A TEK jelentősen hozzájárul Magyarország biztonságához

A Terrorelhárítási Központ (TEK) nem kis mértékben járul hozzá ahhoz, hogy ma Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa – mondta Németh Szilárd, miután kedden látogatást tett a Terrorelhárítási Központban.

A kormánypárti politikus közölte, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként tesz látogatást az ország honvédelmi és rendészeti szerveinél, ebbe a sorba illeszkedik a terrorelhárításnál tett látogatása is. Németh Szilárd ismertette, hogy előadást hallgatott meg a TEK működéséről, illetve egy szimulált terrorcselekmény felszámolását is megtekintette.

Németh Szilárd elmondta, egyetért Christiane Hoehn-nel, az EU terrorelhárítási koordinátorának különleges tanácsadójával, aki szerint a TEK létrehozása mérföldkő volt az EU terrorizmusellenes programjában.

Minden uniós tagállamnak szüksége van egy TEK-hez hasonló terrorelhárítási központra, ahol az Európai Tanács (ET) azt ösztönzi – tette hozzá.

A kormánypárti képviselő aláhúzta, a TEK-nél tett látogatása meggyőzte őt arról, hogy igaza van Christiane Hoehn-nek: a TEK nemzetközileg is elismerten, magas színvonalon végzi munkáját, és ezzel hozzájárul az ország biztonságához.

Németh Szilárd köszönetét és tiszteletét fejezte ki a TEK vezetésének és a munkatársainak. Mint mondta, a Terrorelhárító Központ nem kis mértékben járul hozzá, hogy Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa lehessen.

A kormánypárti politikus ismertette, hogy a felderítési igazgatóság előadása visszaigazolta – és mindazt megerősítette -, hogy a terrorizmus és a migráció kéz a kézben jár, hiszen a terroristák a migrációs hullámmal érkeznek Európába és rögtön kapcsolatot keresnek második, harmadik, sőt, negyedik generációs itt élő társaikkal.

Németh Szilárd aláhúzta, hét év alatt a TEK-ből nemzetközi oktatási szintű akadémia lett. Magyarországra jönnek a világ minden tájáról a terrorelhárítók tanulni – tette hozzá. A világ vérkeringésében és a világ élvonalában van a magyar terrorelhárítás – mutatott rá.

A személyvédelmi igazgatóság munkájából kiemelte, hogy ha Magyarország határain túl valaki terrorcselekmény áldozata lesz, vagy túszként tartják fogva, az számíthat a TEK támogatására és arra, hogy hazahozzák. Megjegyezte: eddig hat ilyen akciója volt a TEK-nek.

Hozzátette, nem könnyű bekerülni a TEK állományába, mind fizikailag, mind pszichikailag “a topon kell lenni”, több nyelvet kell beszélni, illetve a legkiválóbb lövészeket és a legjobb harcművészeket tudhatja a TEK az állományában.

Németh Szilárd felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány azt az álláspontot képviseli, hogy az erőszak monopóliuma kizárólag az államot illeti. Rámutatott, azért tart fent az állam honvédséget, rendőrséget és a TEK-et, hogy ezt a feladatát is, ha szükséges a magyar állampolgárok védelmének, az ország szuverenitásának biztosítása érdekében el tudja végezni.

Németh Szilárd megjegyezte azt is, hogy vannak olyan ellenzéki képviselők, pártállástól függetlenül, akik kétszínűek. Ismertette, miközben a TEK bemutatóin bólogatnak, a költségvetés vitájában pénzt akarnak elvonni a szervezettől.

Németh Szilárd idézte Molnár Zsoltot (MSZP), a nemzetbiztonsági bizottság elnökét, aki meg is akarta szüntetni a TEK-et 2014-ben. aki ezt tervezi, az Magyarország biztonságát akarja gyengíteni – tette hozzá a kormánypárti képviselő.

Forrás: Fidesz.hu

Itt lehet hozzászólni !