Elutasította a Sargentini-jelentést a magyar Országgyűlés

888

Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, Sargentini-jelentés elleni határozatot, amely arra szólítja fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.

A képviselők 129 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett fogadták el a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető által benyújtott javaslatot, amely hangsúlyozza: Magyarország maga védi a határait, “fenntartjuk a kerítést, és nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határőrizet jogát”.

Nemmel szavazott az LMP, az MSZP, a DK és a Párbeszéd, a 18 tartózkodás pedig a balra tolódó Jobbiknak írható fel. Erre mondaná azt az internet népe, hogy “kicsimmel hazaárulásokba”.

A dokumentum szerint az Európai Parlamentben (EP) elfogadott Sargentini-jelentés a demokratikusan megválasztott magyar Országgyűlés döntéseit támadta meg, ezzel pedig túllépte hatáskörét, megsértette az ország szuverenitását.

A határozatban az olvasható: megdöbbentőnek tartják, hogy az EP bevándorlást támogató képviselői azért ítélik el Magyarországot, mert megvédte határait.

Visszautasítjuk a Sargentini-jelentésnek nevezett hazug bevándorláspárti vádirat rágalmait. Visszautasítjuk a jelentést, amely azért támadja Magyarországot, mert nem fogadott be bevándorlókat, elutasította a kvótát, jogi határzárat hozott létre, és büntethetővé tette az illegális bevándorlás szervezését”

– írták.

Az elfogadott előterjesztés felháborítónak nevezi, hogy az EP bevándorláspárti képviselői, a tartózkodó szavazatokat figyelmen kívül hagyva, “csalással fogadták el a Magyarországot és a magyar embereket rágalmazó jelentést”.

A magyar Országgyűlés egész Európára nézve veszélyesnek tartja, ha egyes üzleti csoportok és egy spekuláns üzletember érdekei akadálytalanul érvényesülnek az Európai Unióban, és felülírhatják az alapszerződésben lefektetett szabályokat – írták, elfogadhatatlannak nevezve, hogy az illegális migrációt támogató szervezetek megbélyegezzék a magyarokat.

Csak a magyarok dönthetnek arról, kivel szeretnének együtt élni és kivel nem”

– rögzíti a közzétételét követő napon hatályba lépő országgyűlési határozat.

A nemzeti önrendelkezés elleni súlyos támadásnak nevezte a Sargentini-jelentést Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón, miután az Országgyűlés elfogadta a jelentést visszautasító határozatot.

A kormánypárti politikus elmondta: a határozat az Országgyűlés 75 százalékának a támogatását élvezte, sőt “európai számítás szerint” – a tartózkodó szavazatok figyelembevétele nélkül – ennél is többen, a Ház 83 százaléka támogatta.

A határozat visszautasítja azokat a hazug vádakat, rágalmakat, amelyeket Magyarországgal szemben fogalmaztak meg a jelentésben – közölte Kocsis Máté, hozzátéve: a keddi parlamenti szavazáson kiderült, kik azok, akik Magyarország, és kik azok, akik a brüsszeli elit érdekeit képviselik.

A sajtótájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is felidézte, hogy a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti (EP-) szavazáson figyelmen kívül hagyták a tartózkodó szavazatokat, amiért a kormány még a héten benyújtja az EU luxembourgi bíróságához a keresetét, amelyben annak megállapítását kéri: az EP a dokumentumot érvényesen nem fogadta el.

Forrás: 888

5 hozzászólás “Elutasította a Sargentini-jelentést a magyar Országgyűlés” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Ezzel sikerült helyretenni a Soros által manipulált EP hazugságát! Amúgy Soros miért nem fogad be harmadik világbeli bevándorlókat a luxus villájába?

  2. pl szerint:

    Kukurikú… Elképesztően egyszerű vagy! Gondolod, a FIDESZ droidok mondják meg, mit gondoljon 600 millió OgV-ről? Elég 126 igen jól megfizetett/megvett szavazata ehhez?

  3. Johnny szerint:

    “nem zörög a haraszt, ha nem ott szarik a paraszt” alapon, a jelentés minden pontja konteo, puszta szopatás? Mindenki hülye, csak mi vagyunk a fasza gyerekek?

  4. bagoly szerint:

    T: “Johnny” !

    Észjárásod patológiai eset ! Aggódom érted ! Keress fel sürgősen szak pszichológust vagy keress fel egy oxigénmentes zárt környezetet ! Ez utóbbi jót tenne, ha nem is neked !

  5. Pilsner Urquell szerint:

    Johnny-bagoly!
    A Sargentini(vagyis bal-libsi)-jelentés pechje, hogy belekeverte a migrációs ügyet, ami a szívük csücske. Magyarországra nézve pedig egyértelmű életveszély. Emiatt kötelesség az egészet elutasítani – holott valóban fújnak benne csúf, zegernyés szelek, nemcsak a haraszt zörög (és nem hinném, hogy ez csak patológikus esetek számára érezhető).

Itt lehet hozzászólni !