Mandiner, Csepel.info
A pozitív változás egyik fontos előidézője lehet a munka alapú gazdaság létrehozása: segély helyett munkalehetőséget ad a kormány
Minden országban létezik korrupció, és az elemzők szerint minél magasabb a szintje, annál kevesebb emberhez jut el a gazdasági növekedés pozitív hatása. Más körülmények is oda vezethetnek, hogy növekszik a gazdaság, de mégis nő a szegények száma, valamint a szegények és a gazdagok közötti különbség. Magyarország 2010-ig a legrosszabb példák egyike volt. Most a legjobbak egyike – derült ki egy nemzetközi kutatásból.
A felemelkedő gazdaságok között 74 országból a második helyen végzett Magyarország a Világgazdasági Fórum legújabb kutatásában, amely azt vizsgálta, hogy mennyire inkluzív (bevonó) a gazdasági növekedés. Az új rangsor azt elemzi, hogy a társadalom egésze, vagy csak egy szűk elit jár-e jól a növekedéssel.
Amikor a gazdaság nő, de nem mindenki érzi
A Világgazdasági Fórum szerint az életszínvonal lassuló javulása és az egyenlőtlenségek növekedése világszerte hozzájárult a társadalmi kohézió megbomlásához. Ez olyan gazdaságpolitikák miatt történt, amelyek
a gazdagok felé csoportosították át a növekedésből származó jólétnövekedést.
Emiatt egy
új konszenzus kezd kialakulni arról, hogy a legszélesebb társadalmi rétegeknek is gazdagodniuk kell, ha egy gazdaság egyébként gyorsan növekszik.
Így lehet elérni egy valóban fenntartható gazdasági fejlődést.
Teljesen érthető tehát, hogy a svájci Világgazdasági Fórum január 23-án kezdődő éves davosi fórumán az egybegyűlt döntéshozók az instabilitásra és a világ széttöredezettségére igyekeznek megoldást találni.
Új mérőszám
Azért, hogy erről ne csak beszéljünk, hanem a valós gazdaságpolitikában is megjelenhessen, a nemzetközi szervezet tavaly egy új nemzetközi rangsort hozott létre. Ez a tizenöt legfontosabb területet vizsgálja, amelyek hozzájárulnak a bevonó, jó gazdaságpolitika és a jó intézményrendszer létrejöttéhez. A vizsgált szempontok segítenek olyan gazdaságpolitikát kialakítani, amely segítségével a társadalom közvetlenül is részesévé válik a gazdasági növekedésnek.
A gazdasági növekedés ugyanis önmagában nem mindenkit gazdagít, a megtermelt jövedelmet bizonyos mértékig el is kell osztani,
de legalábbis olyan szabályokat kell létrehozni, amelyek megakadályozzák, hogy szűkebb érdekcsoportok fölözzék le a növekedés hasznait. A modern piacgazdaságokban bonyolult intézményeken és szabályokon keresztül történik ez az elosztás, ezekről a gazdaságpolitika nem feledkezhet meg.
Szakpolitikai egyensúlytalanság
A Világgazdasági Fórum elemzői szerint a gazdaságpolitikában is egyensúlyra van szükség. Számos kormány megbukott abban, hogy fellépjen a piacgazdaságok növekedési kilátásait is rontó trendek ellen. A kormányok túlzott figyelmet fordítottak a makrogazdasági, kereskedelmi és pénzügyi stabilitással kapcsolatos intézkedésekre, de közben elfeledkeztek arról, hogy egy másik feladatuk is lett volna. Nagyon keveset tettek azért, hogy az átlagemberek és a dolgozók életszínvonala is emelkedjen, emiatt nőttek a méltánytalanságok:
a mediánjövedelmek több fejlett nyugati országban évtizedeken át stagnáltak, a dolgozók tehát egy lépést sem tettek előre.
Ráadásul nagyon sokszor épp a gyengélkedő kereslettel és alacsony termelékenységgel küzdő országok feledkeznek meg a javak méltányosabb elosztását segítő politikákról, pedig nekik segítene ez a legtöbbet.
Erre nem jó a GDP
A nemzetközi gazdasági statisztikák között a GDP számít egyeduralkodónak, pedig ez csak annyit mér, hogy mennyi terméket és szolgáltatást állít elő egy gazdaság. Paradox módon a háztartások számára a GDP az egyik utolsó szempont, amely alapján saját helyzetüket megítélik. Ők
a jövedelmeket, a foglalkoztatási helyzetet, a gazdasági biztonságot vagy éppen az életminőséget érzékelik.
Azt, hogy az emberek valóban jólétük növekedését érzik-e, számos szempont befolyásolja: a készségeik fejlesztésének lehetősége, a munkapiac, a piaci verseny jellege, a piacon szerzett extraprofitok mértéke, a vállalatirányítás gyakorlatai, a szociális védelem, az infrastruktúra, vagy éppen az alapvető szolgáltatások.
Úgy tűnik, hogy az elmúlt évtizedekben élesen elkülönült a két megközelítés: a közgazdászok inkább a GDP-n keresztül szemlélték a világot, míg a háztartások a saját „kilátásaikon” át.
Így szakadt el a gazdasági gondolkodás a statisztikai valóságon keresztül a való világtól.
A növekedés szükséges, de nem elégséges az emberek életszínvonalának emeléséhez, márpedig évtizedeken át csak a növekedés számított a legfontosabb célnak, a méltányosság rovására.
A Világgazdasági Fórum ezért döntött úgy 2017-ben, hogy létrehozza a GDP alternatíváját, amit a bevonó növekedés indexének (Inclusive Development Index, IDI) nevezett el.
Az új mérőszám átfogóbb képet ad
Az új mérőszám három fő területet tartalmaz.
- A gazdasági növekedést és fejlődést az egy főre jutó GDP-vel, a munkatermelékenységgel, a foglalkoztatási helyzettel és a várható egészségben töltött évekkel ragadja meg.
- A második szempontot, a növekedés bevonó jellegét a háztartások mediánjövedelmével, a szegénységi rátával és a jövedelmek, illetve a vagyonok egyenlőtlenségeivel méri.
- Végül a generációk közötti egyenlőséget és fenntarthatóságot is figyelembe veszi a nettó megtakarításokon, az államadósságon, a függőségi rátán és a gazdaság széndioxid-kibocsátásán keresztül.
Az új index eredményeivel kapcsolatban meglepő, hogy számos ország inkluzív növekedési indexében éppen hanyatlás történt, amikor azok nagy GDP-növekedést könyveltek el. A 29 legfejlettebb országban, három kivételével az elmúlt öt évben gazdasági növekedést láttunk, de eközben 16 országban romlott a társadalmi bevonás, mivel az egyenlőtlenségek húsz országban egyáltalán nem csökkentek, a szegénységi ráta pedig 17 országban nőtt is.
Magyarország a második
Az új rangsor alapján a felemelkedő országok között Magyarország a második helyen áll, így az egy főre jutó GDP, a munkatermelékenység és a várható egészségben eltöltött élettartam szempontjából is 74 ország között a legfelső húsz százalékba tartozik. A növekedés szempontjából hazánknak a foglalkoztatás további emelésével lehet még javítania.
Magyarország az inkluzív növekedésben teljesít a legjobban. A nettó jövedelmek egyenlőtlenségében, a szegénységi rátában, a vagyoni egyenlőtlenségekben és a mediánjövedelemben is a legjobb ötödbe tartozik 74 ország között.
Hazánknak a fenntarthatóságot tekintve a legfőbb javítanivalója az államadósság, amely bár csökkenő pályára állt, a szintje e nemzetközi összevetésben még magasnak számít.
Magyarország a vizsgált országcsoportban kimagaslóan teljesít és az elmúlt ötéves teljesítménye is kedvező tendenciákat mutat.
Bár óvatosan kell bánni a fejlődő és fejlett országok összehasonlításával a szegénység eltérő definíciói miatt, a fejlett országokat vizsgáló 29 országból álló listán Magyarország 4,74-es pontszámával a 22. helyen állna.
A valóság többdimenziós
A rangsor szerint a magyar gazdaságpolitika mérhető eredményeket mutat fel, de ehhez több dimenzióban kell azt látnunk, nem csupán az üzleti és politikai szereplők szemszögén át. Ha ezt megtesszük – és a Világgazdasági Fórum megtette az új, alternatív GDP mérőszámával – akkor látható, hogy a gazdaságpolitikát a dolgozó középosztály szemszögéből is lehet vizsgálni. Pusztán a termelés megmérése helyett ugyanis azt is érdemes figyelembe venni, hogy mi folyik valójában egy országban: mekkora a szegénység, a környezetszennyezés és vajon a háztartások reáljövedelmei is növekednek-e a GDP-vel együtt. Azaz lehet és kell is mérni a GDP-t, de lehet és kell mérni a társadalmi valóságot is.
Nevezhetnénk ezt emberhez méltó életnek is, amit a magyar második helyezés alapján számszerűsíthetően is nagyban segít a munkaalapú társadalom gazdaságpolitikai modellje.
Erről beszél Dean Baker, a washingtoni Gazdasági és Szakpolitikai Kutató Központ (CEPR) igazgatója, aki az Egyensúlyteremtés – a gazdaságpolitika missziója című könyv előszavában így fogalmaz:
„A magyar Gini-együttható, az egyenlőtlenség hagyományos mérőszáma 2016-ban 28,2 százalék volt. Ez az érték európai szinten Magyarországot az egyenlőbb társadalmak közé helyezi, a legtöbb kelet- és közép-európai ország közül pedig messze kiemeli. A súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya több mint 40 százalékkal csökkent 2012 és 2016 között, mára pedig jóval a válság előtti szint alá süllyedt. Emellett a 2018-tól érvénybe lépő magasabb minimálbér már önmagában, további kormányzati támogatások nélkül is biztosítja majd a létminimumhoz szükséges jövedelmi szintet.”
Baker szerint a fő kérdés ezért nem az, hogy a magyar gazdaságpolitikai modell méltányosan és széles körben osztja-e meg a gazdasági növekedés gyümölcseit, hanem az, hogy mit kell tenni a modell hosszú távú fennmaradásáért.
Magyarország ugyanis még olyan gazdaság, amelynek működő megoldásai vannak arra, hogy miként lehet a GDP-növekedést a dolgozó emberek jólétnövekedésévé alakítani és így a 19. századi vadkapitalizmust az ország határain kívül tartani.
Ahol a milliárdosok találkoznak
A neves egyenlőtlenségkutató, Branko Milanovic ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy soha nem volt a világban akkora az egy négyzetméterre jutó milliárdosok száma, mint most Davosban, így bizonyára jut majd idő a hivatalos program mellett megvitatni többek között, hogy miként lehet államokat kijátszani egymás ellen az adóelkerülés érdekében, hogyan lehet megtiltani a dolgozók szerveződését, vagy éppen mi a módja a privatizált cégek fillérekért való felvásárlásának.
Milanovic szerint valamiért sajnos rendre nem sikerül a világ milliárdosainak időt, pénzt, vagy lobbistákat találni azon politikák végrehajtásához, amelyekkel egyébként szóban mindannyian egyetértenek a hivatalos eseményeken. Így aztán a felső egy százalék adóinak és a legnagyobb örökségek adóinak emelése, a dolgozók és a vezérigazgatók fizetéseinek egymáshoz közelítése, a pénzügyi eszközök dolgozó emberek számára való elérhetővé tétele, vagy éppen a tőke és a munkaerő arányos adóztatása is megvalósulatlan marad.
19. századi vadkapitalizmus van kialakulóban, amelynek képviselői a méltányosság, a tisztelet, a részvétel és az átláthatóság nyelvén beszélnek, miközben a legdurvább egyenlőtlenségnövelő politikákat hajtják végre. Ők azok, akik inkább tesznek fair tradematricát a termékükre, minthogy javítani kelljen a dolgozók helyzetét és akik vonakodnak megfizetni a létminimumhoz szükséges bért, de előszeretettel szponzorálnak szimfonikus zenekarokat. Akik betiltják a szakszervezeteket, de a kormányzati átláthatóságért aggódnak.
Forrás: Mandiner
This entry was posted on 2018. január 24. szerda at 09:53 and is filed under Gazdaság, Kormány, Társadalom. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.
[…] közötti különbség, ami európai viszonylatban – a közhiedelemmel ellentétben – jóval átlag alattinak számít. Tavaly soha nem látott mértékre növekedett viszont az új autók eladása, melyen belül […]