Megijedt a csepeliektől Karácsony Gergely

Csepel.hu

Még a vásári kofák is megirigyelhették volna azt a sátorkavalkádot, amelyet a szombati piacnapra húztak fel a pártok a Csepeli Piacon. Miközben az Együtt, a Momentum és a Jobbik aktivistái szórólapoztak, addig a kerület Kunhalmi Ágnessel felturbózott szocialistái Karácsony Gergely nélkül maradtak. Közben a helyi Fidesz egy látványos performansszal mutatott fityiszt az MSZP-nek.

Bizonyára felszisszent Szenteczky János kerületi szocialista párt- és bandavezér, amikor szembesült a csepeli szoci jelölt, Bangóné választási programjával, amelyben az MSZP-sek újfent utat mutatnak a korrupciónak. Nem véletlen az idegeskedés. A tavaly aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbújtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélt politikus annak idején annyira jól bánt a csepeli közpénzzel, hogy nem volt rest kifizetni abból a drága magánügyvédeit sem. És erről még papírja is van!

Mindez persze korántsem zavarta a kezében baracklekváros üveggel parolázó Kunhalmi Ágnest, a szocialisták pártelnök asszonyát, aki láthatóan kiválóan érezte magát a volt CSEVAK-vezér társaságában. Hitelesség, mint jellemvonás az MSZP-ben? Ugyan, kérem!

Karácsony Gergelynek, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnökének viszont korántsem lehetett ínyére a szombati piacozás, el sem jött ugyanis. Pedig a nagy köpönyegforgató hírében álló politikust, Soros György első számú magyarországi kedvencét sztárvendégnek kijáró tisztelettel harangozták be napokkal korábban a kommunista időket idéző röplapokon. Hogy szimplán csak megijedhetett a csepeli választóktól, nem tudni, mindenesetre a helyi fideszes aktivisták humoros molinóval emlékeztették (volna) egy korábbi, MSZP-re utaló kijelentésére, hogy tudniillik „Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt”.

Bizonyára nem volt őszinte a mosolyuk a hivatalosan még mindig Gyulán lakó Szabó Szabolcs pártjának fehérbe és rózsaszínbe öltözött női és férfi aktivistáinak sem. Nemrég ugyanis bombaként robbant a hír, hogy egykori drogliberalizációs aktivistának, Juhász Péter pártelnöknek egy állítólagos asszonyverés miatt kell bíróság elé állnia. Mindez már csak azért is kínos, mert a párt választási programja kiemelt figyelmet fordít a családon belüli erőszak megelőzésére. Ez lenne a korszakváltás pártja? Gratulálunk hozzá!

Nem mehetünk el a láthatóan évek óta identitásválsággal küzdő Jobbik mellett sem. A helyi országgyűlési képviselőjelölt standja inkább hasonlított egy hétvégi italozásba fulladt kemping helyszínére, mintsem egy komoly politikai párt kampányszínterére. A csepeli tüdőgondozó ügyét adatbázisépítésre felhasználó Bereczki Miklós sátorában csapolt sör ugyan nem volt, akadtak helyette viszont szórólapok ezrei, amelyek láttán nekünk már csak egyetlen kérdésünk maradt: vajon mennyire hiteles az a politikai fordulat, amelynek eredményeképpen az egykor vitathatatlanul antiszemita és rasszista Jobbik elnöke ma hanukai üdvözletet küld a zsidóságnak, és cigányok számára tart lakossági fórumot?

Csepeliek, tessék választani!

Csepel.hu

5 hozzászólás “Megijedt a csepeliektől Karácsony Gergely” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Érdekes Karácsony jelmondata “Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt”. De azért lehetne még jelmondat:
    “Pénz számolva,asszony verve jó” (Együtt), avagy
    „Allah akbar” (Jobbik).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Katalin szerint:

    Undorító ez az egész írás! Nagyapó, menjen el már az orvosához és kérjen beutalót a pszihiátriára! Unalmas már a hülyesége!

  3. Lovas szerint:

    Beszari fickó. Három hétig hirdették, hogy jön.

  4. Kaschauer szerint:

    Nagyon jó a tudósítás, gratulálok.
    Jól érzékelteti azt a kiábrándult hangulatot, ami a totálisan alkalmatlan MSZP kampányát körüllengi.
    Jól szórakoztat Katalinnak a dörmögése, nem igazán tud örvendezni az elvtársai töketlenségének.

    Pedig rá lesz kényszerülve, hogy abból főzzön magának lecsót, amije van nekije. :))))

Itt lehet hozzászólni !