Elárverezik a Kolonics emléklapátot

A négyméteres sporteszközt a csepeli kiállítás nagyjából ötven tárlatvezetője dedikálta, illetve aláírja a napokban

Telesport

Csütörtökön és pénteken reggel lehet licitálni arra a csaknem négyméteres, neves sportolók által dedikált kenulapátra, amely jelenleg a Kolonics, a sportlegenda című kiállításon látható.

Az árverezés az RTL Klub Reggeli című műsorában zajlik majd, s a befolyt összeget a Kolonics György Alapítvány fiatal kenusok támogatására fordítja.

A sporteszköz – melyet lécekből ragasztottak össze, azután formára csiszoltak – arányaiban pontos mása egy kenus lapátnak. Nem mindennapi méretén kívül különlegessége az is, hogy a Csepel Plazában látható kiállítás nagyjából ötven tárlatvezetője dedikálta, illetve aláírja a napokban. A kajak-kenu olyan eredményes versenyzői látták már el kézjegyükkel az emléklapátot, mint Kammerer Zoltán, Kozmann György, Vereckei Ákos, Pulai Imre, Horváth Csaba, Wichmann Tamás, Vaskuti István, Szabó Szilvia vagy Bóta Kinga.

A lapát kikiáltási ára az előállítási költsége, azaz 50 ezer forint. A legnagyobb összeget ajánló a kiállítás zárultával, azaz október 11-e után kapja meg a sporteszközt.

“A pénzt vidéki klubok fiatal versenyzőire költjük – mondta Angyal Zoltán, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi elnöke. – Olyan tehetségekre, akik még nem nyertek érmeket, de látszik rajtuk, hogy nagy jövő áll előttük. Egészen pontosan lapátot és kenut szeretnénk vásárolni nekik, illetve biztosítani azt, hogy el tudjanak utazni edzőtáborba.”

A Kolonics, a sportlegenda című kiállítás szeptember 10-én nyílt meg azzal a céllal, hogy emléket állítson a tavaly júliusban edzés közben tragikus körülmények között elhunyt kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenusnak, illetve megismertesse a sportágat a látogatókkal.

telesport.hu

Itt lehet hozzászólni !