Családi hajókirándulás a Dunán

Csepel.hu

Idén harmadik alkalommal rendezett hajókirándulást a csepeli önkormányzat a kerületben élő családoknak: először júniusban, majd augusztusban, most pedig szeptember 16-án. Csepelről hat busz szállította a csaknem 300 jelentkezőt a Petőfi híd lábához, ahonnan a hagyományoknak megfelelően megint a Zsófia nagyhercegné rendezvényhajóján keltek útra a családosok.

A szülők mellett természetesen rengeteg volt a gyerek. Az útitársakat Borbély Lénárd polgármester köszöntötte, aki maga is a családjával – feleségével és három kislányával — érkezett. A három órás hajóutat és a különféle programokat a Csepeli Városkép Kft. szervezte. Jövőre újra meghirdetik a családi hajókirándulást.

Az utasok nem unatkozhattak egy percig sem. Alighogy a hajóra léptek, aprósüteménnyel kedveskedtek nekik, majd élvezhették Budapest panorámáját a Dunáról. Jó néhányan a hajó felső fedélzetén sütkéreztek a kellemes napsütésben, mások a programokra voltak kíváncsiak. A Buborék együttes zenéje főként a gyerekeket szórakoztatta. Volt éneklés, tánc, mulatság. De aki másra vágyott, megtehette: lehetett pingpongozni mini asztalon, gyakorolhatta a kézműves mesterséget, tündérlányt vagy állatfigurát festethetett az arcára. Gyorsan múlt az idő, máris dél lett. Ideje volt megebédelni: rántott húst szolgáltak fel krumplipürével vagy rizzsel. A hajó ekkor kanyarodott vissza a Szentendrei-sziget előtt. Tovább folytak a különféle programok, ügyességi játékok, zenélés és éneklés. A gyerekeknek találós kérdésekre kellett válaszolniuk, vagy kitalálniuk egy-egy közismert mesehőst. Mindenki nyert valamit, mert mindenki mindenre jól válaszolt. A végén jégkrémet, búcsúzóul pedig apró ajándékokat is kaptak a gyerekek egy hátizsákban. A hajó ekkor már a kikötésre készült a Petőfi hídnál.

Vitneki Balázs feleségével és két kislányával, Lillával és Csillával utaztak:

Ez volt az első utunk, amelyen az önkormányzat jóvoltából részt vettünk. A helyi újságból szereztünk róla tudomást, de az óvodában is meghirdették. Igazán jól éreztük magunkat. Szép volt az idő, kiváló a szervezés, a gyerekek különösen az arcfestést élvezték. Szeretünk kirándulni, ez pedig kitűnő vasárnapi program volt. Imádjuk a vizet, a Dunáról különösen szép látvány a főváros.

Vígh Krisztián feleségével, Bernadettel, valamint lányaikkal, Kiarával és Dorinával érkeztek:

A feleségem barátnője szólt a lehetőségről, s mi azonnal eldöntöttük, hogy jelentkezünk. A júniusi utazásról lemaradtunk, mert akkor már megtelt a hajó. Az egész út jobb lett, mint amire számítottunk. Nem gondoltuk, hogy ennyi minden lesz… Enni- és innivaló bőséggel, arcfestés, tánc, lufi, szép táj, sok-sok gyerek, nagyszerű programok. Jövőre is eljövünk.

Szabacsi Péter feleségével, Katalinnal, és két lányukkal, Hannával és Szofival:

Ez volt az első ilyen utunk. Kicsit féltünk, hogy nagy lesz a zsúfoltság, de szépen elfértünk a hajón. Szerencsére nem kellett sokáig sorban állni semmiért. Jó volt az ellátás, színesek a programok, tetszett a koncert. Szeretünk hajókázni a Dunán. A városnézés során főleg arra voltunk kíváncsiak, hogy néz ki a Duna Aréna a Dunáról.

Cs. A.

Teljes galériánkat megtekinthetik IDE kattintva.

Csepel.hu

3 hozzászólás “Családi hajókirándulás a Dunán” bejegyzésre

  1. 1olvasó szerint:

    Csak én nem találom az infókat erről itt a csepel.info-n mielőtt megtörtént volna az esemény?
    Mindig csak az esetmény után adtatok infót?
    Így hogyan lehet jelentkezni rá?

  2. Pilsner Urquell szerint:

    Igen, mindig csak utána lehet megtudni, hogy volt. Lévén hétpecsétes titok. Az ezoterikusok belügye.

  3. Dzsinácska szerint:

    Mindig csak a csókosokat meg a csókos családokat viszik hajózni!

Itt lehet hozzászólni !