Magas a szavazási kedv, és vidéken még magasabb

Csepel.info, 888

Olyan még nem nagyon volt, hogy Budapesten alacsonyabb a választási kedv, mint vidéken. Most rekord részvétel volt reggel 9 óráig, ám Budapesten mentek el kevesebben.

Reggel 7-ig a választásra jogosultak 2,24 százaléka szavazott, ez rekord, ennyien sosem szavaztak még az első egy órában. Délelőtt 9-ig a választásra jogosultak 13,17 százaléka szavazott – ilyen sem volt még soha. Az, hogy Budapesten szavazzanak a legkevesebben, szintén páratlan eset. Csepel-Soroksáron 2014-ben 10,1%, most 12,86% volt a részvétel reggel 9-kor, ami alacsonyabb, mint az országos átlag. A 11 órási adatok: országosan 29,93%, Csepelen 31,71% volt a részvétel, vagyis a csepeli részvétel ismét az országos fölé kúszott.

Összehasonlításképp: 2002-ben a második fordulóban ilyenkor reggel 7 órakor 2 százalék volt a részvétel, ezen a választáson szavaztak a legtöbben.

2010-ben, szintén a második fordulóban a szavazásra jogosultak 1,36 százaléka járult az urnák elé, ekkor szavaztak a legkevesebben (az 1990-es második fordulóval együtt).

2014-ben reggel 7-kor 1,64 százalék volt a részvétel, akkor a végén 61,73 százaléknyian voksoltak, ez nagyon közel van az eddigi átlaghoz, ami 61,3 százalék.

9 órakor 2014-ben 9,5 százalékos volt a részvétel ilyenkor, az eddigi rekordrészvételt hozó 2002-es második fordulóban 12 százalék, míg a legalacsonyabb részvételt hozó 2010-es második fordulóban 8,5 százaléknyian voksoltak.

Megyei bontásban Budapesten a legkisebb a részvétel, 1,92 százalék, Békésben pedig a legmagasabb, 2,59 százalék.

Forrás: 888

2 hozzászólás “Magas a szavazási kedv, és vidéken még magasabb” bejegyzésre

  1. Kaschauer szerint:

    Békésben kitesznek magukért. Remélem józanul és magyar öntudattól vezetve teszik.

  2. Kaschauer szerint:

    9 órakor már közel 30%-kal szavaztak többen, mint korábbi szavazásokon.

Itt lehet hozzászólni !