Bármikor visszalép az MSZP-s jelölt Csepelen

Népszava, Csepel.info

Kemény bokszot hirdet, de leginkább megalázkodna

Ha már a szocialisták olyan miniszterelnököt választottak, aki saját bevallása szerint jobban utálja az MSZP-t, mint a Fideszt, nyilván semmi akadálya nem lehet annak, hogy visszalépjenek egy olyan jelölt javára, aki a pártjával együtt lehülyézte és felelőtlennek nevezte őket.

Az alábbiakban a Népszava beszámolóját olvashatják arról, hogy milyen feltételekkel lép vissza a saját bevallása szerint semmiképpen sem visszalépő Bangóné Borbély Ildikó.

Más együttműködési taktika alapján mozog az ellenzék a fővárosban, mint vidéken – itt a pártok foggal körömmel védik választókerületeiket, nem véletlenül.

Tizenkét-tizenhárom választókerületben is esély lehet győzelemre, ha sikerül összehangolni a baloldali pártok mozgását – ez a hivatalos, meglehetősen optimista verzió. Sőt, van ennél optimistább is: ha az LMP is bevonható a koordinációba, akkor mind a 18 fővárosi választókerületben jól teljesíthet az ellenzék. Ez azt jelenti, hogy a demokratikus ellenzék úgy érzi, képes megduplázni 2014-es eredményét, akkor ugyanis 6 egyéni képviselőhelyet húzott be az MSZP, 1-et az Együtt, illetve 1-et a DK. (Hogy pontosan melyik jelöltet melyik párt támogatói küldték a T. Házba, pusztán találgatni lehet, ugyanis akkor az említett három párt közös listán indult.) Az informális becslés ennél jóval szolidabb: a legtöbben örülnének, ha a 2014-es eredményt sikerülne tartani, illetve egy-két mandátummal megfejelni.

Ráadásul Budapesten más a képlet, mint az ország többi részén. Egyrészt itt átlagon felül népszerűek a balpártok. Másrészt a DK erősebb, mint az LMP. Harmadrészt itt kevesebb tér nyílik a függetleneknek (noha pár kerületben üzembiztos befutók lehetnének a pártokhoz nem kötődő jelöltek.) Ez a három tényező együttesen azt adja ki, hogy mindenki ragaszkodik a már kialkudott választókerületéhez – ugyanis az átlag feletti kedveltség vereség esetén is számos töredékszavazatot jelent, azaz erősíti a listát.

Éppen emiatt áll a bál Csepelen. Ahol 2014-ben az Együtt politikusa indult, és be is jutott a parlamentbe – az MSZP és a DK szavazók támogatásával. A belső pártmérések szerint most is nyerhető a placc, ahol a Fidesz Németh Szilárd rezsibiztost indítja. A különbség annyi, hogy az Együtt ezúttal nem kért a külön listából, így a szocialistáknak azt kellett mérlegelniük, hogy ha Szabó Szabolcs be is jut, az Együttnek lesz egy képviselője, az MSZP pedig veszt legalább 16 ezer töredékszavazatot. Ráadásul az sem biztos, hogy sikerül megverni Németh Szilárdot, ugyanis ha az Együtt politikusa külön indul, akkor az MSZP-bázis nem szavaz rá automatikusan.

Azt kértem Szabó Szabolcstól a napokban, hogy fogadja el az MSZP és a Párbeszéd támogatását, és legyen a szövetség jelöltje, ahogy Magyar György ügyvéd tette Siófokon – magyarázza Bangóné Borbély Ildikó. Aki most a szocialista párt jelöltje, de bármikor hajlandó (elvben április 7-éig) visszalépni Szabó Szabolcs javára. Bizonyítandó, hogy ezt komolyan gondolja azt is felajánlotta, hogy nem veszi fel az ajánlóíveket (ezt mától lehet megtenni.) Szabó Szabolcs kitart amellett, hogy az Együtt jelöltjeként indul.

Forrás: Népszava

 

Itt lehet hozzászólni !