6 lövés a családi házra Szigethalmon

TV2, Tények

Belőttek egy családi házba Szigethalmon, Budapesttől nem messze néhány napja, a Blikk szerzett róla most tudomást. 6 golyót számoltak a házon belül. A férfi, aki ott lakik az édesanyjával, a feleségével és két kis gyerekével, most bujkál. De a rendőrök azt sem zárják ki, hogy ő maga lövetett a házra, hogy legyen ürügye elbújni. Körözik ugyanis, mert a rendőrség szerint két civil ruhás nyomozóra támadt, akik éppen őt próbálták megfigyelni.

Több kamerával, kutyával jól őrzött családi ház, Szigethalom egy kertvárosias részén. Szabó Borbála itt a fiával és annak családjával, feleségével, két kisgyerekével él. Mindannyian itthon voltak, amikor rálőttek a házra. De nem sérültek meg. Azt mondták: legalább 6 golyót számoltak benn a házban. Szerinte akik lőttek, gyilkolni akartak.

A Pest megyei kapitányság bűnügyi igazgatója szerint azonban könnyen lehet, hogy az egész csak színjáték, megrendezték a támadást. A házban lakó férfit ugyanis körözik. Korábban többször tartóztatták le. Most pedig – ahogy a rendőrök fogalmaztak – jó okuk volt arra, hogy megpróbálják feltérképezni a tevékenységét és a kapcsolatrendszerét. Éppen ezért a múlt héten a háznál civil ruhás rendőrök figyelték a férfit. Ő azonban két társával szamurájkarddal támadt a két nyomozóra. Emiatt keresik most. A bűnügyi igazgató azt mondta: nem kizárt, hogy a férfi a saját házára lövetett, hogy így legyen mire hivatkoznia, legyen miért elmenekülnie. A másik verzió pedig az, hogy mivel a férfinak a rendőrök szerint sok haragosa van, valaki a haragosok közül lőtt a házra. A férfi a család elmondása szerint a támadói elől bujkál. De a rendőrségben sem bízik, ezért nem találják.

Forrás: TV2 Tények

24 hozzászólás “6 lövés a családi házra Szigethalmon” bejegyzésre

  1. vermes szerint:

    Mocskos náci TV2. Meg a rendőrök is!
    Hogy képzelik, hogy ezen szimpatikus etnikális fiatalember ilyenre vetemedik? Biztos a faszistákok lőttek rájuk!
    AZONNAL KÉREM AZ EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HIVATAL, AZ AMNESTY INTERNATIONAL, A HELSINKI BIZOTTSÁG, TGM ÉS KOLOMPÁR ORBÁN KÖZBELÉPÉSÉT!!!
    Én a magam részéről ezentúl bojkottálom Joshi Barat műsorát!
    Abcúúúg!

  2. potyek szerint:

    Sok mindenért utálom az USA -t , de ott tuti nem tudna azután bujkálni, hogy rátámad két fegyveres rendőrre…

  3. Jani szerint:

    Aki a környéken lakik, az ismeri(más nem hírből) Szabó Danit. Ettől a csávótól mindenki retteg.

  4. Klarissza szerint:

    Kiváncsi lennék, hogy ez “hir” mikor lesz lezárt “ügy”? És hogy arról majd kapunk-e tájékoztatást!?

    “Szegény ember” most kénytelen bújkálni?

    Mikor megláttam a házat már tudtam, hogy nem idén barnult!

    Remélem azt is megvizsgálják – miből telik neki ilyen házra!?
    És akkor talán akik rettegnek tőle – pár évre fellélegezhetnek!

  5. József az ács szerint:

    29 éves Szabó János Dániel 170-180 cm, fegyver van nála!
    Le lehet lőni!

  6. Manitu szerint:

    Kicsit elszált az agyad, nem? Aki lelövi ezt a genyó kis bűnözőt, az is börtönbe jut, ha nem tudnád… Talán nem kellene hülyeségekkel fűteni.

  7. TheKing szerint:

    jajderosszak vagytok ti itt menősködtök, kíváncsi lennék mit csinálnál ha találkoznál vele , összeszarnátokhúgyoznátokagatokat

  8. buga jakab szerint:

    az biztos h őssze szarnak hugyoznak magukat ha találkoznanak vele …

  9. buga jakab szerint:

    csak a danitől oknélkül nem kell félni mer nem foglakozik ilyen senkikkel mint ti …tudod mas félni meg más tisztelni valakit…azt ennyi….

  10. buga jakab szerint:

    – törölve –

  11. Szabó Niki szerint:

    Őt csak tisztelni lehet,és a köcsög rendőr kutyák vannak csak ellene,de mindegy senkit nem érdekel a ti véleményetek.

  12. Gordon szerint:

    Kidőlt az elmegyógyintézet kerítése!? 🙂

  13. Szabó Niki szerint:

    Ő EGY MŰVELT,RENDKIVÜL SZERETETRE MÉLTÓ FIÚ,ÉS AKI ISMERI,AZ SZERETI. A TÖBBIEK MEG ANNYIRA JELENTÉKTELEN SZÁNALOMRA MÉLTÓ SZERENCSÉTLENSÉGEK,HOGY SZÓRA SEM ÉRDEMESEK.

  14. Szentesi szerint:

    A szamurájkardos fiúkák mindig szeretetreméltóak…

  15. buga jakab szerint:

    – törölve –

  16. Szabó Niki szerint:

    – törölve –

  17. Szabó Niki szerint:

    – törölve –

  18. Szabó Niki szerint:

    -törölve-

  19. buga jakab szerint:

    ribi:))

  20. JENI szerint:

    -törölve-

  21. JENI szerint:

    -törölve-

  22. krisz szerint:

    -törölve-

  23. PISTI szerint:

    HA TI AZT TUDNÁTOK , HOGY Ő EGY RENTKIVÜL RENDES ÉS INTELIGENS RENDES EMBER AKI ISMERI CSAK EZT TUDJA ROLA MONDANI AKI NEM ISMERI AZ NE ALKOSON RÓLA VÉLEMÉNYT MERT NINCS JOGA HOZZÁ 🙂 😀

Itt lehet hozzászólni !