Ismét tárgyaltak arról, hogy majd tárgyalnak – videóval

Fühü, Csepel.info

Karácsony Gergely a PM és az MSZP közös és Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje az ATV stúdiójában megállapodtak abban, hogy folytatják a tárgyalásokat az együttműködésükéről.

Ez már a harmadik megállapodás arról, hogy az MSZP-PM-Együtt képviselői majd tárgyalnak egymással a csepeli és az országos közös jelöltekről. A tárgyalások tétje az, hogy kihez milyen logó kerüljön a szavazólapon, illetve milyen pozíciót kik foglalhatnak majd el – és kik nem. A tárgyalások kizárólag pozíciókról szólnak, csepeli vagy országos elképzelések, választási program szóba sem kerülnek.

Szigetvári Viktor, az 1%-os Együtt miniszterelnök-jelöltje az ATV-ben

Karácsony a csepeli jelöltállítást egyelőre nem látja megoldhatónak. Mint ismert, a Demokratikus Koalíció és az MSZP közötti megegyezés értelmében az MSZP dönt a helyi jelöltről. Szabó Szabolcs indulna teljes ellenzéki támogatással, de azt nem fogadja el, hogy az MSZP logója is a neve mellett legyen – mint négy éve. Az MSZP ezért kész Bangóné Borbély Ildikót elindítani, akinek ugyanannyira semmi köze nincs Csepelhez és Soroksárhoz, mint a hivatalosan ma is Gyulán lakó Szabó Szabolcsnak.

Ha a csepeli jelölt személyében nem tudnak túljutni, akkor a többi választókerületben is reménytelenné válhat a megegyezés.

Fühü, Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !