Képmentő: Csillagtelep parkosítása, 1961

MTVA

1961. április 5-én Vajda Attila, a Budapesti Parképítő Vállalat építésvezetője és Kocsis József brigádvezető a tervek alapján megbeszélik a csepeli Csillag lakótelep parkosítását – áll az MTI korabeli fényképeinek leírásában. Felismerik-e olvasóink a háttérben álló épületeket?

A képeket Birgés Árpád készítette, és eredetijüket az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumban megvásárolhatják.

“A Budapesti Parképítő Vállalat kertépítő munkásai ültetik a díszcserjét, vetik a fűmagot a csepeli Csillag lakótelep körül.”

Csepel.info, MTVA Archívum

Témához kapcsolódó cikk:

Tegnapi újság: botrány Csillagtelepen

24 hozzászólás “Képmentő: Csillagtelep parkosítása, 1961” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Kevés fát és kevés padot telepítettek.

  2. Lovas szerint:

    És kevés parkolót valamint kevés boltot.

  3. Józan szerint:

    Akkor még az emberek szombaton is dolgoztak, vasárnap templomba mentek, így aztán idejük sem volt leülni a fák alá! A kevés üzlet meg éppen elég volt a kevés árú eladásához!

  4. kilgore trout szerint:

    Nem az a baj, hogy akkor nem épültek/telepítettek, hanem az, hogy azóta SEM épültek/telepítettek. A fásítással egyébként CST szerintem a legjobban áll Csepelen.

  5. Qqriq szerint:

    Józan,
    az emberek nem jártak templomba, mert rettegtek Biszku terrorjától!!! Kaja meg a Kádár miatt nem volt.

  6. Betke szerint:

    Qqriq, miről beszél, mikor szocializálódott? Igen is jártunk templomba ( nem kellett rettegni senkitől) és még ennivalónk is volt! Miért kell olyan dolgot állítani, ami nem valós?

  7. Qqriq szerint:

    Betke, miről beszélsz??!! 1961. április 4-et írunk, ami keddre esett és a felszabadulást kellett ünnepelni, mert a szovjet elvtársak és Kádárék ezt várták el tőlünk! Eközben az emberek éheztek. Miért kell hazudozni?

  8. Betke szerint:

    Qqriq én sem vagyok “kezdő” és tudom mit beszélek! Én abban az időben a Béke téri kistemplomba jártam hittanra, majd elsőáldozó voltam és bérmálkoztam! Ja és mint említettem nem éheztünk, valamint én nem hazudok mert jó nevelést kaptam!

  9. Qqriq szerint:

    “A KSH 1968-ban hét családtípusra vonatkozóan határozta meg a létminimumot (mégpedig kétfélét, a társadalmilag indokolt szükségletek minimumát és a szegénységi küszöböt), s ezeknek a számításait visszamenőlegesen is elvégezte 1962-ig. 1970-ig az adott év átlagárai alapján a kétféle számítás továbbvezetésére is sor került. Bár ezek a számítások nem voltak publikusak, módot nyújtottak a párt és kormányzat döntéshozói számára a lakosság megélhetési viszonyainak objektív és egyben reális megítélésére.
    (…)
    A KSH 1968-ra vonatkozóan a társadalmi jövedelmi minimum összege egy főre vetítve 880 forint volt, a szegénységi küszöbnek megfelelő összeg pedig annak kétharmada (660 forint). A társadalmi minimum alatt 3,26 millió, a szegénységi küszöbszint alatt 1,38 millió ember élt 1967-ben. Bár az 1968. évi számítások eredménye nem került a szélesebb nyilvánosság elé, belső anyagként megjelent, és széles szakmai körben is megvitatták.”
    http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2015/2015_10/2015_10_885.pdf

  10. Horváth János szerint:

    Eltelt 50 év, és nagyjából ugyanott tartunk.

  11. Józan szerint:

    Qqriq hazudozik összevissza! Németh Szilárd is MINISTRÁNS volt, s a szülei mégis lakást kaptak, a szomszédok szerint a honvédségtől, a papája a kiskunfélegyházi Honvéd SE-ben öklözött hajdan! Más szomszédok meg komcsinak állítják a Németh családot! A szocialista állam nem hagyta 9 nm-en a jó elvtársak családját! Lehet hogy Qqriq ma is ateista, de Nagyapó vasárnaponta bizony jár a Szent Imre téri templomba, talán mert ő KDNP-s!

  12. Qqriq szerint:

    Nem én hazudozok összevissza. Még mindig 1961-ben készültek a képek. Németh 1964-ben született, így a ’70-es éveknél korábban nem lehetett miniszter.

    “1964-ben a Magyar Népköztársaság és a Vatikán megállapodásával az állam azt a képet mutatta a külföld felé, hogy véget ért az egyházüldözés. Ugyanakkor belső jegyzőkönyvek tanúsítják: úgy igyekeztek kézben tartani a katolikus egyházat, hogy annak ne menjen híre.

    Három esztendővel azelőtt egyetlen éjszaka alatt 800 embert tartóztattak le, ám erről a történelemkönyvek zöme a mai napig hallgat. Így fordulhatott elő, hogy utóbb az Államvédelmi Hatóság tagjai közül többen, ha kellett dokumentumok megsemmisítésével bújtak ki a felelősségre vonás alól a rendszerváltáskor. A gulyáskommunizmusban az egyház továbbra is célkeresztben maradt. Noha a történelemkönyvek szerint 1960-ban véget értek a perek, azok valójában 1972-ig folytak, az elítéltek száma elérte az ötszázat.”
    http://www.magyarkurir.hu/hirek/tomka-ferenc-hetvenes-evekig-folyt-az-egyhazuldozes-magyarorszagon/

  13. Horváth János szerint:

    1960-ban, a hittant még a Zalka Máté Általános Iskola épületében oktatták, utána került át
    a templomba. Az osztályunkból ketten jártak, az egyikből mérnök lett, a másikból alkoholis-
    ta.

  14. Józan szerint:

    Qqriq, Németh Szilárd ministráns volt, egész biztosan a 70-es években! Sőt akkor volt bírkózó 12 éves koráig! Na aztán mégis miért kaptak a honvédségtől lakást? Valamivel kiérdemelték! Talán csak nem őket is beszervezte az egyházügyi elhárítás? Egy idősebb úrral beszéltem, aki Németh édesapjának volt később a munkatársa a gyárban, amikor Sziszi már a problémás korba lépett, ugyanis az édesapa a kollégának többször panaszkodott, hogy nem bír a fiával! Vajon 1989-ben magától lépett be a csepeli SZDSZ-be, vagy küldték? Mert hogy a pártállam MINDEN PÁRTBA BEÉPÍTETTE AZ ÜGYNÖKEIT, jórészük pozícióba is került, mondhatjuk, A PÁRTÁLLAM MAGA VEZÉNYELTE LE A MÓDSZERVÁLTÁST! Volt aki besúgó volt a honvédségnél, később pártelnök lett! Sziszi ott hagyta az SZDSZ-t, nem tudott versenyezni a többdiplomás nagyágyúkkal! Persze a JÓ ELVTÁRSAT A SZOCIK NEM HAGYJÁK VESZNI, ISKOLAIGAZGATÓT CSINÁLTAK BELŐLE! Később meg beépítették a besúgó pártjába, talán hogy ellenőrizni tudják! Kár hogy a nép lassan ráeszmél, a politikai váltógazdaság egy előre levajazott dolog a nép átverésére! Na akkor magyar politikai osztály, mit fogsz csinálni? Te is Qqriq!

  15. Qqriq szerint:

    “1974-ben 48 négyzetméteresbe költöztünk, ott már folyt a csapból a meleg víz, külön konyha is volt: mi viszont nem kaphattunk tanácsi lakást. Szövetkezetit csak, amit meg kellett venni. 20 500 forintot kellett egy összegben, előre befizetni a 146 ezer forintos árból, a többit tíz év alatt részletre. Apám ekkor 2000 forintot keresett.”
    https://mandiner.hu/cikk/20170313_nemeth_szilard_kezdtek_tolem_tartani_interju

  16. Józan szerint:

    Ez nem mond ellent annak, amit a szomszédok máig is mondanak! Milyen kellemetlen ha valakit a gyermekkorától ismernek! Szövetkezeti lakáshoz sem juthatott bárki, ahhoz is protekció kellett! Még a nyolcvanas években is kénytelen volt az társasházépítkezésbe beszállni, aki másképp nem tudott lakáshoz jutni! Aki képben van, az tudja, mi különbség volt árban annak idején a szövetkezeti és az OTP-s lakások között! Nagyon jó elvtársaknak tanácsi, jó elvtársaknak szövetkezeti, a többi meg ha lakni akart teljes árú OTP-s lakás, persze hitellel! Ami a rendszerváltásnál ugye elszaladt a 31%-os évi kamat miatt!

  17. Qqriq szerint:

    “1971-ben bevezetett lakás pénzügyi támogatási rendszer is igyekezett a központi célcsoportos beruházású lakásépítkezések forrásaiba fokozottan bevonni a lakossági forrásokat, akár tényleges befizetés, akár kedvezményes bankkölcsön formájában. Az állami beruházású OTP- és szövetkezeti lakások jobb eladhatósága céljából vezették be ekkor a szociálpolitikai kedvezményt (szocpol), és a kedvezményes munkáltatói OTP-lakáskölcsönt. A bevezetett intézkedések következtében jelentősen megnőtt a szervezett szektor lakásépítési teljesítménye. Az 1970-es években országosan a lakásoknak majdnem a fele, Budapesten közel kétharmada ebben a formában és a korábbi évtizedhez képest jóval nagyobb mennyiségben épült.”
    http://www.academia.edu/12379978/Lak%C3%A1spolitika_Budapesten_1960-1975_k%C3%B6z%C3%B6tt

  18. Józan szerint:

    Azt nem értem, Orbán Győző MSZMP-párttitkár Viktor nevű KISZ-titkár fia miért akarta megdönteni azt a rendszert, amely Németh Szilárd szüleinek is szövetkezeti lakást juttatott! Talán már akkor is fájt a foga a nép vagyonára? Vagy már akkor is a budai palotában szeretett volna lakni? Esetleg Soros György már akkor megfertőzte az agyát a nagyravágyással?

  19. keménylegény szerint:

    Utóbbi hozzászólásod hibás infót tartalmaz.
    Nézz utána!

  20. Józan szerint:

    Kinek szól a megjegyzés és mi a hibás?

  21. keménylegény szerint:

    Az Árpád utcának abban a bizonyos épületében egykor minden lakás tanácsi volt és nem szövetkezeti.

    Később lehetett megvásárolni.

  22. Jobban szerint:

    Szánalmas és kisstílű ilyen szándékkal vájkálni mások múltjában…a kitartó “nyomozás” után sem sikerült sehol egy kettősgyilkosságot, sehol egy galvániszap szennyezést, eperföldi terrort, még személyi kultuszt idéző évekig tartó képkifüggesztést sem találni senkinél sem….
    Viszont Csepel arculata “jobbra” fordult 2010 óta.

  23. Józan szerint:

    Akkor pedig NSZ hazudott, amikor azt állította a Mandiner-interjúban, hogy szövetkezeti lakást kaptak! Lehet hogy ő is átvette Orbán mondását, “ne azt nézzék mit mondok, hanem hogy mit teszek!”

    Ez a jó Csepelben hogy itt minden ismert embert sokan ismernek régről, így aztán kiderül, igazat mond-e! Érdekes, Kövér László is Csepelen lakott a rendszerváltáskor, jól jött neki az ismeretség, amikor az MSZMP KB Politikai Intézetének munkatársaként a Csepel Művekben tanulmányozta a létező szocializmust! Annyira megszerette a helyet, hogy Csepel közelében, Szigetszentmiklóson vett házat! Kövér kedvenc mondása, “kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna!” Nem bizony, marad ami volt, diktatórikus szalonna!

  24. Jobban szerint:

    “A gyűlölet sokkal kimerítőbb. Hiszen megbocsátani csak egyszer kell, haragudni viszont minden áldott nap, reggeltől estig. És mindvégig észben kell tartanod, hogy mi mindent szenvedtél el.”
    M. L. Stedman

    “Ha a saját civilizációjától, felhőkarcolóitól, műanyagjaitól, rakétáitól és áltudományától megrészegült ember kijózanodik (márpedig ki fog józanodni), újra felfedezi, hogy minden, de minden dolog közepe az agapé! Az Isten szeretete. És elsiratja majd a gyűlölet és a szeretetlenség századait.”
    Gyökössy Endre

Itt lehet hozzászólni !