Ólomsúlyú luxusbiciklik a postásoknak (frissítve)

Gazdasági Rádió, Magyar Hírlap

 

A Magyar Posta jelenleg használt kerékpárjai
Kép: Magyar Hírlap

Balsai István (Fidesz) levélben kérte Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja ki a Magyar Posta kerékpárvásárlását – ezt a képviselő mondta el sajtótájékoztatóján. A cég 1,1 milliárd forintért tervezi 4800 bicikli beszerzését.

Balsai István a Magyar Posta fővárosi, Krisztina körúti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, számításai szerint a biciklik ára darabonként meghaladja a 200 ezer forintot. A képviselő hozzátette, hogy ennek a típusnak a műszaki jellemzőiről nem sokat tud mondani, de az internetre hivatkozva kijelentette, hogy a legnagyobb magyar forgalmazó ezeket a járműveket darabonként ötvenezer forintért tudta volna szállítani.

Megjegyezte, hogy a könnyűvázas kerékpárok 28 kilogrammot nyomnak, “ami testvérek között is kétszer olyan súlyos, mint egy 12 kilós Csepel Schwinn kerékpár ebben a kategóriában.” Hangsúlyozta: azzal egyet tudnak érteni, hogy javítsanak a postások munkafeltételein, de az 1,1 milliárd forintos kerékpárbeszerzést soknak tartja, főleg annak tükrében, hogy eközben a kormány szigorú takarékossági politikát hirdet.

Balsai István megjegyezte, hogy a legnagyobb magyar gyártó és forgalmazó nem indult a pályázaton, mert elmondásuk szerint nem tudtak volna megfelelni a kiírásnak. A képviselő hozzátette, hogy a pályázat győztese egy olyan cég, amely ingatlanforgalmazással foglalkozik, semmiféle gyakorlata nincs kerékpárbeszerzésben és szervízelésben, de más postai tendereken már nyert. Az ellenzéki politikus kitért rá, hogy az egyik ilyen megrendelést érvénytelenítették, és a Magyar Postának abban az ügyben hárommillió forintot kell fizetnie szabálytalan pályáztatás miatt.

Arra a felvetésre, hogy cég szóvivőjének elmondása szerint Szlovéniában, Észtországban és Horvátországban már használják ezeket a járműveket, illetve Franciaországba is szállítanak ilyeneket, úgy reagált, hogy mindez nem változtat azon a tényen: ez luxusáron történő beszerzés, és a 28 kilogrammos súly nemigen javítja a kistelepüléseken dolgozó postások munkakörülményeit.

A sajtótájékoztató alatt néhány, feltehetően postai dolgozó két, az épületből kihozott kerékpárt láncolt az irodaház falához. A bicikliken egy “Én egy kétéves postai kerékpár vagyok! Naponta 20 kilométert megyek!” feliratú táblát helyeztek el.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője a Magyar Nemzet csütörtöki számában azt nyilatkozta, hogy a cég darabonként 124 illetve 130 ezer forintot fizet majd a szlovén fejlesztésű KRPAN márkájú kerékpárokért. Az 1,1 milliárd forintos végösszeg azért magasabb a biciklik összesített áránál, mert abban már benne van az ötéves karbantartás is.

Forrás: Gazdasági Rádió

Egy gördülékeny nagyberuházás

Több mint egymilliárd forintért vásárol a Magyar Posta Zrt. kerékpárokat, amelyeknek darabonkénti értéke mintegy százharmincezer forint. A Fidesz vizsgálatot követel, mivel a közbeszerzési eljárás győztese egy ingatlanforgalmazással foglalkozó cég lett, amely egyébként nem ismeretlen a posta által meghirdetett korábbi tendereken való szereplése miatt.

Csaknem 4800 új kerékpárt és harminc utánfutót vásárol a Magyar Posta Zrt. A beruházás összértéke eléri az 1,1 milliárd forintot, ami magában foglalja öt évre a járművek karbantartását és javítását százötven millió forintos összeghatárig. “Januárban azok a települések kapnak az első szállítmányból, ahol a legrosszabb állapotban vannak a járművek” – közölte Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. A biciklik 124 ezer forintba kerülnek darabonként, az ország minden megyéjébe szállítanak belőlük.

A posta 640 váltós és 4148 darab váltó nélküli kerékpárt és harminc utánfutót rendelt. A szóvivő lapunk kérdésére elmondta, hogy a Schwinn-Csepel márkájú biciklik két és fél éven belül elhasználódtak, ezért döntöttek a Krpan típusú, szlovén gyártmányú kerékpárok mellett. A közbeszerzési eljárás győztese öt év garanciát vállalt, emellett (a korábbi gyakorlattal ellentétben) félévenként házhoz megy a karbantartási és az esetleges hibajavítási feladatok elvégzésére.

“Egy eredetileg ingatlanforgalmazó cég nyert a Magyar Posta közbeszerzési eljárásán” – reagált Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a kerékpárbeszerzés körülményeire. A képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy ilyen drágán vásárol az állami vállalat bicikliket, miközben a kormány minden közkiadást takaréklángon működtet. Az ellenzéki politikus sajnálatát fejezte ki, hogy a hazai munkaerőt foglalkoztató kerékpárgyártó cég eleve reménytelennek látta az indulást a pályázaton. A Fidesz vizsgálatot követel a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól, mivel az utóbbi időben sorozatosan ugyanaz a cég nyer a Magyar Posta különböző célú közbeszerzési eljárásain.

A győri székhelyű Cronopont Kft. évek óta szállít levélbélyegző gépeket a Postának, legutóbb tavaly októberben nyert meg egy hasonló pályázatot, amelynek eredményét a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette, emellett hárommillió forint bírsággal sújtotta a Magyar Postát, mivel a nyertesnek kihirdetett Cronopont olyan cégtől kért tanúsítványt termékeire, amely annak kiadására nem volt jogosult.

A postának érvénytelenítenie kellett volna a Cronopont ajánlatát. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője akkor úgy reagált a felvetésre: “Nem értünk egyet a döntőbizottság határozatával, azonban nem fellebbeztünk, mivel egyszerűbb új eljárást kiírni.”

A szakértő is drágállja

László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint a mindennapos használatban legfontosabb a terhelhetőség. A nyeregcsőtől kezdve a fékrendszerig a minőségi nyersanyagok felhasználása növeli a kerékpárok élettartamát, ennélfogva a gyártás költségeit is. “Első hallásra soknak tűnik a 124 ezer forintos vételár, számításaim szerint egy ilyen kerékpár ára felszereléstől függően hatvan- és százezer forint között mozoghat” – mondta a Magyar Hírlapnak a szakember.

Forrás: Magyar Hírlap, Wiedemann Tamás

Egy hozzászólás “Ólomsúlyú luxusbiciklik a postásoknak (frissítve)” bejegyzésre

  1. […] Ólomsúlyú luxusbiciklik a postásoknak A Schwinn-Csepel pert fontolgat a Posta ellen Kerékpár-gate: megtévesztették a Magyar Postát? Továbbgyűrűzik a postásbicikli-botrány […]

Itt lehet hozzászólni !