Elektromos és villanymotoros hulladékok leadása szombaton

Városrendezési Iroda, Csepel.hu

Csepelen 3 helyen, egymást követően reggel 8 és délután 2 óra között lehet leadni az elektromos hulladékot.

Az őszi nagytakarítás alkalmával sok helyen előkerülnek a már hasznavehetetlen, kidobásra váró elektromos eszközök is. A XXI. kerületi Polgármesteri Hivatal Városrendezési Irodája október 3-án, szombaton ezért szervezi meg a csepeli lakosoknak, intézményeknek, vállalkozóknak az elektromos és elektronikai hulladékok ingyenes begyűjtését. A tavaszi sikeres akció mintájára, de azt kissé módosítva, gazdaságosabb megoldást alkalmazva három helyszínen, de nem egy időben, hanem egymást követően lesz lehetőség az elektromos hulladék átadására:


– a Kikötő utcai ABC parkolójában 8,00- 9,00 óráig,
– a Csikó sétányon lévő Szolgáltatóház parkolójában 9,30-10,30 óráig.
(E két helyen tehát csak 1-1 órát áll a begyűjtő gépkocsi.)
A központi begyűjtő helyen, a Csepeli piac déli parkolójában viszont 11-től 14 óráig lehet leadni a hulladékba szánt elektromos eszközöket.

Az átadható és átvehető elektromos hulladékok a következők:

Hűtőszekrény, fagyasztószekrény, fagyasztóláda, mosogatógép, mikrohullámú sütő, elektromos tűzhely, elektromos főzőlap, vízforraló, grillsütő, kenyérpirító, robotgép, botmixer, elektromos konyhai mérleg, konyhai hulladékőrlő, kávé-, teafőző, kávédaráló, gyümölcscentrifuga, turmixgép, olajsütő, meleg szendvicssütő, goffrysütő, elektromos szeletelő, elektromos kés, húsdaráló;
Villanyborotva, hajnyíró, hajszárító, kézszárító, elektromos fogkefe, körömszárító, masszírozó, epilátor, arcszolárium, napozólámpák, -ágyak, centrifuga, mosógép, szárítógép, vízmelegítő, hőtárolós radiátor, hőtárolós kályha, személymérleg, vasaló, varrógép, porszívó, takarítógép;
TV-készülék, rádió, videókészülék, videókamera, DVD-készülék, MP3-lejátszó, CD-lejátszó walkman, hangszóró, lemezjátszó, kazettás magnó, szalagos magnó, hősugárzó, légkondicionáló, ventilátor, párásító készülék;.
Diavetítő, fényképészeti nagyítógép, vaku, szárítógép, fénymérő, megvilágítás-mérő, lámpák, fényképezőgép, videokamera;
Számítógép, monitor, billentyűzet, egér, szkenner, telefon, faxkészülék, mobiltelefon, fénymásoló, számológép, írógép, elektromos hegyező, iratmegsemmisítő;
Karóra, zsebóra, ébresztőóra;
Elektromos játékok, csengő, sziréna;
Fúrógép, csavarhúzó, dekopírfűrész, gyalu, körfűrész, szivattyú, hegesztőtrafó, akkumulátor-töltő;
Minden olyan gép, készülék, ami árammal vagy akkumulátorral, elemmel működött.

Kérjük, éljenek az alkalommal! Környezetünk védelme érdekében működésképtelen, megunt, használaton kívüli elektromos gépeiket, készülékeiket ne a kukába dobják, vigyék el az Önökhöz legközelebbi begyűjtő pontra, ahonnan a hulladék a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően hasznosításra kerül.

Városrendezési Iroda

3 hozzászólás “Elektromos és villanymotoros hulladékok leadása szombaton” bejegyzésre

  1. Tamás szerint:

    Gratulálok, most is sikerült az utolsó pillanatban közzé tenni. Így hát mindig lemaradok. Remélem, mások időben olvasták!

  2. slozinger szerint:

    Kérdésem lehetne-e vásárolni belöle amit leadtak.Igazábol Csak esetleg alkatrész kellene ami nekem hiányzik.Üdv slozinger

  3. Gordon szerint:

    Szerintem az akció szervezőinél kérdezd meg.

Itt lehet hozzászólni !