Új fejlemények a 148-as busz Hollandi úti végállomásáról

Csepel.hu

Borbély Lénárd facebook oldalán számolt be a 148-as busz Hollandi úti végállomásának átalakításáról. Az előzetes, BKK-val is leegyeztetett terveket sokan támogatták, viszont többeknek kedvezőtlen változást okozott volna az új forgalmi rend.

Személyes egyeztetés után, figyelembe véve a civil véleményeket, úgy döntöttek, hogy a jelenlegi helyzet változatlan marad a Királyerdő út leaszfaltozásáig. Az útépítési munkálatok befejeztével folytatódnak az egyeztetések a legoptimálisabb forgalmi rend kialakításáról.

„Eredeti elképzelésünk szerint, amit a BKK-val is egyeztettünk és elfogadtunk, megszűnne a 148-as busz Hollandi úti fordulója és végállomása. Helyette a Nádfedeles csárdánál alakítanánk ki a végállomást, közben pedig a Királyerdő út első szakaszának a leaszfaltozásával össze tudnánk kötni a 152-es és a 71-es járatokat körfogó járatban. A régi buszvégállomást így ingyenes parkolóvá építenénk át a Kalózhajós játszótér mellett.

Mindezt itt, a Facebook-on jelentettem be.

Rengeteg észrevétel érkezett. Nagyon sokan támogatták és egyetértettek vele. Sokan viszont kifogásolták, hogy megszűnik a RÉV kapcsolat. A körforgalom utáni megálló megszűnésével többeknek kedvezőtlen változást okozhatna az átalakítás.

A Közlekedő Tömeg Egyesület is felvette velünk a kapcsolatot és egy nagyon komoly, 13 oldalas szakmai koncepciót készítettek és juttatták el az Önkormányzathoz.

Meghallgattuk őket és összegeztük a lakosság véleményét.

Személyes egyeztetés után, figyelembe véve a civil véleményeket, úgy döntöttünk, hogy a jelenlegi 148-as végállomás a Hollandi úton nem szűnik meg, és nem kerül áthelyezésre. Mindaddig, amíg a Királyerdő út nem készül el, nem lesz változás.

A parkolók hiánya miatt egyetértettünk abban, hogy a jelenlegi végállomáshelyet a szükséges és megfelelő mértékig szűkítjük, ezzel parkolókat is létesítünk. A Kalózhajós játszóteret ugyanis a kisgyermekeseknek egyszerűbb autóval megközelíteni. Így ezzel a megoldással a Kolonics sétányt teljesen össze lehet kötni a végállomás mögött, az autóknak is több kulturált parkolóhelyük lesz, és a tömegközlekedés sem változik meg. A Királyerdő út leaszfaltozása után pedig folytatjuk a konzultációt a hogyan továbbról.

Köszönöm mindenkinek a jobbító szándékú véleményét!”

Csepel.hu

4 hozzászólás “Új fejlemények a 148-as busz Hollandi úti végállomásáról” bejegyzésre

  1. öregedöbandi87 szerint:

    Végre történik valami.Most is a nagy esőzés következtében úszik az egész Királyerdő utca,helyenként már a járdán sem lehet közlekedni,már a 24.órához érkeztünk.

  2. Johnny szerint:

    B változat?
    1. a 148-as közös végállomása a 151-es buszéval?
    2. épeszűbb útvonalat a 71-es busznak?

  3. muca szerint:

    A JÁTSZÓTÉRRE NEM CSAK AUTÓVAL ÉRKEZNEK NAGYMAMÁK,UNOKÁKKAL,CSALÁDOK BABAKOCSIVAL.ÉS MINDEZEK BUSSZAL,MÉGHOZZÁ A 148-SAL.
    SZÜKSÉGÜNK VAN A VÉGÁLLOMÁSRA.
    MÉG ANNYIT HA ÁTÉPÍTÉS VAN A JÁTSZÓTÉREN AKKOR AZT A JÖVŐBEN TUDASSÁK A CSEPELIEKKEL,ERZSÉBETIEKKEL,HOGY NE KELLJEN POFÁRA ESNÜNK AMIKOR ODAÉRÜNK.

  4. Lovas szerint:

    Mucika, mindent tudattak a nagyérdeművel, amit említett. Sőt, azért maradt ott a végállomás. 🙂

Itt lehet hozzászólni !