Wohner Krisztina irányításával zajlik az élet az MTK kis vízi telepén

Helyi Téma

Wohner Krisztina (fehérben) kis tanítványa, Barkó Zita mellett

Bár az MTK VII. kerületi klub, régóta működtet színvonalas kajak-kenu szakosztályt. Egyik vízi telepe a Kis-Dunán, a Gubacsi híd csepeli oldalán, Pesterzsébet központi részéhez közel található. Egy népes, 10-12 éves gyerekekből álló csapat Wohner Krisztina irányításával készül itt a jövő nagy versenyeire.

A név nem ismeretlen a sportágban: az 1998-as szegedi vb-n 18 évesen ő képviselte a magyar színeket 1000 méteren kajak egyesben. A biztató kezdést azonban nem követte folytatás: 2001-ben, amikor kiderült, kisbabát vár, idejekorán visszavonult a versenysporttól. – Az ifjúsági kategóriás sikereim után egy véletlennek köszönhettem a vb-n való részvételt. A válogatókra párosba készültem, de a honvédosok visszakoztak, így egyesben indultam. Az első versenyt sikerült megnyernem, a másodikon viszont 3. helyen végeztem Kőbán Rita és Mednyánszky Szilvia mögött. Nekik aztán más számok fontosabbak voltak, így én indulhattam, de sok helyről megkaptam: ehhez nem lenne jogom. A fokozott érdeklődés is fárasztott, edzés előtt, után, de még közben is kerestek: ki ez a fiatal lány? Ez sok volt nekem – mesélte Wohner Krisztina.

A kajakos a magyar csapatból egyedüliként nem tudott magának részvételt biztosítani az A döntőben, pedig saját bevallása szerint maradt benne tartalék. A középfutam kieséssel végződött. Mivel Rozsnyói Katalin ígéretes fiatal társasággal dolgozott, tisztában volt vele: hiába az egyesben elért jó eredmény, esélye sincs bekerülnie egy csapathajóba beülni hozzájuk, egyesben jogot szerezni pedig nem egyszerű. Három idényen keresztül vívódott magában: hogyan tovább. S amikor kiderült, babát vár, ez megoldotta a dilemmát. Elvégzett egy OKJ-s edzői tanfolyamot, majd a TFen a szakedzőit, s 2005-ben pedig önálló munkához és csapathoz jutott.

– Férjemnek, aki evezősöket edzett, már segítettem ebben-abban, így amikor megkerestek az MTK-tól, nem sokat gondolkodtunk, elvállaltuk.

Fiatal csapat a miénk, többségében 10-12 évesekkel. A létszám folyamatosan változik, most 30-40 gyerekkel edzünk heti hatszor.

Az MTK vízi telepén március közepétől október elejéig vannak foglalkozások, nyáron napközis táborokat tartanak, plusz kéthetes, bentlakásos edzőtáborral megspékelve a Velencei-tónál. Télen úsznak, kondiznak, futnak. – A kis telep a miénk, nagy élet zajlik itt. Jó a társaság, egyik gyerek hívja a másikat, toborzóra sem kellett elmennünk. Edzőként sokkal több örömet kapok a sportágtól, mint versenyzőként találtam benne. Amikor én edzettem, tudtam, mire lesz elég. Itt a pedagógiának óriási szerepe van. Tudnom kell rábeszélni a gyerekeket a még több munkára, megértetni velük, csak így van előrelépés. És ez az igazi kihívás. Amikor pedig látom a szemükben a csillogást a verseny, a győzelem után, az elmondhatatlanul jó érzés.

helyitema.hu

Itt lehet hozzászólni !