duna-híd, amely a Rákóczi-hídtól délre épül majd.

Ennek tervezése már megkezdődött, és tíz éven belül át is adhatják.

A Fürjes Balázzsal készült beszélgetést teljes egészében az InfoRádió szerdai Arénájában (18.00) hallgathatják meg.

Forrás: Infostart

 

21 hozzászólás “A Kálvin térig vinné a csepeli HÉV-et a kormány” bejegyzésre

  1. csak úgy ... szerint:

    Tervezi, tervezi ….

  2. Dodó szerint:

    Meg is tetszik.

  3. Qqriq szerint:

    Éljen a fejlődés! A főváros kiválóan teljesít és egyre élhetőbbé válik a kormánynak hála.

  4. Dórika szerint:

    Csak akkor tessenek már alacsony padlós szerelvényeket berakni

  5. Dr Obaidi szerint:

    Nagyonis jó lenne,hogy Európa középontja(Csepel),tovább fejlődne.
    A kisdunán beacheket építenének,frekventált kerületté változnána a Budapest szívében lévő Csepeli Sziget.

  6. Józan szerint:

    Na itt a sikerpropaganda, már kommentelőket kreált hozzá Ábel Attila! Milyen jó hogy muszlimot is kreált, aki még azt is tudja hogy Csepel Európa közepe! Persze, mert itt él a rezsi/migráns/hadügyi biztos! Biztos, ami biztos! Az biztos hogy Németh már kétszer megbukott Csepelen, Borbély szeretné elkerülni a bukást! Ez nagyon is lehetséges! Menjen el Tarlóshoz kisfőnöknek, az indulást és a bukást hagyja meg Ábel Attilának! Ő mindent meg tud magyarázni! 😛

  7. Jobban szerint:

    A kerület polgárai a fejlődésben érdekeltek, nem pedig abban, hogy a nihil legyen úrrá ismét Csepelen, mint anno 4, azaz négy ciklus alatt, 16 évig.

  8. Józan szerint:

    Bercsik valóban Jobban teljesít! Bercsik for vice-mayor!

  9. Bálint szerint:

    Ez egy 10 éves terv, amiből 20 év lesz.. Addig nem lehetne klímás alacsonypadlós héveket kapni? Bevett útvonala mindenkinek van, de a nyári forróság a napsütötte zöld konzervdobozban kibírhatatlan, főleg hogy a gyorsforgalmis részen ki lettek vágva jó pár éve az árnyékot adó fák sora.

  10. bhu szerint:

    Hazugság. Bercsik korábban szimpatikus volt, most már a pártja szégyene őt is beárnyékolja.

  11. Józan szerint:

    Kedves Bhu, az előző hozzászólásomban csak a nagybetűs szavakat olvassa! 😉

  12. barvagarbalarka szerint:

    Ígérni már sokszor ígérték ezt a 60-as, 70-es évek óta. Majd mikor fúrják az alagutat, lesz realitása, addig semmi. Már azt is sikernek könyvelem el, hogy nem cseszték el Dél-Budapest közlekedését a villamosos agymenéssel.

  13. Matthew Trust szerint:

    Csepel lenni jó hely, jöttem lakni ide USA, mert magyarok kedves, barátságos ember, különösen csepeliek. Csepel van elite hely, hoztam ide vállalkozás, tőke. Örülök HÉV fejlesztése, sok sikert kívánni városvezetők.

  14. Jobban szerint:

    MSZP-s időkben is tervezték Csepelen a HÉV helyett a villamosközlekedésre való áttérést.

  15. Józan szerint:

    Jobban, szerintem Bhu-nak igaza van!

  16. Jobban szerint:

    Mindannyiunkat megillet a vélemény szabadsága….de gustibus non est disputandum.

  17. v39endre szerint:

    Nagyszerű ötlet !
    DE MI LESZ A GUBACSI HÍDDAL ? EZ SOKKAL OLCSÓBB LENNE, MINT A HÉVEK METRÓSÍTÁSA !
    éS SÜRGŐSEBB IS ! ! !

  18. keménylegény szerint:

    A HÉV pályája a két híd között útban van a befektetőeknek, az elterelés magasabb érdekeket szolgál.

    Az M0 déli szakaszának teljes elkészültéig (ami legkorábban2020)a Gubacsi-hídhoz nem szabad hozzányúlni, mert Csepel totálisan bedugul.

  19. Horvth Ernone szerint:

    Mindenképpen jó ötletnek ktartom

  20. Nagyapó szerint:

    Biztosan nagyon jó ötlet a HÉV bevitele a Kálvin térig. Valószínűleg a 60-as évek óta csak hülye mérnökök voltak, hogy eddig nem valósították meg (nem olvasták a csepel.info-t). Azért szeretném, ha a hozzászólók valami adattal alátámasztanák a projektet. Pl. mennyi lenne az utasforgalom a H6 és H7 vonalán, mi lenne az úti céljuk? (Ragyogó az M4-es metró, mivel mindig van ülőhely, csak nagyon ráfizetéses.) Milyen alternatív, ill. variációs lehetőségek vannak a H7-re?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. Qqriq szerint:

    Csak a Kálvin térig elvinni valóban nem elégséges. Először össze kellene kötni egymással a csepeli és a ráckevei vonalakat. Az Astoriáig elvinni az egészet, le a föld alá, rá a metró vonalára. Itt kétfelé tudna ágazni. A Batthyány téren feljönne a felszínre, így össze lenne kötve a csepeli/ráckevei és a szentendrei vonal. Amennyiben az Örsön is összekötnék egymással a metró és a HÉV vonalát, megoldható lenne, hogy a HÉV Ráckevétől vagy Csepeltől Gödöllőig is és Szentendréig is közlekedjen.

Itt lehet hozzászólni !