Budapest 2019: így változik a város idén

Welovebudapest.hu

Ha felmegyünk a Gellért-hegyre, és végigtekintünk a városon, a téli szélben lengedező daruk tucatjai tarkítják a látóhatárt. Évek óta egyre rohamosabb ütemben alakul át Budapest, városrészek arculatát megváltoztató hatalmas beruházások öltenek látható formát 2019-re, régóta mostohán elhanyagolt terek, parkok felújítását ígérik, irodaházak, sportkomplexumok és lakóparkok nőhetnek ki a földből, és több értékes műemléki épület is feltámad hamvaiból, miközben foghíjtelkek épülnek be, volt rozsdaövezetek alakulnak át. Bár semmi nincs kőbe vésve, de most Csepeltől a Váci útig, törökfürdőtől az egyetemi campusig, reptérbővítéstől a metrófejlesztésig körbenéztünk a főváros háza táján, hogy milyen terveket, változásokat, fejlesztéseket tartogat a 2019-as év – íme a lista.

Immár hagyományosnak tekinthető, hosszú évindító cikkünkben – hasonlóan a tavalyi vagy tavalyelőtti évhez – összeszedtük, mi minden zajlik éppen Budapesten. Számba vettük a legfrissebb tervpályázatokat és elképzeléseket, amiknek a megvalósulása ugyan még a távoli jövő ködébe veszik, de addig is, naponta alakítják majd a közbeszédet, az induló vagy éppen zajló építkezéseket, és a 2019-es átadásokat is. Mozgalmas év lesz, az biztos.

1. Gigaberuházások

Dél-Pest és Észak-Csepel

Az elkövetkező évek hatalmas változást hozhatnak Dél-Pest és Észak-Csepel környékén, mivel 2018 decemberének végén hirdették ki az ide tervezett Budapest Déli Városkapu nemzetközi tervpályázat eredményeit.

Fotó: Budapest Déli Városkapu – nemzetközi tervpályázat

A meghívott irodáknak a Duna, a Rákóczi híd, a Könyves Kálmán körút, a Soroksári út és a Weiss Manfréd út által határolt, mintegy 135 hektáros terület beépítésének átfogó tervezését kellett elkészíteniük, ami magában foglal egy 12 ezer fős, egyetemi hallgatónak szánt diákvárost, valamint több, nemzetközi rangadók megrendezésére alkalmas sportlétesítményt. Összesen tizenhét pályamű érkezett, amelyek közül hetet vettek meg, és további háromnak dobogós helyezést osztottak. Az első díjat a norvég Snøhetta építészműhely innsbrucki irodája nyerte el, közösen a Verkehrsingenieure Besch und Partner nevű vállalattal. A Belvárostól mindössze 5 kilométerre és 15 percre található, részben ipari, rozsdaövezeti környék Budapest egyik legdrasztikusabban átalakuló városnegyede lehet a jövőben. Ami azt is jelenti, hogy búcsút kellett inteni a Vitukinak, és ki tudja, mi lesz a Valyo Kikötő sorsa.

Fotó: Budapest Déli Városkapu – nemzetközi tervpályázat

Magáról a Csepel Művek területéről is zajlik egy komoly szakmai diskurzus, a Shared Cities program keretében, melyről a Kortárs Építészeti Központban volt is egy kiállítás. Ennek célja, hogy kiderítse, hogy a gyár területén működő és résztvevő cégekkel lehetséges-e olyan közös, összefogó arculatot és branding stratégiát kialakítani, amely a Csepel Művek történelmi hagyatékára építve az itt működő cégek hosszú távú, egymást erősítő, innovatív fejlődését támogatja.

Fotó: KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt

A szigetcsúccsal szemben épül fel a 2023-as Atlétikai világbajnokság központi stadionja, amely a verseny idejére ideiglenes lelátókkal 40 ezer férőhelyesre bővíthető, de alapformájában 15 ezer fő befogadására lesz alkalmas. A végleges terveket pedig a Népművészeti Múzeumot is tervező NAPUR Architect Kft. készíti el. A tervek között szerepel még több szabadtéri edzőpálya és a Budapesti Xtrém Szabadidő Park megvalósítása is a környéken. A tervezett Déli Városkapu amúgy éppen ott helyezkedik el, ahová a 2024-es meghiúsult olimpiai stadiont és falut tervezték volna.

Fotó: KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt

Újdonság, hogy újra bizonytalan a műemléki védettséggel rendelkező Közvágóhíd épületegyüttesének sorsa. A helyére tervezett modern iroda- és lakópark látványtervei már nem láthatóak az ezt publikáló építésziroda oldaláról. Ám a környékbeli lakóparkok rohamtempóban épülnek, mint az Allure Residence BORD Építész Stúdió Kft. tervezte tömbjei, amiknél az utolsó átadás 2020 elejére várható, valamint a Müpa és a Nemzeti Színház között épülő Finta Stúdió tervezte Millennium Gardens irodaház átadását is arra az évre tervezik.

Millennium GardensFotó: Millennium Gardens

BudaPart

Fotó: Csudai Sándor / WLB

Míg a dél-pesti új városrész csak a tervezőasztalon létezik, a szemben levő, Kopaszi-gátnál épülő BudaPart kezd kézzelfogható, és hamarosan beköltözhető formát is ölteni. A fejlesztések első ütemét, 4 lakóházat és a BudaPart Gate irodaházat 2019-ben már át is adják a területen. Összesen majd 15 lakó- és 14 irodaház, valamint egy szálloda épül fel, köztük a sok vitát kiváltott, 120 méter magas MOL székházzal. A területen felépülő új negyed nagyjából 6000 ember lakó- és négyszer ennyi munkahelye lesz.

 

Váci úti irodafolyosó

Az egykor gyárakkal és ipartelepekkel szegélyezett Váci út drasztikus átalakulása már a 2000-es évek közepén elkezdődött, majd a válság után vett újabb lendületet. Az állandó építkezések és irodaház-átadások mellett a következő év több nagy volumenű beruházás indulását is jelentheti. Elindulhat a részletes tervezése a WestEnd mögé szánt Gránit Pólus városnegyednek, ahol irodákkal, lakóépületekkel építenék be a területet. Az alapkőletételt 2020 második felére tervezik, míg az első ütem átadását 2023-ra. Ha haladunk kicsit kijjebb a Váci úton, a Dózsa György út kereszteződésében álló Fővárosi Vízművek egykori tornyos épületét is üresen találjuk már. A 61 méter magas, eladott komplexum bontása még idén megindulhat, helyén a Skanska épít egy új, korszerű irodaházat.

The PillarFotó: ZDA
The PillarFotó: ZDA

Ennek szomszédságába tervezi újabb épületét a GTC is, a Zoboki építésziroda The Pillar névre keresztelt irodaházával, amely hullámzó hatású négy épülettömbből állna a Dózsa György úton. Az épület igényes kivitelű – üvegezett és tömör betétekből álló –, színes lamellákkal díszített egyedi megjelenésű függönyfal homlokzatot kap, fellazítva a zártsorú beépítést.

Twist Tower látványterveiFotó: GTC

Az Árpád híd pesti hídfőjénél Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésénél tervezett, 23 emeletes GTC Twist tower is 2018-ban megkapta a hivatalos jogerős építési engedélyt, így idén elindulhatnak a munkálatok. Bár erről még túl sok információt nem találtunk, formájával valóban egy izgalmas csavart jelentene a környék arculatának.

Agora BudapestFotó: HB Reavis

A szomszédban már épül a londoni MAKE Architects és a FINTA Stúdió által tervezett Agora Budapest, aminek első ütemét, az Agora Towert 2019 végén át is adják (a kép jobb sarkában levő épülettömb).

City2020Fotó: Tervlap

A Váci út és a Rákos-patak kereszteződése után álló egykori csavargyár területén is zajlanak már a hatásvizsgálatok, a Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. által a Váci útra tervezett City 2020 üzleti negyed projekt beruházása keretében öt – 7, 10 és 18 emeletes – épület, összesen bruttó 140 ezer négyzetméternyi ingatlanfejlesztés indulhat el. Kérdés, hogy a már így is hihetetlenül leterhelt Váci út és az erre irányuló tömegközlekedés még mennyi embert tud kiszolgálni, ha még drasztikusabban megugrik a munkába erre járók száma.

Kőbányai Északi Járműjavító rozsdaövezete

A MÁV egykori telepének felvirágoztatása már meg is indult, a Kőbányai út egy 22 hektáros területén lassan új funkcióra találnak a régi és elhagyatott ipari épületek. Az egyikben például a Magyar Állami Operaház új műhelye és előadótere rendezkedik be. 2019-ben már a stáb, de a közönség is birtokba veheti azt az öthajós csarnokot, amelynek az alapterülete nagyobb a Parlamenténél.

Fotó: Kőbánya.hu

A szomszédban található Dízelcsarnok épülete lesz a végleges otthona a Közlekedési Múzeumnak is, ahol Vitézy Dávid főigazgatóval mi is megfordultunk. A tervpályázat 2019 január végén zárul, a hivatalos eredményhirdetés pedig február 28-án lesz. Az előzetesen meghívott tervezőirodák között a szakma hazai képviselői mellett olyan nagy nevű építészeket és irodákat is találunk, mint a Bjarke Ingels Group, a Foster & Partners vagy a Diller Scofidio + Renfro. Az új komplexum – melyben a múzeum mellett kutatóhely, raktár és a szakkönyvtár is helyet kapna – előreláthatóan 2022-re készülne el.

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

A két szomszédos beruházás Budapest legnagyobb, barnamezős jellegű kulturális városfejlesztését alkotja, amely alapvetően változtatná meg a most még periférikusnak érzékelt kőbányai környéket. A belvárostól viszonylagos közelségben található területek bekapcsolódhatnak a város kulturális életébe, a Népliget és a volt Józsefvárosi pályaudvar területének tervezett rehabilitációjával együtt a teljes átmeneti zóna új helyet foglalhatna el a város életében és szerkezetében.

Városliget

A Városliget projekt évről évre felbukkan minden évindító tervezgetős vagy évösszegző írásunkban is. Bár az átadási dátumok bizonytalanok vagy csúsznak, most úgy tűnik, hogy a tervezett beruházások és építkezések közül a renoválás alatt álló Olof Palme ház 2019-ben megnyithatja kapuit mint a Millennium Háza, amelyben egy, a századfordulós Budapestet bemutató interaktív kiállítás kapna helyet. Az épületet övező rózsakert és sétányok is ekkorra készülnének el.

Fotó: Városliget Infó

2019-ben indul a Ligetbe tervezett sportpályák építésének következő üteme is. Ennek keretében a park déli, délkeleti részére kerül a régóta vágyott futókör, a csapatsportpályák és a szabadtéri edzésre alkalmas, népszerű kondigépek. Az ígéretek szerint ráadásul öltözők, zuhanyzók és ivókutak is kerülnek ide.

Fotó: Liget

A 2020 karácsonyán már bejárhatóra ígért, NAPUR Architect Kft. által tervezett Néprajzi Múzeum építése 2019 elején egy kicsit megtorpant, mivel hatályon kívül helyezték az építési engedélyét. A Paulinyi-Reith & Partner tervezte Biodóm építkezése zajlik, erről nem olyan régen mi is beszámoltunk, a helyszín bejárása után, valamint a Suo Fujimoto tervezte Magyar Zene Háza építése is folyamatban van, ennek az átadását 2020-ra tervezik.

Fotó: Major Kata / WLB

A Narmer Építészeti Stúdió tervezte Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ átadása 2018-ról csúszott át az idei évre. Ide költözik majd be a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria szakembereit befogadó Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet, valamint egy látogatóközpont is.

Fotó: Narmer Építészeti Stúdió
Városliget
  • 1146 Budapest, Városliget
  • A Városligetben felújítási munkálatok zajlanak előreláthatóan 2018-ig.

Várnegyed

2015-ben láttott napvilágot a Hauszmann Terv, amelyek a  Budai Vár történeti környezetének rekonstrukcióját tűzte ki célul. A sok vitát kiváltott elképzelés keretében még a második világháború során megsérült vagy elbontott épületek sora – a Hauszmann tervezte Lovarda és Főőrségi épület és a Stöckl-lépcső, valamint a volt Csikós-udvar – az eredeti tervek alapján mára szinte már teljesen felépült. A volt Karmelita kolostor – ami sokáig a Nemzeti Táncszínház otthona volt – januártól a miniszterelnökségé lett, de 2019 végére tervezik a volt Csikós-udvar elkészültét is, és vele együtt a Lovarda és a Főőrségi épület átadását. Az épületek funkciójáról ugyan elképzelések vannak, de sok kérdés is felmerült a kihasználhatóságuk vagy autentikusságuk kapcsán.

Fotó: Pénzügyminisztérium

Zajlik a tervek véglegesítése a régi-új Pénzügyminisztérium kapcsán is. A Szentháromség téri épület azután kapja vissza egykori funkcióját, miután az Országos Levéltár kutató és raktározási egységeit kiköltöztették innen. A neogótikus épület tetőzetét és homlokzatát az 1903-as tervek alapján kívánják átalakítani.

Várnegyed
  • 1014 Budapest, Várnegyed

Corvin-negyed

Idén már tényleg a végéhez közeledik a Corvin negyed építése. Az utolsó, záróelemként is emlegetett 3h építésziroda tervezte Corvin 5 (Corvin Technology Park) irodaház átadása 2019-ben várható. A Cordia lakóparkjai közül a Corvin Átrium II üteme 2019-ben, a Grand Corvin és a Centropolitan pedig 2020-ban készül el.

Fotó: Futureal

Valószínűleg  még idén lebontják a Gólya legendás kis épületét, hogy a helyére egy társasházat préseljenek be, de az ingatlanbumm több környékbeli házat sem kímélt (mint a Vajdahunyad utca 7. szám alatti, több mint 150 éves lakóház, ami az Operaház karmestere építtetett), ezek helyére is mind többlakásos házak épülnek. Szintén a VIII. kerületben a  Corvin- és a Magdolna Negyed Program folytatásaként elindult az Orczy-program, a környék komplex rehabilitációs programja, mely a tervek szerint néhány éven belül teljesen átformálja a városrész arculatát. Kezdésként 2019-ben felújítják az Orczy teret, hogy a sivár közlekedési csomópont és környéke új, zöldterületi és közterületi központtá válhasson.

Corvin-negyed
  • 1083 Budapest, Corvin negyed

MOME campus

A tervek szerint 2019-ben teljes pompájában átadják a MOME új campusát is a Budakeszi úton. A több ütemben megvalósuló egyetemi komplexum Csomay Zsófia és CET Építésziroda tervezte Műhelyházát, valamint a Műterem- és médiaházát már átadták.

Fotó: MOME 4 kép

Idén a 3h építésziroda terve alapján – a harmadik befejező ütem keretében – újul meg a Gondűző villa és a szocreál, 1950-es években elkészült egykori A épület MOME MASTER néven, illetve a BA képzésnek otthont adó MOME BASE és a Tudásközpont, új nevén MOME UP. Valamit az egész campus szívét adó MOME GROUND, ami az épület aulájaként és főbejárataként is funkcionál majd.

2. Renoválások, felújítások

Idén érnek véget a 135 éves Operaház restaurálási munkálatai is. Némi csúszás miatt a tervezett januári nyitás (az Operaház honlapján még ez a dátum szerepel) helyett feltehetően év közben történik meg a szakaszos átadás. A felújítás keretében nemcsak a szükséges műemléki restaurálásokat végezték el, de korszerűsítették a fűtést, a klímát és az elektromos hálózatot is.

Fotó: We Love Budapest

A felújítás során feltárt statikai nehézségek miatt 2019-re csúszott a Párisi udvar befejezése is. Az Archikon építészstúdió tervezte renoválás után az egykori elegáns bérház ötcsillagos luxusszállóként nyit újra, a Hyatt Hotel szállodalánc tagjaként, 110 szobával, elnöki lakosztállyal, spa részleggel és konferenciatermekkel. A készülő épületben mi is többször jártunk, a helyreállítási, műemléki munkálatok tényleg hihetetlenül magas szintűek lesznek.

Fotó: Pataky Zsolt / WLB

Leggyakoribb kérdés, hogy a csodás passzázs szabadon bejárható lesz-e: mivel ide tervezték a hotel recepcióját, és éttermét, biztos, hogy átjáróként többet nem sétálhatunk csak úgy erre, de megnézni majd meg lehet. Zajlik a déli Klotild palota felújítása is, a tervek szerint ebben is a Marriotthoz tartozó luxusszálloda nyílik majd. 2019-es céldátum szerepel a Szabadság téri Tőzsdepalota felújításánál is. A tervek éppen idén lesznek 10 évesek, mégis, az elmúlt évtizedben szinte semmi nem történt az épület háza táján, azt leszámítva, hogy a Blade Runnerben itt rejtőzködött az idősödő Harrison Ford karaktere, és kívülről felállványozták az épületet. A Portfolio értesülése szerint az építtető Beyer Blinder Belle építésziroda megkapta a szükséges engedélyeket, és indulhat a munka.

Fotó: Beyer Blinder Belle

2019-ben elindulhat a Városháza, azaz a belvárosi Főpolgármesteri Hivatal homlokzatának restaurálása is. Az egykori Invalisudok házának siralmas állapotú, több száz éves, műemléki védettségű hatalmas tömbjére valóban ráfér már a felújítás, mind az utcafronton, mind a belsőudvari homlokzatoknál. Arról sajnos nincs hír, hogy a kiskörút felé néző hatalmas parkoló, és kissé árva Városház térrel kezdenek-e valami maradandót, vagy marad nyaranta a pop-up jellegű park.

Budapesti életképek

Budapesti életképekFotó: Hirling Bálint / WLB

Szintén 2019-re csúszott a Lánchíd és Alagút felújítása. Most úgy tűnik, egy időben zajlanak majd a két komplexum munkálatai, lerövidítve így az autókra váró kissé kaotikus időszakot. A tervek változatlanok, a híd szerkezeti megújítása mellett kibővítik a híd alatti gyalogos átjárót is, és  visszaállítják a világháború előtti díszítéseket, a háromlábú kandelábereket, valamint korszerű, új díszvilágítással látják el a hidat, amely többféle szín- és világítástechnikai beállítást tesz majd lehetővé, így minden különlegesebb eseményre, ünnepre más-más megvilágítást kaphat majd a híd.

Fotó: Bódis Krisztián / WLB

Egy ideje húzódik a Széll Kálmán tér fölött magasodó Postapalota felújításának befejezése is. A tervek többszöri változása után most úgy néz ki, Pénz- és Banktörténeti Múzeum nyílik benne 2020-ban.

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest

Nagy örömmel üdvözöltük a felröppenő a hírt, miszerint végre kinyithatna az évekkel ezelőtt csodásan felújított Rác fürdő is. A fürdő és szálló újranyitását 2019-re tervezi a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. Szintén 2019-ben indulhat a Király fürdő felújítása és átalakítása is.

Fotó: Bódis Krisztián / We Love Budapest

A tervpályázat már tavaly lezajlott, a műemléki épület értékeinek megtartása mellett a teljes körű korszerűsítés és bővítés jöhet, többek között egy új, 20 méteres medence, szaunák, öltözők és áthelyezett főbejárat tervezése is szerepelt a pályázati kiírásban. A díjazottak között van a MOME terveit jegyző 3h építésziroda és az Archikon Kft is. Ha már fürdők, 2019-re maradt a frissen átadott Csillahegyi fürdő nyári strandjának és parkjának a rendezése is, reméljük ez sem marad el idén, valamint – bár a komplexum egyes részeit már januárban átadták (és mi már meg is mártóztunk itt) – a Pesterzsébeti jódos-sós fürdő felújításának teljes befejezése is az év közepére esedékes.

Fotó: Polyák Attila / WLB

Zajlik a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása is, a homlokzat már kész, és bár a felújítás befejező fázisát még 2018 októberére tervezték, ez is átcsúszott az újévre várhatóan. A megújult épületben az Együttélés Háza kap majd helyet.

Fotó: K40

Idén költözhetnek be a lakók a város egyik leghírhedtebb címén álló házba is. A Király utca 40. épülete körüli hatalmas panamák, majd bontási, megóvási és rombolási viták után a ház szerkezetét a földszintig lebontották, és az eredeti terveken szereplő homlokzatot utánozva húzták fel a 106 lakásos épületet, K40 néven.

Fotó: Gábor és Svejkovszky Építésziroda

Több Andrássy úti villának és bérpalotának is megindul a felújítása, többek között butikhotel lesz az egykori Weiss Manfréd villából és a Szabó Ervin legszebb fiókkönyvtárának otthont adó, Oktogon közeli épületből is. Valamint szóba került a Városliget közeli egykori Róheim-villa renoválása is, majd 100 éve itt gyilkolták meg Tisza Istvánt.

A Semmelweis Egyetem tömbjeinek felújítása és bővítése is megindul 2019-ben. Az Egyetem Üllői úti Belső és Külső Klinikai Tömbjei és a Tűzoltó utcai központ, valamint  a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika is bővülhet, míg a Bakáts téri, kihasználatlanul álló kórházban Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrumot hozák létre.

3. Megújuló közterek, parkok

Mindig nagy öröm, amikor megújulnak a városi terek és parkok, egész környékeket, mindennapi utazásokat tud sokkal élvezetesebbé tenni, főleg ha a környezet rendezettebbé és zöldebbé válik, és van hol leülni, mondjuk árnyékban.

Fotó: Belváros-Lipótváros Önkormányzata

Friss hír, hogy idén megkezdődik a Vörösmarty tér felújítása. A Belváros egyik legismertebb, turistáktól hemzsegő terének a felújítása régóta érett már. Az az ad hoc bódévárosok végét ígérik, bár a kitelepülések időszakosan megmaradnak, erre következtettünk abból, hogy a közműveket, elektromos csatlakozási lehetőségeket a burkolatba rejtették. Több ülőhely, egységes arculatú árnyékolórendszerek, áthelyezett Oroszlános kút és megújuló környékbeli utcák is szerepelnek a tervekben. A szobor körüli történeti kovácsoltvas kerítés eltűnését azért kicsit fájlaljuk.

Fotó: Belváros-Lipótváros Önkormányzata

Rejtély azonban, hogy pontosan mi zajlik a szomszédos József Nádor téren. Az ide tervezett Zsolnay és Herendi kutakról már láttunk látványterveket, a számítások szerint 2019-re ennek a Belvárosi térnek el kell már készülnie, mélygarázzsal, újraültetett fákkal együtt. Bejelentették a Podmaniczky tér felújítását is. Az Arany János utcai megálló jelenleg valóban elég sivár betonrengeteg, a látványtervek alapján a trolibusz-végállomás megszűnik, és egy sokkal zöldebb, gyalogosok és bringások számára is felhasználóbarátabb park a cél.

Fotó: Budapesti Közlekedési Központ

A város igazi szégyenfoltja a Blaha Lujza tér. Bár végleges látványterveket még nem láttunk, de 2019 végére ígérik a felújítását, aminek keretében a tér jelentős, alapvető arculatváltáson megy majd keresztül. Az igencsak elhasznált aluljáró felújítása mellett megszűnik a felszíni parkoló nagy része, és az ezen át futó szervizút is, helyette növelik a tér zöldfelületét. Új zebrát is létesítenek a Rákóczi út Astoria felé eső részén, ezzel akadálymentessé válik az átkelés. Ezzel párhuzamosan felújítják az egykori Corvin áruház homlokzatát is.

Még télvíz idején is gőzerővel dolgoznak a Nemzeti Múzeum kertjében. 2019 nyarán már reméljük, több zöldfelület, rendezettebb összkép és új köztéri bútorok, valamint WiFi várja majd a látogatókat, pihenni vágyókat.

Fotó: ujbuda.hu

Újbuda Önkormányzata a nyár folyamán nyílt tervpályázatot hirdetett Ottlik kert címmel, ami a Bukarest utcai buszvégállomás környezetét rendezné. Az első díjat és a továbbtervezés jogát a Massány Edina, Megyeri Zsófia, Remeczki Rita (Open air design Kft.) és Scheuch Dominik (YEWO LANDSCAPES e.U.) alkotta tervezőcsapat, „Olvass a sorok között” című pályaműve nyerte.

A volt ipari, rozsdaövezeti terület helyén épülő, kis szójátékkal Millenáris Széllkapu névre keresztelt park a Széll Kálmán tér mellett készül el, a TSPC Mérnökiroda Kft. tervezésében. Az elkészültét eleinte 2018 végére ígérték, ebből lett 2019. A 2,5 hektáros zöldfelület jelentősen javítja majd a környék levegőjét, egyedülálló zöld növényfalával, őshonos, de stressztűrő növényzetével és nagy vízfelületével utat enged a friss dunai szélnek. A közeli Széna teret is átalakítják, megszűnik a kaotikus buszmegálló és felszámolják a parkolókat is, és rendezettebb, parkosabb lesz a környék. A felújítás 2019 nyarán indulhat, a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a szükséges dokumentumokat. Az I. kerületi polgármester még decemberben beszélt a Batthyány tér felújításáról is. A buszmegállókat is átszerveznék, a teret parkosítanák.

Listánk örök visszatérője az Etele tér, és az ide tervezett pláza, valamint a Bosnyák tér és az itteni MUNDO projekt. Ezzel kapcsolatban minden évben reménykedünk egy kicsit, hogy elindul a környék rendezése. A Bánáti + Hartvig Építész Iroda tervezte bevásárló- és szórakoztatóközpont mellett egy közpark és egy irodaház is létesülne a forgalmas csomópontnál.

Arató Emil térFotó: TSPC

Lakótelepeken megújuló parkokat is örömmel üdvözlünk, mint például az Arató Emil téré, a Római-lakótelepen, a Szentendrei út, Pók utca és a Dunapart által határolt terület panelrengetegének középpontjában, mely a TSPC koncepciója szerint újul majd meg. Az Arató Emil tér térrendezése nemcsak a várható eredmény, de a folyamat kiindulási pontja miatt is izgalmas Budapest életében, hiszen egy közösségi játékon alapult. Szintén hasonló a története a Holdudvar parknak, ahol az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat 2015-ben kezdeményezete a 9 alkalmas közösségi tervezést a lakossággal, aminek eredményeként megszülettek a végleges tervek, csúszdaparkkal, játszótérrel, sportkerttel. Itt már lassan célegyenesbe fordulnak a munkálatok, a cél  az, hogy 2019 május végére, június elejére elkészüljön a kivitelezés.

4. Új beruházások, épületek

2019-ben célegyenesbe fordul a Puskás Stadion építése, az átadását november 25-re tervezik. Az új arénát Skardelli György tervezte, aki felé külön kérés volt, hogy az új építmény kontúrjában és egyes részleteiben emlékeztessen a régire, és annak jellegzetes elemeit is használja fel. A 67 ezer fő befogadására alkalmas, 140 milliárdból épülő stadion az ország legnagyobb közintézménye lesz. Elindul a Népligetben a Fradiváros építése az Építők pályája helyén, ahol a kajak-kenun kívül mind a 17 szakosztály új helyet kap.

Fotó: KÖZTI

Szintén tervezés alatt álló sportlétesítményekben sincs hiány, gondoljunk csak az Anthony Gall-féle Óbudai Velodromra, a BORD Építészstúdió tervezte Nemzeti Korcsolyázó Központra, a Bozsik Stadionra. Ahol azonban már építkezések is zajlanak, az a KÖZTI tervezte Vadász utcai Sportközpont vagy a Testnevelési Egyetem bővülő campusa.

Fotó: airportal

Friss hír, hogy tovább bővítik a Liszt Ferenc repteret. A nemrég napvilágot látott tervezeten már szerepel oly sokunk álma, a reptéri gyorsvasút megállója és az új, hármas terminál helye, valamint a parkolóház is, ami kapcsán azonban most épp leálltak az építkezések. A végdátum ugyan 2024, de jó hír, hogy a változások már idén elkezdődhetnek.

Fotó: ZDA
Fotó: Kaszner_Nikolett

Februárban átadják a ZDA – Zoboki Építésziroda tervei alapján megépült Nemzeti Táncszínház új épületét is a Millenárison, kíváncsian várjuk, a Müpa tervezőirodája milyennek álmodta meg az újabb kulturális épületét.

Fotó: Horizon Development

Irodaépületek közül már zajlik a Szervita téri építése, szinte kulcsrakész a Hillside Offices Budán, formálódik a Budapest ONE Kelendöldön, a vége felé tart az Országgyűlési Hivatal új irodaháza, a Kossuth téren, de Liberty Irodaház néven új komplexumot tervez a WING a Telekom székháza mellé, és szintén ők fejlesztenék az evosoft-Siemens új irodaházát a Duna-parton.

evosoft -Siemens Fotó: WING

Szállodák terén is hoz újdonságot a 2019-es év. A hangulatos Mikszáth tér tavasszal lehet nem lesz olyan kellemes, legalábbis ami az itt zajló építkezést illeti. Nemcsak a közeli Károlyi-Csekonics palota újul meg, de a Szentkirályi utcában lebontott két emeletes épület helyére az MHC Hotel épül. Szintén hotellé alakítják át a Boráros tér sarkán álló, kissé idejétmúlt irodaházat is, és a Sas utca sarkán évek óta üresen álló foghíjtelek is beépülhet, és butikhotel lesz az Andrássy út 116. alatt álló egykori Weiss Manfréd-villa is.

Fotó: jozsefvaros.hu

Számos kórházkomplexum tervezése és építése is elindulhat. Bejelentették a Szent István Kórház területére tervezett Dél-pesti Centrumkórház terveit, amiket ZDA – Zoboki Építésziroda készített, valamint az Észak-pesti Centrumkórház építését, amit a Paulinyi-Reith & Partners Zrt., és a Dél-budai Centrumkórházat, amit a M-Teampannon Építészmérnöki Kft. tervez. Ennek az alapkőletételét már 2019-re tervezik.

Fotó: Zoboki Építésziroda

Lakóparkok terén párat már említettünk, de azokon kívül is rengeteg lakást adnak majd át. A Metrodom lakóparkjainak több ütemét, a IV., IX. és XIII. kerületben, az Elite lakóparkot Újbudán, Vaba Apartments házait a Bikás parknál, és a Kassák Residence lakópark lakásait. Szintén 2019-re ígérték a Rózsadomb Panoráma projekt néven futó, egykori SZOT üdülő helyére (és annak a formavilágát idéző) társasház átadását is. A fájdalmas bontások helyén is elkezdődnek az építkezések, a Király utcai legendás Kuplung épületének elbontása után a Király Boutique Residence épül fel, ahogy a Paulay Ede utca 52. alatt álló lebontott bérház helyére is egy üvegpalota kerül, az építési területre kihelyezett látványtervek alapján.

5. Közlekedés

2019-ben tovább folytatódik a 3-as metró felújítása. Jó hír az észak-pestieknek, hogy az első ütem év közepére lezárul, rossz hír a délieknek, hogy cserébe ők ismerkedhetnek meg a pótlóbuszok rázós világával. Persze mindez csak azért, hogy a végén mindenkinek jó legyen.

Dózsa Görgy úti állomás. A háttérben Szász Endre pannója. Fotó: m3felujitas.hu

Tervezés alatt van a vonal meghosszabbítása is Káposztásmegyerig, négy új megálló, P+R parkolók létesülnének Rákospalota-Újpest állomásnál, valamint a Megyeri úti végállomásnál egy nagy, intermodiális csomópontot hoznának létre, és a váci vonalon egy vonatállomást is.

Fotó: BKK

Az 1-es villamos meghosszabbítása is végéhez közeledik, nyáron már a teljes vonalon, egészen Kelenföldig utazhatunk rajta. Szintén fel-felbukkanó hír a kisföldalatti felújítása és kapacitánövelésének az igénye, reméljük 2019-ben történnek előrelépések ebben is. Rengeteg hatalmas volumenű terv is újra napirendre kerülhet 2019-ben: ilyen többek között a HÉV vonalak felújítása, és jobb bekötése a városba. Az Örsön a 2-es metróval összekötnék a gödöllői vonalat, míg a csepeli és ráckevei HÉV-et a Soroksári út nyomvonalán mélyvezetésben bevinnék a Kálvin térig. 2019-ben megindulhat az előkészítése a Déli és a Nyugati pályaudvart összekötő alagút tervezésének is. Közlekedési szakemberek és a városvezetés által is támogatott elképzelés szerint ezzel megszűnne a fejpályaudvar funkció, és az áthaladó forgalom nem csak a közlekedést gyorsítaná, de hosszú távon növelné is a hajlandóságot arra, hogy az emberek autók helyett a vonatot válasszák. Kevés szó esett róla, de 2019-ben elindul a Gellért-hegyre tervezett sikló építése is. Az elképzelés már több, mint 100 éves, a Citadella és a Rác fürdő mellől induló felvonó 2020-ra készülhet el.

Zárszó helyett pedig inkább még gyorsan álljon itt pár esemény, amit nagyon várunk már 2019-ben. Szófia után Budapest lett Európa sportfővárosa, ennek kapcsán rengeteg izgalmas és ingyenes programot ígértek, reméljük, amint beköszönt a jó idő, ezek is sokasodnak. Illetve klasszikus késő tavaszi programpontunk a Budapest100 is, amit idén különösen várunk, mivel a magyar modernizmus és a 100 éves Bauhaus lesz a fő tematika. Reméljük, évközben is érnek még minket kellemes meglepetések, hiszen még sok-sok elhanyagolt műemlék, park és köztér vár felújításra, elég csak az ikonikus Citadellára vagy a Balettintézetre gondolnunk. De addig is, amíg ezeket bejelentik, van mit figyelnünk év közben.

Forrás: welovebudapest.hu

16 hozzászólás “Budapest 2019: így változik a város idén” bejegyzésre

  1. Kérdés szerint:

    Az egyes képeken ábrázolt “tevékenységek” nem valósulnak meg 2019-ben.

    Lemaradt megszövegezés az érintett képek esetében.

  2. csak úgy ... szerint:

    Ezt valaki el is hiszi? Majd ellenőrizzük 2019. dec 31-én!

  3. Qqriq szerint:

    Ahol a bolsik kerülnek hatalomra, azonnal leállítják a fejlesztéseket, a pénzt meg ellopják. Tehát a 2019 szilveszteri számonkérés csak akkor lehet jogos, ha a bizalmat megelőlegezzük. A másik lényeges tényező, hogy Soros emberei bizonyára megpróbálják majd feltartani a munkát, emiatt előfordulhatnak csúszások.

  4. Józan szerint:

    Felébrednek, aztán kiderül hogy a kezük a bilibe lóg!

    Minek ez a rengeteg irodaház! Elég építeni egy hatalmas bunkert biztonsági áramforrással ellátva, aztán telepakolni szerverekkel! Elvégre már mindenkinek van otthon számítógépe, laptopja, okostelefonja, az irodai munkákat azon is el lehet végezni! Már az államigazgatásban is kerülik a papíron való információtárolást és feldolgozást, a versenyszektorban még inkább!

    Felesleges a sok épületet a valóságban is felépíteni, a terveket be kell tenni az elektronikus térbe, aztán okos alkalmazásokkal lehet menni várost nézni!

    A sok hivatalt amúgy is felszámolták már, mindent a kormányablakban lehet intézni! Már csak a parlamentet, a pártokat kellene felszámolni, mert a számítógépek pontosabban, KORRUPCIÓ NÉLKÜL vezetnék az országot! Hogy mi lenne a politikusokkal meg az üzletemberekkel? Élnének mint a többi ember! Pénz nem lenne, minek a számítógépekben az úgyis csak egy-egy számsor! Meg mire is költenék, a számítógép a házhoz szállító robottal ugyanazt a moslékot küldené Mészáros Lőrincnek és Orbánnak is mint a többi polgárnak!

  5. bhu szerint:

    A stadionok biztos megépülnek közülük. A többi, főleg amit Csepelre terveztek, nem biztos.

  6. Betke szerint:

    Ami minket érinteni fog, nem kicsit, hogy a hév végállomása szerintem az Obi környékén lesz és onnan lehet a 2-es villamossal tovább utazni a Boráros tér felé. Mivel az atlétikai stadion épitésénél útban lesz. Nagyon régi terv volt már, hogy a hévnek a Lágymányosi hídnál vége kell hogy legyen és ne zakatoljon a színház és a luxuslakások közelében. Az, hogy ez több ezer embert érint érdekel valakit? Nemcsak a csepeli lakosoknak, hanem az aglomerációból befelé közlekedőknek is hátrányos lesz!

  7. Nagyapó szerint:

    Bp. fejlesztési terve kevésbé érinti Csepelt. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a HÉV-ek vonalmódosítását miként oldják meg? A HÉV a MÁV-é, a metrók a Bp.-é. Mi lesz vasút, vagy villamos/metró?
    Az új hídnál, a kollégiumnál és a stadionnál lesz HÉV megálló? Ha igen az mennyit lassít?
    Mi lesz É-Csepellel?
    Ha elkészül a gerinc út a beáramló kocsitömeg, hol fog parkolni?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Józan szerint:

    Nagyapó szokás szerint úgy tesz, mintha képviselő/tanácsnok létére semmiről sem lenne információja! Vagy újabban amnéziában szenved?

  9. 1olvasó szerint:

    Nekem tetszenek a képek 🙂 Főleg az 5. Közlekedés pont alatti lévő első képen a szőke hölgy 🙂
    Bármit mondanak, hiszem, amikor látom élőben a saját szemeimmel.

  10. JR szerint:

    Mivel egymás után állítják le a nagy városok már beütemezett építkezéseit, ebből nem nagyon lesz semmi.
    Elfogyott a lóvé.

  11. Józan szerint:

    Meg elfogyott az ember is, aki lakhatna az épületekben, dolgozhatna az irodákban! Az ész fideszéknél már 2002-ben elfogyott!

  12. Qqriq szerint:

    Józan, te hol laksz? Az ország népességének harmada a fővárosban és Pest megyében él. Vajon miért? Hát azért mert itt a legjobbak a munkalehetőségek, busás fizetések vannak, egyre magasabb az életszínvonal. Nem a fővárosból vándorolnak ki az emberek külföldre munkát vállalni, hanem a kistelepülésekről. A fővárosi lakásárak megfizethetetlen szintre emelkedtek, albérletárak dettó. Ugyanígy a nem lakáscélú helyiségek, irodák árai is az egekbe szöktek. Olyan hatalmas a fejlődés, hogy nem győzöm kapkodni a fejem!

  13. Józan szerint:

    Az már baj, ha a népnek szánt hazugságaitokat te is elhiszed! Egy ismerős Angliában dolgozott fizikai munkát, tíz év alatt annyit összeszedett, hogy azóta már nem is dolgozik! Itthon nincs már szakember, csak a mekkmesterek maradtak, azok fogják építeni a felhőkarcolóitokat! Addig fognak fennállni, amíg az uralmatok! Mindenki elment, s Bécsben nyitott cukrászdát! Az ukránokat hozatjátok ide dolgozni, mert az általatok lenézett népréteg is hozzátok hasonlóan nem dolgozni akar, hanem élősködni, mint ti! Ez már nem Magyarország, a magyarok elmentek, itt csak ukrán jobbágyok vannak, meg ti mint földesurak! Egy ország nem a spekulációtól virágzik, hanem az alkotó munkától! A Zuckenbergnél okosabb Mészáros Lőrinc nem világszínvonalú termékeket gyárt, hanem világszínvonalon nyal! Te is tudod kinek! Nincs mit csodálkozni, Orbán sem dolgozott sehol, ahol értéket állítottak elő, Németh Szilárd sem, és a többiek sem! Ők csak a pofázáshoz értenek, még soha nem gyártottak semmit, nem termeltek élelmiszert, nem terveztek épületeket, gépeket, elektronikát! Semmihez sem értenek, csak a pofázáshoz és az emberek becsapásához! Hol van itt világszínvonalú termékfejlesztés, a multik itt csak termelni akarnak olcsó munkaerővel, még az Audi is 25%-kal többet fizet Csehországban, Szlovákiában, 39%-kal többet Lengyelországban, mint itthon! Miért? Mert egyik országnak sincs ilyen korrupt, hazafiatlan vezetése!

  14. v39endre szerint:

    Tetszetős képek, nagystílű tervek !
    DE MI LESZ A GUBACSI HÍDDAL ? ? ?

  15. Qqriq szerint:

    “Az Audi Hungaria Zrt. messze a legnagyobb autóipari foglalkoztató és a bérek elég csábítóak. A cégnek tavaly 8204 úgynevezett direkt dolgozója volt, akik a bértömegük alapján havi nettó 273 ezer forintot vittek haza. Ez kicsivel kevesebb, mint amennyit 2016-ban, az akkor még Audi Hungaria Motor Kft.-nél kerestek a fizikai dolgozók (275 ezer). (A cég összeolvadt az Audi Hungaria Services Kft-vel és közösen immár Audi Hungaria Zrt.-ként folytatták – ez a két év adatainak összevetését is nehezíti.)

    A cég szellemi dolgozói nettó 437 ezret kerestek, amely viszont már komoly csökkenés a jogelőd 500 ezer forintjához képest.

    A cég ezeket az összegeket a fizikai dolgozóknál megfejeli havi bruttó 75 ezer, a szellemieknél pedig 144 ezer forinttal (itt az eltérő adózás miatt nehéz lenne nettó összeget számolni). Ide tartozhatnak a lakhatási, egészségügyi támogatások, rekreációs bónuszok vagy a bejárási költségek átvállalása.”
    https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/brutalis_melosberek_magyarorszagon_netto_232_ezer_a_minimum.663559.html

  16. Jobban szerint:

    “Egy felkavaró dal, ami betemethet minden árkot Magyarországon – Fankadeli, Varga Miklós és Geszti Péter egy klipben – Rohamosan terjed a neten – videó”
    https://www.youtube.com/watch?time_continue=250&v=w-_n_B6cuUc
    http://mindenszo.hu/hoppa-egy-felkavaro-dal-ami-betemethet-minden-arkot-magyarorszagon-fankadeli-varga-miklos-es-geszti-peter-egy-klipben-rohamosan-terjed-a-neten-video/

Itt lehet hozzászólni !